Jelről jelre: béka

Befogadás és visszaogadás első lépése: a jel-levél, melyet már kézbesített is a postás, minden fiókánknak:

Kedves ...!

Köszöntünk abból az alkalomból, hogy ősztől Te is a Cinege csoport fiókájává válsz, és ezúton küldöm a „jel-versedet”.

Hogy mi az a „jel-vers”?

Ez az első titok, melyet elárulunk Neked: minden Cinegésnek van egy varázserővel bíró, vigasztaló, bánatűző mondókája, mely átsegíti minden nehézségen. A Te „ jel-versed” a következő:

"Mondja, kérem, kedves unka,

békáéknál sok a munka?"

"Ne zavarjon, unk-unk-unk!

Nem látja, hogy dolgozunk?"

A béka a bőség jelképe

Amit a békáról tudni "érdemes":

A békák ötezernél is több faja a kétéltűek osztályának egyik rendjét alkotja. Közös jellemzőjük a farok hiánya kifejlett állapotban, - ezért farkatlan kétéltűeknek is nevezzük őket - a lapított test, a viszonylag gyenge elülső és az izmos, hosszú ugrólábbá fejlődött hátsó végtagok, és a dülledt szemek.

Általában víz közelében élnek, bár akadnak szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (például sivatagi vagy egész életüket vízben töltő) fajok is. Sok békafajnál kiemelt szerep jut a szaporodási időszakban a hangadásnak (brekegés, kuruttyolás), amelyet felfújható torokzacskóik segítségével valósítanak meg.

A többi kétéltűhez hasonlóan petékkel szaporodnak. Lárváikat ebihalaknak nevezzük, vízben nevelkednek, kopoltyújuk van és hiányoznak végtagjaik. Fejlődésük során kialakul tüdejük, majd kinő hátsó- és elülső lábuk, végül eltűnik farkuk.

A felnőtt példányok ragadozó, rovarevő életmódot folytatnak.

Hazánkban 15 békafaj honos: vörös és sárgahasú unka, barna ásóbéka, zöld varangy, zöld leveli béka, gyepi és mocsári béka, erdei béka, nagy és kis tavi béka, kecskebéka.

Magyarországon minden kétéltű védett állat!

Megtekinthető művészeti alkotás vagy akár béka kereső játék is lehet a Szabadság téren található bonzbéka, Mihajlo Kolodko mindössze 15 cm magas alkotása

Bemutatható, inspiráló művészeti alkotás:

Tóth Ernő. A béka álma (1949) - pl. meseszövéshez

Kép forrása: budapestaukcio.hu

Fésüs Éva: Békanóta

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Brekeke!...

Kép forrása: Paper Art and Cra

Bartos Erika: BÉKANÓTA

Béka, béka, csöppnyi béka,
Előugrik néha-néha.

Brekegve vagy kuruttyolva,
Vartyogva és karattyolva,

Rugólábon erre pattog,
Pocsolyába belecsattog.

Kecskebéka, ásóbéka,
Sárga hasú hegyi unka,

Leveli és tavi béka,
Mocsári és gyepi béka,

Barnavarangy, bajszos béka:
Ebihal az ivadéka!

Lehet zöld, vagy lehet barna,
Lehet színes, tarkabarka,

Vörös hasú, sötétpettyes:
Békabőre mindig nedves.

Sűrű nádas sok lakója
Beleugrik mind a tóba,

Lubickol a Balatonban,
Napozik a parti gyomban.

Messze hallik vartyogása,
Szól a vidám békalárma!

Békanóta béka módra,
Ha nem volna, csend honolna.

Egymagamban üldögélek,
Azt hallgatom, hogy zenélnek:

Békaszív és békalélek,
Zeng az esti békaének!

Kép forrása: Found on dribbsartesanatos.blogspot.com

Kovács András Ferenc: Békazene


Parti berekben brekken a béka:
rezzen a nádas barna taréja.
Békazenére ringnak az árnyak:
tó puha fodrán vadkacsaszárnyak.
Egy tavirózsán brekken a béka:
sárgul a félhold kajla karéja.
Békazenére, békazenére
csillagok ülnek az éj peremére. (részlet)

Kép forrása: get.google.com

Kép forrása: http://www.welke.nl

Ölbeli játékok:

Békás tóra gólya szállt

Békás tóra gólya szállt, 
Kerek tóba besétált. 
Hajlottak a fűszálak, 
Intettek a békának:

Béka vigyázz! 
Ki ne bújj! 
Gugolj le és lapulj! 

De a béka nem ügyelt, 
Intő szóra nem figyelt, 
Kiugrott a tópartra, 
Hamm, a gólya bekapta!

(játékos mondóka, ölbevéve a gyermeket a végén a nyakába "harapunk".)

Kép forrása: http://indulgy.com

Béka, béka, brekeke,
Jól vigyázz a bőrödre,
Mert a gólya erre jár,
Megeszen a csőrivel.

Kép forrása: /i.pinimg.com

A béka meg a holló

Békát fogott a holló, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni kezdett.

- Mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte a holló.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér - válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani merészelne engem.

A holló bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka megint jóízűen kuncog.

- Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. - csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne.

A holló most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt:

- Amint látom, kedves Holló nővér, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ! Pompásan megfenhetnéd rajta!

A holló megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét. Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben.

A holló csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett, jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol.

Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett:

- Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg!

- Ó, de sajnálom, kedves Holló nővér - válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz enni! - szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.

Kép forrása: gettingmessywithmsjessi.com

Kép forrása: www.peuteractiviteitenweb.com

A kolbász, a béka és az egér (népmese)

A kolbász, a béka és az egér (népmese)Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy béka. A béka összetalálkozott az egérrel és a kolbásszal. Hárman kezdtek beszélgetni, s elhatározták, hogy ők örökös barátok lesznek.

Az egeret betették sepregetőnek, a békát beszerzőnek és a kolbászt szakácsnak. Így mentek a dolgok egy hónapig. A béka beszerzett, mert ő jól tudott ugrani, hamar tudott menni, jönni, az egér kisepregette a szobát, s hozott be fát meg vizet, a kolbász meg szakácskodott.

Hát olyan jó ételeket csinált a kolbász, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, mer nagyon jó volt az étel. Mikor letelt a hónap, azt mondja a kolbász:

- Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács?

- Hát legyen a béka.

Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy:

- Nem vagy jó szakács.

Megszégyellte magát a béka.

- Nahát akkor ki főzzön?

Azt mondja a kolbász:

- Az egeret tesszük oda.

Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt:

- Csak te főzzél!

A kolbász váltig mondta:

- Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot.

Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál.

Hát amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött.

,,Hopp - gondolta a béka -, most mát én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát."

Akkor ajánlkozott:

- Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni!

Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött.

Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van a varasbéka.

Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták.

Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: www.craftymorning.com

Kép forrása: i.pinimg.com

Mozgásos játék:

Nagyobb kört rajzolunk a földre, ez a békás tó, melyben a "gólya" sétál. A többiek, a "békák" a körön kívül állva ingerkedve mondják:

Gólya, gólya brekeke,

kell -e békapecsenye?

Most óvatosan belépve a körbe folytatják a mondókát:

Itt van már, tessék hát,

fogj magadnak egy békát!

A gólya csak a körön belül foghat meg valakit, ezért hirtelen mozdulattal kell a békák után kapnia, hogy azokat váratlanul érje a támadás. Védekezésül ki kell lépni a körből.

(Forrás: http://ovoneni.blog.hu)

+2 játékötlet: amöba kőfestéssel

Kép forrása: Mesekavics

Kép forrása: /i.pinimg.com

Béka süti:

Hozzávalók: 20 dkg háztartási keksz, 10 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál nutella,  1,3-1,5 dl tej, pár csepp rum aroma; díszítéshez: 30 dkg olvasztató fondant vagy sörbet, zöld ételszínezék, 1 kocka étcsokoládé

Elkészítése: A kekszet ledaráljuk, összekeverjük a kakaóval és a porcukorral.Hozzáadjuk a rumaromát , a   nutellát és annyi tejet, hogy jól formálható masszát kapjunk. 10-12 részre osztjuk, gömbökké formázzuk, majd ezeket hengerré és ujjunkkal  középen kissé benyomjuk, hogy kialakuljon a fejrész. A fondantot vízgőz fölött megolvasztjuk, pár csepp ételfestékkel  zöldre színezzük és a békákat  belemártjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és fogpiszkáló segítségével szemeket és szájat rajzolunk a békákra.

