Jelről jelre: tulipán

Tulipán a bölcsesség jelképe

Kiss Dénes: Tulipán
Tuli, tuli, tulipán,
Piroslik a kertben,
Virágparázs, virágparázs,
Tűz sem pirul szebben.

Kép forrása: www.carefreecrafts.com

„Megmosdott a tulipán,
harmat csillog rajta,
piros szirma pirosabb,
mint a lányok ajka,
tuli piros tulipán,
tuli – tuli tarka,
ki merre látsz, szaladjon,
ez a fogó rajta!”

Kép forrása: www.blogmemom.com

Várfalvy Emőke: a tulipán téli álma

Ősszel a tulipán levetkőzik szépen,

Elbújik a virágágyas jó puha ölében,

Összegömbölyödik az apró virághagyma,

S álmodozva készül a szép, új tavaszra.

Kép forrása: creamalice.com

Kányádi Sándor: A néma tulipán

Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.
Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.
Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.
Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?
Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.
Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.

Kép forrása: www.babycenter.com

Az aranytulipán (magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király, annak egy fia. Mikor ez a királyfi nagy legénnyé serdült, azt mondta az apjának: - Édesapám, én elmegyek, s addig vissza sem térek, míg a világon a legszebb leányt meg nem találom: az lesz az én feleségem. - Jól van, fiam - mondta a király -, csak eredj Isten hírével, szerencse kísérjen utaidban. Elindult a királyfi, ment, mendegélt hegyeken, völgyeken által, egyszerre csak beért egy rengeteg erdőbe, s rengeted erdő között amint mendegélne, látta, hogy egy ökörnyomban kínlódik, vergődik egy kicsi halacska. Megszólalt a halacska, mondta a királyfinak: - Szabadíts meg innét, te jó legény, vigyél a folyóba, mert itt meghalok. A királyfi kivette a halacskát az ökörnyomból, s vitte, míg egy folyóhoz nem ért. Ott azt mondta a halacska: - Végy le egy pikkelyt rólam, tedd el, s ha valahol valami bajod lesz, ezt a pikkelyt csak vesd a folyóvízbe, én mindjárt ott leszek, s segítek rajtad. A királyfi levett egy pikkelyt a halacskáról, azzal a halacskát beledobta a vízbe, s tovább ment. Amint menne, mendegélne, látta, hogy egy fekete holló egy fának ága-boga közé szorult, vergődik a szárnyával, rángatja a lábát, de nem tud kiszabadulni. Leszólott a királyfinak nagy búsan: - Szabadíts meg, te jó legény, bizony nem bánod meg. Fölmászott a királyfi a fára, kiszabadított a hollót, az meg a csőrével kihúzta egy tollat, odaadta a királyfinak, s mondta neki: - Jótett helyébe jót várj, te legény. Ha nagy bajba kerülsz, csak rázintsd meg ezt a tollat, én mindjárt ott leszek. Elbúcsúzott a királyfi a hollótól, tovább ment, mendegél. Egyszerre csak látta, hogy egy ősz öregember állt egy forrás mellett, szeretne lehajolni, hogy igyék, de nem tudott lehajolni. Megszólította a királyfit: - Te jó legény, segíts rajtam, majd elepedek a szomjúságtól, s nem tudok lehajolni. A királyfi lekapta a sisakját, telemerítette vízzel, megitatta az öregembert. - No, te legény - mondta az öregember -, nagy jót tettél velem. Nesze, adok neked két hajszálat, s ha valahol bajba kerülsz, csak ereszd szélnek. Majd rám talál ez a két hajszál, s én a világ végéről is eljövök, hogy segítsek rajtad. A királyfi eltette a két hajszálat, elbúcsúzott az öregembertől. Aztán továbbment, nemsokára kiért az erdőből, s túl az erdőn ért egy nagy városba. Szeme, szája elállt a csodálkozástól: gyászfeketébe volt vonva az egész város. Találkozik az utcán egy kicsi emberkével, akinek földig ért a szakálla, kérdezte tőle: - Ugyan bizony, bácsikám, kit s mit gyászol ez a város, hogy így gyászfeketébe borult? - Hej, öcsém - mondta a kicsi ember -, nagy oka van annak. Van a királynak egy leánya, akihez hasonlatos szép nincs kerek e világon. S ez a leány a fejébe vette, hogy csak ahhoz megy feleségül, bárki fia legyen, aki úgy el tud bújni előle, hogy ő meg nem találja. Háromszor lehet próbát tenni. Ha kétszer megtalálja, az még nem baj, de ha harmadszor is megtalálja, karóba kerül annak a feje, aki szerencsét próbál. Eddig kilencvenkilencen próbáltak szerencsét, karóba is került a feje mind a kilencvenkilencnek. Próbálj te is, öcsém, hadd legyen a te fejed a századik. Mondta a királyfi: - Már vagy lesz századik, vagy nem lesz, ha csakugyan olyan szép az a lány, szerencsét próbálok. Éppen abban a pillanatban jött arra hatlovas hintón egy szépséges szép leány, amilyet még a királyfi sohasem látott. De olyan szép volt, hogy a szeme is káprázott, amikor reá nézett. Kérdezte a királyfi a törpe embert: - Kié ez a leány bácsikám? - Ez a királykisasszony - felelte a törpe ember. Hiszen több sem kellett a királyfinak, ment egyenest a király palotájába, a király színe elé. Mondotta a királynak: - Felséges királyom, hallottam, hogy kilencvenkilenc legény próbált szerencsét. Egy életem, egy halálom, a szerencsét én is megpróbálom. - Hej, fiam - mondta a király -, szívemből sajnállak, mert jóképű, derék szál legénynek látszol. De hiába, a leányomnak kedvébe kell járnom. Nincs több gyermekem. Hát csak próbálj szerencsét, bújj el, ha tudsz, de úgy, hogy meg ne találjon. Eközben hazajött a királykisasszony, és bejött a szobába, azt mondta a királyfinak: - Jobb lesz, ha nem is próbálsz szerencsét királyfi, eredj haza, mert a te fejed is oda kerül, ahova a többié. - Nem bánom én - válaszolta a királyfi -, hadd kerüljön. Nálad nélkül úgyis pipadohányt sem ér az életem. Azzal kiment a királyfi nagy búsan, s végigsétált a városon, aztán ki a mezőre, mezőről az erdőbe, egész úton azon tűnődött, hová tudjon elbújni, hogy a királykisasszony meg ne találja. Egyszerre csak eszébe jutott a halacska, hátha az tudna rajta segíteni. Ment a folyó partjára, ott elővette a pikkelyt, s hát csakugyan jött a halacska, s kérdezte: - Mi bajod, királyfi? Mondta a királyfi, hogy mi nagy baja van. - Ó, azért egyet se búsulj - mondta a halacska -, mindjárt ideszólítom a legnagyobb halat, azzal elnyeletlek, ott ugyan meg nem talál a királykisasszony, míg a világ s még két nap. Csak térült-fordult a halacska, s mindjárt jött utána egy rettentő nagy hal, kitátotta a száját (akkora volt, mint egy nagy ház), s abba beléugrott a királyfi. Szépen leballagott a halnak a hasába, s ott úgy sétált fel s alá, akár egy palotában. Eközben elindult a királykisasszony, utána az udvarbeliek. Kereste a királykisasszony mindenfelé a királyfit, s mikor egy félnapig járt-kelt volna mindenfelé, egyszerre csak a folyóvíz partjára ért, s parancsolta, hogy fogják ki a vízből a legnagyobb halat, mert annak a hasában van a királyfi. Egyszeriben odarendelték az udvari halászokat, kifogták a nagy halat, felhasították a hasát, s hát csakugyan kifordult belőle a királyfi. Na, az első próbával szerencsétlen volt a királyfi, próbált másodszor is. Tovább ment nagy búsan, s amint mendegélne az erdőben, eszébe jutott a holló, megrázintott a tollát, s hát repült is az egyszeriben, s kérdezte: - Mi baj, édes gazdám? Mondta a királyfi, hogy mi nagy baja van. A holló erre elkezdett károgni, s ím egyszerre repültek a hollók mindenfelől, fekete lett tőlük az erdő, s kérdezték mind egyszerre: - Mi baj, mi baj? - Tudtok-e valami jó búvóhelyet? - kérdezte a királyfi hollója. - Hogyne tudnánk, hogyne tudnánk - károgtak a többi hollók. Azzal felszállt valamennyi, repültek az erdőn keresztül. A királyfi mindenütt utánuk, s felvezették egy olyan magas hegyre, hogy a teteje az eget verte. Annak a hegynek a tetején volt egy mély gödör, abba beléállították a királyfit. De hiába állították, a királykisasszony ott is megtalálta. Búsult a szegény királyfi, majd felvetette a búbánat. Na, bizonyosan karóba kerül az ő feje is! De gondolta magában, egy élete, egy halála, már csak harmadszor is szerencsét próbál. Elővette azt a két hajszálat, amit az öregember adott, s szélnek eresztette. Hát alighogy eleresztette a hajszálat, jött az öregember, s kérdezte: - Mi bajod van, édes fiam? - Jaj, ne is kérdezze bátyámuram, el kellene bújnom olyan helyre, ahol senki meg nem talál, máskülönben karóba kerül a fejem. - Hiszen ha csak ez a baj, azon én könnyen segíthetek. Ki elől akarsz elbújni? - A királykisasszony elől, bátyámuram. - No hát, majd én megmutatom - mondta az öregember -, hogy a szeme elé viszlek, s mégsem lát téged. Azzal megfogta a királyfi nyakát, csavarintott rajta, s abban a pillanatban aranytulipán lett a királyfiból. Aztán feltűzte a tulipánt a kalapjára s bement a király városába. Éppen jött vele szemben a királykisasszony (akkor indult volt el, hogy megkeresse a királyfit), meglátta a ragyogó fényes tulipánt, s mondta az öregembernek szépen, nyájasan: - Jaj, de szép tulipán! Adja nekem! - Nem adom én - válaszolta az öregember. - Annyi aranyat adok érte, hogy úrrá lesz maga is, s minden nemzetsége. - Dehogy adom - mondta az öregember -, a világ minden sűrű kincséért sem adom. Hiába kérte a királykisasszony, az öregember nem adta oda a tulipánt. Mit volt, mit tenni tovább ment nagy búsan a királykisasszony, s kereste a királyfit. De azt ugyan nem találta meg. Kereste másodnap, kereste harmadnap, akkor sem találta meg. Harmadnap letelt a keresés ideje, s akkor a király kihirdettette, hogy előállhat a királyfi bátran, most már az övé a királykisasszony. Meghallotta ezt az öregember, egyet csavarintott a tulipánon, királyfi lett ismét. Ezzel a királyfi fölment a palotába. Mindjárt papot hívtak, nagy lakodalmat csaptak. Lakodalom után felkerekedtek, a királyfi hazájába mentek. Ott volt csak az igazi hejehuja, dínom-dánom. Még tán ma is táncolnak, ha meg nem haltak.

Kép forrása: i.pinimg.com

Mese a fekete tulipánról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kert. A kertben virágtündérek laktak. Minden virágra más és más tündér vigyázott. Minden tündér szoknyája, olyan színű volt, mint annak a virágnak a szirma, amelyiken lakott. Az egyik tavasszal, a tulipántündérek szokásos bálja előtt, nagy volt az izgalom a kertben. – Hallottátok, hogy ősszel ültettek fekete tulipánt? – kérdezte a rózsaszín szoknyás tulipán tündér. – Nagyon kíváncsi vagyok rá, sohasem láttam még fekete szoknyát! – Hát azt most sem fogsz, mondta a sárga szoknyát viselő tündér – mert én nem hiszem, hogy fekete színű lesz a szoknyája. Talán sötétlila, vagy sötét bordó, de fekete az semmiképp! – Honnan tudod ezt ennyire biztosan – méltatlankodott a rózsaszínszoknyás tündér. – Onnan, hogy fekete virágok, nincsenek. Amit feketének neveznek a kertészek, az mindig csak valami sötétebb színt takar. Majd nézzétek meg, ha nekem nem hisztek. – mondta határozottan a sárga szoknyás tündér és elsietett.

Nagy volt a várakozás. És egyszer csak a távolban, feltűnt a fekete szoknyás virágtündér. Földig érő fekete szoknyája sötéten suhogott, egyszerűen gyönyörű volt, ahogy elhaladt az ágyást szegélyező apró fehér virágok előtt. A színes szoknyás virágtündérek irigykedve bámulták. – Nézzétek meg, még hogy ez nem fekete – kiáltott fel elégedetten a rózsaszín szoknyás tündér. – Várjál csak amíg közelebb ér – szólt a piros, mert ő már látta…

Ahogy közelebb jött a fekete szoknyás tündér és a napfény megcsillant a szoknyáján, már tisztán lehetett látni, hogy az bizony nem fekete. Bársonyos sötétlila színben pompázott, ahogy odalépett a meglepett többi tündérhez, és kedvesen köszönt. – Sziasztok. Tudom, hogy azt hittétek én a fekete tulipán tündére vagyok ezért a szoknyám fekete színű lesz. Az én tulipánom igazi neve azonban Éjkirálynő. Azért, mert a színe olyan, mint a csillagok nélküli, éjszakai égbolté. Igaza van a sárga tulipán tündérnek, fekete virágok nincsenek, csak olyanok, akiknek nagyon sötét színűek a szirmaik. Mint nekem. Nézzétek csak meg! – mondta és vidáman forogni kezdett hosszú szoknyájában. Erre a többi tulipán is elkezdett pörögni, és nevetve táncoltak a kertben körbe-körbe a színes tulipánok között.

Kép forrása: http://handmadekursytutoriale.blogspot.com

Mese a tulipánná változott királyfiról

Volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Azt mondta egyszer a fiú az apjának:
- Édesapám, én most elmegyek, és addig vissza sem jövök, míg meg nem találom a legszebb lányt a világon.
- Menj, édes fiam - mondta az apja -, és járj szerencsével.

Ment a királyfi, ment, mendegélt, útjában sűrű erdőbe tévedt. Egy tüskebokorban varjú károgott kétségbeesetten, sehogy sem szabadulhatott a sűrű, tüskés ágak közül. Jószívű volt a királyfi, kiszabadította a varjút, s az meg így szólt hozzá:
Húzz ki egy tollat a szárnyamból, s ha valaha bajba kerülsz, röpítsd a levegőbe a tollat, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
A királyfi eltette a varjútollat, s ment tovább.

Most országútra ért, s egyszer csak látja ám, hogy halacska vergődik az egyik kiszáradt keréknyomban. A királyfi megszánta a halacskát, elvitte a tóhoz, beledobta. Az meg így szólt hozzá:
- Vegyél le a hátamról egy pikkelyt, s ha valaha bajba kerülsz, dobd vízbe a pikkelyt, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

Ezután meg egy öregembert látott meg a királyfi, szomjas volt az öreg, meg éhes is; a királyfi jó szívvel megitatta, megetette, az pedig így szólt hozzá:
- Tépd ki két hajszálamat, s ha valaha bajba kerülsz, ereszd szélnek, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

Ment tovább a királyfi; harmadnapra egy falu határába ért. A falusiaktól meghallotta, hogy lakik itt egy öreg király, van annak egy világszép lánya, de ha azt valaki feleségül akarja venni, a kérőnek háromszor úgy el kell bújnia, hogy a királylány ne találja meg.
- No, ezt én megpróbálom - gondolta a királyfi. El is ment a királykisasszonyhoz, feleségül is kérte, az pedig megmondta neki, hogy bújjon el háromszor; ha egyszer is el tud bújni úgy, hogy ő nem találja meg, hát a felesége lesz.

No, a királyfi levegőbe dobta a varjútollat. Jöttek a varjak seregestül, fölvitték egy magas hegy tetejére, De a királylány egyenesen oda ment, meg is találta, ki is nevette a királyfit.
Másnap tóba dobta a pikkelyt. A partra úszott egy hatalmas ha, annak a hasában bújt a királyfi. De jött ám a királylány, merítőhálóval kifogta a halat meg a királyfit, és még ki is nevette.
Harmadnap szélnek eresztette a két hajszálat. Jött az öregember, megcirógatta a királyfit, az nyomban tulipánná változott, és az öregember a kalapja mellé tűzte.

Kereste a királylány a kérőjét, de hiába kereste. Estére ki is hirdette, hogy ő bizony nem találja. Akkor a szépséges lány elé állt az öregember, a kezébe adta a piros tulipánt. A szép lány meg is csókolta a virágot, s nyomban újra királyfi lett.
- Te az enyém, én a tied - mondta a királylány, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat. A királyfi így hát megtalálta, haza is vitte a falujába a világ legszebb lányát.

Kép forrása: iheartcraftythings.com

Virágszirom kandírozás

Egy kis tálkában üssünk fel egy tojásfehérjét és pár csepp vízzel verjük fel amíg éppencsak elkezd habosodni. Egy másik tálkába tegyünk nagyon finom kristálycukrot. A megmosott, megszárított és száráról lecsípett virágfejeket egyenként kis ecsettel minden oldalán kenjük meg a fehérjével, de ne kenjük túl! Majd óvatosan mártsuk a cukorba úgy, hogy minden oldalát érje, ezután helyezzük őket zsírpapírral kibélelt tálcákra és hagyjuk teljesen megszáradni minimum egy éjszakát..A teljesen száraz cukrozott virágokat, légmentesen lezárt tartókban, akár fél évnél tovább is eltarthatjuk.

Kép forrása: gingerscukraszda.blogspot.com

Nyalóka:

Kép forrása: www.sugarcraft.com

Tulipán baba


Kép forrása: https://www.etsy.com/listing

Kép forrása: Found on etsy.com

Jelről jelre: Katica

Katica a gazdagság, gondtalan élet jelképe

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica -,
katica -,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs.
Hét gomb is van
rajta -
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Kincsek, kacatok verses, mesés oldala fényképe.

Katicás kiszámoló

Katicának hét pöttye.
Hátán csücsül örökre.
Megvan vajon mindegyik?
Kire hét jut, kiesik.
(Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét)

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Nagy Bandó András: Pöttyös katica


Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.

Kép forrása: Found on repiny.com

Sarkadi Sándor: Katicabogár

Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja
Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.


