Kép forrása: mauriquices.blogspot.pt

Fazekas Anna: Szüret (részlet)

Megérett a szőlő
arany gerezdje,
puttonnyal lányok
mennek szüretre.

Kopasz már a tőke,
csordultig a kád,
piros faparázson
sütnek szalonnát.

Gál Sándor: Szüret

Szőlő, szőlő, fekete,

Mézédesre érett.

Szaladj kövér puttonyos,

Vidd a szerencsédet.

Két üres kád a kocsin,
Kocsi előtt két ló.
Pince elé totyogott
Három üres hordó.

Kilenc rigó énekel,
Száz seregély táncol.
Fut a kövér puttonyos,
Ma fürgébb, mint máskor.

Kép forrása: Xristina Pefani

Mátyás király és a szõlõmunkások

Egyszer Mátyás király vendégséget csinált a fõurakkal: ettek, boroztak. Hát a fõurak mindenrõl megemlékeztek a pohárköszöntõkben, csak a munká- sokról nem. Mátyás király nem szólt semmit, hanem azt mondja: – Menjünk egy kicsit, nézzük meg a szõlõmunkásokat. El is mentek. Hát nem szívesen mentek, de ha már a király megyen, akkor a fõurak sem maradhattak vissza. Elmennek egy szõlõbe, ott sokan dolgoztak. Egyszer Mátyás király az egyik munkás kezébõl kiveszi a kapát, és kapálni kezd. Azt mondja az uraknak: – No, urak, aki a bort szereti, hát ezt most csinálja utánam! Hát kénytelen-kelletlen mindenki kapát vesz a kezébe, félreállítják a kapá- sokat, a parasztokat, kapálnak. 34 De Mátyás király a hegyrõl lefelé kapáltatta, úgyhogy sokkal rosszabb volt, mert lejtõre nehezebb a kapálás. Hát kezdtek kidõlni az urak a munkából. Egyszer az egyik, amelyik bátrabb volt, nekiszólott: – Uram király, mit mûvelsz velünk? – azt mondja. –- Mind meghalunk itt ebben a munkában. Minket az Isten arra teremtett, hogy a háborúban vitézkedjünk, de ezt nem tudjuk csinálni. Erre azt mondja Mátyás király: – Látjátok, a bort mikor isszátok, akkor sose emlékeztek meg arról a szegény munkásról, aki nektek ezt a bort elõkészíti. Ezután jusson eszetekbe mindig, amikor bor van a kezetekben, hogy elõször éltessétek azt, aki ezt megmunkálta a ti részetekre, hogy használjátok. Így szedte ráncba Mátyás király a fõurakat, hogy tudják megbecsülni a szegény munkásnépet.

(bukovinai székely monda)

Takács Gyula: Szüreti vers
Szüretelnek, énekelnek,
láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
musttal teli kiskancsó,
Sose láttam szebbet.

Az öregnek aszú bor jár,
Gyerekeknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj de jó!
Igyunk erre egyet!

Töltsd teli pajtás, poharad, poharad, míg ki nem ázik a fogad, a fogad
Így jár aki mindig bort iszik, míg a temetőbe nem viszik!

Volt nékem pénzem elástam, elástam, kiszáradt a torkom kiástam, kiástam.
Így jár aki mindig bort iszik, Mmg a temetőbe nem viszik.

Kép forrása: pinterest.com

Elmentem én a szõlõbe

Szõlõt csipegetni,

Utánam jött egy vénasszony,

Jól megveregetni!

Elbújtam a nád közé,

Sípot csinálgatni,

Az én sípom csak azt fújja:

Dirr-durr, csapodár, K

etten fogunk egy békát,

Neked adom a farkát!

 

Elmentem én a szõlõbe

Szõlõt szedegetni,

Utánam jött a kishúgom

Szõlõt csipegetni.

Beszaladtunk a nádasba

Sípot csinálgatni.

Az én sípom csak azt mondja:

Dibdáb, daruláb,

Ketten fújunk egy dudát.

Kép forrása: s-media-cache-ak0.pinimg.com

Mentovics Éva: A szőlő

Aranysárgák már a fürtök,
akárcsak a napsugár.
Üresen kong minden hordó,
tátog a prés - rájuk vár.