Kép és recept forrása: aledakonyhaja.blogspot.com

Kép forrása: i.pinimg.com

"Mókuska, mókuska, föl mászott a fára"

Kép forrása: Craftionary . net

Bartos Erika: Mókus

Mókus, mókus, makogó,
mancsában a mogyoró.
Makkot, gombát eszeget,
nem szereti a telet.

Mókus, mókus fut a fán,
ugrabugrál szaporán,
diót visz az odúba,
abból lesz a vacsora.

Kép forrása: Dáša Šmatláková

Juhász Magda: MOGYORÓ MESE

Volt egyszer egy mogyoró,
elgurult a bálba,
mogyorófalevél volt,
a báli ruhája.
Táncra kérte a dió,
de kikosarazta,
addig válogatott, míg
egy mókus bekapta.

Kép forrása: https://thepinterestedparent.com

Szalai Borbála: Mogyorót szedtem

Zöld erdőbe
mentem,
mogyoróra
leltem.
Ettem is,
szedtem is,
megtömtem a
zsebem is.
Ami pedig ottmaradt –
mókusoknak hagytam azt!

Kép forrása: National Pest Management Association

Csanádi Imre: Mókus csalogató

Erre csörög a dió,

arra meg a mogyoró, -

mogyoróbokron,

diófán,

mókusfüttyös

domb alján.

Kép forrása: űhetlieveheersbeestje.blogspot.nl

Osváth Erzsébet: Mókus a taligán

Mókus ül a taligán,
finom mogyorót kínál:
róka kishúgának,
bajszos nyulacskának,
verébnek, cinkének,
totyakos medvének.
Egyik kendőjébe rakja.
Másik menten be is kapja.
Harmadik mancsában tartja.

Kép forrása: Iris Depieris

B. Radó Lili: megérett a mogyoró

Kis mókus az idejét
odújában tölti,
harkályapó bekopog,
kipi-kopi jöjj ki!

Ide figyelj kiskomám,
nagy hírt hozok néked,
siess, mert a mogyoró,
mind egy szemig érett.
Kép forrása: Buggy and Buddy

Egér Ágota: a mókus és a sün

Két erdei állatka házáról mesélek most. Hogy mi a közös a mókus és a sün házában? Nagyon is sok, de haladjunk csak szépen sorban.
Mókus úrfi egy terebélyes lombú, széles törzsű fában készített odút jó pár évvel ezelőtt. Puha szőrmével bélelte, ajtaját a fa kérgéből készítette. Ám egy éjjel vihar tombolt Rigóerdőben, s letörte az elkorhadt ajtót. A mókus úrfi a vihar utáni reggelen arra ébredt, nagyon fázik. Ekkor vette észre, hogy nincs meg a házának az ajtaja.
– A manó vigye el! Hogy történhetett ez? S pont így tél előtt! Honnan szerzek másik ajtót? – bosszankodott. Mégsem tehetett mást, mint hogy elinduljon megkeresni öreg ajtaját. Remélte, a szerencse mellé szegődik. Bezzeg szerencsésen indult a napja az öreg sünnek. Ugyanis mókus úrfi ajtaját a szél pont a sün vacka fölé fújta. Az öreg tüskés ebből semmit sem vett észre, mert mélyen aludt. Az ősz neki azt jelenti, ideje elvackolódni, lassan téli álomra hajtani a fejét. Amikor mégis fölébredt, kicsit sötétnek találta a reggelt.
– Biztos be van borulva. – gondolta. Nem ritka a felhős idő így ősszel. De jó meleget is érzett, s ez ellentmondásos volt, mert ha felhős az ég, szél is fúj. A szél pedig ilyenkor már hideg. Kinyújtotta hát vékonyka, elzsibbadt lábacskáit, kidugta fejét a vackából. Meglepve látta, hogy kuckója fölött tető van.
– Ejha! – rikkantott örömében. – Hát mégis csak gondoskodik rólam valaki, hogy ilyen meleg, védelmező tetővel födte be a kis házikómat!
Körbe járkálta, s igen jónak találta. Azt gondolta, mindenkivel tudatja, hogy ez a meleg tető, és vacok, az övé. De nem volt festéke, csak egy kis darab krétája. Sebaj! Az is megteszi. Rárajzolt hát egy kis mosolygós tüskés sünt.
Közben mókus úrfi az egész erdőt bejárta, csak az erdő szélén nem kereste az ajtaját, ahol a sün lakott. Nagyot dobbant a szíve, mikor végül megpillantotta ajtaját. Ám elbizonytalanodott, ahogy meglátta rajta a sünrajzot. Sün apó örömmel bújt elő a vackából.
– Szia, mókus! Nézd, micsoda tetőm van. Ma reggelre fújta ide a szél.
– Nagyon praktikus. – bólogatott mókus úrfi. S közben azon gondolkodott, honnan lesz most neki ajtaja? Az idő sürgeti, és ajtó nélkül az oduja is védtelen. Hazafelé bánatosan rugdosta a szél által letört gallyakat, mikor remek ötlete támadt: ha ezeket az ágakat, egymás mellé illeszti, könnyen lehet belőlük ajtót tákolni. Így is tett. Szép egyforma, egyenes ágakat válogatott ki, indákkal összekötötte, még ablaknak is hagyott ki helyet. Végül puha szőrrel bélelte ki belülről, és már kész is volt. Jobb lett, mint az eredeti volt!
De nyugovóra még nem térhet, sok dolga van. Bár a nagy őszi begyűjtést többnyire elvégezte, rendet kell csinálnia, és rendszereznie kell az elemózsiákat. Sok dolga van egy mókusnak, mielőtt lehullik az első hó. Alaposan kisöpört, elkezdett rendet rakni a polcán: rendezgette a lekvárokat, a kosarakban a mogyorót, diót, zsákokba az apró magvakat. De mit talált még? Egy kis doboz citromsárga festéket. Nem is emlékezett rá, minek vette? Viszont remek ötlete támadt: lehet, hogy valaki örülne neki…
Sün apó ház tetejét bárki könnyen felismerhette, ugyanis messziről látszódott a citromsárgával ráfestett sün, és a mosolygós napocska. Fújhat a szél, belepheti a kuckót a hó, sün apó biztonságban, és jó melegben alhat. És mókus úrfi mókus is boldogan tér nyugovóra meleg, bélelt odujában. Szép álmokat!

Kép forrása: media-cache-ec0.pinimg.com

Gárdonyi géza: Ugri meg Bugri

Túl a rónán van egy nagy erdő. Abban él két mókus. Az egyik neve: Ugri. A másik neve: Bugri.


Ezek a mókusok édestestvérek volnának. Csakhogy mi történt? Mikor az apjuk, az öreg mókus meghalt, a temetés után Ugri beült az odúba , és így szólt:

- Kedves öcsém, Bugri, eredj, és keress magadnak más hajlékot: én itt maradok.

- Adj legalább az útra egy-két bükkmakkot - mondotta Bugri szomorúan.

- Ej, édes öcsém - felelt Ugri -, nagy az erdő, sok a bükkfa, szedegess az úton!

Azzal kihozott az apja kamrájából egy bükkmakkot, és jó étvággyal megebédelte az ajtó előtt. Az öccsének egy falatot sem adott.

Bugri elindult nagy búsan a vadon erdőbe hajlékot keresni. Az első odút egy tölgyfán találta. Csakhogy amint fölfutott a fára, és bekukkantott az odúba, kiszólt onnan a sárga szemű fülesbagoly:

Ihi-uhu, hókuszpókusz,
mit akarsz itt, Bugri mókus?

- Csak jó napot kívánok, bagoly ténsasszony - felelte Bugri ijedten. Azzal továbbugrott.

Egy másik odúból meg a kígyó sziszegett rá:

Szikra csípje meg a lábad,
elmenj innen, mert megváglak!

Egy harmadik odúból meg a sündisznó utasította vissza:

Nini, hát kend itt mit kémlel?
Majd megbököm a tüskémmel!

Egy helyen meg félig sem mászott föl a fára, a vadgalamb nekiesett a párjával, és úgy összecsipkedte szegény mókust, hogy azt sem tudta, melyik lábára sántítson.

Nagyon búsult a kis mókus.

- Hiába járom az erdőt - szólott búsan. - Nincs itt üres lakás. Mi lesz belőlem? Eső megver, szél megfúj, aztán meg majd jönnek a téli fagyok: gyönge kis bundámban bizony megvesz az isten hidege.