Kép forrása: http://www.craftymorning.com/

Eliza-Beth: A hatpettyes katicabogár

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
– Adok én szívesen a pöttyeimből – mondta a gomba. – Marad nekem még akkor is sok, nyugodtan vedd el, amelyik tetszik!
– Hogy néznék ki fehér pettyel? – szomorkodott Katica. – Az enyémek mind feketék, látod? – fordította oda a szárnyait.
– Akkor vigyél kettőt, mind a két szárnyadra egyet! – ajánlotta a galóca.
– Köszönöm, de inkább keresek tovább, hátha megtalálom a sajátomat – felelte a katicabogár, és elszállt. A réten talált egy elhagyott labdát. Igaz, pöttyös volt, de biztos, hogy egyik petty sem az övé, mert túlságosan nagyok és fehérek. Pici feketét nem látott rajta, pedig jó alaposan körbemászta. Közben meg is ijedt, mert egy csupaszáj virág egyik szája megszólalt.
– Mit keresel, Katica?
– Az elveszett hetedik pettyemet – válaszolta a kis bogár. – Nem láttad véletlenül?
– Sajnos nem láttam. Szívesen adnék az enyémekből, de nekem sincs egy sem – mondta a tátika, és mutatta bársonyos sárga szirmait.
– Nem baj, te így vagy szép! – vigasztalta Katica a virágot, és továbbvándorolt. Addig-addig repkedett a réten, míg összetalálkozott a cinegével.
– De szép napszínű mellényed van, cinege! – dicsérte meg a kismadarat. – Mondd csak, nem láttad véletlenül az elveszett pettyemet?
– Sajnos nem – felelte a cinke. – De kérdezd meg a rét tündérét, hátha ő tud róla. Ott napozik éppen a harangvirág kelyhében.
Katica odaszállt, és halkan megkondította a halványlila harangvirág egyik csengettyűjét. Szilli, a rét tündére kikukucskált kelyhéből.
– Mi szél hozott erre, hétpettyes katicabogárka? – csilingelt vidám hangja.
– Sajnos már csak hatpettyes vagyok – szomorkodott Katica. – Elveszett a hetedik, a legszebb pettyem. Tudnál segíteni rajtam?
– No, nézzük csak! – töprengett el Szilli. – Mikor láttad utoljára?
– Tegnap még megvolt, az biztos – felelte Katica. – Sőt, ma reggel is láttam a patak tükrében. Aztán hancúroztunk egy jót a barátaimmal, és utána már nem volt meg.
– Nocsak! Hancúroztatok? És nem lehet, hogy esetleg a barátaid többet tudnak, mint én? – kacsintott a kis bogárra huncutul a tündér.
– Gondolod? Lehet, hogy csak megtréfáltak, és náluk van pettyeim legszebbike?
– Mindjárt meglátjuk – csilingelte a tündér, és varázspálcáját megsuhintva bűbájszavakat suttogott. A pálca nyomán képek jelentek meg a levegőben, halványan, de azért jól láthatóan. Katica a barátaival… Katica a barátai nélkül… végül a barátok Katica nélkül, ahogy vígan nevetgélve gurítják egy levél alá az elcsent hetedik pettyet. – Látod? Ott van a pettyecskéd.
– Jaj, én meg világgá szaladtam bánatomban – kacagott megkönnyebbülten Katica. – Biztos kinevetnek majd a többiek, de nem baj, most én voltam soron a tréfában. Köszönöm a segítségedet, Szilli!
Katica vidáman hazaszállt. Barátai aggódva várták, és azon nyomban visszaadták az elcsent pettyet. Végül együtt nevettek a jól sikerült tréfán, és Katica fogadkozásán: „Úgyis visszakapjátok!”

Kincsek, kacatok verses, mesés oldala fényképe.Kép forrása:  tippytoecrafts.blogspot.com

A katica elveszett pöttyei
Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett. Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben. Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta.
Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem. Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van. Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél. Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
- Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
- Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.

- Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.

- Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket. 
Egy szempillantás, és Kiskatica már ott volt barátnője mellett. Kezet mosott, elővette a selyem törlőkendőt, és nekilátott a pöttyek törölgetésének. Nem először teszi ezt meg barátnőjének.
- Jaj, csak óvatosan! Ugye milyen gyönyörűek? - kényeskedett Nagykatica
- Nagyon szépek, mind a hat úgy csillog, mint a fényes csillag.
- Mit mondtál?!
- Bocsáss meg Nagykatica, valami rosszat mondtam? - Hány pöttyet mondtál?
- Azt mondtam mind a hat...
- Talán hét, mert én hétpöttyes katicabogár vagyok.
- Tudom én azt, de sajnálom, most csak hat pöttyed van.
- Haaat? Az nem lehet! - már ugrott is fel, szétnyitotta a szárnyait, és elkezdett számolni
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat. Hol van a hetedik csodás pöttyem? Biztosan elloptad! - rivallt rá a riadt Katicára, aki alig hallhatóan rebegte.
- Én nem nagykatica, nem loptam el, hova gondolsz?
- Igen te voltál, mert irigy vagy, hogy neked nem ilyen szépek a pöttyeid. Mutasd!
Kiskatica könnyes szemmel megfordult, és barátnője elkezdte számolni a pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét. Neked hét van. Akkor biztosan a tücskök lopták el az én csodás pöttyemet - elővett egy távcsövet, a tücsökék háza fele fordult, és belenézett. - Nézd Kiskatica! Ott van a csodás pöttyem!
Kiskatica megtörölte a szemét, kissé hüppögött, de belenézett a távcsőbe.
- Ott! Ott látod? Kázmér dobálja a levegőbe az én csodás pöttyemet!
Kiskatica valóban látta Kázmért, ahogy egy gömbölyű, pöttyes valamit dobál a levegőbe.
- De azon ott több pötty van, nem csak egy - mondta bátortalanul.
- Persze mert, más katicáktól is ellopta, de a legszebb az enyém. Odamegyünk, és elvesszük tőle - jelentette ki határozottan Nagykatica, és már indultak is a tücsök háza felé.
Mire odaértek Kázmér, már a hegedűjét hangolta.
- Elloptad a csodás pöttyemet! - kiáltotta Nagykatica köszönés helyett.
Kázmér ijedtében még a vonóját is elejtette.: - Mit loptam én el?
- Láttuk, dobáltad a levegőbe. Igaz Kiskatica?

Kiskatica csak bólogatott. Ekkor Kázmér letette a hegedűt, és felkapta azt a valamit, amit dobált a levegőbe.
- Ez egy pöttyes labda, ezzel labdázni lehet. Különben is ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak - nevetett az ámuldozó katicákon.
- Nem igaziak? Akkor hova tűnt a pöttyem?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt. Itt van mind az öt.
- Mennyiii?
- Mondom öt, öt szép kerek pötty.
- De hétnek kellene lennie - mondta halkan Kiskatica, mert a barátnője meg sem tudott szólalni.
- Ne bőgj már - vakarta meg a fejét Tücsök Kázmér, majd felkiáltott. - Lepke Piroska! Csakis ő lehetett - és már nézte is távcsövön a lepke udvart. - Ott van! Mondtam én. Elmehetnék Serlok Holmsnak.
A lányok is belenéztek a távcsőbe, és valóban látták Lepke Piroskát, kezében ott volt egy csokor vadvirág, és a katica ellopott pöttyei. Már indultak is a lepke udvar felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom, ott vannak a kezedben! - kiáltotta Nagykatica.
- Mit adjak én vissza? A te pöttyeidet? Ez egy pöttyes váza, amibe a virágokat teszem, amiket most szedtem. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit. 
- Egy-kettő-három-négy. Itt van mind a négy. Nagykatica kis híján elájult.
- Négy? Nekem hét pöttyem volt! A méhek, biztosan azok voltak - és már nézett is a távcsövébe. - Ott! Ott vannak a pöttyeim. Nézzétek!
A többiek is látták Mézikét ahogy sütkérezik a napozó ágyon és Nagykatica pöttyeit emelgeti. Már indultak is a méh lak felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! - látom, ott van az asztalon.
- Ezek a te pöttyeid? Ez egy pöttyes bögre. Mézes teát iszogattam belőle - nevetett Mézike. - Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom. - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három. Három csodás pötty.
- Három? De hét volt! A hangyák, biztosan azok lopták el - és már nézett is a távcsövén Hangyáék felé. - Igen, ott vannak! Alfréd tologatja őket!

Valóban mindenki látta, ahogy Hangya Alfréd, egy keréken tologatja Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a hangya ház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Kiskatica. 
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom hogy tologatod őket.
- Ezek a te pöttyeid? Vegyél szemüveget, hiszen ez egy pöttyes talicska. Homokot hordok a homokvárhoz. Ezek a nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő. Itt van mind a kettő.
- Kettő? Az nem lehet. Hét pöttynek kell lennie. Hol lehetnek? Csiga Oszkár! Biztosan ő lopta el. Igen! Ott vannak a pöttyeim! - kiáltott fel Nagykatica, amikor belenézett a távcsőbe.
Valóban mindenki látta, hogy Oszkár nagy lapáttal emelgeti Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a csigaház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Hangya Alfréd, és Kiskatica.

- Azonnal add vissza a pöttyeimet! Láttuk, ahogy lapáttal emelgetted őket.
- Ezek a te pöttyeid? Hahaha. Ez egy pingpong ütő, és egy pöttyes pingpong labda. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy. Hát itt van egy pötty.
- Egy? - kiáltott fel Nagykatica, és élettelenül hullott a földre.
- Mi történt vele? Most mit csináljunk? - tanakodtak.
- Meg kell találni Nagykatica hat csodás pöttyét. Itt már csak a mezőtündér segíthet. Ki tart velem? - kérdezte Kiskatica.
- A mezőtündérhez akarsz menni? Az veszélyes lehet - mondták a többiek.
- Meg kell tennem, ő a barátnőm - és felemelte Nagykaticát a földről, egy nagy levélre fektette, nekiveselkedett, majd húzni kezdte a nagy csipkebokor felé, ami mögött a mezőtündér lakott.
A többiek egy darabig némán nézték, az erőlködő katicát, de egyszer Csiga Oszkár felkiáltott.
- Várjál Kiskatica, én is segítek!
- Én is! Én is! - kiáltották a többiek is.
Így aztán mindenki összefogott, és együtt indultak útnak az ájult Nagy Katicával. Kiskatica, Csiga Oszkár, Hangya Alfréd, Mézike, Lepke Piroska, és Tücsök Kázmér.
Igaz féltek, de rendületlenül vitték barátjukat a tündér felé, aki talán tudja hova lettek a csodás pöttyek. Nagy nehézségek közepette átverekedték magukat a szúrós csipkebokron, és valóban ott találták a tündérpalotát.
- Mezők tündére kérlek segíts a barátunkon Nagykaticán - kiáltották a palota kapujában. Ekkor megjelent a tündér. Zöld selyem ruha és tarka virágos kötény volt rajta, fején színes virágkoszorú. Kezében egy csipkebokorág.
- Miért zavarjátok a délelőtti pihenőmet?
- Kedves Tündér, kérlek bocsáss meg nekünk. A segítségedet szeretnénk kérni. A barátunkat nagy baj érte, elvesztek a pöttyei, és most élettelenül fekszik itt ezen a zöld levélen. Kérünk segíts rajta! - így kérlelték a tündért, aki a csipkebokor ággal megsuhintotta Nagykaticát és az egy szemvillanás alatt feléledt.

Meglepetten nézett körbe, majd könnyes szemekkel fordult a barátaihoz.
- Ti vállaltátok értem a veszélyt a tüskés bokron át, hogy nekem segítsetek? Bocsássatok meg nekem, nagyon szégyenlem magam, hogy megvádoltalak titeket. Mezők Tündére, kérlek engem büntess meg, én vagyok az oka, hogy megzavartuk nyugalmadat.
A tündér elmosolyodott, majd így szólt. katica_elveszett_pottyei_mezotunder 
- Nálam vannak a pöttyeid Katica, én vettem el mindig egyet, amikor megbántottál valakit. Visszakapod őket, mert megbántad tettedet, de jól jegyezd meg a kényeskedés, a hivalkodás, a mások megbántása rossz útra vezet - ekkor a Tündér belenyúlt köténye zsebébe, és színes virágszirmokat szórt Nagykatica felé.
Ebben a pillanatban a pöttyek visszakerültek a helyükre.
- Nagykatica megvannak a csodás pöttyeid! - kiáltották örömmel és már számolták is.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét! Éljen a mezők igazságos Tündére!
A Tündér elmosolyodott, felemelte a csipkebokor ágat és a kis csapat, hipp-hopp átrepülte a tüskés bokrot. Egy szemvillanás alatt a mező közepén találták magukat.
- Köszönöm Tündér! Nektek is köszönöm hogy a barátotok lehetek! - rebegte Nagykatica. - Tudjátok mit? Labdázzunk együtt! - és már repült is a pöttyes labda.
- Figyelj jól! Hozzád is elrepül. Kapd el hamar!
Mese forrása: https://bolt.anyameselj.hu/

Kép forrása: www.allfreekidscrafts.com

Fésűs Éva: Pöttömke

Pöttömke akkora, mint egy lábujjhegyen álló katicabogár. Nem tudom, láttatok-e már lábujjhegyen álló katicabogarat? Én láttam.
Méghozzá a meseréti Pöttyös utcában, amit éppen azért neveznek így, mert ott van a katicabogarak mosodája.
Kifeszített pókfonálon szárad a napfényben a rengeteg parányi katica szoknya és olyan vidám látványt nyújt, amint ide-oda leng a szélben, hogy még a mogorva szarvasbogár is elmosolyodik, ha arra jár.
Csak Pöttömke haragszik a mosodára, mert attól nem ér rá az anyukája. Ő vezeti a mosodát, és bizony bőven akad dolga ennek a fürge, ezüstös hajú tündér-asszonykának, hiszen nemcsak a katica-szoknyák mosása, hanem a foltos pilleruhák, levetett zöld szöcske-ingek tisztítása is az ő gondja. Ezért aztán, ha Pöttömke megrántja a köténye sarkát, hogy „Anyu, mesélj!” – mindig csak ezt a választ kapja:
- Nem érek rá, kicsi fiam, majd később!
- Mikor lesz később? – faggatja Pöttömke.
- Télen. Amikor bezárjuk a mosodát. 
- Mikor lesz télen?
- Mihelyt lehull a hó.
- És mikor hullik le a hó?
- amint olyan hidegre fordul az idő, hogy az esőcseppek megfagynak odafönt a levegőben, és fehér hópihe-ruhában érnek földet.
- Bárcsak már olyan hideg lenne! – sóhajtja Pöttömke, mert nagyon vágyik a mesére. De a nap még forrón süti a meserétet és Pöttömke nem bír várni. Kiszalad a Pöttyös utcára, és körülnéz, hogy kit beszélhetne rá a meseszóra.
- Gyíkocska, állj meg, mesélj nekem4
- Jaj, dehogyis állok! Nagyon sietek. sürgős üzenetet viszek.
- Szabóméhecske néni! Mesélj nekem!
- Jaj, kincsem, dehogy mesélek, akkora munkában vagyok! Éppen pipacsszirmot szabok.
- Tücsök bácsi, ugye, te mesélsz nekem?
- Szós se lehet róla, gyermekem. Gyakorolnom kell az esti hangversenyre.
Senki nem ér rá, mindenkinek dolga van, csak Pöttömke unatkozik, és leül egy harangvirág tövébe sírni. amint javában záporoznak a könnyei, egyszer csak megszólítja valaki:
- Hát te kivagy, és minek szaporítod itt a harmatot?
Valamivel nagyobb kislány áll ellőtte, icipici piros táskával a vállán. Haja, mint a pitypang pelyhe, arca, mint a vadrózsa szirma. Pöttömke először duzzogva akarja elfordítani a fejét, de aztán meggondolja magát és bemutatkozik.
- Pöttömke vagyok, a tündér-anyukám egyetlen manófiacskája.
A kislány bólint: 
- Engem pedig Fontoskának hívnak, mert általában nagyon komoly vagyok, és ha megnövök, tündér szeretnék lenni, olyan, aki csupa jót és szépet tesz. Pöttömke nem tudja, mi az, hogy általában de felcsillan a szeme:
- Akkor most mindjárt gyakorolhatnád a tündérséget általában, és mesélhetnél nekem, meg játszhatnál velem általában, mert nagyon unatkozom, általában!
- Hát ezért sírtál? – csodálkozik Fontoska, majd megkérdezi: - Te miért nem jársz óvodába?
- Az micsoda?
- Az egy szép, kertes ház, ahol egész nap játszunk, énekelünk, mesét hallgatunk.
- Igazán?
- De ez még nem minden, mert rajzolni, sőt festeni is szoktunk, és bábszínházat játszunk.
- Milyen pompás lehet! Éppen nekem való! Vigyél magaddal, Fontoska.
- Azt nem lehet, de kérd meg anyukádat, hogy írasson be. Ha jó kisfiú vagy, biztosan szívesen fogad az óvó néni, és meglátod, soha többé nem fogsz unatkozni. 
Pöttömke jó kisfiú volt, és így esett, hogy három nap múlva, pici piros táskával a vállán, ugyanúgy igyekezett a Százszorszép óvoda felé, mint kedves, új pajtása, Fontoska. Örömtől és büszkeségtől dagadó szívvel lépte át a küszöböt, azután kíváncsian körülnézett.
- Jó reggelt, Pöttömke! – fogadta kedvesen az óvó néni. Már vártunk. de valamit elfelejtettél az ajtóban.
Pöttömke meglepetten hátranézett. Pillantása a kapu fölött lógó csengettyűvirágokra esett. Áhá, megvan! Belecsimpaszkodott a virágok szárába, és elkezdte őket rázni, hogy csak úgy csengett-bongott az egész Százszorszép óvoda. A gyereke nagyot nevettek, az óvó néni pedig felkapta és magához ölelte:
- Csöngetni nem kell, hiszen nyitva az ajtó. Hanem a köszönést felejtetted el. No, sebaj, holnap már tudni fogod, ugye? Most pedig gyere, megmutatom a helyedet a kiscsoportban. Leültetette manófiúcskát egy parányi, piros székre. Pöttömkének annyira tetszett a szék, hogy amikor az óvó néni félrefordult, hintázni kezdett rajta, előre-hátra, s addig billegett, míg egyszer csak…puff!...A szék felborult, Pöttömke legurult. Szerencsére nem nagyon ütötte meg magát, és inkább ijedtében szipogott, mint fájdalmában. 
- Hintázni is fogunk, Pöttömke – emelte fel az óvó néni – de majd odakint az udvaron. a szék nem arra való. Most kérlek, figyelj, mert mesét mondok, azután játszunk és meghallgatjuk a nagycsoportosok énekét. Kiderült, hogy már Fontoska is nagycsoportos, és egyedül is szépen éneke..Pöttömke elámulva hallgatta. Amikor délután hazafelé ballagott, már ő is halkan dúdolgatta magában a dalt. Otthon kíváncsian várta az anyukája.
- Nos, hogy érezted magad az óvodában?
Pöttömke kihúzta magát:
- Köszönöm, egész jól. Azt hiszem, holnap is elmegyek!

