Jelről jelre: napraforgó

Kép forrása: Jennyrosemann

Várfalvy Emőke: Napraforgó mondóka

Hol a nap, hol a nap,

fent a magas égen,

keresem, keresem,

jaj, de el nem érem,

leszek hát, leszek hát,

én a nap a réten,

ki szeret, ki szeret,

ha akar, elérjen.

Kép forrása: http://laginestamtr.blogspot.com

Várfalvy Emőke: Csodavirág

Olyan vagyok, mint a nap, szép kerek és sárga,

szirmaim közt széles kelyhem soha sincsen zárva,

ha megnövök tányéromból etetem a világot,

szeressétek a szép magas, napraforgó virágot!

Kép forrása: http://www.sparklebox.co.uk

Veres Miklós: Csalogató

Napraforgó, aranytál!
Egész nyáron ragyogtál.
Ragyogtál, forogtál:
mezők szépe te voltál.

Napraforgó, megértél!
Pergess magot, itt a tél.
Mag, mag bújj elő,
Vár a rigó, vár a cinke,
vár a madáretető.

Kép forrása: www.flickr.com

Papp Róbert: Napraforgó

Sárga tányér kerek arccal
Hunyorít az égre.
Felhők közt a napkorongot
Meglátja-e végre.

Amerről az izzó sugár
Az égről lecsordul,
Ezer társa hű szolgaként
Arrafelé fordul.

Ám egyszer csak felhőbojtár
Ostorával egyre
A szétszéledt felhőcsordát
Terelgeti egybe.

Hosszú nyakát jobbra-balra
Nyújtja, mint ki ráér,
Tekergeti sárga fejét
Rémülten sok tányér.

Kérdésére egy se tudja
Válaszul majd mit kap,
Mit tegyen egy napraforgó
Olyankor, ha nincs nap?

Amint ezen töprengenek
Ezerszemű-lények,
Göndör-bundás felhők közül
Kibújnak a fények.

Ellenállni egy se tud a
Varázslatos fénynek,
Mint egy sereg kiskatona
Egy irányba néznek.

Napnyugtától lógó fejjel
Halkan szundikálnak,
S reggel újra köszönnek az
Első napsugárnak.

Kép forrása: nurturestore.co.uk

Kálmánchey Laura: A napraforgó álma (Forrás: Meseles)

Egy napsütéses kora reggelen a kis napraforgó nagyot nyújtózkodott, arcát a nap felé fordította, és arra gondolt, milyen gyönyörű álma volt az éjjel. Egy méhecske repült el mellette, feltűnt neki a napraforgó önfeledt, boldog mosolya, ezért megállt egy pillanatra, hogy megtudja az okát.

Hát te minek örülsz ennyire mindjárt ilyen kora reggel? – kérdezte kedvesen érdeklődve.

Szépet álmodtam – felelte a napraforgó mámoros arccal.

Már éppen vett egy nagy levegőt, hogy belekezdjen a mesélésbe, de a méhecske nagyon elfoglalt volt. Most, hogy megtudta a jókedv okát, már nem akart maradni, tovább repült.

A kis napraforgó rendületlenül mosolygott. Egy pillangóraj repült arra, vidáman kergetőztek a nyári, virágillatú melegben, amikor nekik is szemet szúrt a napraforgó tündöklő jókedve.

Miért mosolyogsz ilyen boldogan?  kérdezték egymás szavába vágva.

Annyira szépet álmodtam – kezdte a napraforgó, de miután a pillangók meghallották a válaszát, mindjárt tovább repültek.

A nap már delelőn járt, rekkenő hőség volt. A napraforgótábla egykedvűen pompázott, csak a kis napraforgó mosolya volt töretlen. Egy szöcske ugrott a szárára, hogy szirmai árnyékában enyhülést találjon a nagy melegben. Feltűnt neki a napraforgó boldogsága, ezért rákérdezett:

Mitől vagy ilyen boldog, amikor olyan hőség van, hogy alig lehet bírni?

Nagyon szépet álmodtam.

Értem – mondta a szöcske. – Jó neked, hogy szoktál álmodni. Én épp csak lehajtom a fejem, és máris elalszom.

Azzal már ugrott is tovább. Bárányfelhők tűntek fel az égen, csapatban jöttek, és szórakoztatta őket a napraforgó ragyogó mosolya, de nem mondhatták el neki, túl magasan voltak.