Hát amint így töprenkedik a faágon, egyszer csak kidugja a fejét a kéreg alól egy szarvasbogár.

- Jó napot, mókus úr - ígyen szól tisztelettel hozzája -, miben fő a feje?

- Nagy az én bajom, szarvasbogár pajtás - feleli a mókus. - Vándorúton vagyok, hajlékot keresek. Csakhogy épp az a bajom, hogy az egész erdőben nincs üres odú.

- Bizony - felelt a szarvasbogár -, sok a lakó az erdőben, hanem azért ha dolgozni nem restell, mókus úr, ajánlok én szívesen egy alkalmatos odút.

- Előre is köszönöm - felelt a mókus -, mondhatom, nagyon jót cselekszik velem.

- Hát csak jöjjön utánam - mondotta a szarvasbogár.

Azzal repülésnek indult, és repült, repült jóságos dongással sok fán keresztül, míg végre elérkezett egy öreg tölgyfához.

A mókus, bár megizzadt, de azért csaknem egyidőben ért oda vele.

- No - szólott a szarvasbogár -, itt tessék dolgozni. Olyan pompás odú van itt, hogy egy medve is ellakhatnék benne.

Azzal be sem várta a mókus köszönetét, jó napot kívánt, és tovább repült a vadcseresznyefára.

A mókus örvendezve szaggatta le az öreg kérget, amely az odút borította, és csakugyan jó lakást talált ott magának. Persze hetekig tartott, míg rendbe tudta szedni. Mert ágyat, polcot, ajtót mind egymaga csinált. Hanem aztán nagy is volt a gyönyörűsége, mikor az első zsák mogyorót beszállította a kamrába.

- Nem félek most már - szólott -sem hótól, sem esőtől, sem a téli nagy hidegtől.

És egész nyáron hordta be szorgalmasan a télirevalót.

Hát Ugri mit csinált ezalatt?

Bizony nem csinált semmit. Még arra is rest volt, hogy eljárt volna a szomszéd völgyben lévő diófákra ebédelni: egész nyáron, egész őszön otthon eszegette, amit az apja hagyott neki a kamrában. Nagyokat heverészett, táncolt is hébe-korba. Esténként pedig kiült a hajlék elé, és vígan furulyázott.

Még csak arra sem gondolt, hogy a rozzant ajtót meg kellene igazítani. Lassanként megromlott az úgy, hogy utoljára már csak egy szeg tartotta az odú előtt.

Azonközben elmúlt a nyár. A zöld erdő lassanként átváltozott sárga erdővé. A falevelek lehulltak. A hideg szél lerohant a havasok tetejéről, és haragos zúgással rázta le a fáknak megmaradt lombjait. A rozoga ajtót is leszakította.

Akkor szállta meg csak a félelem Ugrit.

- Jaj, istenem - szólott -, itt a tél a nyakamon, és én még nem is gyűjtöttem!

Szaladgált, kapkodott jobbra-balra ennivaló után, de már akkor a makkot, mogyorót fölették a vaddisznók: a diót pedig betakarította a borz. Ami kis hulladék maradt volna még a földön a haraszt között, azt a hó egy éjjel vastagon betakarta.

A mókus ínségre jutott. Behúzódott a legbelső rejtekszobába, és ott bánkódott a nyomorúsága fölött. Csakhogy a téli szél ott sem hagyott neki nyugtot: besuhogott az ajtótlan odún, és megháborgatta kegyetlen hidegével Ugri urat.

Ekkor jutott eszébe az öccse. Vajon mi lett abból? Hátha annak jó meleg hajléka van, s tele a kamrája?

- Bizony rosszul bántam vele - szólt aztán könnyezve -, de annak mindig jó szíve volt, talán megkönyörül rajtam.

Éhesen és dideregve nekiindult a zúzmarás erdőnek. Sehol egy falevél, sehol egy bogár, sehol egy pillangó. Csak a vaddisznó turkál a hóban, s a varjak kárognak a száraz faágakon.

Bekopog az első odún, amelyet talál. Semmi felelet. Kopog erősebben. A fülesbagoly fölébred a sok kopogásra, és mérgesen kirobban. Megcsapkodja a szárnyával, megcsipkedi a csőrével:

Adta kóborló mókusa!
Kendnek ide semmi jussa!
Mit zavar itt, ilyen-olyan,
az én csöndes lakásomban?

Megy odább a nyomorult mókus. Keze-lába reszket a hidegben. A fülei különösen fáznak.

Bezörget a második odún. Zörget itt sokáig.

Ki az? Mi az? - szól a kígyó, az álmot kidörzsölve a szeméből. - Ki mer engem háborgatni?

- Kérem alássan - kiabál be Ugri -, nem lakik itt egy Bugri nevű mókus?

- Micsoda! - szól mérgesen a kígyó. - Hát tudakozó intézet az én házam?

Azzal kiugrik, és akkorát csíp a mókus lába szárán, hogy az visítva menekül.

Meg dideregve és éhezve tovább. Megint talál egy odút.

Ide már nem mer bekopogtatni. Megvárja az éjszakát. A csikorgó hidegben aztán bekukucskál a hasadékon, de sötét van: nem lát semmit. Kinyitja a zárat, hogy beljebb nézhessen, eközben megcsúszik a lába, és zsupsz! - beesik az odúba.

A sündisznó odúja volt az.

A sündisznó nehéz álomban, összekuporodva feküdt az odúja fenekén. Égnek állott minden tüskéje. Jaj, a mókus de megjárta: ezer tüske közé esett! Alig tudott vissza kimászni az odúból.

Végre hetekig való keserves kóborlás után ráakadt az öccse hajlékára. Kopogtatott alázatosan.

- Ki az? - kérdezte Bugri.

- Én vagyok, a te szerencsétlen bátyád.

Bugri kinyitja az ajtót, és nyakába borul a bátyjának.

- Isten hozott! No, szép tőled, hogy meglátogattál!

- Hát nem haragszol rám? - kérdezte Ugri sírva.

- Hogy haragudnék rád, mikor látom, micsoda siralmas állapotban vagy!? Beteg voltál, édes bátyám? No, gyere a meleg taplókanapémra, takard be a lábad mohapaplanommal, aztán egyél is valamit, mert látom, éhes vagy: aztán mondd el, mi történt veled.

Hogy miképpen beszélte el Ugri mókus az öccsének a nyomorúságát, azt már én nem tudom.

Hanem azt láttam, egy hét múlva hogyan sietett haza egyik zúzmarás fáról a másikra ugrálva. Pedig ugyancsak meg volt terhelve: egy ajtónak való fenyődeszkát cipelt, meg egy meleg pokrócot meg egy zsák mogyorót.
Kép forrása: littlepageturners.blogspot.com


Jelről jelre - gesztenye

Kép forrása: bebeliv.blogspot.fr

Veres Csilla: Gesztenyefa

Szelíd még a vadgesztenye lombja,

nevet a nyár, nincsen semmi gondja.

 

Majd ha ősz jő, bálba megy,

mérges lánynak vélheted,

zöld ruhája helyett

rőt kabátot szerez.

 

Jön szél úrfi, rázza, rázza,

táncol a fa ezer ága,

új kabátját elcseni,

nem is marad más neki.

 

Dühös lesz és kiabál,

tüskés labdát hajigál,

ha arra jársz, eltalál!

Kép forrása: julica-design.de

Várfalvy Emőke: Gesztenye Emberke mondókája

A Gesztenye Emberkének,

Gesztenye a feje,

Gesztenye a lába,

Gesztenye a keze.

Lábaszára fogpiszkáló,

Karja pedig gyufaszál,

A Gesztenye Emberke,

Így is vígan táncikál.

Pápai Ildikó: A gesztenye születése

Lehullott a gesztenye
levele, lefele,
kopogott sok mosolygós,
gömbölyű gyereke.

Meghíztak egy nyár alatt,
vaskosra, kerekre,
tüskék alatt titokban,
fényesre, veresre.

Zöld kabátjuk kinyílott
hosszába, keresztbe
s levetkőztek hirtelen,
melegből – hidegbe.

Bebújtak a föld alá,
gyökérnek, örökre,
így lesznek gesztenyefák,
talán - már jövőre.
Kép forrása: Meska.hu

Bartos Erika: Gesztenyék

Gesztenye van kosaramban,
gömbölyű és barna,
kiborítom nyomban mindet,
ide az asztalra!