Kép forrása: http://letspourtea.com/

Linzer katicabogár

Hozzávalók:

Tésztához
Töltelék: lekvár
Díszítés: 5 dkg tortabevonó

Elkészítés:

A linzertésztához a szárazanyagokat a margarinnal szétmorzsoljuk, majd a tojást hozzáadjuk és készre gyúrjuk. A tésztából lecsípünk egy kis darabot és a kakaóport hozzágyúrjuk. Kis golyókat formálunk belőle, ezek lesznek a fejecskék. 
A maradék sárga tésztába belegyúrjuk a festéket. Kinyújtjuk és 5 cm-es kerek kiszúróval kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk, felére rányomkodjuk a tészta szélére a kis golyókat és így sütjük meg. 190 fokon légkeveréses sütőben kb. 5-8 perc alatt. 
Ha kihűltek lekvárral összetöltjük. Az alja a sima, erre jön a lekvár a teteje a golyóval sütött. 
A csokit felolvasztjuk, és tetszés szerint díszítjük pöttyökkel!

Forrás: http://www.sutnijo.hu/

Kép forrása: www.viccbox.hu

Katica szálló:

Kép forrása: kapanyel.blog.hu

Jelről jelre: csiga

Kép forrása: oeil2cha.blogspot.com.au

Csiga, az óvatosság, ész és megfontoltság jelképe

Csigabiga gyere ki,

Szebb a világ ideki,

Bújj ki kapud aljába,

Ló búsuljon magában,

Ha a lábad táncra áll,

Kilenc tücsök muzsikál,

Járod akár száz napig,

Míg bocskorod elkopik.

Kép forrása: Found on artesanio.com

Országhegyi Károly: Csupa csiga
Csigaházban
csigabiga.
Csiga hátán
csiga ház.
Csupa csuda
dús csalitban
csiga lassan,
csendben csúszik
csiga meg a
csigaház.

Kép forrása: Found on lesribambelles.canalblog.com

Tőgyi János: A csiga

Kicsi csiga család 
Csúszik a zöld fűben, 
Hátán hordja házát 
Egész esztendőben. 

Maga mögött húzza 
Hosszasan a nyomát, 
Szemeit kinyújtva 
Kémleli világát. 

Eső után reggel 
Útra kél a csiga, 
Megérkezik egyszer 
Vajon valahova? 

Nézz körül ha esett, 
Nézz a lábad elé, 
Ne legyen baleset, 
Lépj a csiga mellé!

Kép forrása: hu.pinterest.com

Mutogatós mondóka:

Amikor kinn süt a nap, (a két kéz öt ujja nyitva)
Kis csiga a házában marad. (az ököl zárva a hüvelykujj eldugva)
De amikor eső hullik, (két kéz a fej fölött, az ujjak mozgatása)
Csigabiga előbújik, (a fej két oldalán a két mutatóujj)
Neki az a jó idő,
Mikor esik az eső. (az ujjak mozgatása, az eső utánzása)
Kép forrása: Found on isastuce.over-blog.com

A csigacsalád meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csigacsalád. Heten voltak: csigamama, csigapapa és öt csigacsemete. Mindegyiküknek volt saját háza és uzsonnás táskája.

Csigamama minden reggel letépett egy friss salátalevelet, azt hétfelé osztotta, és a táskákba csomagolta. Csigapapa kiadta a jelszót:

– Megvan már az eleség, indulhatunk feleség! – és elindultak libasorban sétálni.

Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott öt csigacsemetéje, hátul vigyázott rájuk csigapapa.

Minden nap megmászták a Virágos-dombot. Fölfelé lassan kapaszkodtak, lefelé gyorsan csúsztak.

A domb aljában kicsomagolták az eleséget, és eszegetni kezdtek.

Arra ment egy éhes tücsök. Nagyot kordult a gyomra:

– Mennyi finom saláta, megenném egy falásra!

A legkisebb csiga megsajnálta az éhes tücsköt. Adott neki egy falat salátát.

Tovább eszegettek.

Arra repült egy csavargó madárka. Vágyakozva pillantott a salátára:

– Mindjárt vígabb lennék, ha egy kicsit ennék!

A legkisebb csiga megsajnálta a csavargó madárkát. Adott neki is egy falatot.

Megint tovább eszegettek.

Arra futott egy vézna nyúl. Úgy lihegett, mint egy fújtató:

– Reggel óta szaladok, adjatok egy falatot!

A legkisebb csiga a vézna nyulat is megsajnálta. Nekiadta az utolsó falatját.

Mikor befejezték az eszegetést, összecsomagoltak, és hazaindultak:

A Virágos-domb tetején szembejött velük a forgószél. Úgy zúgott-búgott, mint egy búgócsiga. A csigacsemeték mindjárt elfelejtették a fáradtságot, és csúfolódni kezdtek:

– Búgócsiga! Búgócsiga!

– Elhallgassatok! – röstelkedtek a csigaszülők. – Ne csúfolódjatok! Kérjetek szépen bocsánatot!

Ám a nagy zúgás-búgásban a csigacsemeték nem hallották meg a csöndes szülői szót.

– Búgócsiga! Búgócsiga! Brrrr! Brrrr!

Megelégelte a csúfolódást a forgószél:

– Majd adok én nektek búgócsigát! Egyszer voltam nálatok, elviszem a házatok! – azzal fogta, és felragadta mind a hét csigaházat. Megforgatta, megpörgette, mint a porszemeket.

– Egyszer voltam nálatok, forgatom a házatok! – Úgy játszott velük, mintha labdázna.

Mikor kijátszotta magát, visszapottyantotta a házakat a csigák hátára, és hahotázva elnyargalt:

– Ugye jó tréfa volt?!

– Mi az a tréfa?... – szepegte a legkisebb csiga.

Fáradtan érkezett haza a csigacsalád. Hang nélkül rakták le az üres uzsonnás táskákat.

– Holnap bocsánatot kell kérnetek a forgószéltől! – jelentette ki csigapapa.

– És minden rendbe jön! – tette hozzá csigamama.

– Igen mama, igen papa! Jóéjszakát mama, jóéjszakát papa! – válaszoltak kórusban a csemeték, és bevonultak a házaikba.

– Aludj te is, kicsim! – simogatták meg a csigaszülők a legkisebbet, aki még mindig ébren téblábolt. Azután házukba vonultak a szülők is. Az ajtót belülről jól bezárták.

Bezárkózott csigamama, elaludt csigapapa, bebújtak a testvérek... Csak a legkisebb csiga motoszkált a háza körül:

– Itt volt... Itt van!... Nem, ez nem az... Ez az!... Nem, ez sem az... Hol van hát?!... Hol az ajtóm?! Nincs meg az ajtóm!! Segítség! Elveszett az ajtóm!

Próbálta elölről, próbálta hátulról, próbálta jobbról, próbálta balról, de hiába.

– Nem tudok bemenni a házamba! Segítség!!

Abban a pillanatban megzörrent mellette a fű: ott állt az éhes tücsök. Megreccsent fölötte az ág: ott ült a csavargó madárka. Megdobbant előtte a föld: ott magasodott a vézna nyúl.

– Mit segítsünk, legkisebb csiga?

– Keressétek meg az ajtómat!

– Az ajtódat? De hiszen ott van!... – kezdte a nyúl.

– A házadnak a... – folytatta a madárka.

– Tetején! – fejezte be a tücsök.

– Ó, jaj! – jajgatott a legkisebb csiga. – A forgószél! Fordítva adta vissza a házamat!

– Ne búsulj, legkisebb csiga, segítünk mi a bajodon! – s a tücsök, a madárka meg a nyúl addig hórukkoltak, míg a házat visszafordították a talpára.

– Tessék, legkisebb csiga: az ajtó!

– Fáradj be rajta!

– Nyugodalmas jóéjszakát!

– Köszönöm barátaim! – ásította kimerülten a legkisebb csiga. – Jóéjszakát világ! – és úgy aludt reggelig, mint a bunda.

Reggel napsütésre ébredtek. A forgószél újra vidáman táncolt a réten.

– Nem vagy búgócsiga! Nem vagy búgócsiga! – kiabálták neki kórusban a csigacsemeték. A forgószél örömében úgy elnyargalt, hogy aznap elő sem került többet.

Csigamama friss salátalevelet tépett, hétfelé osztotta, az uzsonnatáskákba csomagolta, aztán tépett még egy levelet, háromfelé tépte, s adott a tücsöknek, a madárkának meg a nyúlnak is. Csigapapa rázendített:

– Megvan már az eleség, indulhatunk, feleség! – és elindultak a Virágos-domb felé.

Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott az öt csigacsemete, hátul vigyázott csigapapa. Mellettük mászott a mindig éhes tücsök, fölöttük repült a csavargó madárka, előttük nyargalt a vézna nyúl. Aki nem hiszi, keresse meg őket a réten!

Kép forrása: ecofriend.org

Fésűs Éva: A szívtelen csiga

Amikor a csigabiga megkapta a házát, még nem viselte a hátán. Boldogan járta körül szarvacskáit ki-be nyújtogatva, úgy gyönyörködött benne.
- Ugye szép, ugye szép? – kérdezte a kék szarkalábaktól.
A szarkalábak bólogattak, és elismerően énekelték:

Kicsi fehér hófehér
Csigabiga belefér.
Folyosója csavaros,
Kívül-belül takaros.
Fehérre meszelt falán átrengett a napfény. Igazán barátságos kis otthon volt. A csigabiga elgondolta, hogy a gyík kövek alatt lakik, a tücsök lyukban tanyázik, és még a gazdag hörcsögnek is csak földi üreg a lakása. Lám, egyikük sem olyan előkelő, mint ő, akinek igazi, hófehér házikója van.
Amint így örvendezett magában, egyszer csak lélekszakadva eléje röppent egy rémült kis katicabogár.
- Jaj, csigabiga szörnyű bajban vagyok! Kergetnek a rablólegyek! Kérlek, bújtass el a házikódban, mert már három pettyemet elrabolták!
A csigabiga gyorsan behúzta barátságos szarvacskáit, és azt mondta:
- Mit képzelsz, Pöttyös! Csupa virágpor a lábad, még behordanád hozzám! Bújj el máshová!
Azzal villámgyorsan behúzódott a házikójába, és jól elterpeszkedett benne, hogy a kicsi katica be se férjen. Szegényke ijedtében a negyedik pettyét is elveszítette, és az utolsó percben menekült be a rablólegyek elől egy virágkehelybe, amely jóságosan bezárult mögötte. A csigabiga bosszankodva dohogott, és amint elmúlt a veszedelem, hátára vette a féltett házikót, és odébb vitte egy mellékutcába, ahol nem járnak már katicák.
Alig helyezte el egy sárga boglárka szomszédságában, megdördült az ég, és nagy, fényes cseppekben esni kezdett az eső. A csigabiga megint élvezhette kényelmes kis házát, csak a szarva hegyét dugta ki, hogy lássa, irigylik e mások az ő szerencséjét. A bogarak a kő alá futottak, rög alá mentek az eső elől. Egyszer csak megkopogtatta valaki a csigaház falát, és sírós hangon így könyörgött:
- Csigabiga! Kérlek, eressz be! Eltévedt hangyácska vagyok. Hangyatojást őriztem a napon, amikor rámszakadt az zápor, és ijedtemben elvétettem az utat.
- Nincs hely! – szólt mérgesen a csiga, és egészen behúzódott.
- Legalább a hangyatojást hagy tegyem be hozzád, nehogy megázzék! – kérlelte a pici hangya, de a csigabiga hallani sem akart róla.
Nem is tudom, mi történt volna a riadt hangyácskával, ha egy lehajló levél meg nem szánja, és föléje nem borul apró, zöld ernyőnek.
A zápor után vidáman csillogott, frissen lélegzett a rét, csak a csigabiga volt morcos és mérges.
- Még tovább viszem a házamat – gondolta – hogy a hangyák se háborgassanak!
S meg is tette. Fogta, nagy nehezen felemelte a házát, és berakta egy békarokka tövébe.
- Na, itt jó lesz! – mondta nagy büszkén, és körülnézett.
Hát képzeljétek el, mit látott! Egy csuromvizes tücsök állt előtte.
- Kiöntött a lyukamból az eső, és hajléktalan lettem! Ó, ó, cipcirip! Kérlek szépen, adj nekem szállást egyetlenegy estére, amíg a lakásom újra kiszárad! Szép nótával fizetek érte.
- Még csak az hiányzik! – fortyant fel a csigabiga. Az én házam nem szálloda! Hordd el magad hegedűstől, vonóstól, mindenestől te ostoba!
Mit tehetett szegény tücsök, elindult másfelé szerencsét próbálni.
Útközben találkozott a katicával, és a hangyával is, és mindjárt kimuzsikálta mindhármuk bánatát:
Kicsi fehér csigaház,
Kerüld el, ha arra jársz!
Hiába is keresed,
Nincs ott vendégszeretet,
Nincs ott vendégszeretet.
Meghallotta ezt a réti tündér, aki a virágok szirmát, katicabogarak pettyét, pókfonalak hosszát számon tartja, és nagyon megharagudott a csigára. A csigabiga éppen újra hátára emelte a házát, hogy olyan helyre szállítsa, ahol tücskök sincsenek, amikor a tündérke aranyos zöld ruhájában eléje libbent. Kinyújtotta pici zöld varázspálcáját, és felkiáltott:
- Szívtelen csiga! Viseld hát a hátadon a házadat! Éjjel-nappal, télen-nyáron, amíg csak élsz. Senki be ne tegye hozzád a lábát!
A csigának a vére is meghűlt ijedtében. De abban a szempillantásban már rá is nőtt a háza a hátára. Azóta cipeli magával, ha tetszik, ha nem. Kövön, földön, fűszálon, hetedhét határon, és akár-merre visz az útja, le nem teheti soha-soha többé.
Itt a vége, fuss el véle.

Kép forrása: www.quernuscrafts.co.uk

László Dorottya: Miért lassú a csiga?

Réges-régen a csigák gyorsabbak voltak a gepárdoknál, talán még a versenyautóknál is. Gyorsaságukról ismerte őket mindenki az erdőben. S hogy miért lettek ilyen lassúak? Elmesélem.
Történt egyszer, hogy a csigának levele érkezett. Kivette a postaládából, és villámgyorsan elolvasta.
„Kedves Csiga!
Hallottam, tegnap megnyerted a futóversenyt. Szeretnélek hát meghívni magamhoz, hogy ezt megünnepeljük egy finom ebéddel.
Üdv: Rigó koma”
De a csiga sem volt ám buta! Jól tudta, hogy a rigó fel akarja falni, ezért esze ágában sem volt elmenni erre az ebédre. Viszont egy szívélyes meghívást nem illendő visszautasítani….
Így hát igazán nem tudta, mit is tehetne.
– Talán lemondhatnám – morfondírozott magában – de nekem sem esne jól, ha valakit meghívok ebédre, és az nem jön el.
Aztán remek ötlete támadt. Meg is írta gyorsan levélben, hogy sajnos, már más ebédre hivatalos, ezért nagyon sajnálja ugyan, de a rigó ebédjére nem tud elmenni.
Nagyon büszke volt az ötletére, és azt hitte, hogy ezzel a dolog el van intézve. Legnagyobb meglepetésére azonban a rigó visszaüzent:
„Kedves Csiga!
Ez igazán nem lehet akadály! Kivel fogsz ebédelni? Meghívhatnád őt is hozzám, és együtt ehetnénk. Feltétlenül üzend meg, hogy ki az, és mit válaszolt a meghívásra!
Üdv: Rigó koma”
Látta a csiga, hogy a rigó rájött a turpisságra, ezért azt üzente vissza, hogy váratlan esemény közbejötte miatt, sajnos, le kellett fújni az ebédet. De most akkor mit tegyen?
– Ha elmegyek a rigóhoz, akkor megesz engem. De ha udvariatlan leszek, és azt mondom, hogy nem megyek, ….hát, akkor is megesz! – sóhajtotta bánatosan, miközben egy levelet rágcsált.
Pár napjába beletelt, mire új ötlettel állt elő. Megüzente, hogy fáj a lába, és ezért nem tud felmenni annak a magas hegynek a tetejére, ahol a rigó lakik.
Ez volt az, amit nem kellett volna! A rigó nyomban visszaüzent egy levélben, hogy semmi baj, majd akkor ő eljön a csigához beteglátogatóba. Szegény csiga, most már hiába bizonygatta, hogy semmi komoly baja nincs a lábának, csak egy kicsit megrándult, a madár ragaszkodott hozzá, hogy meglátogatja.
– Jaj, jaj, most mit tegyek? – sápadt el a csiga.
– A rigó biztosan azért jön, hogy megegyen.
Jött is másnap a rigó, a legszebb fekete öltönyét vette fel a látogatás tiszteletére.
– Szia, Csiga koma! Jobban van már a lábad? – kérdezte a madár.
– Hát, ezt igazán nem mondhatom, Rigó koma – válaszolta a csiga.
– Na, mutasd csak! De hát neked nincs is lábad! – állapította meg döbbenten a rigó.
– Állj csak fel, kérlek, járj egy kicsikét! Hadd nézzem meg, milyen állapotban vagy!
Hát most mit tegyen? Soha életében nem járt még lassan! Most mégis felállt a székről, és ahelyett, hogy elcikázott volna, lassan döcögve csusszant az ajtó felé. Amint a rigó meglátta ezt a kínszenvedést, felkapta a karmaival, és visszatette az ágyba. Gondosan bekötözte a fájós haslábat, főzött teát, majd jobbulást kívánt, és hazament.
Hogy a rigónak miért esett meg a szíve a betegséget színlelő csigán, és miért próbálta meggyógyítani ahelyett, hogy, mint minden normális rigó, megette volna, azt még ma sem tudjuk.
De az biztos, hogy a csigának lelkiismeret-furdalása volt, amiért ily módon becsapta a szegény rigót. Félelmében, hogy kiderül a csalárdsága, még hosszú ideig lassan járt, s úgy megszokta, hogy teljesen eltunyult. Ma már, ha akarna, sem tudna ide- oda cikázni.
Ha a csiga a rigót be nem csapta volna, az én mesém is tovább tartott volna! Vagy még eddig sem!