Tőkéjéről levagdossuk,
berakjuk a kosárba -
présből csorog édes leve,
tölthetjük a pohárba.

Három zsák ravaszság

Rókáné komámasszonynak, amint egyszer a szőlőhegy mellett sétálgatott, erősen megfájdult a foga. Mit gondoltok, mire fájdult meg? Bezzeg hogy a szőlőre. Történetesen arra sétált Sündisznó asszonyság is, s ahogy meglátta a komámasszony, roppant megörült a találkozásnak.
- Ó ó, de rég nem láttam, kedves asszonyság - örvendezett a komámasszony. - Tudja mit? Menjünk ki a szőlőhegyre, s lopjunk szőlőt.
- Isten őrizz — mondotta Sündisznó asszonyság, tán hogy csapdába kerüljek?!
- Ugyan - bátorította a komámasszony -, ne féljen attól, kedves asszonyság. Annyi bennem a ravaszság, hogy három zsákot megtölthetnék vele. Majd kiszabadítom én kendet, ha csapdába kerül.
- Hát - gondolta magában az asszonyság —, csakugyan három zsákra való ravaszsága van a komámasszonynak, mért ne próbálna szerencsét?
Egykettőre kimentek a szőlőhegybe, ott szőlővel megrakodtak, aztán elindultak hazafelé. Na, nem messzire ha­ladtak, egyszerre csak ment volna tovább a komámasszony, de nem tudott! Csapdába esett őkelme!
- Jaj, jaj, kedves asszonyság — jajgatott a komámasszony,- segéljen!
- Mit? Én segéljek? - csudálkozott a sündisznó.
- Hát mire való a kend három zsák ravaszsága?
- Az ám három zsák ravaszság! - nyöszörgött a komám­asszony. - Amint egy árkon átugrottam, beleejtettem. Nincs kendnek valami ravaszsága?
- Hát bizony - mondotta Sündisznó csak egy van, de próbálja meg, hátha hasznát veszi. Tegyen úgy, mintha meghalt volna. A gazda majd kiveszi a csapdából, kend meg amíg a gazda arra készülődik, hogy megnyúzza –uccu!-, szaladjon, ahogy csak a négy lába bírja!
Úgy történt, ahogy Sündisznó asszonyság mondotta. Csakhamar jött a gazda, kivette komámasszonyt a csapdából, az meg uccu! -, mire a gazda nekikészülődött a nyúzásnak, árkon bokron túl volt.
Telt-múlt az idő, Rókáné komámasszony megint megkívánta a szőlőt, s merthogy először szerencsével járt, másodszor is hívta Sündisznó asszonyságot, hogy menjenek ki a szőlőhegybe. Na, ki is mentek, jóllaktak szőlővel, aztán elindultak hazafelé, de egyszerre csak csitt-csatt! - csattant valami, s hát, szegény Sündisznó asszonyság menne tovább, ha tudna, de nem tudott!
- Jaj, jaj, kedves komámasszony — visított az asszonyság —, ha istent ismer, segéljen!
- Ó, ó, istenem - sápítozott a komámasszony, de sajnálom kendet, asszonyság! Segítenék, hogyne segítenék, csak tudnék!
- Már hogyne tudna, mikor három zsák ravaszsága van kendnek!
- Csak volt, csak volt - sóhajtozott a komámasszony. - Nem mondottam a múltkor, hogy amint átugrottam egy árkon, mind a három zsákot beleejtettem?
- Hát menjen, kedves komámasszony, keresse meg! - rimánkodott Sündisznó asszonyság.
- No lám - mondotta a komámasszony -, ez nekem eszembe se jutott! Szaladok, kedves asszonyság, szaladok!
Bezzeg hogy szaladott, mert észrevette, hogy jön a gazda egy nagy furkósbottal! Mire a gazda a csapdához ért, árkon-bokron túl volt a komámasszony.
Na, szegény Sündisznó asszonyság, most mi lesz veled! Vele bizony az lett, hogy a gazda, mikor meglátta, nézte, nézte, aztán megsajnálta, a csapdából kivette, a sapkájába beletette, s mit gondolt mit nem, a gyerekeinek hazavitte.
Így volt, vége volt, mese volt.