Hangyacsapat érkezett a napraforgó szárához. Egy lehullott levél eltorlaszolta a megszokott útvonalukat, ezért kitérőt kellett tenniük, amíg eltakarítják az útról az akadályt. Egyikük felmászott a napraforgó szárára, onnan terelte a többit, és dirigálta az akadálymentesítést. Egy pillanatra feltűnt neki a napraforgó boldog ragyogása, de nem volt ideje ezzel foglalkozni, nemhogy még kérdéseket is feltegyen. Gyorsan elvégezte a feladatát, majd csatlakozott a többiekhez, és elmasírozott.

A nap már leáldozóban volt, fénye megszelídült, a vakító fehér narancsos, pirosas árnyalatokká változott. A tücskök újult erővel zendítettek rá, a rigók búcsúzkodni készülődtek. A napraforgó rendíthetetlen nyugalommal és boldogsággal mosolygott, csak azt sajnálta kicsit, hogy senkinek nem tudta elmesélni, mit álmodott, pedig azt gondolta, ha elmondaná, talán a többieknek is jobb kedve lenne tőle. De senkinek nem volt ideje végighallgatni, ezért, csak úgy magának, halkan mesélte el az álmot, nehogy másnapra elfeledje:

Itt álltam a napraforgótábla közepén, pont úgy, mint most. De már nagy voltam. Körülöttem a madarak már kikeltették a fiókáikat, már a fiókák is felnőttek, és én még mindig itt álltam. A hangyák begyűjtöttek minden eleséget, amit csak a mezőn találtak, tele volt az éléskamrájuk, és én még mindig itt voltam. Az őzmamák is felnevelték a gidáikat az erdőben, és én még mindig itt voltam. Lassanként múlt a nyár álmomban, hűvösebbek lettek a reggelek, éreztem, hogy a hajnali harmat is egyre hűvösebb a száramon, és már nem esik mindig olyan jól. De amitől a legboldogabb voltam álmomban, és amitől most is boldog vagyok, az nem az, hogy mindezt láttam, hanem az, hogy a nap folyamatosan sütött rám. Minden nap, reggeltől estig. Hát, ennek örülök ilyen nagyon.

Miután elmesélte csak úgy, magának, az álmát, lassanként lehajtotta a fejét, és elaludt. Elalvás előtt utoljára még arra gondolt, milyen kár, hogy ezt nem mesélhette el a többieknek, hogy nem mondhatta el nekik, hogy bármi fog is történni, bárhogy múlik is a nyár, a nap mindig sütni fog.