Forrás: http://mesekonyvem.com

Kép forrása:

Kókuszos csiga recept

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • csipet só
  • 2 dkg élesztő
  • 4 tojás
  • 5 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl tej
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 30 dkg kristálycukor
  • 2 evőkanál víz
  • (lehet dióval és cukrozott kakaóval is készíteni)

Elkészítés:

A lisztet, a sót, 2 csomag vaníliás cukrot és a margarint elmorzsolom. Hozzáadom az elkevert tojássárgáját és a tejben felfuttatott élesztőt, és könnyű tésztát gyúrok belőle. Ha kemény, kis tejet adok hozzá. Fél órát pihentetem.

Közben a 4 tojásfehérjét 2 kanál vízzel és a cukorral gőz felet kemény habbá verem, ha kész a hab, a kókuszt és a vaníliás cukrot hozzáadom, összekeverem.

A tésztát ketté vágom és téglalap alakúra nyújtom, megkenem a kókuszos habbal, két szélét behajtom, és 4-5-öt tekerek rajta, majd levágom a tésztát. A hengert feldarabolom, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsire teszem. (A maradék tésztával ugyanígy dolgozom.)

200 fokos előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm.

Kókuszos tekercs

Hozzávalók: 30 dkg háztartási keksz, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaópor, 2-3 dl feketekávé, ½-1 dl rum, 15-20 dkg vaj, 15-20 dkg porcukor, 15-20 dkg kókuszreszelék.

Elkészítése:

Vegyünk fél kiló háztartási kekszet, daráljuk meg! De vehetünk daráltan is. Keverjük össze 2 evőkanál kakaóporral, 20 dekagramm porcukorral, 2-3 deci feketekávéval, 1/2-1 deci rummal. Az egészet gyúrjuk jól össze.
Mindeközben 15-20 deka puha vajat keverjünk össze ugyanannyi porcukorral fehéredésig majd és ugyanannyi kókuszreszelékkel dolgozzuk jól össze. (szép hófehér legyen) Ezek után nyújtsuk el a kakaós tésztát (kb 50cm x 30 cm nagyságúra) egy darált keksszel jól meghintett zsírpapíron vagy sütőpapíron, kenjük meg a tésztát a cukros-kókuszos-vajas masszával, majd tekerjük fel. Szórjuk meg bőven kókuszreszelékkel. Tegyük hűtőben legalább egy órára. Felszeletelve tálaljuk!

Kép forrása: www.idecorsz.com

Kép forrása: Found on etsy.com

Jelről jelre: cseresznye

Cseresznye az üdeség és vidámság jelképe

A gyümölcsnek közel ezer fajtája van, a termés színe a fehéres sárgától a mély bordóig terjed, nagysága és alakja a kicsi kerektől a nagy szív alakúig ugyancsak sokféle, héja vékony és vastag is lehet. Tudatos emberi szelekciónak, nemesítéseknek köszönhető ez a változatosság: a közös ős a közel-keleti származású, savanykás erdei, vad- vagy madárcseresznye.

A Földközi-tenger medencéjében már az ókorban termesztették az „istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben), mivel katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten is honos gyümölcs virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.

Csupa egészség

cseresznye 78−82 százaléka víz, a római katonák ezért oltották vele eredményesen szomjukat. A természetgyógyászat a vesetisztító, vértisztító gyümölcsök közé sorolja, ezáltal bőrújító is, jó a pattanások ellen. Csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért az ízületi megbetegedések, például a köszvény megelőzésében is bizonyított hatása. A reumát is enyhíti, és segít a cukorbetegségben szenvedőknek. Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek ajánlott a fogyasztása. Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.

Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, viszont sok szénhidrát és növényi rost van benne. A vitaminok közül az A, a B1, a B2, a B6 és a C jelentős, így erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív - és rendszeri problémák kialakulását. Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz a cseresznyével: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot, és kiemelkedően sok vasat. Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott, káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős.

A bogyós gyümölcsökben általában található antocián erősíti és rugalmassá teszi az érfalat, gátolva az érelmeszesedés kialakulását. A cseresznyének gyulladást gátló, fájdalomcsillapító hatása is van, és a nátha kezelését is kiegészíti. S természetesen minél érettebb a cseresznye, annál édesebb, tehát gyümölcscukor-tartalma annál magasabb.

Zelk Zoltán: Megérett a cseresznye
Megérett a cseresznye
piroslik az ágon.
Ezer piros csengettyű
csilingel a fákon. 

Megérett a cseresznye
szedik a kosárba.
Holnap reggel szekérrel
viszik a vásárba.

Jaj,de piros,jaj de szép,
az íze de édes!
Sül is már a tepsiben
a cseresznyerétes!
Kép forrása: krokotak
Várfalvy Emőke: Cseresznye az ereszben

Egy kis piros Cseresznye,

Bepottyant az ereszbe,

Meglátta ezt a Rigó,

Érett cseresznyét falni jó!

Fütyülte és megette,

Így lett ebéd Cseresznye.

Kép forrása: premeditatedleftovers.com

Nyiri Attila: A cseresznye
Fehér ruhát öltöttem, senkinek sem kellettem.
Majd a zöldbe öltöztem, de azzal sem tetszettem.
Piros ruhát felvettem, azon nyomban elkeltem.
Kép forrása: www.nestforbaby.com
Zelk Zoltán: Megérett a cseresznye

Megérett a cseresznye
piroslik az ágon.
Ezer piros csengettyű
csilingel a fákon.

Megérett a cseresznye
szedik a kosárba.
Holnap reggel szekérrel
viszik a vásárba.

Jaj,de piros,jaj de szép,
az íze de édes!
Sül is már a tepsiben
a cseresznyerétes!
Kép forrása: www.easypeasyandfun.com

Kányádi Sándor: Cseresznye

Történt egyszer, éppen a tavaszi-nyári napforduló reggelén, hogy a felek, mármint a harmatos szemmel elköszönő tavasz s a széles mosollyal megérkező nyár, összeszólalkoztak. S ha még idejében közbe nem lép egy kisfiú meg egy kislány, talán össze is verekednek.
Pedig az elején igazán szívélyesek, mondhatnám testvérien kedvesek voltak egymáshoz. Az öreg tavasz kézen fogta az újdonsült nyarat, végigvezette erdőn-mezőn, hegyeken, völgyeken, dombokon, lankákon s a véget nem érő kalászringató síkságokon. Egyszóval annak rendje és módja szerint számba adott az előd az utódnak mindent, amit csak számba adhat a tavasz a nyárnak. Még tanácsokkal is ellátta a bölcs tavasz az ifjút, hogy hová kellene egy kicsit több eső vagy éppenséggel több napfény. Ahová már nem tellett az ő megfogyatkozott erejéből.
Hallgatta a nyár a tavaszt nagy figyelemmel, bólintott is olykor-olykor nyomatékul, miközben a szeme sarkából már az önálló gazda tekintetével vetett egy-egy pillantást az érőfélben lévő árpa- s a már-már sárgába hajló búzatáblákra.
— Aztán a gyümölcsösöket külön figyelmedbe ajánlom — mondta a tavasz, amint az ő utolsó harmatában ösvényt verve, a kertek felé közeledtek.
— Hogyne, hogyne, hát persze! — bólogatott a nyár szórakozottan, s közben az útjukba hajló kalászokat simogatta, húzogatta, hadd tömöttődjenek.
Oldalt kapta erre a fejét a tavasz. Látta, hogy a nyár már csak tiszteletből hallgatja az ő mondókáját, tanácsait. Sértődötten elhallgatott.
A nyár viszont észre sem vette a tavasz sértődöttségét, s továbbra is szorgalmasan bólogatott, mintha még beszélne az öreg. Bólogatott, és simogatta a kalászokat.
Ettől végképpen megbántódott a tavasz. Érezte, hogy a szíve is egyből megöregedett.
— Fiatalság, hálátlanság — mormogta már csak inkább magának.
A nyár persze erre is bólintott.
Sóhajtott egy nagyot a tavasz.
— Úgy bizony! — füttyentette el magát a kölyök nyár, mert éppen egy szarka repült el nagy csörögve a fejük fölött.
— Hát akkor szusszanjunk egyet, mielőtt elmennék — mondta a tavasz, amint beértek az első gyümölcsöskertbe, s azzal le is zöttyent az árpára érő körtefa alá. A nyár is vidáman mellékuporodott, de a szeme fönn, az ágak hegyén járt.
— Rázintsd már meg azt az alsó ágat — enyhült meg bölcsen a tavasz –, hadd lássuk, megérett-e már. — Látom, a nyálad is kicsordult, annyira kívánod.
Nem kellett kétszer mondani a nyárnak, fönn termett az ágak közt, rázta a fát, hogy csak úgy potyogott a körte.
— Elég, elég. Nem kell mindent egyszerre fölfalni! — fenyegette meg a földre huppanó fürge nyarat, aki hamar telekapkodta a kalapját körtével, s illedelmesen odakínálta az öregnek.
Az öreg tavasz ettől enyhült valamelyest. Kiválasztott egy érettebb formát, és elkezdte majszolni. A nyár pedig térde közé kapta a kalapot, és rágcsálni kezdett jó étvággyal.
— Hű, de finom, hű, de jó! — ujjongott a nyár.
— Hát igen, már ehető — mondta a tavasz, de megint csak elszomorodott attól, hogy a nyár milyen mohón zabálja az aranysárga körtét. Tulajdonképpen az ő körtéjét, s még csak le sem rágja tisztességesen a csutkáról, máris újba harap. ,,Mindenemet el fogja pusztítani ezzel a féktelen étvágyával, mindenemet, amiért annyit dolgoztam, kínlódtam — gondolta nagy búsan, és elnézett a szemközti cseresznyefa megfosztott ágai között. — No de ezt nem hagyom ennek a nagybélűnek" — villant fel a tekintete, amint meglátta az utolsó két szem cseresznyét a fán.
— Nini, cseresznye — dobta el a körtét kalapostól a nyár, s már rugaszkodott is a fára. De az öreg még idejében elkapta nyár úrfi nadrágját.
— Nem oda, Buda, a cseresznye még engem illet!
— Abbizony már az enyém! — nyelvelt vissza nyár úrfi.
— Majd mindjárt megmutatom, hogy mi a tied, szemtelenje! A fenekeden mutatom meg! — markolta meg most két kézzel a ficánkoló nyár nadrágját.
— Eresszen el, eresszen el, enyém a cseresznye! Én vagyok már itt a gazda, enyém a cseresznye, enyém, ha itt hagyta!
— Még nem mentem el. A cseresznyét nem hagyom.
— Mért ne hagyná? Evett már kend éppen elég cseresznyét. Mind kend ette meg.
— Ezt is megeszem, mert szemtelen vagy.
— Nem vagyok szemtelen.
— Az vagy, ha mondom.
És amíg így vitatkoztak, s már-már majdnem hajba kaptak, jött egy kisfiú meg egy kislány. A vakáció első napja lévén, boldogan fürödtek a harmatban. Az ő szemük is mind az ágak hegyén járt.
A kislány is meglátta a páros cseresznyét. Erre a fiú már fönn is volt a fán. Leszakította, és mint egy szép fülbevalót, a kislány fülére akasztotta. És azzal vidáman továbbugrándoztak.
Erre az öreg tavasz is elengedte nyár úrfi nadrágja trottyát. Az úrfi meg röstelkedve megkövette az öreg tavaszt. Jót nevettek azon, hogy mindketten hoppon maradtak.
— Hát akkor az esztendő ilyenkori viszontlátásra, fiam — mondta a tavasz, és megsimogatta a nyarat. Fölült a lombok között rejtőző kakukk hangjára, s elszállt.
— Viszontlátásra, viszontlátásra, köszönöm a tanácsait! — kiáltott utána a nyár meghatódva.
Szétnézett a kertben, arcát a tavasz utolsó, már fölszáradni készülő harmatában jól megmosta. Aztán fütyörészve nekivágott a határnak.
Igyekeznie kellett, nemsokára nyakában az aratás.
Kép forrása: www.mommymoment.ca
Cseresznyés sajttorta
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tortaformát vajazzunk ki.

A kekszet morzsoljuk össze, vagy tegyük egy zacskóba, és egy sodrófával törjük kisebb-nagyobb darabokra. Keverjük össze az olvasztott vajjal, majd rakjuk bele a tortaformába. Egyenletesen osszuk el, és egy kanál segítségével nyomkodjuk le. Süssük 10 percig. A sütőt ne kapcsoljuk ki, inkább emeljük fel 200 fokra.

A cseresznyét és a cukrot melegítsük fel egy serpenyőbe, majd adjunk hozzá fél narancs levét, valamint a fahéjat. A vaníliarúdból kaparjuk ki a magokat. A rúd egyik felét tegyük a rumba, melegítsük fel (kb. 5 perc). Ha kész, akkor tegyük félre.

A porcukrot keverjük össze a kukoricaliszttel és a krémsajttal. Adjuk hozzá a felvert tojásokat, a tejszínt, a vaníliás rumot, és a narancslevet.

A cseresznyés keverék felével és az apróra vágott csokoládéval keverjük össze, majd tegyük a kihűlt kekszes alaphoz. Süssük 40-45 percig, amíg szép aranybarna lesz a teteje.

Tálalás előtt készítsük el a csokoládéöntetet, amihez első lépésként melegítsük fel a tejszínt. Ha már elkezd forrni, akkor adjuk hozzá a jó minőségű, apróra vágott csokoládét, és egy habverővel keverjük simára.

A tortát díszítsük a megmaradt cseresznyével, és öntsük le a meleg tejszínes csokival.

Cukrozott cseresznye

Hozzávalók:

5 kg cseresznye, 1 kg cukor, víz, 5 literes üveg.
Elkészítés: A megmosott szép ropogós cseresznyét a következőképpen magvalom: szemöldökcsipesszel benyúlok a szár helyén, csavarok egyet, és kihúzom a magot. a szem szinte egyben marad. Ötliteres uborkásüveget tele rakok vele. 1 kg cukrot annyi vízzel hogy jól átnedvesedjen, addig főzök, míg a cukor el nem olvad. Ráöntöm a gyümölcsre, megforgatom az üveget, hogy mindenütt érje. A cukrosedényt nem mosom el, csak letakarom a gyümölccsel együtt. Másnap a levet beleöntöm, az edénybe, felforralom, és visszaöntöm. Ezt 12 napig minden nap megcsinálom, adigra a lé szinte alig van, akkor lecsurgatom és tüll alatt kiteszem a napra aszalódni. 1-2 nap alkatt kész, jól záródó edényben tárolom, de le is lehet fagyasztani, az még biztosabb.
Tanácsok: Más gyümölcsöt, megggyet, alig érett sárgabarackot, nektarint, őszibarackot szilvát is lehet, és főleg sárgadinnyét, nem túl éretten.

Forrás: http://www.hoxa.hu/

Kép forrása: varazspor.blogspot.com
Kép forrása: imgfave.com
Kép forrása: Les Coups de coeur de Stef

+ ötlet: Cseresznyevirág

Mester Györgyi: A pillangófa

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe.

Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta, és továbbállt.

A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt-múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz s az erdei gyomok szárai is, azután lassan megerősödött. Törzse előbb hajlékony botocskához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.      Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó barna ágacskáival senki sem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel sem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó, langy tavaszi esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő, hatalmas felkiáltójelként fölébe magasodó gyertyánok és bükkök lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a szálas faóriások koronáját.

Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán, gyorsan röpült az idő.  Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csupán azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, azután meg mind lehullottak. Nagy ritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről évre.

Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban, a szokásos, hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.

A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint azelőtt volt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.

A nagy, tüzes golyóbis napról napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon – gondolta –, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor próbaképpen egy kicsit megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. A fehér pillangóhadat jobban szemügyre véve észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő pillangófa!

Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárga csíkos, pihén pihés kis rovar telepedett a fehér pillére.

– Nem mész onnan – rivallt rá –, hagyd békén az én pillangóimat!

– Micsodáidat?! – ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. – Te buta kis vadcseresznyefa! Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!

A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: nagyra nőj, kicsi fácska, te vagy itt a legszebb!

Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paraván élő dísze lett a kis fa.

Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgáspirosan zöldesbarna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél múltával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdőszerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Kép forrása: chloeruoyi.blogspot.com
Kép forrása: www.meetthedubiens.com
Kép forrása: dollarstorecrafts.com
Kép forrása: craftsbyamanda.com

Befejezésül:

Magpárna fül(has) fájásra:

Kép forrása: www.meska.hu



Jelről jelre: lepke

Lepke a fejlődés, az átalakulás jelképe

Gryllus Vilmos: Reggeli harmat

Reggeli harmat
kelti a lepkét.
Virág a réten
tárja a kelyhét.

Látja a lepke,
billen a szárnya,
virágkehelyben
reggeli várja.

Kép forrása: bluepurpleandscarlett.com

Tóthárpád Ferenc: Átváltozó

Nem érdekli, mi lesz holnap,
csak eszik és araszolgat.
Szekálják is sokan érte,
ám senkivel nem cserélne.

Petéből kelt, óvta erdő,
lombzabáló csúf tekergő
lett belőle – mondják róla.
Régi álma vált valóra,

bábbá vénült istenadta,
langyos szellő babusgatta…
Aztán… nocsak! Új varázslat:
napsugártól pille szárnyak

öltöztetik új ruhába.
Még a páva is csodálja!
S lám egy lepke a magasba'
hernyóságát kikacagja.

Drégely László: Csillagjáró három lepke

Szederje-bederje -

Gesztenyefa ágon
Három sárga lepke.
Egyik elszáll reggel,
Másik elszáll délbe'
A harmadik este
A csillagos égre,-
Csillagokról seper
Harmatot a rétre.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Simai Mihály: Tavaszi dúdoló
Szállj ide,
szállj oda,
ez a virágszálloda. Égre nyíló ablaka,
rétre néző ajtaja,

lepkeszárny-függönye,
a csillárja száz bibe.