Kép forrása: Christine L.

Juhász Magda: Sünszüret

Megérett a szőlő,
a sün örül néki,
egész éjjel szedegeti,
dióhéjba méri.

Leszedi a szőlőt,
üres lett a tőke,
reggel aztán a gazdának
fáj a feje tőle.

Tizenkettő, tizenhárom,
elaludt a szőlőpásztor.
Vajon édes a szőlője?
Kóstoljunk hát belőle.

Pete Margit: Hét szem szőlő

Hétfőn egy szem szőlő, 
kedden elfogy kettő. 
Szerdán a számban már három, 
csütörtökön négyért tátom. 
Pénteken öt lesz a kellő, 
szombaton hatot kér a bendő. 

Vasárnap hét bogyó hasamban, 
a csősz elől minden nap szaladtam!

Kép forrása: crafty-crafted.com

A szegény ember szőlője

Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia. Ennek a szegény embernek egy darab szőlője volt, egyebe semmi, sem égen, sem földön. No, hanem őrizte is a szőlőjét, akárcsak a szeme fényét. Sorba jártak ki a fiai a szőlőbe, s istrázsálták éjjel nappal.

Egy reggel a legidősebb fiú ment ki a szőlőbe, ott leült, s elkezdett falatozni. Amint ott falatoznék, elejébe ugrik egy béka, s kéri a legényt:

- Adj egy falás kenyeret, te legény, már két hete, hogy egy falatot sem ettem.

- Majd holnapután, vaskedden - mondotta a legény, s elkergette a békát.

A béka elment szó nélkül, de a legény csakhamar elaludt, s mikor felébredt, a szőlő úgy meg volt dézsmálva, hogy a hideg is kirázta nagy félelmében.

Másnap a középső fiú ment a szőlőbe, de az is éppen úgy járt, mint a legidősebb. Attól is kért a béka kenyeret, de a békát ez a legény is elkergette, még meg is dobta egy kővel. Azután lefeküdt, elaludt, s mire felkelt, fele sem volt meg a szőlőnek. Hej, zsémbelt a szegény ember, nem volt otthon maradása a két idősebb legénynek, kikergette őket az apjuk a házból. Egyebük sincs annál a kis szőlőnél, s arra sem tudnak vigyázni!

Mondotta a legkisebb legény:

- Ne búsuljon, édesapám. Ami maradt, az meg is marad, én megőrzöm.

Kimegy a legény a szőlőbe, leül ő is falatozni, s hát jön a béka, kenyeret kér tőle is.

- Adok én jó szívvel, hogyne adnék.

Letört egy jó darabot a kenyérből, s szépen a béka elé tette.

- Egyél, szegény béka, te is Isten teremtése vagy.

- No, te fiú - mondotta a béka -, jótétet helyébe jót várj. Nesze, adok neked egy rézvesszőt, egy ezüstvesszőt meg egy aranyvesszőt.

Majd az éjjel eljön három paripa, egy rézszőrű, egy ezüstszőrű meg egy aranyszőrű, hogy összerugdossák a szőlődet, de te csak suhints rájuk ezekkel a vesszőkkel, s egyszeribe megszelídülnek. Aztán meglátod, hogy sok hasznukat veszed az életben. Úgy is lett, ahogy a béka mondotta. Eljött éjjel a három paripa, berontottak a szőlőbe, nyerítettek, rúgtak-kapáltak, hányták fel a földet a csillagos egekbe. De a legény sem nézte összedugott kézzel, rájuk suhintott magyarosan, s hát abban a pillanatban úgy megszelídültek, úgy állottak előtte, mint három bárány.

- Ne bánts minket - mondották a paripák -, ha valamire szükséged lesz, csak suhints a vesszőkkel, s mi nálad leszünk.

Azzal a paripák elnyargaltak, a fiú pedig hazament. De semmit sem szólt sem az apjának, sem a testvéreinek arról, hogy mi történt. Azok csak csudálkoztak, hogy mi tenger szőlő lett, hogy az egész falunak nem lett annyi bora, mint nekik. Alig tudták leszüretelni.