Készüljön a gesztenyéből
elsőként egy cica,
papírból lesz két kis füle,
négy lába pálcika!

Süni háta csupa tüske,
gömbölyded a medve,
malac farka kunkori lesz,
szakállas a kecske.

Lovacskának lófarok kell,
keress hozzá cérnát!
Csíkozd be a gesztenyéket,
formázz egy kis zebrát!

Katicának fess hét pöttyöt,
kukacnak adj csápot,
oroszlánnak vörös sörényt,
készíts kerek rákot!

Zsiráf nyaka hosszú legyen,
alkoss dühös pókot,
tegyél mellé kisegeret,
s betöltik a polcot!

Kép forrása? meinefamilie.at

 

Mentovics Éva: GESZTENYE-MONDÓKA

Rezzen a szélben
a gesztenye ága,
rozsdabarna ingét
morcosan cibálja.

Ha potyog a termés,
vigyázz kicsit jobban,
ha nem ugrasz félre,
kobakodon koppan!

Kép forrása: spirelloskrimskramserier.blogspot.ch

Tóth Bálint: Vadgesztenye csalogató

Bújj ki tüskés kabátodból,

szép vadgesztenye!

Tükrös fényed olyan barna,

mint anyám szeme.

Tükrös fényed olyan barna,

mint húgom haja.

Bújj ki, s akkor velem alhatsz

egész éjszaka!

Weöres Sándor: Gesztenye úrfi

Hej, gesztenye úrfi
Bundácskádból bújj ki!
Ugorj le a fáról
Érkezésed várom.

Nini, itt van, koppan
Fáról földre pottyan
Futok zsebre dugni
Jöjj, gesztenye úrfi!
Kép forrása: Found on decor4all.com

Vadgesztenye, gesztenye,
kosárkámba potty bele!
Gesztenyéből fabrikálok
buksi fejű barna bábot.

Vadgesztenye, gesztenye,
kosárkámba potty bele!
Ha vagytok már jó néhányan,
Megnyitom a bábszínházam.
Kép forrása: 
melogranoantico.blogspot.com

Tarbay Ede: A hiú törpe

Törpe ül a gesztenyefán,
vadgesztenye-törpe, 
feje barna, a sipkája 
zöld és csupa tüske. 

Feje fölé esernyőt tart: 
- kopp! - kopog a zápor; 
lics-locs eső, amint eláll, 
lemászik a fáról. 

Térül-fordul, tócsát keres, 
megy a sáros partra, 
megnézi, hogy elég zöld és 
szúrós-e a sapka? 

Amíg hajlong, zöld sipkája 
toccs! a vízbe toccsan, 
így bosszúsan tovább sétál, 
ma sem tudni, hol van!
Kép forrása:
Kiss Melinda: A gesztenyehéj kabátka

Végefelé járt már az ősz, s az erdő lakói a hideg tél fogadására készülődtek. Meleg kuckókat rakta, odúkat hordtak tele élelemmel. Némelyik állat még bundát is váltott. Dús, meleg, téli bundát. Látva ezt, a kis sün nagyon elszomorodott.

– Csak nekem nincs téli bundácskám! Szörnyen festek ebben a fekete, tüskés kabátban. Ezt hordhatom életem végéig! – panaszkodott anyukájának.

– Ebből is láthatod, hogy elnyűhetetlen – válaszolta sünmama. – A tüskék pedig megvédenek minket ellenségeinktől, méltóságot kölcsönöz nekünk, és ez egyben a díszünk is. Na és ha összegömbölyödsz, mint egy labda, felszurkálhatod a lehullott faleveleket. Versenyezz a testvéreiddel, ki tud több levelet gyűjteni! Úgysem sokáig játszhattok már, hamarosan itt a tél. Meg aztán minek nekünk téli gúnya, mi úgy is átalusszuk a telet – vigasztalta fiacskáját sünmama. – De most menj! Hívd haza a nővéreidet, nekem sok még a tennivalóm. Segítek sünpapának a vacokkészítésben.

Elindult a kis sün az erdei úton a sűrű levélesőben.

– Lám, még a fák is levetik megunt ruhájukat, hogy tavasszal újat, szebbet öltsenek…

Így morgolódott magában, amikor egyszer csak lógó gomborrára egy gesztenye koppant. Felugrott a kis sün fájdalmában, ekkor meg valami tüske szúrta meg a lábát. Már éppen duzzogni akart, amikor megpillantotta az avarban a tüskés gesztenyehéjat.

– Nahát! Eldobta a gesztenye a kabátkáját. Milyen szép zöld és néhol barna foltos, és ezek a tüskék is csodálatosak rajta! – lelkendezett. Összegömbölyödött, felszúrta saját tüskéire, és elégedetten nézegette magát az erdei tó tükrében.

– Végre nekem is van téli gúnyácskám!

Arra repült szarka néni, s meglátván az ugrándozó süngyereket, kikacagta.

– Micsoda dolog ez?! Más tollával ékeskedni… – csörögte.

– Kár, kár – károgott rá egy csapat varjú, akik inni jöttek a tóhoz. – Kár, hogy a régi gúnya kilátszik alóla!

De a kis sün örömét nem tudták elrontani. Most már vidáman folytatta útját. Mire megtalálta nővérkéit, már alkonyodott. Azok észre sem vették kisöccsük új ruháját. Mindnyájuknak tele volt a tüskéje fakéreg darabokkal. Elhullott madártollal, nagyobb falevelekkel, mohával, amiket a vacokrakáshoz gyűjtöttek. Csak sünmama vette észre, amikor hazaérkeztek a nagy tölgy alatti odúba.

– Milyen kár, hogy tavaszra elfonnyad, így senki sem láthatja majd a szép, új kabátod. De azért meg kell hagyni, nagyon csinos! – tette hozzá vigasztalva.

Sünpapa rövidlátó szemeivel csak most vette észre, s a fejét csóválva morgott a bajusza alatt.

– Ugyan, semmire sem való, haszontalan dolog. Aztán majd ha álmodban viszket a tüskéd töve, nehogy megszúrja a kis csülköcskéidet! Munkára, gyerekek, reggelre el kell készülnünk a kuckórakással! Kertek alatt már a fagy. Érzem is minden porcikámban.

Valóban: reggelre leesett az első hó, s a süncsalád befészkelte magát a jó meleg odúba. De alighogy elhelyezkedtek, a süngyerekek máris fészkelődni kezdtek.

– Szúr a kabátod! – nyafogta az egyik.

– Nem tudok hozzád bújni! – így a másik.

– Fázom! – rikkantotta a harmadik.

– Én is, én is! – visongták a többiek kórusban.

– Talán lyuk van valahol a kuckó falán? – tűnődött sünmama.

– Itt van, ni, a kánya fogja meg! – bosszankodott sünpapa. – Nem valami jó már a látásom – fogta be a lyukat mellső lábaival. – Most aztán mivel tapasztjuk be?

Ahogy körbejáratta rövidlátó szemeit gyerekein, egyszer csak felkiáltott:

– Az ám! A gesztenyehéj gúnya! Éppen akkora, mint a lyuk. Csak hát – nézett megszeppent fiácskájára –, mi fog akkor téged melegíteni, és mi takarja el majd el undok, fekete tüskéidet?

– Majd melegítenek a testvérkéim… és nem is olyan csúnyák ezek a fekete tüskék – mondta a kis sün.

Az igazság az volt, hogy már neki sem tetszett az új bunda. Viszketett is alatta, húzta is a tüskéjét, ahogy száradt össze, nem is tudott tőle jól összegömbölyödni. Így hát örömmel segített betömni vele a lyukat.

A süncsalád kuckójába most már béke és nyugalom költözött.

A kis sün félig lecsukódó pillái alól még azt rebegte:

– Azért mégis csak jó lett valamire a gesztenyehéj kabátkám!