Kép forrása: www.babble.com

Fésűs Éva


Az engedetlen napraforgó


Valahányszor Nap anyóka kerek képe mosolyogva megjelent a keleti égen, a széles mezőben mind feléje fordultak a napraforgó lányok.
- Figyeljetek a sugaramra, fogadjatok szót meleg szavamnak! – intette őket Nap anyó, és a sárgakalapos, sudár virágok meg is fogadták a jó tanácsot.
Csak egyetlen napraforgó rendetlenkedett a tábla szélén. Ő is örült a napsugárnak, a szélnek, a nyárnak, de mindennél jobban a kalapjának. Mert csodálatos kalapot viselt! Olyat, mint egy tányér, telis tele pirinyó sárga virággal.
Igaz, hogy az egész napraforgó tábla minden lánya ilyet hordott, de ez a kis oktondi mégis azt hitte, hogy neki sokkal jobban áll és százszorta szebb, érdekesebb, mint a többiek. Ezért aztán minduntan lehajolt, hogy megnézegesse magát egy eső hagyta kis tócsa tükrében.
- Testvérke, ne hajolj le olyan mélyen! Fordulj Nap anyó felé! – súgták szomszédjai. – Engedd, hogy sugarai érjenek és szél porozza a virágaidat!
Még mit nem, hiszen megfakulnak, elszakadnak! – feleselte vissza a hiú, önfejű napraforgó, és csak azért is mélyebbre hajolt.
- Hogy tetszem? – kérdezte az arra futó gyíktól.
- Csinos vagy! – villant fel a gyíkocska szeme, de nem ért rá sokáig csodálkozni, mert sürgős dolga volt.
- Hát neked hogy tetszik a kalapom? – fordult a napraforgó egy ugribugri cinegéhez.
- Megteszi – tolta hátra kék sapkáját a cinege, amint szemügyre vette. – De nekem ősszel sokkal jobban fog tetszeni!
- Micsoda ostobaságot fecsegsz! – sértődött meg a napraforgó. – Nem is tudod, mi a szép!
- Úgy, úgy! – szólalt meg egy hízelgő hang, közvetlenül a lábánál, és amint lepillantott, ismeretlen virágot látott a szárához simulni.
- Hát téged mi szél hozott ide? – kérdezte csodálkozva.
- no, ezt eltaláltad! – kacagott az idegen. – Valóban a szél hozott. Bókoló vajvirág vagyok, és a szépséged megigézett, hogy ha megengeded, itt is maradhatok, és mindig csodálni foglak!
Ez a beszéd már tetszett a napraforgónak.
- Nagyon szívesen látlak! – ujjongott hiú örömében, és boldogan elmosolyodott, pedig egy pillanatig úgy érezte, mintha fájna valahol a gyökere.
- Testvérke, vigyázz! – súgta ekkor újra egy szomszédos virág. – Ne tűrd meg magad mellett, mert hazugságokat beszél. Kergesd el, és fordulj velünk együtt a nap felé!
- Ej, hagyjatok már békén, ti irigyek! – duzzogott a napraforgó. – Miért kergessem el, amikor sokkal kedvesebb nálatok? Különben is azt csinálok, amit akarok, arra forgok, amerre akarok!
Azzal fogta magát, hátat fordított nekik. Északra nézett, ide-oda hajlott, saját összevissza szeszélyét követve, mialatt a többiek engedelmesen követték a nap járását.
Egyik nap telt a másik után. A vajvirág egyre erőteljesebben bólogatta a bókokat, a napraforgó pedig mindig halkabban válaszolgatott. Egyszer aztán hirtelen valami nagy nagy gyengeség fogta el.
- Mi van velem? – riadt meg, és ijedt sóhajtását végig vitte a táblán a szél.
- Jaj, szegény testvérkénk! – mondták a többiek. – Ugye, figyelmeztettünk, hogy kergesd el a vajvirágot? Minden erődet elszívja! A gyökeredből él!
- Hogy kergessem el, amikor úgy belém kapaszkodott?
- Bizony, most már meg kell várnod, amíg az a piros kendős kislány, aki amott a gizgazt írtja, ideér. Akkor majd sóhajts majd jó nagyot, hogy észrevegye mi a bajod!
Most bezzeg nem feleselt vissza a napraforgó, hanem megtette, amit a társai javasoltak. A haszontalan vajvirág utolsó bókolását el is vágta a szorgalmas kapa él. a napraforgó nyomban jobban lett, és vidáman nézett körül.
- Szerencséd volt – mondták a társai. – De sajnos a kalapodra nem ügyeltél.
- Már hogyne ügyeltem volna! Hiszen a tiéteken már minden virág tönkrement, csak az enyémen virul.
- Dehogyis mentek tönkre a virágaink, csak átváltoztak. És nem is kalapot viselünk többé, hanem olajos magocskákkal, gazdag terméssel teli tányért!
Csakugyan úgy volt. Az önfejű napraforgó sokáig szólni sem tudott. dacosan fordult félre, hogy megnézze magát a tócsatükrében és a saját szépségével vigasztalódjék, de a tócsa nem volt sehol. Régen felszárította a nyári nap.
- Hogy tetszem? – kérdezte hát izgatottan az arra futó gyíkocskától.
- Csinos voltál, de már bocsáss meg, most nem tetszel nekem! Valami nincs rendben veled! – állt meg egy pillanatra a gyík, és drágakő szemében részvét villant.
A napraforgó gyorsan a cinegéhez fordult.
- Milyen a kalapom? Azt mondtad, neked ősszel jobban fog tetszeni!
- A többieké igen – bólogatott a cinege, de a tiédet akár el is lehet dobni, hiszen egyetlen valamire való magocska sincs benne. Üres!...
A napraforgó elsírta magát, ami abból állt, hogy két hajnali harmatcsepp lepergett a leveléről. A cinege megsajnálta és visszanézett.
- Miért nem fordulsz a nap felé? Még most sem késő, elég melegen sül.
A napraforgó körülnézett, hogy nem nevetik-e ki a társai, de már mind lehajtott fejjel álltak, délkelet felé fordulva, napraforgószokás szerint, hogy védjék a termést, a kincsüket.
Engedetlen testvérük fogta magát és szép csöndesen megfordult a nap felé. Napanyó rámosolygott, és mindjárt úgy megmelengette, mintha sohasem lett volna önfejű, engedetlen napraforgó lánya.
A cinegének igaza lett. A nyárutói fény még megérlelte a magvakat, és ha ennek a napraforgónak nem is lett olyan szép, dús tányérja, mint a többieknek, mégis meg tudta belőle kínálni a cinegéket, és velük együtt örülhetett ennek az őszi kincsnek, talán még jobban, mint azelőtt a nyári ragyogásnak