Na, telt-múlt az idő, egyszer a király mit gondolt, mit nem, egy magas fenyőszálat állíttatott a templom elé, a fenyőszál tetejére tétetett egy aranyrozmaringot, s kihirdettette az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki a lovával olyan magasra ugrat, hogy a fenyőszál tetejéről lekapja az aranyrozmaringot. Próbálkozott mindenféle királyfi, herceg, de hiába próbálták, még félig sem tudtak felugratni.

Mikor mind nagy szégyenkezve elkullogtak, jött egy legény rézszőrű paripán. Fején volt, rézsisak, hogy az arcát ne lássa senki, aztán sarkantyúba kapta a lovát, egy ugrással lekapta a rozmaringot, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Hát bezzeg hogy a szegény ember legkisebb fia volt ez a vitéz. De otthon nem tudtak erről semmit. A rongyos ruhájában ment haza, s mikor az apja meg a két testvére hazakerült - mert azok is oda voltak csudalátni -, ott heverészett a kuckóban. Mondják a bátyjai, hogy ők mi mindent láttak, s mikor mindent elbeszéltek, azt mondja a legény:

- Jobban láttam én azt, mint t

- Ugyan honnét láttad volna jobban? - kérdezték a bátyjai.

- Hát fölállottam a kerítésre, s onnét láttam.

A legények még ezért is irigykedtek az öccsükre, s hogy többet ilyesmit ne lásson, a kerítést lebontották.

Következő vasárnap még magasabb fenyőszálra egy aranyalmát tétetett a király. Most is sokan próbáltak szerencsét, de hiába. Hanem mikor nagy szégyenkezve mind elkullogtak, jött ezüstszőrű paripán egy vitéz, akinek ezüstsisak volt a fején, a rostélya leeresztve, hogy az arcát ne láthassák. Egy ugrással lekapta az aranyalmát, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Mire a szegény ember két idősebb fia hazakerült, a legkisebb fiú már ott hevert a kuckóban. Mondják neki nagy áradozva, hogy mit láttak, bezzeg olyat a kuckóból nem lehet látni!

- Ó, én jobban láttam, mint ti - mondotta a legény.

- Ugyan honnét láttad?

- Felmásztam az ól tetejére, s onnét láttam.

A legények mérgükben szétszedték az ól tetejét is, hogy az öccsük többet ne lásson onnét.

Harmadik vasárnap még magasabb fenyőszálra arany selyemkendőt tűzetett fel a király. Bezzeg hogy ezt is a szegény legény kapta el. De most sem ismerte meg senki, mert aranyszőrű paripán volt, s aranysisak fedte az arcát.

Beszélik otthon a legények nagy dicsekedve, hogy milyen csudát láttak.

- Jobban láttam azt én - mondotta a legény.

- Ugyan honnét láttad?

- Honnét? A ház tetejéről.

Mérgelődtek szörnyen a legények, s nagy mérgükben széthányták a ház fedelét is.

Aközben a király kihirdette országszerte, hogy jelentse magát az a vitéz, aki elvitte az aranyrozmaringot, az aranyalmát és az arany selyemkendőt.

Eltelt egy hét, eltelt két hét, nem jött senki. Akkor a király odahívatta az udvarába, ami valamirevaló legény csak volt az országban. Azok közt sem volt a híres vitéz. Mikor aztán mind eltakarodtak, jött aranyszőrű paripán a legény aranyos ruhában. Kalapjába volt tűzve az aranyrozmaring, a lova kantárjába az arany selyemkendő, s egyik kezében tartotta az aranyalmát.

Na, csakhogy eljött. Örült a király; de még jobban a királykisasszony.

Mindjárt megtartották a lakodalmat, s a király a legénynek adta egész országát.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Megérett a szőlő, zamatos.
A hegyoldal végig illatos.
Szomjas darázs fürgén odaszáll,
Szőlőszemből vígan iddogál.

Kép forrása: kubra arslan

SZÍNPADI MEGJELENÍTÉSHEZ ÖSSZEÁLLÍTOTT SZÜRETI JÁTÉKFÛZÉS

(Forrás: http://vallalkozokeve.kormany.hu/download/6/57/71000/fogd_a_kezet.pdf)

Érik a szõlõ, hajlik a vesszõ, bodor a levele, két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere. Van vöröshagyma a tarisznyában, keserû magában, szolgalegénynek, hej, a szegénynek, de kevés vacsora.