Kép forrása: www.redtedart.com

Várady Lilla: a kis gesztenye története

Ősz volt, ősz, a fák színesbe öltöztető ősze. Minden fa különböző színben, sötétbarna rücskös törzsben tündökölt. A legszebb azonban a fák legöregebbike, a kitudja hány éves gesztenyefa volt. Szép ágai boldogan nyúltak a magasba, rajtuk a gyönyörű barna, sárga, piros levelekkel, mintha csak a mennyországot akarták volna elérni. Pár napja a gyerekek leszedték termését, így már csak egy gesztenye maradt a fán. Ez a gesztenye nagyon magányos volt
Csak néha-néha látogattak el hozzá a szelek, kisebb-nagyobb záporok, hegyek-völgyek mezők, erdők tündérei.
Ám egy nap különleges látogatója érkezett: egy kislány. Aranybarna hajába belefújt a szél, ugrándozva közeledett a gesztenye felé. Valamit keresett. Hirtelen rávetette kutató szép szemét, és elmosolyodott. Odament, gyöngéden leszakította, aztán vidáman csengő hangon azt mondta:
-Gyere szépen! Haza viszlek a beteg kishúgomnak, elültetlek, hogy később kikelj, és örömet szerezzek neki.
A kis gesztenye bizonyára összecsapta volna kezét örömében, ha lett volna neki. Így hát a kislány hazavitte a gesztenyét, elültette az ablak alá.
A lány húga, Kata hallotta az ajtócsapódást, és felkiáltott:
-Blanka, te vagy az?
-Igen!
Ez volt a válasz.
-Van egy kis meglepetésem számodra, Kata!
-Tényleg? Jaj, de jó! És mi az? – Hallatszott a rekedt kis hang az ágy felől.
-Várjál csak, megmutatom!
Azzal odament az ablakpárkányhoz, óvatosan levette a cserepet, Kata ágyához ment, és a kezébe adta ajándékát.
A beteg elkeseredetten mondta:
-Hiszen ez csak egy üres cserép! Nem volt szép, hogy becsaptál!!! – Kata elsírta magát.
-Várj, Kata! Ebben a cserépben nem tudod, hogy milyen nagy kincs van, egy gesztenye mag. Ha sokat törődsz vele egy kis idő elteltével cserje lesz belőle, és ha még többet vársz, olyan szép gesztenyefa lesz belőle, amilyen a parkban van! Hiszen te is láttad! Onnan hoztam ezt a kis gesztenyét is, amit eltemettem ebbe a cserépbe.
-Téhényhleheg? – szipogta Kata.
-Hát persze, csak várj türelmesen!
Eközben a kisgesztenye arra készülődött, hogy kicsírázzon, ám ez nem sikerült azonnal.
„Úgy látszik még várnom kell, amíg több táplálékhoz jutok”-gondolta.
Telt-múlt az idő, és ahogy a gesztenye a föld alatt fejlődött, Blanka húga, ha ő maga nem is érezte, de gyógyult. Hamarosan a kis gesztenye szára kibújt a föld alól, nagyot nyújtózott, és amikor ez megtörtént, Kata fölállt az ágyban. Úgy érezte, hogy oda kell mennie a gesztenyéhez. Amikor odaért az immár fiatal csírához, akkorát kurjantott örömében, hogy Blanka felpattant a fotelból, sietett Katához, hogy vajon mi lehet a baj. Amikor ő is odaért, még nagyobbat kurjantott, de akkorát, hogy a kisgesztenye fölébredt legédesebb álmából.
Ez így ment tovább.
Amikor a gesztenye leveleket hajtott, újabb kurjantás.
Amikor a gesztenye kivirágzott, újabb kurjantás.
Eközben Kata csak gyógyult, és gyógyult, és gyógyult.
Mire a gesztenyéből magonc lett, Kata már olyan egészséges volt, mint a makk, bocsánat, mint a gesztenye.
Minden nap odaült a gesztenye mellé, beszélgettek, játszottak.
Amikor Kata, és Blanka már felnőttek voltak a gesztenyéből kész fa vált, és kis társakra talált.
Hogy miért? Azért, mert Blanka, és Kata faiskolát nyitott.
Itt a vége, ültesd el a gesztenyéd végre !

Kép forrása: agnesingersen.dk

Gesztenye sütéshez:

Kép forrása: Cristina André


Játékok gesztenyével:
  • Mindent vagy semmit: Ezt a játékot két játékos vagy két csapat játszhatja. A játékterületet válasszuk ketté egy vonallal vagy bottal! Mindkét oldalra tegyünk le 10-10 gesztenyét. Dobókockával felváltva dobnak az ellenfelek. Amennyit dobnak, annyi gesztenyét vehetnek el a másik térfélről, és ezeket letehetik a saját oldalra. Az nyer, akinek az oldalára átkerül az összes gesztenye.
  • Gesztenyepiramis: Mindenki kap egy bizonyos számú gesztenyét, összesen kb. 30-40 darabot érdemes szétosztani a játékosok közt. Középre tegyünk egy lapos tányért vagy tálcát! A játékosok felváltva tesznek egy-egy gesztenyét a tányérra, a rajta lévő gesztenyekupac tetejére is lehet pakolni. Ha leesik egy gesztenye a tányérról, fel kell vennie annak, akinél leesett. Az nyer, akinek legelőször elfogy a gesztenyéje, vagy akinél a legkevesebb marad.

Kép forrása: KATRIN HERTING

Jelről jelre - sün

Kép forrása: Mentőötlet - kreáció, újrahasznosítás

Csukás István: Sün mese

Tüskéshátú sün barátom,

Merre jártál, mondd, a nyáron.

Itt az ősz, a lomb lehullt már,

Most látlak, hogy előbújtál.

Körmöd kopog, eliramlasz.

Vigyázz, itt a tél, te mamlasz!

De a sün nem jön zavarba,

Belebújik az avarba.

Mészely Adél: Az első út egyedül

Sün Simi egy derengőfényű kora nyári hajnalon született. Olyan csupasz és sima volt újszülött korában, hogy anyja a Simi nevet adta neki. Siminek azonban, mint minden valamirevaló sünnek, már élete első napján előbújtak fehér tüskéi. Szépen növekedett és hamarosan ő lett a legügyesebb a süngyerekek közül. Sok gyakorlással az összegömbölyödést is kezdte megtanulni. Esténként már elkísérhette mamát vadászni, de egyedül még nem merészkedett volna messzire a gondosan bélelt családi fészektől.

Sün Simi egy este ezzel a kéréssel állt a mamája elé:

– Mama, engedj el kérlek ma este egyedül, hadd hozzak én vacsorát. Te már úgyis sokat dolgoztál és biztosan fáradt vagy.

– Nem bánom, hiszen te vagy a legügyesebb összegömbölyödő kis sün, de azért légy óvatos kisfiam – aggályoskodott süni mama, majd így folytatta csemetéje okítását: – Jól jegyezd meg, hogy tüskéid nem védelmeznek meg minden ellenségedtől, az uhu karmai közül nincs menekvés, csőre kemény és érzéketlen még a te pompás tüskéidre is. Ne menj túl messzire, és a rókától is őrizkedj, mert vízbe hengeríthet a cselszövő és akkor véged.

– Jó, majd a bokrok közé rejtőzködöm, ha mégis szembe jönne velem a lompos farkú – nyugtatta meg aggódó mamáját Sün Simi.

– Légy éber és siess haza! – búcsúzott süni mama az első hosszabb útjára induló kisfiától.

Süni az utolsó szavakat már nem is hallotta, mert a galagonyabokor felé igyekezett. Ott tartotta első pihenőjét, hiszen még rövid úton is kifáradt, így hát jólesett megállni és gyönyörködni a föléje hajló bíborló ágakban. Hamar kifújta magát és tovább sietett. A mezőn még jobban megszaporázta lépteit. Nem szerette volna, hogy belőle váljék vacsora, amikor éppen ő vállalkozott arra, hogy életében először beszerezze családja estebédjét.

Az öreg vadkörte békésen pihent a szürkületben. Kis lámpásokként világítottak elő a fűből az érett vackorok. Simi gyorsan bevacsorázott az édes csemegéből, de azért nem feledkezett meg arról sem, amiért jött. Ügyesen hempergett egyet a terített asztalon, s így tüskéire tűzte a család vacsoráját is. Hazafelé a mező szélén pihent pár percet a kék iringók közti búvóhelyen. Nagyon kedvelte az éjszakába már beleolvadó hamvas kék virágokat, akik szintén töviseikkel, pikkelyeikkel védik magukat.

– Szervusztok, süni virágok – búcsúzott süni az iringóktól, akiket ő így nevezett. – Sietek, mert nagyon várnak otthon.

Süni mama már idegesen nézegetett a terebélyes galagonya irányába. Végre megpillantotta Süni fiát, aki vackorral megrakodva érkezett haza első élelemszerző útjáról. Boldogan ugrálták körül élelmes testvérüket a süngyerekek. Simi is velük ugrált, s csak úgy potyogtak le róla a kásás vackorok.

