Kép forrása: Craftionary . net

Bartos Erika: Mókus

Mókus, mókus, makogó,
mancsában a mogyoró.
Makkot, gombát eszeget,
nem szereti a telet.

Mókus, mókus fut a fán,
ugrabugrál szaporán,
diót visz az odúba,
abból lesz a vacsora.

Kép forrása: Dáša Šmatláková

Juhász Magda: MOGYORÓ MESE

Volt egyszer egy mogyoró,
elgurult a bálba,
mogyorófalevél volt,
a báli ruhája.
Táncra kérte a dió,
de kikosarazta,
addig válogatott, míg
egy mókus bekapta.

Kép forrása: https://thepinterestedparent.com

Szalai Borbála: Mogyorót szedtem

Zöld erdőbe
mentem,
mogyoróra
leltem.
Ettem is,
szedtem is,
megtömtem a
zsebem is.
Ami pedig ottmaradt –
mókusoknak hagytam azt!

Kép forrása: National Pest Management Association

Csanádi Imre: Mókus csalogató

Erre csörög a dió,

arra meg a mogyoró, -

mogyoróbokron,

diófán,

mókusfüttyös

domb alján.

Kép forrása: űhetlieveheersbeestje.blogspot.nl

Osváth Erzsébet: Mókus a taligán

Mókus ül a taligán,
finom mogyorót kínál:
róka kishúgának,
bajszos nyulacskának,
verébnek, cinkének,
totyakos medvének.
Egyik kendőjébe rakja.
Másik menten be is kapja.
Harmadik mancsában tartja.

Kép forrása: Iris Depieris

B. Radó Lili: megérett a mogyoró

Kis mókus az idejét
odújában tölti,
harkályapó bekopog,
kipi-kopi jöjj ki!

Ide figyelj kiskomám,
nagy hírt hozok néked,
siess, mert a mogyoró,
mind egy szemig érett.
Kép forrása: Buggy and Buddy

Egér Ágota: a mókus és a sün

Két erdei állatka házáról mesélek most. Hogy mi a közös a mókus és a sün házában? Nagyon is sok, de haladjunk csak szépen sorban.
Mókus úrfi egy terebélyes lombú, széles törzsű fában készített odút jó pár évvel ezelőtt. Puha szőrmével bélelte, ajtaját a fa kérgéből készítette. Ám egy éjjel vihar tombolt Rigóerdőben, s letörte az elkorhadt ajtót. A mókus úrfi a vihar utáni reggelen arra ébredt, nagyon fázik. Ekkor vette észre, hogy nincs meg a házának az ajtaja.
– A manó vigye el! Hogy történhetett ez? S pont így tél előtt! Honnan szerzek másik ajtót? – bosszankodott. Mégsem tehetett mást, mint hogy elinduljon megkeresni öreg ajtaját. Remélte, a szerencse mellé szegődik. Bezzeg szerencsésen indult a napja az öreg sünnek. Ugyanis mókus úrfi ajtaját a szél pont a sün vacka fölé fújta. Az öreg tüskés ebből semmit sem vett észre, mert mélyen aludt. Az ősz neki azt jelenti, ideje elvackolódni, lassan téli álomra hajtani a fejét. Amikor mégis fölébredt, kicsit sötétnek találta a reggelt.
– Biztos be van borulva. – gondolta. Nem ritka a felhős idő így ősszel. De jó meleget is érzett, s ez ellentmondásos volt, mert ha felhős az ég, szél is fúj. A szél pedig ilyenkor már hideg. Kinyújtotta hát vékonyka, elzsibbadt lábacskáit, kidugta fejét a vackából. Meglepve látta, hogy kuckója fölött tető van.
– Ejha! – rikkantott örömében. – Hát mégis csak gondoskodik rólam valaki, hogy ilyen meleg, védelmező tetővel födte be a kis házikómat!
Körbe járkálta, s igen jónak találta. Azt gondolta, mindenkivel tudatja, hogy ez a meleg tető, és vacok, az övé. De nem volt festéke, csak egy kis darab krétája. Sebaj! Az is megteszi. Rárajzolt hát egy kis mosolygós tüskés sünt.
Közben mókus úrfi az egész erdőt bejárta, csak az erdő szélén nem kereste az ajtaját, ahol a sün lakott. Nagyot dobbant a szíve, mikor végül megpillantotta ajtaját. Ám elbizonytalanodott, ahogy meglátta rajta a sünrajzot. Sün apó örömmel bújt elő a vackából.
– Szia, mókus! Nézd, micsoda tetőm van. Ma reggelre fújta ide a szél.
– Nagyon praktikus. – bólogatott mókus úrfi. S közben azon gondolkodott, honnan lesz most neki ajtaja? Az idő sürgeti, és ajtó nélkül az oduja is védtelen. Hazafelé bánatosan rugdosta a szél által letört gallyakat, mikor remek ötlete támadt: ha ezeket az ágakat, egymás mellé illeszti, könnyen lehet belőlük ajtót tákolni. Így is tett. Szép egyforma, egyenes ágakat válogatott ki, indákkal összekötötte, még ablaknak is hagyott ki helyet. Végül puha szőrrel bélelte ki belülről, és már kész is volt. Jobb lett, mint az eredeti volt!
De nyugovóra még nem térhet, sok dolga van. Bár a nagy őszi begyűjtést többnyire elvégezte, rendet kell csinálnia, és rendszereznie kell az elemózsiákat. Sok dolga van egy mókusnak, mielőtt lehullik az első hó. Alaposan kisöpört, elkezdett rendet rakni a polcán: rendezgette a lekvárokat, a kosarakban a mogyorót, diót, zsákokba az apró magvakat. De mit talált még? Egy kis doboz citromsárga festéket. Nem is emlékezett rá, minek vette? Viszont remek ötlete támadt: lehet, hogy valaki örülne neki…
Sün apó ház tetejét bárki könnyen felismerhette, ugyanis messziről látszódott a citromsárgával ráfestett sün, és a mosolygós napocska. Fújhat a szél, belepheti a kuckót a hó, sün apó biztonságban, és jó melegben alhat. És mókus úrfi mókus is boldogan tér nyugovóra meleg, bélelt odujában. Szép álmokat!