Kép forrása: http://ecoles.ac-rouen.fr

Kép forrása: i.pinimg.com

Jelről jelre. hajó

Kép forrása: www.facebook.com

A szelek eredete (francia népmese)

Egyszer egy kapitányt útnak indítottak a hajójával: menjen, keresse meg, hol laknak a szelek, s hozza el az óceánra őket. Mert abban az időben örökös szélcsend volt a tengeren, soha még egy könnyű kis fuvalom sem rebbent, a hajók csak evezővel haladhattak, és szegény matrózok majd belegebedtek a kemény búzásba.
Mikor odaértek Szélországhoz, a kapitány egymaga ment ki a partra, nyakon csípett egy csomó szelet, zsákokba gyömöszölte őket, jól bekötötte a zsákok száját, aztán az egész zsákmányt berakatta a hajófenékre.
A matrózoknak fogalmuk sem volt róla, miféle rakományt visznek: a kapitány szigorúan meghagyta nekik, hogy egy ujjal sem szabad a zsákokhoz nyúlniuk.
Hazafelé utaztukban egy napon elunták magukat a matrózok, mert az égvilágon semmi munka nem akadt a fedélzeten.
Az egyik azt mondta:
- Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, ha nem tudom meg, miféle árut viszünk.
- Nem szabad - mondta egy másik -, a kapitány megtiltotta.
- Nem is fogja észrevenni! - erősködött az egyik matróz.
- Éppen csak belekukkantok az egyik zsákba. aztán gyorsan újra bekötöm a száját.
Azzal lement a hajó gyomrába, és kioldozta az egyik zsákot, éppen azt, amelyikbe a kapitány a délnyugati szelet zárta. Ahogy a madzag meglazult, a délnyugati szél egyszeriben kisurrant a résen, s egyetlen szempillantás alatt elkezdett fújni, s úgy fölkorbácsolta a tengert, hogy a hajó perdült egyet a levegőben, és izzé-porrá törött. A többi zsák is kiszakadt, és a szelek sivítva elszaladtak. Szétszóródtak az óceánon, s azóta is ott tanyáznak.
Kép forrása: hu.pinterest.com

Döbrentey ildikó: a hajó manó meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hajómanó. Egy óriási óceánjáró hajón élt, amely árut szállított egyik kikötőből a másikba. Óriási volt az óriási hajón minden: óriási a kémény, óriási a kormánylapát, óriási a zászló, óriási a fedélzet, óriási a vasmacska, óriási a hajtókar, óriásiak a láncok, óriásiak a huzalok.
Bámult is minden hajó, mikor befutottak a kikötőbe! Laposan nézett a bálnavadász hajó, féltékenyen lesett a sétahajó, elismerőn ámult a vitorláshajó, ijedten pislogott az utasszállító hajó, kacéran kacsingatott a kisasszonyhajó, komolyan figyelt a tengerfelettjáró, rövidlátón hunyorgott a tengeralattjáró.

– Óriási! Az én hajóm a legóriásibb! – ujjongott a hajómanó. – Ezer hordó gépolaj!

Peckesen kiállt a hajóhídra, s onnan nézte, hogy a rakodómunkások ezer hordó gépolajat gurítanak le az óriási hajóról. A hordók helyébe kétezer láda banánt rakodtak, aztán felszedték a horgonyt, és továbbhajóztak új vizek felé.

Büszkén lobogott a hajózászló, biztosan kormányzott a kormánylapát, diadalmasan füstölt a hajókémény:

– Így füstölnek lám a nagyok! Én egy fontos, nagyon fontos kémény vagyok! – és pöffentett egy óriási füstpamacsot.