Szállj ide,
szállj ide!

Mennyi nektár és virágpor!
Ilyet nem lelsz sehol máshol!

Szállj ide,
szállj oda:
most nyílt meg a szálloda.
Kép forrása: http://www.iheartcraftythings.comhttp://www.iheartcraftythings.com
Pille, pille, pillangó

Pille, pille, pillangó,
Szállj le a kezembe,
szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!

Pille,pille,pillangó!
Olyan,mint az álom.
Mitől lettél ilyen szép?
Én majd kitalálom.

Libbenő szép virág,
felhő közelében,
hernyóból lett tündérlány
Odafönn az égen.

Pille,pille,pillangó!
Szállj le a kezembe,
Szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Kép forrása: bfranklincrafts.blogspot.com

Bolla Gábor: A lepke cípője

Pille egy fűszálon ébredt fel, amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.

Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypangernyőcskék között szállt csapongva, és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt. Így hát lassan leereszkedett egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hirtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt. 
– Hát te ki vagy, és mit csinálsz itt!? – kiáltott le a pillangó. 
– H…h… hogy én? K…k…ki vagyok? – dadogta meglepődésében a bogár. – Én vagyok a futrinka, és éppen a cipőmet kötöm, ha tudni akarod. 
– A micsodádat? 
– A cipőmet. 
– Az meg mire jó? 
– Hát, nem kopik el a lábam a sok futástól. Tudod, egész nap szaladgálok, azért is hívnak futrinkának. 
Pille csodálkozva hallgatta, közben nem vette le a szemét a cipőről, ami meggymagból volt faragva.

Bizony, kellene nekem az a cipő – gondolta –, jól mutatna a lábamon.

– Add nekem a lábbelidet, te futrinka! – kérlelte. Szükségem volna rá!
– Nem, nem! Nem lehet! – mondta a bogár. – Azt nem adhatom, hacsak… 
– Hacsak? 
– Tiéd lehet, ha cserébe adsz a szárnyad aranyporából! 
– Rendben, áll az alku! – válaszolta Pille, és mindjárt meg is töltött egy virágkelyhecskét aranyporral. 
Cseréltek, a bogár fogta a port, és nagy örömmel elsietett vele. Pille Pali megkopogtatta a cipőt, beledugta a lábát, mászkált benne egy kicsit, majd megpróbált felszállni. Igen ám, de túl nehéz volt a cipő, mindig visszahúzta a földre, nagyokat huppant, néha fejreállt. Mindenféle bogarak, csigák, kukacok gyűltek köré, és a hasukat fogták a nevetéstől.
A végén már ő is csak nevetni tudott, meg sem próbált már felrepülni. Amikor aztán jól kimulatta magát, hirtelen levette a cipőket, és így szólt: 
– Sajnos túl nehéz ez a cipő. Nem vihetem magammal, mert mindig lepottyanok. Talán majd egyszer veszek magamnak egy kisebbet. Most azonban irány a lég! – kiáltotta, és felemelkedett a magasba, ahonnan újra láthatta a sok-sok piros pipacsot meg fehér margarétát. Boldogan lebegett a virágos mezők felett, közben elhatározta, hogy a következő napon még azt a széles folyót is át fogja repülni, amin olyan nagy hajókat látott, vagy az erdőt, de az is lehet, hogy a várost.

Lepkekönyv


Képek forrása: http://margaretemiller.wordpress.com/

 

Kárpát Erzsébet. a szúnyog és a pillangó

Tarka szárnyú lepke szállt a rózsára. A virágok összedugták fejecskéjüket:
— Ó, de szép pillangó! — mondta a kardvirág, aki épp a rózsa mellett állt.
— És nézzétek, milyen kecses! —fűzte hozzá a tulipán.
— A szárnyait nézzétek! A szárnyait! — lelkendezett a liliom.
— És a csápjai! Milyen finomak! — csodálkozott a tátika.
A rózsa szeretettel hintáztatta szép vendégét.
A pillangó meghallotta a virágok beszédét, és dölyfösen kihúzta magát. Illegett-billegett, hogy a kert valamennyi virága felfigyeljen rá. Szárnyait kiterjesztette, majd ismét összecsukta, és közben csápjával játszadozott.
Ekkor melléje telepedett a szúnyog.
— Hogy mersz idejönni az én rózsámra, te szúnyog? Keress magadnak más helyet, van elég virág a kertben! — ripakodott rá a pillangó, majd gúnyosan hozzátette:
— Hogy is jutott eszedbe pont a legszebb virágra szállni, és épp a legszebb pillangó mellé? Nézd meg, milyen szép vagyok én! Milyen sok színben pompázik a szárnyam! És te? Ó, te kis szúnyog, milyen pici, milyen vézna is vagy te! És milyen csúnya, színtelen a ruhád! Nincs rajtad semmi pompa. Nézz csak meg engem! Nézd a szárnyaimat. Ugye, irigyelsz?
És kiterjesztette szárnyait, hogy a kis szúnyog jobban csodálhassa.
A szúnyog éppen válaszolni akart, amikor hirtelen háló csapódott rájuk. Kisfiú sétált a kertben, meglátta a kiterjesztett szárnyú tarka lepkét, és gyűjteménye számára akarta megszerezni.
— Nagyszerű! — örvendezett. — Ilyen szép pillangót még nem sikerült fognom.
És indult a ház felé.
A szúnyog könnyedén kibújt a lepkeháló egyik résén, de a pillangó bizony fogoly maradt. Kétségbeesetten sírdogált. A szúnyog megsajnálta, és elhatározta, hogy megmenti. Rászállt hát a kisfiú kezére, és megcsípte. A kisfiú odakapott, de közben kiejtette kezéből a lepkehálót. Az leesett a földre, és a pillangó kiszabadult.
— Jaj a lábam, jaj a hátam! — nyögdécselte. Szárnyait is alig tudta megmozgatni, hogy felszálljon, és egy távolabbi bokor tetején keressen menedéket. Ott aztán végigtapogatta magát. Szerencsére minden tagja épségben maradt, csak hát sajgott egy kicsit. Hanem a szárnya! Elborzadva látta, hogy az bizony megkopott. Lepergett róla a csillogó hímpor.
Keserves sírásra fakadt. Amikor alaposan kisírta magát, körülnézett, és a rózsán meglátta a szúnyogot. Odaszállt melléje, és így szólt:
— Kedves kis szúnyog, köszönöm, hogy megmentettél. De nézd, milyen csúnya lett a szárnyam. Nagyon el vagyok keseredve. Az én életem most már nem ér semmit. Jobb lenne meghalnom, mint ilyen csúnyán élnem.
A szúnyog nem szólt semmit, és a pillangó most vette csak észre, hogy egyik lábát fájlalja, tapogatja.
— Kis szúnyog, csak nem most sérültél meg?
— De igen! — felelte a szúnyog. — Mikor a kisfiú rácsapott a lepkehálóval, eltörött az egyik lábam.
A pillangó lesütötte szemét, és megszégyenülve mondta:
— Kis szúnyog, engedd meg, hogy bekössem fájós lábadat. Kérek a rózsától egy pici virágszirmot, azzal bepólyálom, a póktól meg egy kis ezüstszálat, azzal átkötözöm.
Úgy is tett. Bepólyálta, bekötözte a szúnyog fájós lábát. Azután sokáig ültek egymás mellett szótlanul. Végre megszólalt a szúnyog.
— Hát, ez a lábam, azt hiszem, béna marad, amíg élek. De látod, én azért szeretek élni. Remélem, hogy még így, bénán is, sok bogártársamnak, pillangónak, szúnyognak lehetek segítségére.
A pillangó csendesen Így szólt:
— Kedves kis szúnyog, kérlek, fogadj barátoddá. Maradjunk együtt ezután, és taníts meg engem is arra, hogyan kell másokkal jót tenni.
A szúnyog szívesen beleegyezett, és attól fogva mindig együtt röpködött a csúnya pillangó és a béna lábú szúnyog. Minden rászorulón segítettek, és messze földön minden bogár, pillangó szívébe zárta a két jószívű, mindig segíteni kész barátot.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
A pillangófa /Mester Gyöngyi/

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.
A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, aztán lassan megerősödött. Törzse előbb ceruzához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.
Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó, hajlékony, barna ágacskáival senki nem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel nem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó tavaszi langy esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága, s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő szálas faóriások lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a nagy fák koronáját.
Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csak azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, aztán meg mind lehulltak. Nagyritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről, évre.
Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban a szokásos hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.
A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint volt azelőtt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.
A nagy, tüzes golyóbis napról-napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor kicsit próbaképpen megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. Jobban szemügyre véve a fehér pillangóhadat észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő egy pillangófa! Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárgacsíkos, pihésen pihés kis rovar telepedett a fehér pillére. Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat! Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. Te buta kis vadcseresznyefa. Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!
A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: Nagyra nőj kicsi fácska, te vagy itt a legszebb! Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paravánélő dísze lett a kis fa. Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgás pirosan zöldes barna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél multával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdő szerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Lélekpillangó keksz receptje (Forrás: http://lelekpillango.blog.hu/)

  • 50 dkg liszt,
  • 1/2 cs sütőpor,
  • 20 dkg porcukor,
  • 1 cs vaníliás cukor,
  • 2 egész tojás,
  • 20 dkg vaj,
  • 1 evőkanál kakaó a barna tésztához. 

    Összedolgozzuk a hozzávalókat, 2 részre osztjuk a tésztát. Az egyikbe beledolgozzuk a kakaót. Két egyforma lapot nyújtunk, egymásra fektetjük és felcsavarjuk.
    1-2 órát hűtőben pihentetjük a szeletelés előtt. Közepes lángon sütjük.

+1 ötlet: virágos mező

Képek forrása: http://gumbo-lily.blogspot.co.uk

Lepke koszorú

Jelről jelre: béka

Befogadás és visszaogadás első lépése: a jel-levél, melyet már kézbesített is a postás, minden fiókánknak:

Kedves ...!

Köszöntünk abból az alkalomból, hogy ősztől Te is a Cinege csoport fiókájává válsz, és ezúton küldöm a „jel-versedet”.

Hogy mi az a „jel-vers”?

Ez az első titok, melyet elárulunk Neked: minden Cinegésnek van egy varázserővel bíró, vigasztaló, bánatűző mondókája, mely átsegíti minden nehézségen. A Te „ jel-versed” a következő:

"Mondja, kérem, kedves unka,

békáéknál sok a munka?"

"Ne zavarjon, unk-unk-unk!

Nem látja, hogy dolgozunk?"

A béka a bőség jelképe

Amit a békáról tudni "érdemes":

A békák ötezernél is több faja a kétéltűek osztályának egyik rendjét alkotja. Közös jellemzőjük a farok hiánya kifejlett állapotban, - ezért farkatlan kétéltűeknek is nevezzük őket - a lapított test, a viszonylag gyenge elülső és az izmos, hosszú ugrólábbá fejlődött hátsó végtagok, és a dülledt szemek.

Általában víz közelében élnek, bár akadnak szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (például sivatagi vagy egész életüket vízben töltő) fajok is. Sok békafajnál kiemelt szerep jut a szaporodási időszakban a hangadásnak (brekegés, kuruttyolás), amelyet felfújható torokzacskóik segítségével valósítanak meg.

A többi kétéltűhez hasonlóan petékkel szaporodnak. Lárváikat ebihalaknak nevezzük, vízben nevelkednek, kopoltyújuk van és hiányoznak végtagjaik. Fejlődésük során kialakul tüdejük, majd kinő hátsó- és elülső lábuk, végül eltűnik farkuk.

A felnőtt példányok ragadozó, rovarevő életmódot folytatnak.

Hazánkban 15 békafaj honos: vörös és sárgahasú unka, barna ásóbéka, zöld varangy, zöld leveli béka, gyepi és mocsári béka, erdei béka, nagy és kis tavi béka, kecskebéka.

Magyarországon minden kétéltű védett állat!

Megtekinthető művészeti alkotás vagy akár béka kereső játék is lehet a Szabadság téren található bonzbéka, Mihajlo Kolodko mindössze 15 cm magas alkotása

Bemutatható, inspiráló művészeti alkotás:

Tóth Ernő. A béka álma (1949) - pl. meseszövéshez

Kép forrása: budapestaukcio.hu

Fésüs Éva: Békanóta

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Brekeke!...

Kép forrása: Paper Art and Cra

Bartos Erika: BÉKANÓTA

Béka, béka, csöppnyi béka,
Előugrik néha-néha.

Brekegve vagy kuruttyolva,
Vartyogva és karattyolva,

Rugólábon erre pattog,
Pocsolyába belecsattog.

Kecskebéka, ásóbéka,
Sárga hasú hegyi unka,

Leveli és tavi béka,
Mocsári és gyepi béka,

Barnavarangy, bajszos béka:
Ebihal az ivadéka!

Lehet zöld, vagy lehet barna,
Lehet színes, tarkabarka,

Vörös hasú, sötétpettyes:
Békabőre mindig nedves.

Sűrű nádas sok lakója
Beleugrik mind a tóba,

Lubickol a Balatonban,
Napozik a parti gyomban.

Messze hallik vartyogása,
Szól a vidám békalárma!

Békanóta béka módra,
Ha nem volna, csend honolna.

Egymagamban üldögélek,
Azt hallgatom, hogy zenélnek:

Békaszív és békalélek,
Zeng az esti békaének!

Kép forrása: Found on dribbsartesanatos.blogspot.com

Kovács András Ferenc: Békazene


Parti berekben brekken a béka:
rezzen a nádas barna taréja.
Békazenére ringnak az árnyak:
tó puha fodrán vadkacsaszárnyak.
Egy tavirózsán brekken a béka:
sárgul a félhold kajla karéja.
Békazenére, békazenére
csillagok ülnek az éj peremére. (részlet)

Kép forrása: get.google.com

Kép forrása: http://www.welke.nl

Ölbeli játékok:

Békás tóra gólya szállt

Békás tóra gólya szállt, 
Kerek tóba besétált. 
Hajlottak a fűszálak, 
Intettek a békának:

Béka vigyázz! 
Ki ne bújj! 
Gugolj le és lapulj! 

De a béka nem ügyelt, 
Intő szóra nem figyelt, 
Kiugrott a tópartra, 
Hamm, a gólya bekapta!

(játékos mondóka, ölbevéve a gyermeket a végén a nyakába "harapunk".)

Kép forrása: http://indulgy.com

Béka, béka, brekeke,
Jól vigyázz a bőrödre,
Mert a gólya erre jár,
Megeszen a csőrivel.

Kép forrása: /i.pinimg.com

A béka meg a holló

Békát fogott a holló, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni kezdett.

- Mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte a holló.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér - válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani merészelne engem.

A holló bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka megint jóízűen kuncog.

- Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. - csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne.

A holló most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt:

- Amint látom, kedves Holló nővér, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ! Pompásan megfenhetnéd rajta!

A holló megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét. Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben.

A holló csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett, jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol.

Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett:

- Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg!

- Ó, de sajnálom, kedves Holló nővér - válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz enni! - szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.

Kép forrása: gettingmessywithmsjessi.com

Kép forrása: www.peuteractiviteitenweb.com

A kolbász, a béka és az egér (népmese)

A kolbász, a béka és az egér (népmese)Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy béka. A béka összetalálkozott az egérrel és a kolbásszal. Hárman kezdtek beszélgetni, s elhatározták, hogy ők örökös barátok lesznek.

Az egeret betették sepregetőnek, a békát beszerzőnek és a kolbászt szakácsnak. Így mentek a dolgok egy hónapig. A béka beszerzett, mert ő jól tudott ugrani, hamar tudott menni, jönni, az egér kisepregette a szobát, s hozott be fát meg vizet, a kolbász meg szakácskodott.

Hát olyan jó ételeket csinált a kolbász, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, mer nagyon jó volt az étel. Mikor letelt a hónap, azt mondja a kolbász:

- Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács?

- Hát legyen a béka.

Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy:

- Nem vagy jó szakács.

Megszégyellte magát a béka.

- Nahát akkor ki főzzön?

Azt mondja a kolbász:

- Az egeret tesszük oda.

Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt:

- Csak te főzzél!

A kolbász váltig mondta:

- Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot.

Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál.

Hát amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött.

,,Hopp - gondolta a béka -, most mát én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát."

Akkor ajánlkozott:

- Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni!

Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött.

Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van a varasbéka.

Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták.

Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: www.craftymorning.com

Kép forrása: i.pinimg.com

Mozgásos játék:

Nagyobb kört rajzolunk a földre, ez a békás tó, melyben a "gólya" sétál. A többiek, a "békák" a körön kívül állva ingerkedve mondják:

Gólya, gólya brekeke,

kell -e békapecsenye?

Most óvatosan belépve a körbe folytatják a mondókát:

Itt van már, tessék hát,

fogj magadnak egy békát!

A gólya csak a körön belül foghat meg valakit, ezért hirtelen mozdulattal kell a békák után kapnia, hogy azokat váratlanul érje a támadás. Védekezésül ki kell lépni a körből.

(Forrás: http://ovoneni.blog.hu)

+2 játékötlet: amöba kőfestéssel

Kép forrása: Mesekavics

Kép forrása: /i.pinimg.com

Béka süti:

Hozzávalók: 20 dkg háztartási keksz, 10 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál nutella,  1,3-1,5 dl tej, pár csepp rum aroma; díszítéshez: 30 dkg olvasztató fondant vagy sörbet, zöld ételszínezék, 1 kocka étcsokoládé

Elkészítése: A kekszet ledaráljuk, összekeverjük a kakaóval és a porcukorral.Hozzáadjuk a rumaromát , a   nutellát és annyi tejet, hogy jól formálható masszát kapjunk. 10-12 részre osztjuk, gömbökké formázzuk, majd ezeket hengerré és ujjunkkal  középen kissé benyomjuk, hogy kialakuljon a fejrész. A fondantot vízgőz fölött megolvasztjuk, pár csepp ételfestékkel  zöldre színezzük és a békákat  belemártjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és fogpiszkáló segítségével szemeket és szájat rajzolunk a békákra.