Kép forrása: media-cache-ec0.pinimg.com

Gárdonyi géza: Ugri meg Bugri

Túl a rónán van egy nagy erdő. Abban él két mókus. Az egyik neve: Ugri. A másik neve: Bugri.


Ezek a mókusok édestestvérek volnának. Csakhogy mi történt? Mikor az apjuk, az öreg mókus meghalt, a temetés után Ugri beült az odúba , és így szólt:

- Kedves öcsém, Bugri, eredj, és keress magadnak más hajlékot: én itt maradok.

- Adj legalább az útra egy-két bükkmakkot - mondotta Bugri szomorúan.

- Ej, édes öcsém - felelt Ugri -, nagy az erdő, sok a bükkfa, szedegess az úton!

Azzal kihozott az apja kamrájából egy bükkmakkot, és jó étvággyal megebédelte az ajtó előtt. Az öccsének egy falatot sem adott.

Bugri elindult nagy búsan a vadon erdőbe hajlékot keresni. Az első odút egy tölgyfán találta. Csakhogy amint fölfutott a fára, és bekukkantott az odúba, kiszólt onnan a sárga szemű fülesbagoly:

Ihi-uhu, hókuszpókusz,
mit akarsz itt, Bugri mókus?

- Csak jó napot kívánok, bagoly ténsasszony - felelte Bugri ijedten. Azzal továbbugrott.

Egy másik odúból meg a kígyó sziszegett rá:

Szikra csípje meg a lábad,
elmenj innen, mert megváglak!

Egy harmadik odúból meg a sündisznó utasította vissza:

Nini, hát kend itt mit kémlel?
Majd megbököm a tüskémmel!

Egy helyen meg félig sem mászott föl a fára, a vadgalamb nekiesett a párjával, és úgy összecsipkedte szegény mókust, hogy azt sem tudta, melyik lábára sántítson.

Nagyon búsult a kis mókus.

- Hiába járom az erdőt - szólott búsan. - Nincs itt üres lakás. Mi lesz belőlem? Eső megver, szél megfúj, aztán meg majd jönnek a téli fagyok: gyönge kis bundámban bizony megvesz az isten hidege.

Hát amint így töprenkedik a faágon, egyszer csak kidugja a fejét a kéreg alól egy szarvasbogár.

- Jó napot, mókus úr - ígyen szól tisztelettel hozzája -, miben fő a feje?

- Nagy az én bajom, szarvasbogár pajtás - feleli a mókus. - Vándorúton vagyok, hajlékot keresek. Csakhogy épp az a bajom, hogy az egész erdőben nincs üres odú.

- Bizony - felelt a szarvasbogár -, sok a lakó az erdőben, hanem azért ha dolgozni nem restell, mókus úr, ajánlok én szívesen egy alkalmatos odút.

- Előre is köszönöm - felelt a mókus -, mondhatom, nagyon jót cselekszik velem.

- Hát csak jöjjön utánam - mondotta a szarvasbogár.

Azzal repülésnek indult, és repült, repült jóságos dongással sok fán keresztül, míg végre elérkezett egy öreg tölgyfához.

A mókus, bár megizzadt, de azért csaknem egyidőben ért oda vele.

- No - szólott a szarvasbogár -, itt tessék dolgozni. Olyan pompás odú van itt, hogy egy medve is ellakhatnék benne.

Azzal be sem várta a mókus köszönetét, jó napot kívánt, és tovább repült a vadcseresznyefára.

A mókus örvendezve szaggatta le az öreg kérget, amely az odút borította, és csakugyan jó lakást talált ott magának. Persze hetekig tartott, míg rendbe tudta szedni. Mert ágyat, polcot, ajtót mind egymaga csinált. Hanem aztán nagy is volt a gyönyörűsége, mikor az első zsák mogyorót beszállította a kamrába.

- Nem félek most már - szólott -sem hótól, sem esőtől, sem a téli nagy hidegtől.