Kép forrása: Found on susiequte.blogspot.com.au

Bartos Erika: Sünvacsora

Sünpapának sok a dolga,
amit talál, hazahordja.
Túl a sűrű csipkebokron
hat kicsinye várja otthon.

az első a szilvát rágja,
másodiké lett a málna.
Harmadiknak barack jutott,
negyedik a meggyért futott.

Ötödiké lesz az eper,
hatodiknak jár a szeder.
Sünmama a körtét kapja,
sünpapának jut az alma.

Falatoznak, vacsoráznak,
bokor mélyén lakomáznak.
Kép forrása: kiflieslevendula.blogspot.hu

Találós kérdések:

Melyik disznó nem volt soha malac?

Varrni még senki se látta, mégis csupa tű a háta. Mi az?

Tüske elől, tüske hátul, kiáll minden oldalából. Mi az?

Kép forrása: http://laclassedellamaestravalentina.blogspot.hu/2013/10/riccio-patata.html

Kiss Melinda: A gesztenyehéj kabátka

Végefelé járt már az ősz, s az erdő lakói a hideg tél fogadására készülődtek. Meleg kuckókat rakta, odúkat hordtak tele élelemmel. Némelyik állat még bundát is váltott. Dús, meleg, téli bundát. Látva ezt, a kis sün nagyon elszomorodott.
– Csak nekem nincs téli bundácskám! Szörnyen festek ebben a fekete, tüskés kabátban. Ezt hordhatom életem végéig! – panaszkodott anyukájának.

– Ebből is láthatod, hogy elnyűhetetlen – válaszolta sünmama. – A tüskék pedig megvédenek minket ellenségeinktől, méltóságot kölcsönöz nekünk, és ez egyben a díszünk is. Na és ha összegömbölyödsz, mint egy labda, felszurkálhatod a lehullott faleveleket. Versenyezz a testvéreiddel, ki tud több levelet gyűjteni! Úgysem sokáig játszhattok már, hamarosan itt a tél. Meg aztán minek nekünk téli gúnya, mi úgy is átalusszuk a telet – vigasztalta fiacskáját sünmama. – De most menj! Hívd haza a nővéreidet, nekem sok még a tennivalóm. Segítek sünpapának a vacokkészítésben.

Elindult a kis sün az erdei úton a sűrű levélesőben.

– Lám, még a fák is levetik megunt ruhájukat, hogy tavasszal újat, szebbet öltsenek…

Így morgolódott magában, amikor egyszer csak lógó gomborrára egy gesztenye koppant. Felugrott a kis sün fájdalmában, ekkor meg valami tüske szúrta meg a lábát. Már éppen duzzogni akart, amikor megpillantotta az avarban a tüskés gesztenyehéjat.

– Nahát! Eldobta a gesztenye a kabátkáját. Milyen szép zöld és néhol barna foltos, és ezek a tüskék is csodálatosak rajta! – lelkendezett. Összegömbölyödött, felszúrta saját tüskéire, és elégedetten nézegette magát az erdei tó tükrében.

– Végre nekem is van téli gúnyácskám!

Arra repült szarka néni, s meglátván az ugrándozó süngyereket, kikacagta.

– Micsoda dolog ez?! Más tollával ékeskedni… – csörögte.

– Kár, kár – károgott rá egy csapat varjú, akik inni jöttek a tóhoz. – Kár, hogy a régi gúnya kilátszik alóla!

De a kis sün örömét nem tudták elrontani. Most már vidáman folytatta útját. Mire megtalálta nővérkéit, már alkonyodott. Azok észre sem vették kisöccsük új ruháját. Mindnyájuknak tele volt a tüskéje fakéreg darabokkal. Elhullott madártollal, nagyobb falevelekkel, mohával, amiket a vacokrakáshoz gyűjtöttek. Csak sünmama vette észre, amikor hazaérkeztek a nagy tölgy alatti odúba.

– Milyen kár, hogy tavaszra elfonnyad, így senki sem láthatja majd a szép, új kabátod. De azért meg kell hagyni, nagyon csinos! – tette hozzá vigasztalva.

Sünpapa rövidlátó szemeivel csak most vette észre, s a fejét csóválva morgott a bajusza alatt.

– Ugyan, semmire sem való, haszontalan dolog. Aztán majd ha álmodban viszket a tüskéd töve, nehogy megszúrja a kis csülköcskéidet! Munkára, gyerekek, reggelre el kell készülnünk a kuckórakással! Kertek alatt már a fagy. Érzem is minden porcikámban.

Valóban: reggelre leesett az első hó, s a süncsalád befészkelte magát a jó meleg odúba. De alighogy elhelyezkedtek, a süngyerekek máris fészkelődni kezdtek.

– Szúr a kabátod! – nyafogta az egyik.

– Nem tudok hozzád bújni! – így a másik.

– Fázom! – rikkantotta a harmadik.

– Én is, én is! – visongták a többiek kórusban.

– Talán lyuk van valahol a kuckó falán? – tűnődött sünmama.

– Itt van, ni, a kánya fogja meg! – bosszankodott sünpapa. – Nem valami jó már a látásom – fogta be a lyukat mellső lábaival. – Most aztán mivel tapasztjuk be?

Ahogy körbejáratta rövidlátó szemeit gyerekein, egyszer csak felkiáltott:

– Az ám! A gesztenyehéj gúnya! Éppen akkora, mint a lyuk. Csak hát – nézett megszeppent fiácskájára –, mi fog akkor téged melegíteni, és mi takarja el majd el undok, fekete tüskéidet?

– Majd melegítenek a testvérkéim… és nem is olyan csúnyák ezek a fekete tüskék – mondta a kis sün.

Az igazság az volt, hogy már neki sem tetszett az új bunda. Viszketett is alatta, húzta is a tüskéjét, ahogy száradt össze, nem is tudott tőle jól összegömbölyödni. Így hát örömmel segített betömni vele a lyukat.

A süncsalád kuckójába most már béke és nyugalom költözött.

A kis sün félig lecsukódó pillái alól még azt rebegte:

– Azért mégis csak jó lett valamire a gesztenyehéj kabátkám!

Kép forrása: www.flickr.com

Sz. Pál-Kutas Orsolya: Süninóta

A kis süni nagyon fázott,
mondták, vegyen nagykabátot.
"Bizony-bizony jó is volna,
hátam tüskét nem hordozna.

Felvehetném nagy hidegbe`,
dédelgetne, melengetne,
de a tüském, az a fránya,
mennyi lyukat szúrna rája.

Hová menjek, mit csináljak,
hogy ily nagyon most ne fázzak?
Tüzet gyújtsak, azt sem tudok,
gyorsan az erdőbe futok.

Hempergőzöm puha lombban,
s megbújok egy faodúban.
Így lesz ruhám meleg nagyon,
falevélből dunnahalom.

Télen majd egy nagyot alszom,
s ha meleg jön a tavaszon,
elég lesz a töviskabát,
újra meleg lesz a világ."

Szúrós gombóc jár a kertben,
szusszan, pöffen minden percben.
Bokrok alját nézi sorra,
buzgón szaglász nedves orra.
Hátán kócos a sok tüske,
megfésülné,de nincs tükre,
Nem nyúl hozzá,így is jó,
Úgy hívják,hogy sündisznó!