– Semmit félbe én nem hagyok! Én egy fontos, nagyon fontos lapát vagyok! – és északnak fordította az óriáshajót.

– Selymem feszül, fénylik, ragyog! Én egy fontos, nagyon fontos zászló vagyok! – és óriásit csattant a szélben.

– Óriási! – lelkendezett a hajómanó. – Ezen a hajón mindenki tudja a dolgát!

Ebben a pillanatban halk sóhajtás hallatszott. Mintha valaki finoman ásított volna egyet.

– Ki ásítozik itt?

– Bocsánat... Én vagyok, a csöppnyi csavar.

– Csöppnyi csavar?! Itt, ahol mindenki óriási?!

– Én csöppnyi vagyok. És fölösleges...

– Jegyezd meg, hogy ezen a hajón senki sem fölösleges! Itt mindenki hasznos! Mindenki fontos! Mindenki dolgozik!..... Hol vagy hát?!!

– Az orrod előtt. A hajtókar könyökében.

– Ó...! Valóban csöppnyi vagy, de akkor se fölösleges! Ha idecsavartak, akkor óriási szükség van rád!

– Ha-hahhhh....

– Ne ásítozz!

– De ásítozom! Mert unatkozom! Itt senki sem törődik velem!

– És én?! Én senki vagyok?! Siránkozás helyett inkább végezd a dolgodat!

– Akkor mondd meg, hogy mi a dolgom!

– Azt nem tudom! De az biztos, hogy óriási!

– Óriási dolguk a többieknek van!... A kémény füstöl! A kormánylapát kormányoz! A zászló lobog! A gépek zakatolnak! A láncok csörögnek! A huzalok feszülnek ... De én?! Én nem csinálok semmit! Csak kuporgok itt! Elegem van az óriási dolgokból!

– Nyugalom, csöppnyi csavar, óriási nyugalom! Holnap újból meglátogatlak!

Másnap szörnyű vihar tört ki a tengeren. Rázkódott az óriási hajó. Rázkódott a kémény. Rázkódott a kormánylapát. Rázkódott a zászló.

– Fontos feszül, nagyok, ragyog, fontos félbe, fontos félbe, zászló vagyok!...

– Semmit hagyok, füstbe ragyog, fontos fénylik, fontos fénylik, lapát vagyok!...

– Selyemzászló nagyon ragyog, fontos feszül, fontos feszül, kémény vagyok!…

Egyszer csak: nyekk! – megállt a hajó. A vihar is elült. Csend lett.

– Mi történt?! – rohant elő a hajómanó. – Kétezer láda zöld banán, mi a baj? Miért nem füstöl a kémény? Miért nem kormányoz a kormánylapát? Miért nem lobog a zászló? Miért nem zakatolnak a gépek? Miért nem csörögnek a láncok? Miért nem feszülnek a huzalok? Minden a helyén, mindenki munkára kész, miért nem megyünk mégsem? Miért áll a hajó?

…És akkor megpillantotta a hajtókar könyökén a lyukat: a csöppnyi csavar kirázódott a helyéről, s most ott hevert a hajópallón.

– Csöppnyi csavar! Csak nem alszol?!

– Nem, csak teljesen kicsavarodtam.

– Miattad nem megy a hajó!

– Miattam?! Te ugratsz engem...

– Most nagyon figyelj! – azzal a hajómanó fölcsippentette, és helyrecsavarta a csöppnyi csavart.

Nyomban működni kezdett a hajtókar, megfeszültek a huzalok, csörögtek a láncok, munkába lendültek a gépek, lobogott a zászló, kormányzott a kormánylapát, és füstölt a kémény, mintha abba se hagyta volna!

– Óriási! Miattam megy a hajó!

A csöppnyi csavar azóta is ott szolgál a hajtókar könyökében. Továbbra sem törődik vele más, csak a hajómanó. A csöppnyi csavar mégis olyan erősen kapaszkodik, mintha óriási lenne!

– Nem fáradok, nem nyughatok! Én egy fontos, nagyon fontos csavar vagyok!

A hajómanó pedig peckesen jár-kel az óriási hajón:

– Hiába, ahol én vagyok a hajómanó, ott mindenki tudja a dolgát!