És egész nyáron hordta be szorgalmasan a télirevalót.

Hát Ugri mit csinált ezalatt?

Bizony nem csinált semmit. Még arra is rest volt, hogy eljárt volna a szomszéd völgyben lévő diófákra ebédelni: egész nyáron, egész őszön otthon eszegette, amit az apja hagyott neki a kamrában. Nagyokat heverészett, táncolt is hébe-korba. Esténként pedig kiült a hajlék elé, és vígan furulyázott.

Még csak arra sem gondolt, hogy a rozzant ajtót meg kellene igazítani. Lassanként megromlott az úgy, hogy utoljára már csak egy szeg tartotta az odú előtt.

Azonközben elmúlt a nyár. A zöld erdő lassanként átváltozott sárga erdővé. A falevelek lehulltak. A hideg szél lerohant a havasok tetejéről, és haragos zúgással rázta le a fáknak megmaradt lombjait. A rozoga ajtót is leszakította.

Akkor szállta meg csak a félelem Ugrit.

- Jaj, istenem - szólott -, itt a tél a nyakamon, és én még nem is gyűjtöttem!

Szaladgált, kapkodott jobbra-balra ennivaló után, de már akkor a makkot, mogyorót fölették a vaddisznók: a diót pedig betakarította a borz. Ami kis hulladék maradt volna még a földön a haraszt között, azt a hó egy éjjel vastagon betakarta.

A mókus ínségre jutott. Behúzódott a legbelső rejtekszobába, és ott bánkódott a nyomorúsága fölött. Csakhogy a téli szél ott sem hagyott neki nyugtot: besuhogott az ajtótlan odún, és megháborgatta kegyetlen hidegével Ugri urat.

Ekkor jutott eszébe az öccse. Vajon mi lett abból? Hátha annak jó meleg hajléka van, s tele a kamrája?

- Bizony rosszul bántam vele - szólt aztán könnyezve -, de annak mindig jó szíve volt, talán megkönyörül rajtam.

Éhesen és dideregve nekiindult a zúzmarás erdőnek. Sehol egy falevél, sehol egy bogár, sehol egy pillangó. Csak a vaddisznó turkál a hóban, s a varjak kárognak a száraz faágakon.

Bekopog az első odún, amelyet talál. Semmi felelet. Kopog erősebben. A fülesbagoly fölébred a sok kopogásra, és mérgesen kirobban. Megcsapkodja a szárnyával, megcsipkedi a csőrével:

Adta kóborló mókusa!
Kendnek ide semmi jussa!
Mit zavar itt, ilyen-olyan,
az én csöndes lakásomban?

Megy odább a nyomorult mókus. Keze-lába reszket a hidegben. A fülei különösen fáznak.

Bezörget a második odún. Zörget itt sokáig.

Ki az? Mi az? - szól a kígyó, az álmot kidörzsölve a szeméből. - Ki mer engem háborgatni?

- Kérem alássan - kiabál be Ugri -, nem lakik itt egy Bugri nevű mókus?

- Micsoda! - szól mérgesen a kígyó. - Hát tudakozó intézet az én házam?

Azzal kiugrik, és akkorát csíp a mókus lába szárán, hogy az visítva menekül.

Meg dideregve és éhezve tovább. Megint talál egy odút.

Ide már nem mer bekopogtatni. Megvárja az éjszakát. A csikorgó hidegben aztán bekukucskál a hasadékon, de sötét van: nem lát semmit. Kinyitja a zárat, hogy beljebb nézhessen, eközben megcsúszik a lába, és zsupsz! - beesik az odúba.

A sündisznó odúja volt az.

A sündisznó nehéz álomban, összekuporodva feküdt az odúja fenekén. Égnek állott minden tüskéje. Jaj, a mókus de megjárta: ezer tüske közé esett! Alig tudott vissza kimászni az odúból.

Végre hetekig való keserves kóborlás után ráakadt az öccse hajlékára. Kopogtatott alázatosan.

- Ki az? - kérdezte Bugri.

- Én vagyok, a te szerencsétlen bátyád.

Bugri kinyitja az ajtót, és nyakába borul a bátyjának.

- Isten hozott! No, szép tőled, hogy meglátogattál!

- Hát nem haragszol rám? - kérdezte Ugri sírva.

- Hogy haragudnék rád, mikor látom, micsoda siralmas állapotban vagy!? Beteg voltál, édes bátyám? No, gyere a meleg taplókanapémra, takard be a lábad mohapaplanommal, aztán egyél is valamit, mert látom, éhes vagy: aztán mondd el, mi történt veled.

Hogy miképpen beszélte el Ugri mókus az öccsének a nyomorúságát, azt már én nem tudom.

Hanem azt láttam, egy hét múlva hogyan sietett haza egyik zúzmarás fáról a másikra ugrálva. Pedig ugyancsak meg volt terhelve: egy ajtónak való fenyődeszkát cipelt, meg egy meleg pokrócot meg egy zsák mogyorót.
Kép forrása: littlepageturners.blogspot.com