Kép forrása: Found on 1.bp.blogspot.com

Fésűs Éva: Tüsszentős mese

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamillatea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat. Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe. Végiglátogatja a pajtásait, akiket már régóta nem látott: legelőször a bumfordi mackót. A mackó éppen erdei hangversenyre készült, és szorgalmasan gyakorolt egy trombitán odabent a barlangjában, mert a falak ott csodálatosan visszhangzottak.
- Bújj be! - brummantott kurtán, amikor meghallotta a kopogtatást két trombitaszó között. Bezzeg meglepődött, amikor a malacot meglátta.
- Nini, hát te nem dagonyázol?
- Nem, mert dagyon dáthás vagyok! - szortyogott Neszepisze, és hogy még jobban bebizonyítsa, hatalmasat tüsszentett, egyenesen bele a trombitatölcsérbe.
- Gondoltam, dagyon fogsz örülni, ha meglátogatlak!
- De én most éppen gyakorolok - lépett hátra a bocs. - Vasárnap lesz a hangverseny; odáig már nincs sok időm.
- Ó, csak gyakorolj tovább nyugodtan, én majd hallgatom! Happii... Sőt, ha elfáradsz fújom helyetted.
- Még mit nem! - mondta mérgesen a mackó.
-Különben is hűvös a barlangom. Jobban tennéd, ha kiülnél a napra.
- Dehogy ülök! - erősködött malacka. - Hiszen mondom, hogy látogatóba jöttem hozzád!... Happii A bumfordi mackó akkorát fújt a trombitába, hogy a sarokban lengő pókháló háromszor megcsavarodott.
- Akkor hát én megyek ki gyakorolni - mondta, és már vitte is kifelé a hangszerét.
Malacka megsértődött.
- Nahát, milyen barátságtalan vagy! Tudd meg, hogy többé be se teszem hozzád a lábamat! Tovább is ment mindjárt, Nyuszókához.
Nyuszóka éppen káposztát rakott el télire egy nagy hordóba, amikor Neszepisze betoppant hozzá. - Szia, Nyuszóka! Eljöttem hozzád látogatóba.
- Szép, hogy eszedbe jutottam, de látod, éppen igen nagy munkában vagyok
- Majd én segítek neked. Happii...
- Mi az? Megfáztál?
- Dagyon dáthás vagyok! - düllesztette ki büszkén a mellét Neszepisze, és akkorát szívott az orrán, hogy egy elefántnak is dicsőségére vált volna. Kis csülkét sebtében végig is húzta az orra alatt, aztán már nyúlt volna a káposztalevelek után, de Nyuszóka hirtelen a körmére koppintott egy fakanállal:
- Ohó, barátocskám, az ilyen segítségből nem kérek!
- No nézd csak, milyen irigy vagy! - kapta vissza a csülkét Neszepisze.
- Nem élek én káposztával! - Egészen másról van szó... - kezdte Nyuszóka, de a kismalac ismét hatalmasat tüsszentett, egyenesen a szeme közé, aztán anélkül, hogy megvárta volna mit mond, sarkon fordult és usgyi!...
- Elmegyek Sünihez - gondolta. Régen láttam, és ő biztosan örül majd nekem. Süni éppen csomagolt.
- Elutazol? - kérdezte csalódottan Neszepisze.
- Igen, holnap reggel indulok Tüskésföldvárra, süntáborba! - felelte Süni, és apró gombszemei örömtől ragyogtak.
- Minden kész, már csak egy igazolás kell Harkály doktortól, hogy egészséges vagyok.
- Minek az? - csodálkozott a malac.
- Mert aki beteg, az nem nyaralhat együtt a többiekkel. Hanem teveled mi van? Olyan furcsán szörcsögsz!
Süni azonban nem nevetett, hanem kissé ijedt képet vágott.
- Ugye, neked még sohasem volt ekkora dáthád? - kérdezte Neszepisze.
- Nem, de nem is kívánom, hogy legyen. Kérlek, eredj haza!
- Hát már te is ilyen utálatos vagy? Nem is örülsz nekem?
- Aki beteg, annak otthon a helye.
- A dátha nem betegség, az csak dátha! Kérdezz meg akárkit!
- Mégsem szeretném elkapni tőled, éppen a nyaralásom előtt. - Nem is adom oda, tudd meg! HappcÜ... És mától fogva nem köszönök neked! - húzta fel kivörösödött orrát a kismalac. Mélységesen megbántva fordított hátat a sünnek. De most már hová menjen? Leült a tisztáson egy lapos kőre, és elkezdte magát rettentően sajnálni. Még a könnye is kicsordult.
- Hát téged ki bántott? - szaladt oda hozzá Mókuska.
- Bindenki! - bőgte el magát Neszepisze, és elmesélte balul sikerült látogatásait. A végén tüsszentett rá akkorát, hogy Mókuska is jobbnak látta gyorsan visszakapaszkodni a faágra. Onnan, tisztes távolságból szólt le újra:
- Igazuk volt a pajtásaidnak.
- Én nem csináltam semmi rosszat! - Tapintatlan voltál. Az ilyen viselkedést így nevezik.
- Akárhogy nevezik, én azt mondom, hogy nem igazi barát az, akinek náthásan nem kell a pajtása!
- De az sem igazi barát, aki nem kíméli meg a másikat! Szó szót követett, feleseltek, veszekedtek, és talán még most is folytatnák, ha a malackának nem támad ismét egy pompás ötlete. Döntsön valaki más!... Például te!... És akkor az lesz ennek a mesének a vége.

Kép forrása: vs-material.wegerer.at

Várfalvy Emőke: Hol alszik a sündisznó?

Őszi eső nap nap után ráérősen szemerkél,

Fáradt süni mindenfele téli szállást keresgél.

Farakásban túl huzatos,

Ez a bokor nagyon szúr,

A házak közt emberek járnak,

Üregben róka az úr.

Lám csak, lám!

De finom puha, ez a színes avarhalom,

Csupa illatos levéllel magamat betakarom,

Alszom benne kényelmesen,

Míg nem melenget napsugár,

S nem éneklik a nyitnikék,

Itt a tavasz, aludni kár!

Kép forrása: Χριστίνα Παπαδημητρίου

Kép forrása: Diana Regina Santos

Társasjáték:

A sün tartása

Mindenképp győződj meg arról, hogy a süninek valóban szüksége van-e a segítségedre. A sünik védett állatok, tartásuk hobbiállatként nem megengedett!

0-80 grammig bébi
80-300 grammig kölyök
300-500 grammig tinédzser
500 gramm felett pedig már felnőtt süniről beszélünk.

Ha bébi sünit találsz, neki szakszerű és gyors segítségre van szüksége. Tegyél mellé melegvizes palackot és juttasd el állatkertbe vagy állatorvoshoz.

Ha a süni már kölyök, tini vagy felnőtt, csak száraztápot kell majd kapnia, és arra kell figyelni, hogy mindig legyen neki tiszta víz. 650 gramm feletti süni magától is át tud telelni a természetben

Fontos, hogy a táp minőségi és kölyök cicáknak való száraztáp legyen. Az tartalmaz ugyanis megfelelő vitaminokat és tápértéket a megfelelő csontozat és fogak megerősödéséhez.

Amire szükséged lesz:

- két tál, lehetőleg nehéz, kerámia tál legyen, hogy ne tudja felborogatni (mert a sünik nagy lakberendezők is)

- munkáskesztyű - tiszta, másra ne használjátok se előtte, se utána

- száraz cicatáp: hill's vagy royal canin kiscicáknak való táp. Előfordulhat hogy egy kis hasmenés lesz tápváltáskor. Az aszpikos táptól fogkövesek lesznek.

- takaró/pléd/törülköző: főleg a kicsiknek, ebbe csak belebújnak és bevackolják magukat. 90 fokban kell kimosi, vagy kidobni, ha elmocskosodik.

- forgács és széna alomnak, búvóhelynek

Annyira fel kell készülni, hogy takarítás után, ha visszateszed és elszámolsz 20-ig, újra mocskos lesz minden. Ez így normális, ők vadállatok :)

Ha befogadsz egy sünit!

Sün etetése

A sünik rovarevők, és emiatt is látjuk szívesen a kertben, mint “természetes kártevő írtó”-t. Mindamellett, ha befogadtuk, nem kellene őket meztelen csigán, földigilisztán stb. tartani, mert ezek átadhatnak parazitákat. Ellenben a kisállat-kereskedésekben kaphatóak tücskök, gyászbogárlárvák és lisztkukacok, az utóbbit mértékkel, melyeket szívesen fogyasztanak a sünik. A befogadott sünöknek adott étel összetétele hasonlónak kell lennie, mint a természetes élelme, bőséges zsírban és proteinekben.

Alap fogások

Sose fogj egy sünit kiegyensúlyozatlan diétára! Az alap összetevők egy változatos diétára a következők:

  • Konzerv macska vagy kutya kaja (ha még kicsi a sün, akkor kis cicáknak valót)
  • Tojás (főtt vagy rántottaként)
  • Főtt csirke
  • Vagdalt husi (kevergetve süssük amíg átbarnul)

További vitamin és/vagy ásványok csak alkalmanként szükséges, és az is csak akkor, ha az állatorvos által van előírva. Egy túladagolás – főleg a zsírban oldódó vitaminoknál – több kárt tesz, mint használ! A különböző alapfogások persze összekutyulhatóak, pl.: konzerv cicakaja és vagdalt husi, vagy rántotta főtt csirkével. Kukorica olaj a legjobb a sütéshez, mivel jótékony elemeket tartalmaz a sünik részére.