Kép forrása: bullesdeplume.blogspot.com

Kép forrása: hu.pinterest.com

Megy a hajó a Dunán

Kinyújtott lábbal leülünk a földre. A gyerkőc velünk szembe ráül a lábunkra. Ahogy mondjuk a versikét, ringatjuk, dobáljuk a lábunkkal (mintha a hajó ringatózna a Dunán) és a zsupsznál a hátára borítjuk és jól megcsikizzük.

Liccs, loccs, liccs, loccs
Megy a hajó a Dunán
Lemarad a kapitány
Kiabál, trombitál
De a hajó meg nem áll
Zsupsz

Kép forrása: i.pinimg.com

Mutogatós változat:

Megy a hajó a Dunán

Rajta ül a kapitány

Nézi-nézi a vizet

Forgatja a kereket

 

Lassan forog a kerék,

Mert a vize nem elég

Gyorsan forog a kerék

Mert a vize már elég

Első két sornál dülöngélhetünk, mint a hajó a hullámzó vizen.

Harmadik soránál két kezünket homlokunkhoz tesszük, mint egy napellenzőt és kicsit jobbra is és balra is elnézünk, mint aki tényleg a távolba néz.

Negyedik sornál két könyöknél hajlított egymással szembe néző karunkat egymás fölött megtekerjük, imitálva a kereket.

Második versszak első két soránál jó lassan tekerjük.

Harmadik és negyedik soránál pedig jó gyorsan.

Kép forrása: moneysavingmom.com

Játék, tanulás, játékos tanulás nyáron (is): aszfaltkréta

Kép forrása: http://www.growingajeweledrose.com

Bartos Erika: KRÉTARAJZ (Százlábú című verseskönyvből)

Kaptam ma egy doboz krétát,
Fehéret és színeset,
Kerti útra rajzolok majd
Tarkabarka képeket.

Rajzolok egy kicsi házat,
Lesz egy szép, nagy ablaka,
Sárga lesz a kerítése,
Mellette egy almafa.

Kiscica is lesz a képen,
Kergeti az egeret,
Rajzolok egy pici fészket,
Fészekbe egy verebet.

Rajzolok egy pöttyös labdát,
Kutyaházat kutyussal,
Óriási fenyőfát is,
Rajta sok-sok tobozzal.

Fel az égre fehér felhőt,
Papírsárkányt rajzolok,
Méhecskéket, pillangót és
Citromsárga, nagy Napot.

Rajzolok egy tavacskát is,
Benne színes halakat,
Partjára meg piros színnel
Lerajzolom magamat!

Aszfaltkréta készítése házilag

Hozzávalók:

  • Modellgipsz
  • Víz (szobahőmérsékletű)
  • Tempera
  • Műanyag dobozok a keveréshez
  • Ragasztószalag
  • Műanyag fólia
  • Papírgurigák

Elkészítés:

A papírgurigák lám-lám krétagyártáskor is jól jönnek, összegyűjthettek többféle méretet is, így különböző vastagságú és hosszúságú krétákat gyárthattok.

Először ezeket a papírgurigákat kell öntősablonná változtatni. Ehhez a belsejüket folpack fóliával vagy valamilyen nejlonnal béleljétek ki, majd az aljukat erősebb ragasztószalaggal zárjátok le (jó alaposan, nehogy kifolyjon majd a gipsz).

mhc_tut1.jpg

A gipsz bekeveréséhez több műanyag dobozra is szükség lesz (vagy minden keverés után egy gyors mosogatás), aszerint, hogy hányféle színt szeretnétek. A pontos keverési arány általában megtalálható a csomagoláson, ez legyen a kiindulási alap. Érdemes gurigánként keverni, így praktikusabb, és biztosan nem köt meg idő előtt a gipsz. Egy gurigához a forrásoldal szerint nagyjából 1/2-3/4 csészényi gipszre lesz szükség. Ehhez jöhet a víz (a keverési útmutató alapján leosztva), majd az alapos keverés után 2-3 kanálnyi tempera (attól függően, hogy mennyire élénk színt szeretnétek). Keverjétek össze ismét, hogy a festék egyenletesen eloszoljon a gipszben, és már önthetitek is a gurigába.

mhc_tut2.jpg

Állítva szárítsátok, a leírást szerint három napon keresztül. Ezután eltávolítható a papírcső és a fólia is, és jöhet az alkotás!