Kép és recept forrása: aledakonyhaja.blogspot.com

Kép forrása: i.pinimg.com

Pitypang - versek, mesék, ötletek

Kép forrása:blackfairness.blogspot.com

Tompa Mihály: A pitypang meséje

A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.

A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.

A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik, megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát.

A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani; a liliom élesebb kardokat kért; az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna.

A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.

Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte: 
- Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?

A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.

- Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?

Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de mikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult: 
- Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang? 
- Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni - mondta a pitypang.
- Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat, s ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének..., de hát azoknak sincs szárnyuk!

Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatévő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái - a termésbóbiták - ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is.

Kép forrása: www.surfacedesign.org

Osvát Erzsébet : Sárga pitypang bóbitája

Mennyi, mennyi
forgó, pergő
pöttömnyi kis
ejtőernyő!
Könnyű, 
mint a 
lehelet.
Száll a rét,
a tó felett.
Apró ejtőernyők
száza –
sárga pitypang
bóbitája –
repül a földre,
repül fára.
Hajamra is száll, száll, száll.
Bóbitás a hajam már.

Kép forrása: Handmade in Italy

Sarkady Emília: Pitypang herceg légvára

Aznap kissé fülledt nyári éjszaka volt. A nyitott ablakon a függönyök óriás pillangószárnyként meg-meglibbentek, ahogy az esti szellő fújta őket, a kertből tücsökciripelés hangja szűrődött be. Minden olyan volt, mint máskor: csendes és békés. Dorina valamiért mégsem tudott elaludni. Hiába hunyta be a szemét, helyezkedett el kényelmesen a hatalmas ágyon először jobbra, aztán balra, hiába számolt bárányokat, az álom messze elkerülte.

„Már mindenki alszik, csak én nem. Mit tegyek? Nem tudok aludni! Anya azt szokta mondani, ha mélyeket lélegzek, megnyugszom. Hátha ez segít most!” – gondolta magában. Megigazította a párnáját, hanyattfeküdt az ágyon, és olyan mélyeket sóhajtott, amilyeneket csak bírt. De nem jött álom a szemére, csupán a pöttyös zokni riadt fel a nagy sóhajtozásra, aki a sarokban álló zoknis kosárban szunyókált békésen társaival együtt.

– Valami baj van, Copfoska? – nyöszörögte álmosan a zokni, aki nem volt már annyira fiatal, megért már vagy ötven mosást is, és pontosan tudta, az emberfélék nem sóhajtoznak csak úgy, ok nélkül. Főleg nem az éjszaka közepén.

– Nem tudok aludni! – felelte panaszosan a kislány miközben felült az ágyában. – Te sem tudsz, ugye? Olyan furcsa ez a mai éjszaka, nem gondolod? Olyan különös érzésem van valamiért…

– Hát, én már aludtam, és messze-messze szálltam… – vallotta be a zokni. A sötétben nem látszott, hogy zavarában a pöttyei elpirultak, nem szeretett volna csalódást okozni Dorinának azzal, hogy nem elég együttérző. – Aludtam – ismételte meg -, aztán valami furcsa hangra felriadtam. Nyöszörgés vagy sóhajtás lehetett.

– Az én voltam – vallotta be Dorina. Most ő pirult el. – Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni! De mesélj csak! Mit álmodtál? Messze szálltál? Merre repültél? Megint sirályokkal szárnyaltál?

– Nem, nem, dehogyis! A pitypangbóbitákkal! – ingatta pöttyeit a pöttyös zokni. – Egyenesen Pitypang herceg légvárába!

– Pitypang herceg légvárába? – ámuldozott a kislány. Ettől a mondattól az álom is kirepült volna a szeméből, ha arra járt volna. – Pitypang herceg? Róla még soha nem meséltél! Ő is létezik? És hol is van az a vár?

– Pont ott, ahova a szél fújja – suttogta sejtelmesen vékony cérnahangján a zokni. – Hol ide libben, hol oda a kék égen. Pörög és forog a szélben, mint egy fényes búgócsiga! A falai álmok és vágyak szövedéke, ablakai reményből kerekedtek, tornyai, mint hatalmas pitypangbóbiták lengedeznek a szélben. Pitypang herceg pedig áll díszes zöld ruhájában az erkélyen, aranykoronája csak úgy tündöklik a napfényben, ahogy bólogatva üdvözli az elsuhanó felhőket, integet az ágaskodó fáknak, szárnyaló madaraknak. Olykor vendégül is látja az elfáradt vándorokat. Udvarhölgyei, a pitypangtündérek, mint megannyi szivárványszárnyú pillangó röpdösnek, és finom ételekkel és italokkal kínálják a vendégeket! Mert Pitypang herceg jószívű és bőkezű uralkodó. Ő minden pitypangok uralkodója!

– Nem minden pitypang uralkodója? – szólt közbe a kislány, miközben visszafeküdt szorosan magához ölelve kedvenc párnáját.

– Nem, nem! Ő minden pitypangok uralkodója! Így jelenti be az udvarmester, amikor nagyot koppant pálcájával a bálterem kövezetén: – Őfelsége Pitypang herceg, minden pitypangok uralkodója és minden virágok barátja! Ezt így kell mondani! S akkor minden szem az ajtóra szegeződik, a herceg pedig méltóságteljesen végigvonul a termen, helyet foglal a trónján, majd int a zenészeknek, hogy hadd szóljon a muzsika! Mert ha leszáll az este, a palotában bál van, bál! De még milyen bál és milyen vendégsereg! Táncol a Kankalin, hajlik a Liliom, bókol a Pipacs, pirul a Rózsa, suhan a Búzavirág Pitypang herceg oldalán! A szentjánosbogarak pedig keringve fénylenek, világítanak – ha látnád, parányi csillagnak hinnéd a palotát!

De a legszebb mégis az, amikor megvirrad, és ezernyi harmatcsepp csillog a palotán, harmatban fürdenek az ablakok és a tornyok. Ekkor a pitypangtündérek megrázzák bóbitájukat, apró ejtőernyők száza repked – s a vendégek beléjük kapaszkodva hazaszállnak, huss, a szellők szárnyán messze…

A pöttyös zokni hirtelen abbahagyta a mesélést. Fülelt, de nem hallott mást, csak egyenletes szuszogást. „Copfoska csak elaludt.” – gondolta magában. Kicsit fészkelődött kényelmes, bélelt kosárban, majd ő is elszenderült. Még éppen bele tudott kapaszkodni egy bóbitába, mely Pitypang herceg légvárárba repítette.

Mese forrása: http://meseles.hu

Kép forrása: nagykovácsi Cinegék

Széllné Gera Andrea: Pitypang

Kerek, sárga
leszállópálya
fogadja mind
a gépeket:
pillangót,
legyeket,
méheket.

Fehér gömb
alakban
kapaszkodnak,
csapatban.
Szélfúvástól
szétrepülnek,
ernyőjükkel
szélnek dűlnek.

Ernyős csapatok
szállítják
a magot.
Küldetés
a magvetés,
leszállópálya
építés.

Kép forrása: https://vk.com

Nagy Bandó András: Pitypang

Sárga pitypang,
árva pitypang,
tavasz táján érkezel,
sárga pitypang,
árva pitypang
gyermekláncfűvé leszel.

Sárga pitypang,
árva pitypang
rétek alján nyiladozz!
Sárga pitypang,
árva pitypang
egész nyáron illatozz!

Sárga pitypang,
árva pitypang
sorsod tudjuk, nyárig várj!
Sárga pitypang,
árva pitypang
szelek szárnyán égig szállj!

Várfalvy Emőke: Pitypangás

Sárga pettyes pitymallat,
milyen jó a pitypangnak!
Zöld fű közt a harmatban,
mosakodik hajnalban.
Döngő-dongó méh leszáll,
mesél neki, merre jár.
Arany sugár ebédje,
a Nap süti kedvére.
Délután a szellő tánc,
halkan dúdol, eszterlánc,
Mikor bársony éj terül,
álomszárnyon elrepül.
Forrás: http://avarfalvimesek.blog.hu/

Kép forrása: https://subscribe.ru

Markó Béla: A pitypangok királya

Ahogy a nap az égre felkel,
s ahogy már jó meleg a reggel,
egyszerre nyílik ezer pitypang,
egyszerre néz, egyszerre rikkant,
kicsik vagyunk itt lent a réten,
de lám csak, odafent az égen:
hogy fénylik sárga bóbitája,
ott él a pitypangok királya!

Kép forrása: http://www.amazinginteriordesign.com

Gryllus Vilmos: Pitypang

Zöld mezőben sárga pötty,
pitypang nőtt a fű között.
Kék mezőben sárga láng,
égből süt a Nap reánk.
Egyre jobban tűz a Nap,
réten pitypang áradat.
Nincsen már se zöld, se kék,
sárga lett a föld s az ég.

Zöld mezőben sárga pötty,
pitypang nőtt a fű között.
Kék mezőben sárga láng,
égből süt a Nap reánk.
Egyre jobban tűz a Nap,
réten pitypang áradat.
Nincsen már se zöld, se kék,
sárga lett a föld s az ég.

Zöld mezőben sárga pötty,
pitypang nőtt a fű között.
Kék mezőben sárga láng,
égből süt a Nap reánk.
Egyre jobban tűz a Nap,
réten pitypang áradat.
Nincsen már se zöld, se kék,
sárga lett a föld s az ég.
Kép forrása: tvorchestvovpodarok.ru

Manó konyha: Pitypang

Az egész növényt behálózzák a tejedények és a tejcsövek. Sérülés hatására minden részéből sárgásfehér tejnedv csurog ki, melyben viaszszerű anyagokon kívül kaucsuk is található. Keserűanyaga többek között a salátában is előforduló lactucopikrin és lactucin, amelyeknek mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya évszakonként változik. Változó keserűanyag-tartalma virágzás idején a legnagyobb.

A pitypangot már az ókorban is használták a gyógyászatban, ma is gyűjtik ilyen célból levelét és gyökerét. Gyomor- és bélbetegségekben étvágyjavító és emésztést elősegítő. Magas kálium- és savanyú triterpénszaponin-tartalma miatt jó vizelethajtó is.
A népi gyógyászatban igen elterjedt, több étvágyjavító és vizelethajtó teakeverék állandó komponense, emellett máj- és epebetegségeknél is használják. Gyökere megpörkölve feketekávé-pótló. Élelmezési jelentősége a választék bővítésében van. Nyugat-Európa több országában fogyasztják halványítva és halványítás nélkül salátának és főzeléknek.
A népi gyógyászatban több mint 500 különböző néven ismerik, tavasszal a kankalinnal, csalánnal együtt a legelső gyógynövények egyike, amelyekkel megkezdhetjük a szervezet méregtelenítését. Nemcsak nagy (4-5%) káliumtartalmú levele, hanem feldarabolt gyökere is kiváló főzelékalapanyag.
Pongyola pitypang Népies nevei. Asszonyhűség, barátfej, békasaláta, bimbófű, buborékfű, ebtej, éjjeli lámpa, férfihűség, gyermekláncfű, hányóra, kácsavirág, kákics, kikirics, kislibavirág, kopaszbarát, kotlóvirág, kutyatej, lámpavirág, májusi virág, női hűség, pampula, papatyi virág, papvesszeje, pilisfű, pimpam, pimpamparé, pimpimparévirág, pimpó, pipevirág, pippang, récevirág, sárvirág, Szent János füve, tyúkvirág, vénasszonyvirág, zsibavirág.
Leírása. Évelő, levélrózsás növény, melynek vastag, húsos, tejnedvet tartalmazó gyökere van. Sokfejű gyöktörzse minden egyes ágából tőlevélrózsát és több, egyfészkű tőkocsányt fejleszt. Számos levele felálló vagy lefekvő, 10-20 cm hosszú. Alakjuk megnyújtott visszás tojásdad. Ritkán épek, rendszerint kacurosak vagy öblösen fogasak, lefelé görbülő fogakkal, háromszögű vagy keskeny szeletekkel. A levelek a nyélre hosszan lefutók. A tőkocsány 5-10 cm magas, csöves. A virágzat (fészek) 20-25 mm hosszú, 30-35 mm átmérőjű. A virágok aranysárga színűek, csak napos időben nyílnak.
Összetéveszthetősége. A cikória tőlevélrózsás alakjával lehet összetéveszteni.
Előfordulása. Gyomnövényként mindenféle gyakori, szántókon évelő kultúrákban (lucerna, herefélék stb.), gyümölcsösben, rét-legelőn, gyepterületen, parkokban, utak szélén, házikertekben. A levelek formája a különböző termőhelyeken nagyon változatos.
Felhasználása. A tőlevélrózsa fiatal leveleit felhasználhatjuk saláta- és főzelék-alapanyagnak. Télen is fogyaszthatjuk, ha a gyökerét már ősszel, ill. fagymentes téli napon kiássuk, és homokos földdel teli ládába ültetve megöntözzük, papírral betakarva, hűvös helyre téve kihajtatjuk. Ha nem kedveljük az enyhén kesernyés ízt, akkor feldolgozás előtt a leveleket kb. 2 óra hosszat vízben tanácsos áztatni. Továbbá tanácsoljuk, hogy keverje ízlés szerint olyan lágy, harmonikus zamatú növényekkel, mint a libatop, a tyúkhúr, vagy medvetalp. A levélrózsák védelmében lévő virágbimbó­kezdemények pompás zöldségalapanyagnak számítanak. ízük igen hasonlatos a kelbimbóéhoz. A fiatal, még szőrös fészekvirágzatot sós-ecetes vízben eltéve, kapribogyó pótlására is felhasználhatjuk.
Gyűjtési ideje. Márciustól májusig a fiatal levelek és a virágbimbók gyűjthetők. Gyökerét ősszel gyűjtjük.
Hatása kívül, belül
Étvágygerjesztő, vizelethajtó, epeműködést serkentő. Erősíti a hasnyálmirigyet és a lépet. Teája alkalmas epehólyag és májbántalmak kezelésére. Segíti az emésztést, javítja a gyomor működését.A gyermekláncfű erős vízhajtó szer, eltávolítja a szervezetből az ödémát okozó fölösleges víz nagy részét, valamint elősegíti a hólyagfertőzések gyógyulását. A levél vízhajtó hatású, a vesék működését szabályozza, fontos gyógy- és építőanyagokat tartalmaz, amelyek az anyagcsere-betegségek gyógyításában igen fontosak.Magas keserűanyag koncentrációjának köszönhetően igen jó epehajtó, az epeutakat megtisztítja, az epehomokot és az epesarat eltávolítja a szervezetből. A növény alkalmazása alkalmas az epekőkialakulásának megakadályozására.
Vércukorszint szabályozó hatása is van, mely valószínűleg a növény magas inulin tartalmának köszönhető. Az inulin egy poliszacharid rost, mely hosszúláncú ismétlődő fruktóz molekulákból áll és megelőzi a vércukorszint ingadozásait.
A növénynek nincs ismert káros mellékhatása, ezért terhes vagy szoptató nők is bátran fogyaszthatják!A gyermekláncfű levelei a szénhidrátbontó enzimek termelődését is serkenti, így testünk kevéssé lesz hajlamos azokat zsírokként tárolni.Csökkenti a havi vérzést megelőző emlőfájdalmat, mely a magasösztrogénszint tünete.A pitypang virága az egyik leggazdagabb lecitin forrás. A lecitin növeli az agy acetil-kolin-koncentrációját, mely hatással van azemlékezőképességre.A növény laktukapikrin keserűanyaga laktucin vegyületekre bomlik, mely igen jó nyugtató hatással bír.
Forrás: http://zoldorokseg.blogspot.hu
Pitypangméz
300 db pitypangvirág, 1 kg cukor, 2 citrom, 1,5 liter víz.A virágokról csipkedjük le a szárakat és tegyük fel főni a felkarikázott citrommal együtt. Főzzük kis lángon 1 órán át (fedő nélkül), majd szűrjük le. A virágokat-citromkarikákat gyomkodjuk ki, sok lé maradhat benne. A leszűrt főzethez adjuk hozzá a cukrot és forrás után 30 percig főzzük. Töltsük üvegekbe és dunsztoljuk ki.Finom mézíze van. Ha kevesebb cukorral készítjük, szörpnek is jó. Ezzel a módszerrel készíthetünk ehető virágokból mézet (levendula, körömvirág, stb... friss fenyőhajtás) vagy szörpöt.
Kép forrása: noivilag.hu
Pitypang szörp:

Hozzávalók:

2 marék pitypang

1 kg kristálycukor

1 db citrom leve

1 l víz

  • Tegyük fel főni 1 liter hideg vízben, amikor bugyogni kezd, vegyük le a tűzről, és lefedve egy éjszakáig hagyjuk állni a főzetet.
  • Másnap szűrjük le, nyomkodjuk ki a virágokat, majd adjuk hozzá a cukrot és a citromot.
  • Nagyon kis lángon melegítsük, úgy, hogy ne forrjon, ha forrni kezdene, kapcsoljuk ki a gázt, és hagyjuk kicsit hűlni.
  • Amikor már szörp állaga lett, kivettem belőle, és forrón üvegekbe töltöttem, az üvegeket száraz dunsztba tettem.
Forrás: http://anapfenyillata.cafeblog.hu
Kép forrása: Sokszínű vidék

Gyermekláncfűvirág-zselé:

Hozzávalók: 50 dkg gyermekláncfűvirág, 4 lime, 1 narancs, 1,5 l víz, 1 kg zselécukor. A gyermekláncfűvirágokat alaposan mossuk meg, nyomkodjuk szárazra, és a darabokra vágott lime-mal, naranccsal és a vízzel kb. egy óra hosszáig főzzük. Ezután simítsuk át a masszát egy szitán, adjuk hozzá a zselécukrot, és még öt percig főzzük. Végül még forrón töltsük csavaros üvegekbe. Agar-agarral is zselésíthető … Ez a zselé még hideg téli napokon is visszahozza majd a gyermekláncfű virágainak illatát …”

Kép forrása: www.pinterest.com

Pitypangsaláta

25 dkg pitypanglevél, 20 dkg márványsajt, 10 dkg füstöli szalonna, 10 dkg vajban pirított kenyér, 2 evőkanál tejszín, 2 héjában főtt burgonya, 1 gerezd fokhagyma, ecet, só, bors.
Egy nagy tálban összekeverjük a tejszínt, ecetet, a szétdörzsölt fokhagymát. Hozzákeverjük a megtisztított pitypangot, az apró kockára vágott főtt burgonyát és az ugyancsak apróra vágott sajtot.A szalonnát előzőleg 5 percig vízben kell forralni és utána szárazra törölni. Tálalás előtt serpenyőben megpirítjuk a füstölt szalonnát, és az apróra vágott kenyeret, majd mindkettőt a salátába keverjük.
Kép forrása: http://www.rd.hu
Pitypangbor.
Száraz időben 4 1/2 l pitypangvirágzatot gyűjtünk. Kb. 10 l-es fazékba tesszük, 4 1/2 liter forró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba dobunk egy kis gyömbérgyökeret, 3 finomra vágott narancs és 1 citrom héját valamint 1 1/4 kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön felfőzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük. Lehűtjük, egész addig, amíg testmeleg nem lesz. 1/2 darab élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy edénybe szűrjük, és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd az edény tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.
Forrás: http://szellemafazekban.blogspot.hu
"Gyerek kávé" készítése a gyükerekből
A gyökereket alaposan megmossuk és sütőben kb. egy órán keresztül 50 C-on szárítjuk, majd durvára őröljük. Jól záródó üvegben, dobozban tároljuk.
Pitypangos alma-banán turmix
Hozzávalók
10-15 db pitypanglevél
1 db pitypangvirág
1 db érett banán
1 db golden alma
3 dl víz
1 bio citrom leve és héja
op. méz
A tisztítás után, daraboltam, a botmixer tartályába rakosgattam,
majd hozzáöntöttem a vizet és 4 perc alatt krémesre turmixoltam.
Nagyon finom! A citromot azért tettem bele, mert túl édes volt nekem,
aki nagyon édesen szereti, még tehet hozzá mézet.
Kép forrása: http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu
Egészségetekre!