A gyerekek párosával sorakoznak a játéktér oldalánál, az ének kezdetére egyenletes járással körvonalon haladva bevonulnak a színpadra. A „szolgalegénynek, hej, a szegénynek, de kevés vacsora!” sor ismétlése alatt a párok egymástól kissé lemaradva a kör közepe felé fordulva kézfogással kört alkotnak.

A tokaji szõlõhegyen két szál vesszõ, szálakba szedik, zsúpokba fonják, Budapesten ropogtatják, rip-rop-hurrá! Igyon, kedves komámuram, ha nincsen is pénze, de van embersége, pénz volnék, csendülnék, karikára perdülnék, mégis kifordulnék!

A gyerekek egyenletes járással haladnak körbe az ének ütemére, a „rip-rophurrá” szavakhoz érve minden szótagra tapsolnak egyet, és négy lépéssel az ellenkezõ irányba fordulnak, majd ismét kézfogással haladnak tovább. A dalt kétszer énekeljük, a „mégis kifordulnék” szavakra elõször a lányok, másodszorra a fiúk is kifordulnak.

Három szál vesszõre tapostam, jaj, de nagy bánatra találtam, vagy életem, vagy halálom, vagy tetõled el kell válnom, édes galambom!

Az elõzõ dallam végére a körbõl minden gyermek kifelé néz. A választott vezetõnél elszakad a kör, s az új dallamra a gyerekek kígyózva, kacskaringózva járnak tovább. Ezt az éneket is legalább kétszer énekeljük, s a végére ismét összezárjuk a kört. Ekkor középre lép a kiszámoló, s a következõ mondókával kiválasztják a következõ játék fõszereplõjét, a pásztort.

Csiteri, csütöri, csütörtök, dinnyét lopott az ördög, bugyogójába dugta, nem fért be a pokolba, öreg pásztor megfogta, móresre tanította!

Akire az utolsó szótag jut, azt így kiáltja ki a kiszámoló:

– Te leszel a pásztor! – közben egy kalapot nyom a fejébe. A körben állók elengedik egymás kezét, mindenki a háta mögött összekulcsolt kézzel áll. A kalapos pásztor a körön kívül halad körbe, míg a gyerekek ezt éneklik:

Lipem-lopom a szõlõt, elaludt a pásztor, pipa van a kezében, vaskalap a fejében.

Akihez a dallam végére ér, annak a fejére teszi a kalapot.

A választott játékos szembefordul a pásztorral, és a következõ párbeszédbe kezdenek:

– Mit loptál?

– Szõlõt.

– Mennyit?

– Egy kosárral.

– Hol van?

– Megettem.

– Add meg az árát!

– Nem adom, inkább körülszaladom!

Versenyfutás kezdõdik, a pásztor az egyik, a választott játékos pedig a má-sik irányba indul, mindketten megkerülik a kört, s az nyer, aki elõször ér vissza a játékos eredeti helyére. Aki lemaradt, átveszi a kalapot, õ lesz a következõ pásztor. A futókat a körben álló gyermekek tetszés szerint buzdíthatják, szurkolhatnak a számukra kedvesebbnek. A játékot többször megismételjük. Az utolsó versenyfutásban alulmaradó gyermek, miután fejére veszi a kalapot, a kezébe egy botot is kap, erre támaszkodva belép a körbe, s úgy tesz, mintha aludna. A körben álló gyerekek pedig a zárójátékhoz ismét megfogják egymás kezét, s énekszóra körbejárnak az „alvó csõsz” körül.

Lipem-lopom a szõlõt, elaludt az öreg csõsz, furkósbot a kezében, vaskalap a fejében. A dallam végére a gyerekek megállnak, majd elkiáltják magukat: – Tele a kiskosár! A körben állók szétszaladnak, a csõsz pedig próbál valakit megfogni. Akit elkapott, annak a fejére teszi a kalapot, s kezébe adja a botot, majd kezdõdik elölrõl a játék. Ezt is többször megismételjük.

A színpadról való levonulás: az utolsó játéknál a csõsz mindenkit „lekerget” a színpadról.

Kép forrása: Halász Attiláné