Forrás: http://szinesotletek.postr.hu

Forrás: http://www.smithgalleryjournal.com/

Kép forrása: hopscotch

Egy játékos ötlet:

Képek forrása: www.handmadecharlotte.com

Ugrálóiskolák

Nemes Nagy Ágnes: Ugróiskola

Járok az utcán,
kip-kop, kip-kop,
még meg is állok
itt-ott, itt-ott.

Jó megállni, nézz oda,
ott egy ugróiskola,
felrajzolva járdaszélre,
zöld krétával nagyra, szépre,
mindenütt van, nézz oda,
itt-ott,
kip-kop,
egy-egy ugróiskola.

Egy,
egy,
egy,
páros,
egy,
páros,
fordulj vissza,
páros,
egy,
nem hibáztam, nagyszerűen
megy, megy, megy,
mi van hátra? Páros,
nem leszel te sáros,
itt a vége:
egy,
egy,
egy.

Népi játékok:

Csiga ugráló

 

Nagy csigavonalat rajzolunk a földre, minél nagyobb a rajz, annál tovább tart a játék. Bevonalkázzuk kis területekre az egészet, hogy kockákat kapjunk, melyekbe sorba kell ugrálni.

Az első játékos fél lábon indul kívülről befelé, vigyázva arra, nehogy a vonalra lépjen. Ha a középpontba ért, leteheti a lábát pihenni. Visszafordulva ismét végigugrál a vonalak között, míg ki nem ér. Ezután háttal fordulva a csigának követ dob rá. Amelyik kockára esett a kő, az lesz a háza. Ide már csak ő léphet be. Végül az győz, akinek a legtöbb háza van. Aki hibázik, félreáll, és a következő játékosnak adja át az ugrálás jogát.

A csiga ugróiskola egyszerűbb változatát dobókő nélkül játsszák. A csigavonal formájú ábrán fél lábon be kell ugrálni a kör közepéig, ott le lehet tenni a másik lábat is, megfordulni, majd ismét fél lábon kiugrálni. A kockákra osztott téglalapban a számok sorrendje szerint ugrálnak, először páros, majd fél lábbal. Aki vonalra ugrik, átadja helyét a következő játékosnak.

nehezebb változatot dobókővel játsszák: ez általában lapos kavics vagy cserépdarab. A játékos a kavicsot bedobja az ábra első kockájába, majd fél lábon végigugrálja az egész ábrát. Visszafelé szintén fél lábon állva lehajol a kőért és fölveszi. Amikor kiért, van egy iskolája. Ezután a következő kockába dob. Ha már mindegyikbe dobott, és mindegyik iskolát kijárta, háttal dob, és amelyik kockába a kő esik, az az ő vára: ott ő mindkét lábát leteheti, a többi játékosnak azonban át kell ugrania. A játszó akkor \"bukik meg\", ha vonalra lép vagy dob, belelép másnak a várába, vagy leteszi a másik lábát is, esetleg a kavics nem a megfelelő kockába esik. Ilyenkor át kell adnia a helyét a következő játékosnak. Ha legközelebb sorra kerül, ugyanabba a kockába dob, mint amikor elrontotta. Addig játsszák, míg az összes kockát el nem foglalják, s az győz, akinek több vára van.

A játékot különféle módon lehet nehezíteni. Játsszák például úgy, hogy a követ nem kell fölvenni, hanem visszafelé kockáról kockára egy lábbal végig kell rugdalni. Ez igen nehéz, mert sem a kőnek, sem a lábnak nem szabad vonalra kerülnie. Van olyan változat is, hogy miután végigjárták az összes iskolát, dobás nélkül különféle módokon ismét végig kell ugrálni az ábrát, s csak utána lehet várat szerezni. A kezes például az, amikor kézfejükre vagy nyitott tenyerükre teszik a követ, a lábasnál lábfejükre, a fejesnél fejük tetejére.

(Forrás: vhttp://www.lurkovilag.hu)

Ugrabugra menyországba

„A talajra a fenti ábrát karcoljuk. Fontos a négyszögek beszámozása is. A helyeket: Föld, pokol, mennyország elég csak megnevezni. Az első ugráló a Földtől indul: páratlan számra egy, párosra két lábbal kell ugrani. A pokolba nem szabad beugrani. Aki akár ebbe, akár valamilyen vonalra lép, az kiáll a játékból, és csak akkor próbálkozik ismét, ha reá került a sor.