Manó konyha: orgona

 

Kép forrása: Found on facebook.com

Az orgona nevének kanyargós története van. Latin neve (Syringa) a görög syrinx szóból ered, ami csövet, sípot jelent. A görög mitológia szerint Syrinx nimfa, Pán, a kecskelábú és kecskeszarvú pásztoristen elől menekülve, ijedtében karcsú nádszállá változott. A rettegett hangú Pán (aki puszta hangjával egész hadseregeket volt képes vakrémületbe - pánikba - kergetni) ebből a nádszálból készítette közismert sípsorát. Főleg a tavaszi nedvbőség idején hasonló sípokat lehet fabrikálni az orgona vesszőiből is. Valószínűleg innen származik - némi áttételezéssel - a magyar orgona név, amely a templomi hangszer sípjaira utal.

A név elég lassan nyert polgárjogot, mert Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály az 1807-ben megjelent Magyar Fűvészkönyben még lilának nevezte a mai orgonát - a francia elnevezése (lilas) után -, de ez a névhonosítás nem bizonyult eredményesnek. Bármilyen furcsa, az orgona hazánkban nem őshonos növény. Valószínűleg a Balkán-félszigetről származik, és onnan került Törökországba. Csak a 16. században figyeltek fel rá az ott járó kutatók; a szultán udvarából hozott orgona először 1589-ben virágzott Busbecq követ bécsi kertjében. Erősen őrizhették a szép virágú cserjét, mert csak sokára vált ismertté. Igazi "virágkorát" a biedermeier korban élte, amikor számos faja, fajtája és kultúrváltozata egy kertből se hiányozhatott. Mostanában, amikor hajlamosak vagyunk a régi divatok felelevenítésére, talán az orgona iránti nosztalgiánk is felébred.

Kép forrása: homebisztro.wordpress.com

Orgonás cukor:

Hozzávalók:
• 360g kristálycukor
• 20g orgonavirág

Pontosan nem kell mérni a mennyiségeket, elég csak nagyjából. Az arány, két csésze (szűken véve) cukorhoz egy csésze friss orgona.

1. lépés
Az orgona virágait leszedjük a növényről. Megmossuk, és megszárítjuk egy éjszaka alatt. * Nem kell a virágot kiszárítani, csak annyira, hogy ne legyen vizes.

2. lépés
Előkészítjük az üvegeket. Jól kitisztítjuk majd 100 fokos sütőben kb. 50-10 percig „sütjük”. Ezzel fertőtlenítjük.

3. lépés
A száraz és már kihűlt üvegekbe teszünk egy vékony réteg cukrot, majd egy vékony réteg orgonavirágot, és így tovább rétegezzük míg tartanak az alapanyagok.

4. lépés
Lezárjuk az üveget és sötét helyre tesszük. Néha megrázogatjuk. Pár nap múlva, ha úgy jobbnak látjuk, egy késes élű robotgéppel ledarálhatjuk.

Forrás: https://homebisztro.wordpress.com

Kép forrása: www.mytaste.hu

Orgona szörp:

Hozzávalók:
  • 4-5 nagy fürt orgonavirág,
  • 1 liter víz,
  • 1 kg cukor,
  • 1 tk cirtomsav.

Az elkészítés menete:

Az orgonavirágokat leszedegetem a zöld száráról. Ez igen hosszadalmas feladat, de megéri a fáradozást. (Én a Dédimamának adtam ki feladatnak, és Ő boldog volt, hogy segíthet. Szorgosan szedegette a virágocskákat. :) )

A kész szörpöt steril üvegekbe töltöttem, fejre állítottam, és száraz dunsztban hagyta kihűlni.

A szörpöt felhígítva igazán kellemes aromájú italt kapok végeredményül.

Forrás: http://picibaba.hu

Orgona szirup:

Hozzávalók: 1 kg kristálycukor- 4 nagy szatyor orgona lecsipegetett virágjai- egy citrom leve, vagy egy fél mokkáskanál citromsav (opcionális)- csapvíz

Orgonaszirup elkészítése:

Nem fogjuk főzni, mert ez hidegen készül. Ennél a receptnél a kristálycukornak azt a tulajdonságát fogjuk kiaknázni, hogy elszívja környezetétől a vizet. Nem kell mást tenni, mint fogni egy 1.7 literes befőttes üveget, szórni az aljára egy kis cukrot, majd egy sor orgonavirágot, egy sor cukrot, egy sor orgonavirágot, és megint egy sor cukrot. Ezt mindaddig ismételgessük, míg el nem fogy a cukor. Az orgonavirágból első nekifutásra nem fog mind beleférni az üvegbe, így a betakarítást is érdemesebb több fázisban csinálni. :-) Elsőre nagyjából egy szatyornyi orgona lecsipegetett virágjai férnek el egy kiló cukorral együtt az üvegben.
Ha megvagyunk a rétegzéssel, akkor nincs más dolgunk, mint lezárni az üveget a kupakjával, és nem túl fényes, de meleg helyre tenni az üveget. Egy-két nap elteltével a cukor elkezd vizesedni, az orgonavirágok pedig elszürkülnek, majd megbarnulnak. Eközben a térfogat is csökken, így lehet még virágot tuszkolni az üvegbe, majd egy átkevergetés után ismét lezárni pár napra. Ezt addig csináljuk, míg el nem olvad az összes cukor.
Ha nem volt elég nedves a virág, mert mondjuk napok óta nagyon száraz az idő kint, vagy csak nincs elég meleg a szobában, akkor előfordulhat, hogy egy deci víz hozzáadásával fel kell gyorsítani a folyamatot. Mi legalábbis ezt tettük, ha akarunk bele tenni, akkor ebben a vízben feloldhatjuk a citromsavat is, így egyben az is belekerül. Nagyjából tíz-tizenegy nap után már az utolsó adag hozzáadott virág is teljesen barna volt, és szépen folydogált az üvegben a szirup. Ekkor úgy döntöttem, hogy készen van, lehet leszűrni. Ehhez egy apró lyukú szűrő kell, amin szépen át kell szűrni az egészet. A virágmaradványokat jól nyomkodjuk ki, hogy a lehető legtöbb szirupot kinyerjük belőle. A teljesen kinyomkodott virágokra öntöttünk három deci vizet, és abban is jól kinyomkodtuk, így még kaptunk egy lazább szirupot is.
Mivel nekünk még volt kristályos állapotban cukor a sűrű szirup alján, betettük a mikróba, és fellangyosítottuk - nem forraltuk! -, majd a virágmaradványok alatt lévő lazább szirupból folyamatos kevergetés mellett annyit öntöttünk hozzá, hogy pont felolvadjon a még kristályos állapotban lévő cukor. Így a végére nagyjából nyolc decinyi jó sűrű, ragacsos szirupunk lett, amit palackokba töltöttünk, és betettünk a spájzba. Nem kell bele semmiféle tartósítószer, mert annyi cukor van benne, hogy abban semmilyen mikroba nem képes elszaporodni. Azonban a tetején meg tud penészedni, ugyanis az üvegben mindig marad valamennyi oxigén.Ezért bár kimondottan nem főzzük a szirupot, de ha hosszú hónapokra szeretnénk eltenni, akkor tartósítani kell. Mivel nem vagyunk hívei a tartósítószereknek, ezért az a legjobb, ha hőkezeljük. Ehhez vegyünk egy lábast, annak az aljára tegyünk egy konyharuhát, az üvegek kupakjait lazítsuk meg úgy, hogy kényelmesen ki tudjon jönni a levegő, majd az üvegeket szépen sorban tegyük a lábasba. Öntsük háromnegyedig vízzel a lábast, majd lassú tűzön forraljuk fel, majd tartsuk forrásban addig a vizet, míg az üvegekben lévő szirupban is el nem kezdenek intenzíven mozogni a buborékok. Ezt követően zárjuk le alatta a tüzed, szorítsuk rá az üvegekre alaposan a kupakokat, majd hagyjuk szépen lassan ebben a vízben kihűlni. Így egyrészt valamelyest csírátlanítottuk a szirupot, másrészt mire kihűlnek, légritka tér (vákuum) keletkezik az üvegekben, amely megakadályozza a mikrobák elszaporodását. Így már a spájzban tárolhatjuk őket minimum akár egy évig is. Sajnos ez esetben a vitamin tartalma a szirupnak jelentősen csökkent. Ha ezt a folyamatot kihagynánk inkább, akkor hűtőben kell tárolni, ahol pár hónapig biztosan kibírja...
Forrás: http://eztfaldfel.blogspot.hu


Orgonalekvár:
Hozzávalók: 3 borospohár orgonaszirom 3 borospohár cukor 3 borospohár víz másfél citrom leve
Elkészítés: A cukrot a vízzel felforraltam, amikor forrni kezdett beletettem az orgonaszirmokat. A legkisebb lángon addig pároltam amíg besűrűsödött. Egy éjszakát állni hagytam, majd másnap hozzáadtam a citromlét, és ezzel együtt újra felrorraltam. Tiszta, száraz üvegbe töltöttem, és melegdunsztba tettem. Az állaga szinte a mézhez hasonló, lehet elég lett volna bele picivel kevesebb cukor is. De a lényeg az, hogy egy finom, illatos, különleges lekvárt kaptam.Forrás: http://makacskakonyhaja.blogspot.hu
Kép forrása: http://makacskakonyhaja.blogspot.hu/
Orgona olaj és ecet:
Orgonaecet és orgonás fűszerolaj Az orgonaecetről Napmátkánál olvastam, gondoltam én is kipróbálom, bár még nem tudom mire fogom felhasználni, állítólag nagyon finom salátákba. Igaz én csak rendes ecettel készítettem, Napmátka fehér borecetet ír hozzá, sajnos én ilyennel nem rendelkezem, de egy próbát így is megér. Egy fél maréknyi orgona szirmot felöntöttem kb. 1 dl ecettel, szintén sötét helyen érlelem. Orgonaecet Az orgonás fűszerolajat, más fűszerolajok mintájára készítettem. Arra gondoltam, hogy csirkehús pácolására, esetleg salátákhoz fogom felhasználni. Itt is egy fél maréknyi orgonaszirmot felöntöttem  kb. 1 dl napraforgó olajjal.
Forrás: http://makacskakonyhaja.blogspot.hu/

 

Virágzselé (bármilyen ehető virágból elkészíthető)

Virágzseléket a legillatosabb virágokból érdemes készíteni. Ezek közül talán a rózsaszirmok a legmegfelelőbbek, de a különféle gyümölcsfák, az alma, körte, szilva virága - vagy aki hozzájut a narancs-, vagy citromvirág - is jó. Igazán finom zselék készíthetők belőlük. Az orgona, muskotályzsálya, illatos geránium, bergamott, izsóp virága annyira ízgazdag, hogy azokból kevesebb is elég, míg az előző csoportból kicsit többet használhatunk egységnyi zselé készítéséhez.

Egy rozsdamentes edényben felforralunk 2 pohárnyi vízben 2 pohárnyi virágszirmot egy fél pohár cukorral, majd kis lángon kb. 5 percig főzzük (1 pohár = 2 dl). A tűzről levéve, néhány órát (legjobb, ha egy éjszakán át) lefedve állni hagyjuk. Ezután a szirupot leszűrjük, majd rozsdamentes edénybe öntve hozzáadunk egy pohár fehér szőlőlevet és 5 dkg gyümölcspektint (por). 1 percig hevesen forraljuk, majd adunk hozzá 3 pohárnyi cukrot, jól elkeverjük, majd ismét hevesen forraljuk egy percig. Amikor levesszük a tűzről négy kisebb, előzőleg kiforrázott, tiszta, jól záródó csavaros üvegbe öntjük. Tehetünk az üvegekbe néhány jellegadó virágszirmot is. Szorosan lezárjuk az üvegeket, majd hagyjuk lehűlni. Hűvös kamrában tárolhatjuk. A már felbontott zselét hűtőben tartsuk és néhány héten belül használjuk fel.

Forrás: http://antalvali.com

Kép forrása: Found on lebenslustiger.com


"Katalinka szállj el!" - versek, mesék, ötletek

 

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica -,
katica -,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs.
Hét gomb is van
rajta -
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Kép forrása: Found on repiny.com

Eliza-Beth: A hatpettyes katicabogár

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
– Adok én szívesen a pöttyeimből – mondta a gomba. – Marad nekem még akkor is sok, nyugodtan vedd el, amelyik tetszik!
– Hogy néznék ki fehér pettyel? – szomorkodott Katica. – Az enyémek mind feketék, látod? – fordította oda a szárnyait.
– Akkor vigyél kettőt, mind a két szárnyadra egyet! – ajánlotta a galóca.
– Köszönöm, de inkább keresek tovább, hátha megtalálom a sajátomat – felelte a katicabogár, és elszállt. A réten talált egy elhagyott labdát. Igaz, pöttyös volt, de biztos, hogy egyik petty sem az övé, mert túlságosan nagyok és fehérek. Pici feketét nem látott rajta, pedig jó alaposan körbemászta. Közben meg is ijedt, mert egy csupaszáj virág egyik szája megszólalt.
– Mit keresel, Katica?
– Az elveszett hetedik pettyemet – válaszolta a kis bogár. – Nem láttad véletlenül?
– Sajnos nem láttam. Szívesen adnék az enyémekből, de nekem sincs egy sem – mondta a tátika, és mutatta bársonyos sárga szirmait.
– Nem baj, te így vagy szép! – vigasztalta Katica a virágot, és továbbvándorolt. Addig-addig repkedett a réten, míg összetalálkozott a cinegével.
– De szép napszínű mellényed van, cinege! – dicsérte meg a kismadarat. – Mondd csak, nem láttad véletlenül az elveszett pettyemet?
– Sajnos nem – felelte a cinke. – De kérdezd meg a rét tündérét, hátha ő tud róla. Ott napozik éppen a harangvirág kelyhében.
Katica odaszállt, és halkan megkondította a halványlila harangvirág egyik csengettyűjét. Szilli, a rét tündére kikukucskált kelyhéből.
– Mi szél hozott erre, hétpettyes katicabogárka? – csilingelt vidám hangja.
– Sajnos már csak hatpettyes vagyok – szomorkodott Katica. – Elveszett a hetedik, a legszebb pettyem. Tudnál segíteni rajtam?
– No, nézzük csak! – töprengett el Szilli. – Mikor láttad utoljára?
– Tegnap még megvolt, az biztos – felelte Katica. – Sőt, ma reggel is láttam a patak tükrében. Aztán hancúroztunk egy jót a barátaimmal, és utána már nem volt meg.
– Nocsak! Hancúroztatok? És nem lehet, hogy esetleg a barátaid többet tudnak, mint én? – kacsintott a kis bogárra huncutul a tündér.
– Gondolod? Lehet, hogy csak megtréfáltak, és náluk van pettyeim legszebbike?
– Mindjárt meglátjuk – csilingelte a tündér, és varázspálcáját megsuhintva bűbájszavakat suttogott. A pálca nyomán képek jelentek meg a levegőben, halványan, de azért jól láthatóan. Katica a barátaival… Katica a barátai nélkül… végül a barátok Katica nélkül, ahogy vígan nevetgélve gurítják egy levél alá az elcsent hetedik pettyet. – Látod? Ott van a pettyecskéd.
– Jaj, én meg világgá szaladtam bánatomban – kacagott megkönnyebbülten Katica. – Biztos kinevetnek majd a többiek, de nem baj, most én voltam soron a tréfában. Köszönöm a segítségedet, Szilli!
Katica vidáman hazaszállt. Barátai aggódva várták, és azon nyomban visszaadták az elcsent pettyet. Végül együtt nevettek a jól sikerült tréfán, és Katica fogadkozásán: „Úgyis visszakapjátok!”

Kép forrása: Kincsek és kacatok óvodáknak, szülőknek, gyerekeknek

Orgoványi Anikó: Katicaköszöntő
/Forrás: http://www.operencia.com/

Egy kicsi katica ébred,
röppen az álom szeméből,
mosdatja mind a hat lábát,
elég volt a hosszú télből.

Két kicsi katica ébred,
potrohukat domborítják,
szárnyaikat fényesítik,
pöttyeiket csinosítják.

Hét kicsi katica ébred,
kidugják fejük a napra,
szellőcske köszönti őket,
csápjaikat cirógatja.

Száz kicsi katica ébred,
táncra kel velük a szél is,
szélrózsa szirmain szállnak,
piroslik tőlük az ég is.

Kép forrása: Ideas for your home

Nagy Bandó András: Pöttyös katica
Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.

Kép forrása: imgkid.com

Katicás kiszámoló

Katicának hét pöttye.
Hátán csücsül örökre.
Megvan vajon mindegyik?
Kire hét jut, kiesik.
(Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét)

Kép forrása: www.flickr.com

Sarkady Sándor: Katica

Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja
Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.
Kép forrása: http://peuterkleuter.jongegezinnen.nl

Berényi Nagy Péter: Katica és a Gomba

Pötyi, a kis katicabogár vígan röpdösött virágról virágra a cirógató napsütésben.

- De jó, hogy újra tavasz van! – sóhajtotta boldogan. – Most akár ki is feküdhetnék napozni a százszorszép szirmaira…

- Hm, igen, úgy is lesz! Éljen a jó idő!

Azonnal indult. Leszállt a kiszemelt helyre, és éppen kicsi kosarát tette le, amikor hirtelen nagy zúgással feltámadt a szél! Pillanatok alatt beborult az ég, s egy ronda, sötét felhőből máris óriási esőcseppek kezdtek el záporozni.

- Jajaj – riadt meg Pötyi - , gyorsan fedett helyet kell keresnem magamnak!

A nagy szélben alig tudott előrehaladni valamicskét, mert körülötte nagy kövér vízcseppek csaptak le! Az egyik még súrolta is, és szinte teljesen beborította vízzel az egyik szárnyát! Ekkor egy kicsit lejjebb ereszkedett, mert a fűszálak között egy piros gombát vett észre!

- Jó napot! – ért földet a katica. – Bemutatkozom: Pötyi a nevem! Vizes lett a szárnyam, így nem tudok hazarepülni! Megengeded,  hogy elbújjak a kalapod alá a vihar elől?

- Gyere csak gyorsan! – hívta kedvesen a gomba. Engem Gedeonnak hívnak!

Pötyi lefeküdt a földre, és fázósan betakarózott egy falevéllel.

Csöpp, csöpp, csöpp… ez eső álomba ringatta a kis katicát.

A tavaszi nap meleg sugarai ébresztették föl mély álmából. Amikor kinyitotta a szemét, meglepődve látta, hogy nem az alatt a gomba alatt van, amelyiknek tövében elaludt. Az a gomba apró, pici volt, épp hogy csak befért a kalapja alá, ez meg itt egy jó terebélyes kalapú, sudár termetű…

- Kérem…kérem szépen…Gedeont keresem!

– De hiszen én vagyok nem ismersz meg?! rázta meg a kalapját nevetve Gedeon. Hát te nem tudtod, hogy mi, gombák az esőben nagyon gyorsan növünk?! Az egyik pillanatban még icurkák-picurkák vagyunk, aztán meg hipp-hopp, máris megnövünk! De most irány gyorsan haza, biztosan aggódnak érted a szüleid. És gyere el holnap is!

Otthon aztán Pötyi boldogan mesélt arról a csodáról, hogy már egy rövid tavaszi záportól is milyen jó nagyra tud megnőni egy kicsinyke kis gomba…

Forrás: http://katibogar.gportal.hu

Kép forrása: artsymomma.com

Tóth Anna: Katica

Kicsi vagyok, mégse félek,
Tarka mezőn éldegélek.
Hátam piros, mint az alma,
Hét kis pöttyöt láthatsz rajta.
Hívhatsz engem Katicának.
Fürgén szálló kisbogárnak.
S hogyha pihenek az ágon,
Vagy egy apró vadvirágon,
Óvatosan felemelhetsz,
Csengő hangon énekelhetsz,
Ujjacskádra felsétálok,
Aztán gyorsan tovaszállok.

Kép forrása: hu.pinterest.com

A katica elveszett pöttyei

Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett. Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben. Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta.
Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem. Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van. Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél. Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
- Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
- Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim. - Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
- Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket.  
Egy szempillantás, és Kiskatica már ott volt barátnője mellett. Kezet mosott, elővette a selyem törlőkendőt, és nekilátott a pöttyek törölgetésének. Nem először teszi ezt meg barátnőjének.
- Jaj, csak óvatosan! Ugye milyen gyönyörűek? - kényeskedett Nagykatica
- Nagyon szépek, mind a hat úgy csillog, mint a fényes csillag.
- Mit mondtál?!
- Bocsáss meg Nagykatica, valami rosszat mondtam? - Hány pöttyet mondtál?
- Azt mondtam mind a hat...
- Talán hét, mert én hétpöttyes katicabogár vagyok.
- Tudom én azt, de sajnálom, most csak hat pöttyed van.
- Haaat? Az nem lehet! - már ugrott is fel, szétnyitotta a szárnyait, és elkezdett számolni
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat. Hol van a hetedik csodás pöttyem? Biztosan elloptad! - rivallt rá a riadt Katicára, aki alig hallhatóan rebegte.
- Én nem , nem loptam el, hova gondolsz?
- Igen te voltál, mert irigy vagy, hogy neked nem ilyen szépek a pöttyeid. Mutasd!
Kiskatica könnyes szemmel megfordult, és barátnője elkezdte számolni a pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét. Neked hét van. Akkor biztosan a tücskök lopták el az én csodás pöttyemet - elővett egy távcsövet, a tücsökék háza fele fordult, és belenézett. - Nézd Kiskatica! Ott van a csodás pöttyem!
Kiskatica megtörölte a szemét, kissé hüppögött, de belenézett a távcsőbe.
- Ott! Ott látod? Kázmér dobálja a levegőbe az én csodás pöttyemet!

Kiskatica valóban látta Kázmért, ahogy egy gömbölyű, pöttyes valamit dobál a levegőbe.
- De azon ott több pötty van, nem csak egy - mondta bátortalanul.
- Persze mert, más katicáktól is ellopta, de a legszebb az enyém. Odamegyünk, és elvesszük tőle - jelentette ki határozottan Nagykatica, és már indultak is a tücsök háza felé.
Mire odaértek Kázmér, már a hegedűjét hangolta.
- Elloptad a csodás pöttyemet! - kiáltotta Nagykatica köszönés helyett.
Kázmér ijedtében még a vonóját is elejtette.: - Mit loptam én el?
- Láttuk, dobáltad a levegőbe. Igaz Kiskatica? Kiskatica csak bólogatott. Ekkor Kázmér letette a hegedűt, és felkapta azt a valamit, amit dobált a levegőbe.
- Ez egy pöttyes labda, ezzel labdázni lehet. Különben is  ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak - nevetett az ámuldozó katicákon.
- Nem igaziak? Akkor hova tűnt a pöttyem?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt. Itt  van mind az öt.
- Mennyiii?
- Mondom öt, öt szép kerek pötty.
- De hétnek kellene lennie - mondta halkan Kiskatica, mert a barátnője meg sem tudott szólalni.
- Ne bőgj már - vakarta meg a fejét Tücsök Kázmér, majd felkiáltott. - Lepke Piroska! Csakis ő lehetett - és már nézte is távcsövön a lepke udvart. - Ott van!  Mondtam én. Elmehetnék Serlok Holmsnak.
A lányok is belenéztek a távcsőbe, és valóban látták Lepke Piroskát, kezében ott volt egy csokor vadvirág, és a katica ellopott pöttyei. Már indultak is a lepke udvar felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom, ott vannak a kezedben! - kiáltotta Nagykatica.
- Mit adjak én vissza? A te pöttyeidet? Ez egy pöttyes váza, amibe a virágokat teszem, amiket most szedtem. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.  
- Egy-kettő-három-négy. Itt van mind a négy. Nagykatica kis híján elájult.
- Négy? Nekem hét pöttyem volt!  A méhek, biztosan azok voltak - és már nézett is a távcsövébe. - Ott! Ott vannak a pöttyeim. Nézzétek!
A többiek is látták Mézikét ahogy sütkérezik a napozó ágyon és Nagykatica pöttyeit emelgeti. Már indultak is a méh lak felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás  pöttyeimet! - látom, ott van az asztalon.

- Ezek a te pöttyeid? Ez egy pöttyes  bögre. Mézes teát iszogattam belőle - nevetett Mézike. - Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom. -  és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három. Három csodás pötty.
- Három? De hét volt! A hangyák, biztosan azok lopták el - és már nézett is a távcsövén Hangyáék felé. - Igen, ott vannak! Alfréd tologatja őket!

Valóban mindenki látta, ahogy Hangya Alfréd, egy keréken tologatja Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a hangya ház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Kiskatica.

- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom hogy tologatod őket.
- Ezek a te pöttyeid? Vegyél szemüveget, hiszen ez egy pöttyes talicska. Homokot hordok a homokvárhoz. Ezek a nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő. Itt van mind a kettő.
- Kettő? Az nem lehet. Hét pöttynek kell lennie. Hol lehetnek? Csiga Oszkár! Biztosan ő lopta el. Igen! Ott vannak a pöttyeim! - kiáltott fel Nagykatica, amikor belenézett a távcsőbe.
Valóban mindenki látta, hogy Oszkár nagy lapáttal emelgeti Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a csigaház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Hangya Alfréd, és Kiskatica.

- Azonnal add vissza a pöttyeimet! Láttuk, ahogy lapáttal emelgetted őket.
- Ezek a te pöttyeid? Hahaha. Ez egy pingpong ütő, és egy pöttyes pingpong labda. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy. Hát itt van egy pötty.
- Egy? - kiáltott fel Nagykatica, és élettelenül hullott a földre.
- Mi történt vele? Most mit csináljunk? - tanakodtak.
- Meg kell találni Nagykatica hat csodás pöttyét. Itt már csak a mezőtündér segíthet. Ki tart velem? - kérdezte Kiskatica.
- A mezőtündérhez akarsz menni? Az veszélyes lehet - mondták a többiek.
- Meg kell tennem, ő a barátnőm - és felemelte Nagykaticát a földről, egy nagy levélre fektette, nekiveselkedett, majd húzni kezdte a nagy csipkebokor felé, ami mögött a mezőtündér lakott.
A többiek egy darabig némán nézték, az erőlködő katicát, de egyszer Csiga Oszkár felkiáltott.
- Várjál Kiskatica, én is segítek!
- Én is! Én is! - kiáltották a többiek is.
Így aztán mindenki összefogott, és együtt indultak útnak az ájult Nagy Katicával. Kiskatica, Csiga Oszkár, Hangya Alfréd, Mézike, Lepke Piroska, és Tücsök Kázmér.
Igaz féltek, de rendületlenül vitték barátjukat a tündér felé, aki talán tudja hova lettek a csodás pöttyek. Nagy nehézségek közepette átverekedték magukat a szúrós csipkebokron, és valóban ott találták a tündérpalotát.

- Mezők tündére kérlek segíts a barátunkon Nagykaticán - kiáltották a palota kapujában. Ekkor megjelent a tündér. Zöld selyem ruha és tarka virágos kötény volt rajta, fején színes virágkoszorú. Kezében egy csipkebokorág.
- Miért zavarjátok a délelőtti pihenőmet?
- Kedves Tündér, kérlek bocsáss meg nekünk. A segítségedet szeretnénk kérni. A barátunkat nagy baj érte, elvesztek a pöttyei, és most élettelenül fekszik itt ezen a zöld levélen. Kérünk segíts rajta! - így kérlelték a tündért, aki a csipkebokor ággal megsuhintotta Nagykaticát és az egy szemvillanás alatt feléledt.
Meglepetten nézett körbe, majd könnyes szemekkel fordult a barátaihoz.
- Ti vállaltátok értem a veszélyt a tüskés bokron át, hogy nekem segítsetek? Bocsássatok meg nekem, nagyon szégyenlem magam, hogy megvádoltalak titeket. Mezők Tündére, kérlek engem büntess meg, én vagyok az oka, hogy megzavartuk nyugalmadat.
A tündér elmosolyodott, majd így szólt. 
- Nálam vannak a pöttyeid Katica, én vettem el mindig egyet, amikor megbántottál valakit. Visszakapod őket, mert megbántad tettedet, de jól jegyezd meg a kényeskedés, a hivalkodás, a mások megbántása rossz útra vezet - ekkor a Tündér belenyúlt köténye zsebébe, és színes virágszirmokat szórt Nagykatica felé.
Ebben a pillanatban a pöttyek visszakerültek a helyükre.
- Nagykatica megvannak a csodás pöttyeid! - kiáltották örömmel és már számolták is.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét! Éljen a mezők igazságos Tündére!

A Tündér elmosolyodott, felemelte a csipkebokor ágat és a kis csapat, hipp-hopp átrepülte a tüskés bokrot. Egy szemvillanás alatt a mező közepén találták magukat.
- Köszönöm Tündér! Nektek is köszönöm hogy a barátotok lehetek!  - rebegte Nagykatica. - Tudjátok mit? Labdázzunk együtt! - és már repült is a pöttyes labda.
- Figyelj jól! Hozzád is elrepül. Kapd el hamar!
Forrás: bolt.anyameselj.hu
Kép forrása: /i.pinimg.com

Gryllus Vilmos: Katica-dal

Domború hátam,
Pöttyös a szárnyam.
Baktat a fűben
Hat pici lábam.
Mászom a dombra
Szárnyamat bontva.
Ringat a szellő,
Ez csak a dolga.

Szállok az égen,
Nap süt a réten.
Hét kicsi pöttyöm
Csillan a fényben.
Ámde megállok,
Rád ha találok.
Nyújtsd fel az ujjad,
Arra leszállok.

Kép forrása: funlearningforkids.com
A fűszál és a katica

Egy egészen apró fűszál bújt ki a földből. Kíváncsian nézett körbe, hogy lássa, hová érkezett. Milyen érdekes itt! – gondolta, ahogy megcsodálta az eget, a földet, szomszédos társait és a közeli fákat.

A fűszál növekedni kezdett, hiszen melegen sütött a nap, a talaj tele volt tápanyaggal, eső is gyakran öntözte. Ahogy egyre magasabb lett, mind többet látott a világból. Már észrevette a közeli virágágyásban pompázó növényeket, a kerítés mögött ugató kutyát és a szorgalmasan dolgozó hangyákat is. Jól, sőt mi több: remekül érezte magát. Még az időnkénti fűnyírás sem zavarta; először ijesztőnek találta, de nem fájt, a vágástól pedig tovább erősödött, és hamar meg is nőtt újra.

Egyszer egy katicabogár baktatott a fűszálhoz. Apró kosárkát szorongatott, és udvariasan köszönt.

– Szia! Felmászhatok rád? – kérdezte.

– Nem fog az fájni nekem? – aggodalmaskodott a fűszál.

– Nem hiszem – felelte a katica. – Eddig még senki sem panaszkodott. De ha fáj, csak szólj, és azonnal lemegyek.

– Rendben – egyezett bele a fűszál némi töprengés után.

A katicabogár elindult felfelé, és tényleg nem okozott fájdalmat a fűszálnak.

– Miért mégy fel? – faggatózott a fűszál.

– Szeretnék fentről körülnézni, látok-e valahol ennivalót – válaszolta a katica. – Éhes vagyok, és elfogyott az élelmem, gyűjtenem kell néhány falatot. Ezért van nálam a kosárkám. Csak ha fogom, akkor nem tudok repülni, másznom kell.

A fűszál csodálkozott.

– Nekem semmit nem kell tennem, hogy ne legyek éhes – mondta. – Csak felszippantom a talajból a tápanyagot a gyökeremmel, megiszom az esővizet, és magamba szívom a napfényt. Nem kell sehová se mennem.

– Nagyon jó dolgod van – jegyezte meg a katicabogár. – Örülj neki, becsüld meg! Jöhetnek még ínségesebb napok.

A fűszál nehezen tudta elképzelni, hogy más is lehet az élet, mint amilyennek eddig megtapasztalta. Hitte is, nem is a katica szavait.

A katicabogár időközben felkapaszkodott, szétnézett a fűszál tetejéről, meglátott valami neki való élelmet, és lemászott. Elköszönt a fűszáltól, és elindult az ennivalóért.

Hamarosan beköszöntött a nyár. Forrón tűzött a nap, és egyáltalán nem esett. A fűszál szenvedett a kánikulától, és néhány nap után már nagyon szomjazott. De hiába reménykedett, egy csepp eső sem hullott. A fűszál sárgulni kezdett, görnyedten hajladozott a napsugarak alatt. Eszébe jutott, mit mondott a katicabogár, és most már értette, mire gondolt.

Egy tikkasztó délután a katicabogár újra feltűnt kosárkájával. Meglátta a rossz színben lévő fűszálat, és odasietett hozzá.

– Mi a baj? – érdeklődött aggódó tekintettel.

– Nagyon szomjas vagyok – panaszkodott a fűszál. – Túl régen esett az eső, és a nap kiszívja minden erőmet.

– Hozok neked vizet! – kiáltott fel a katica. – A közelben van egy tál víz, az állatoknak tették ki, megmerítem benne a kosaramat.

A katicabogár elment, majd pár perc múlva visszatért. Kosárkája tele volt vízzel, megöntözte vele a fűszálat.

– Nagyon köszönöm – szólt a fűszál.

– Kérsz még? – kérdezte a katica.

– Kérhetek? – sóhajtott a fűszál nagyot.

– Persze – vágta rá a katica.

A bogárka többször is fordult az apró kosárral.

– Hálásan köszönöm – mondta végül a fűszál. – Igazad volt a múltkor, tényleg jöhetnek ínségesebb napok. Jöttek is – tette hozzá.

– Te is segítettél nekem, én is segítek neked – kacsintott a katicabogár kedvesen. – Máskor is szívesen meglocsollak szárazság idején.

Néhány nap múlva szerencsére nagy zivatar érkezett sok-sok esővel, véget ért az aszály. A növények fellélegezhettek a nagy zuháréban, és csillapíthatták szomjukat. A fűszál egészen kizöldült. Újra jól érezte magát, de annak is örült, hogy tanult valami újat, és közben szert tett egy igazi barátra.

Mese forrása: http://www.olvassmeset.hu
Kép forrása: http://kindergartenkhronicles.blogspot.hu
Devecsery László: Katica
-Kis katica, merre jársz,
égen-földön merre szállsz?
Merre viszed hét pettyedet?
Hadd repüljek távol veled!
-Ég, föld között repít szárnyam,
virágok kelyhe az ágyam.
Szárny nélkül te hogy’ repülnél?
Hét petty nélkül is örülnél?
-Kis katica, repülj messze:
szép, távoli, új egekre!
Szárny nélkül én nem követlek,
hét petty nélkül nem vezetlek.
-Kis katica! Merre jársz?
Égen-földön merre szállsz
Kép forrása: www.talu.de

Feedek
Megosztás