Változat: A Földtől az utat bekötött szemmel vagy hátrafelé fordulva kell megtenni.”

(Forrás: Baka Judit: Egy előre, két kettőre. Magyar népi játékok, Erdélyi Könyvtanács, 2010)

Ugróiskola másképp

A hagyományos ugróiskolát már biztosan mindenki ismeri – de egy kis ötleteléssel sokféle játékot kitalálhatunk, ami hasonló az ugróiskolához, mégis egy kicsit más. Kicsiknek egyszerűbb, nagyobbaknak bonyolultabb – a lényeg az örömteli játék és persze közben a “láthatatlan” képességfejlesztés.

A legegyszerűbb változat: rajzoljatok sok-sok négyzetet (vagy akár karikát) egymás után hosszú sorban. Ezeken aztán különböző módon lehet végighaladni. A rajzolásnál figyeljetek a gyerekek lábméretére, illetve, hogy át tudjanak ugrani, lépni egyik négyzetből a másikba! Magyarázat helyett mondd a gyerekeknek, hogy utánozzanak téged, aztán mutass egy-két variációt – végül hagyd őket próbálkozni! Valószínűleg sok ötletük lesz még, ami nekünk talán eszünkbe sem jut!

– Lehet egyszerűen csak végigsétálni úgy, hogy ne lépjetek a vonalakra,

– aztán kicsit gyorsabban végigszaladni,

– oldalazva végighaladni először csak lépegetve, majd kicsit gyorsabban, akár keresztlépésekkel,

– nagyobban megpróbálhatnak ugyanígy oldalazva végigszökdelni is – ekkor egyszerre kell a két lábat felemelni. Könnyebb változat, ha mindkét láb ugyanabban a négyzetben van, nehezebb, ha külön-külön négyzetben.

– lehet páros lábba előre végigszökdelni, vagy óvatosan hátra, esetleg úgy, hogy minden négyzetbe érve egy negyed fordulatot teszünk.

– megpróbálhattok egy lábon végigszökdelni, akár váltakozva is: két szökdelés jobb láb, két szökdelés bal láb,

– talpon-tenyéren végigmászni, (ekkor sem szabad érinteni a vonalakat).

Lehet váltogatni is a páros lábon és egy lábon való szökdelést. Segítségül rajzoljatok 1 és 2 pöttyöt a négyzetekbe. 1 pötty – 1 láb, 2 pötty – 2 láb.

Ha már jól megy az egyenes vonalban való haladás, akkor rajzolhattok egy kanyargós kígyót is, ugyanígy négyzetekre felosztva. Ismételjétek meg a fenti feladatokat – ezúttal ide-oda kanyarodva. Most még jobban kell figyelni!

Ha meguntátok az ugrabugrát, gurítsatok végig rajta egy labdát, vagy akár ki is színezhetitek a hosszú kígyót!

Ezekkel a játékos feladatokkal a gyerekek megtapasztalják testük határait, tudatosítják magukban testrészeik elhelyezkedését. Egy csomó információt gyűjtenek arról, milyen irányba, mekkora erővel kell elmozdulniuk, hogy a kívánt helyre érkezzenek. Mindezt jó, ha egyedül, önállóan, sokszor próbálkozva tehetik, mindenféle utasítgatás, értékelés nélkül. Hiszen ez csak játék! Azt pedig, hogy valójában sokkal többről van szó, elég, ha mi tudjuk.

(Forrás: http://jatsszunk-egyutt.hu)

Kép forrása: i.pinimg.com

Ugróiskola

Piros krétám kezemben,
Találtam a zsebemben.
Rajzolgatok, irkálok,
Négyzeteket firkálok.

Nem is egyet, nyolcat ám,
Így lesz ugróiskolám.
Fordulok és perdülök,
Gyorsan nekilendülök.

Kipp-kopp, kavics koppan,
Pitty-potty, hová pottyan?
Csissz-csussz, messze csusszan,
Hiss-huss, szoknyám hussan.

Mint a bolha szökkenek,
Ugrásaim könnyedek.
Kijárom én szaporán
Piros ugróiskolám.
Feedek
Megosztás