Sose adj a süninek közvetlenül a hűtőből vagy a sütőből enni! Ne etesd maradékkal, semmi édest vagy fűszereset se csípőset ne adj neki. Gyümölcs és zöldség, sajt, dió, túró vagy joghurt ne szerepeljen a sünike étlapján!

Hogy “megmosd a fogait” (sünik hajlamosak a fogkőképződésre) száraztápot szükséges kitenni neki.

Kerüld a monoton etetést, pl.: csak konzerv macska kaja. Ha már muszáj macska kaját többször adni, legalább legyen mindig más típusú és tegyél hozzá száraztápot is.

Az itatás
Mindig legyen előtte friss víz. A tejben lévő laktóz emészthetetlen egy süninek, nem beszélve arról hogy hasmenést okoz,ami halálos kimenetelű is lehet. A vizet tedd egy lapos aljú kerámia edénybe, hogy ne tudja felborítani.

Receptek

Kipróbált alternatív boszorkánykoha, ami megfelelő egy közepes méretű ifjú süni számára:

  • 60 g főtt marha, egy teáskanálnyi olajjal, hozzá egy kiskanálnyi of búzakorpával
  • 30 g főtt marha, egy főtt tojás egy teáskanálnyi olajjal keverve 2 kiskanálnyi zabkásával
  • 60 g tojgli rántotta egy kanálnyi olajjal 2 kanál száraz süntáppal
  • 100 g konzerv cica hami keverve 2 kiskanálnyi száraz süntáppal
  • 100 g csirke keverve 2 kiskanálnyi zabkásával és egy teáskanálnyi kukorica olajjal

Étel mennyisége & súlynövekedés

A süniknek különböző mennyiségű táplálékra van szükségük. Függ a súlyuktól és az egészségi állapotuktól. Egy átlagos középsúlyú sünik annyit eszik, ami belefér egy 150g joghurtos pohárkába. A súlynövekedés mértéke mutatja meg a megfelelő porciózás mértékét.

Eleinte mindennap mérni kell a befogadott kis sünit, később elegendő hetente. Fordítsd a hátára és úgy tedd a mérlegre majd finoman fújd meg az orrát, hogy nyugton maradjon. A nagyon sovány állatka 15-20g súlyt kell hogy naponta visszaszerezzen, később ez csökkenhet 10-15 grammra .
Naponta egyszer, esténként etessük a sünit, aki az egész napos mozgás után megéhezett. A legyengült süniket inkább többször, kevesebb étellel kínáljuk. A megmaradt eleséget (ha főtt ételről van szó) dobjuk ki és mossuk el az edényeket forró vízzel minden etetés után/előtt.

Etetés kézből


A képen látható kissüni nem beteg, csak éhes

A nagyon beteg és gyönge sünit, aki nem eszik magától, fecskendővel kell etetni. Fordítsd a hátára ülőpózban, így nem fullad meg. Használj – ha nincs más kéznél – hús pürét (csecsemő táp 4 hónapos kortól), jobb döntés (kézi etetéshez, ha napokig kell) ha állatorvostól kérsz RoyalCanin kutya tápszert, viszont ennek adagolását mindig a sün aktuális súlyához kell mérni!

Etesd 4-5 alkalommal naponta, próbáld a szája széléhez nyomni a tápot, kb 10 -30 ml elég lesz alkalmanként.

Mindig hagyj egy kis edényben száraztápot a sünike előtt, hogy ha úgy gondolja elég erős egyedül enni.
Azt a sünit, amit kézzel kell etetni, annyira gyönge, mindenképp meg kell mutatni egy állatorvosnak!

Mivel ne etessünk egy sünit?

Az emberi fogyasztásra szánt ételek, vagy amelyeket azért etetünk állatainkkal, hogy nagyra nőjenek és erősek legyenek – nem feltétlenül megfelelőek a sünök számára. Következők nem találhatóak egy sün-menün:

  • gyümölcs: alma, körte stb.
  • zöldség: saláta, répa stb.
  • tejtermékek: tej, sajt, túró, joghurt stb.
  • diófélék, mazsola
  • babatáp (emberi)

Forrás: http://sunbarat.hu/

Süni szállás, kertben, udvaron:

Kép forrása: http://sunbarat.hu/

Kép forrása: www.szephazak.hu

 

Jelről jelre 2. - lepke

A pillangófa /Mester Gyöngyi/

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.
A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, aztán lassan megerősödött. Törzse előbb ceruzához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.
Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó, hajlékony, barna ágacskáival senki nem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel nem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó tavaszi langy esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága, s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő szálas faóriások lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a nagy fák koronáját.
Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csak azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, aztán meg mind lehulltak. Nagyritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről, évre.
Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban a szokásos hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.
A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint volt azelőtt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.
A nagy, tüzes golyóbis napról-napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor kicsit próbaképpen megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. Jobban szemügyre véve a fehér pillangóhadat észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő egy pillangófa! Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárgacsíkos, pihésen pihés kis rovar telepedett a fehér pillére. Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat! Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. Te buta kis vadcseresznyefa. Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!
A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: Nagyra nőj kicsi fácska, te vagy itt a legszebb! Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paravánélő dísze lett a kis fa. Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgás pirosan zöldes barna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél multával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdő szerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Galambos Bernadett: Hernyónóta

Erőszakos fráter vagyok,
állandóan rágcsálgatok.
Addig eszek, addig rágok, 
amíg mozdulatlan bábbá válok. 
Színem tarka, szivárványos, 
pöttyös, foltos, csíkos, sávos. 
Talán nem is tudhatod, 
hol rejtőzök, lapulok? 
Hátulról is fejnek látszom, 
elölről is fejnek látszom, 
így hát vigyázz jól, barátom, 
megijeszthet az álarcom! 
Néha olyan turpis vagyok: 
nem láthatod, merre bújok. 
Életben csak így marad, 
kit ..szeretnek a madarak.. 
És, ha eljön az az idő, 
vár a puha, csendes bölcső, 
álmodok egy csoda álmot, 
csúf hernyóból "széppé" válok!

Kép forrása:  http://anationofmoms.com/

Kép forrása: www.juxtapost.com

Tóthárpád Ferenc: Átváltozó

Nem érdekli, mi lesz holnap,
csak eszik és araszolgat.
Szekálják is sokan érte,
ám senkivel nem cserélne.

Petéből kelt, óvta erdő,
lombzabáló csúf tekergő
lett belőle – mondják róla.
Régi álma vált valóra,

bábbá vénült istenadta,
langyos szellő babusgatta…
Aztán… nocsak! Új varázslat:
napsugártól pille szárnyak

öltöztetik új ruhába.
Még a páva is csodálja!
S lám egy lepke a magasba'
hernyóságát kikacagja.

A lepke születése - mozgással

A lepke születése - varázsfőzettel:

A "varázsfőzet receptje": Közösen gyűjtött gyógynövények, fűszerek, ételfesték, csillámpor

Amitől pezseg: ecet, szódabikarbóna

Amitől "működik": 13 keverés visszafelé

Bolla Gábor: A lepke cípője

Pille egy fűszálon ébredt fel, amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.

Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypangernyőcskék között szállt csapongva, és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt. Így hát lassan leereszkedett egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hirtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt. 
– Hát te ki vagy, és mit csinálsz itt!? – kiáltott le a pillangó. 
– H…h… hogy én? K…k…ki vagyok? – dadogta meglepődésében a bogár. – Én vagyok a futrinka, és éppen a cipőmet kötöm, ha tudni akarod. 
– A micsodádat? 
– A cipőmet. 
– Az meg mire jó? 
– Hát, nem kopik el a lábam a sok futástól. Tudod, egész nap szaladgálok, azért is hívnak futrinkának. 
Pille csodálkozva hallgatta, közben nem vette le a szemét a cipőről, ami meggymagból volt faragva.

Bizony, kellene nekem az a cipő – gondolta –, jól mutatna a lábamon.

– Add nekem a lábbelidet, te futrinka! – kérlelte. Szükségem volna rá!
– Nem, nem! Nem lehet! – mondta a bogár. – Azt nem adhatom, hacsak… 
– Hacsak? 
– Tiéd lehet, ha cserébe adsz a szárnyad aranyporából! 
– Rendben, áll az alku! – válaszolta Pille, és mindjárt meg is töltött egy virágkelyhecskét aranyporral. 
Cseréltek, a bogár fogta a port, és nagy örömmel elsietett vele. Pille Pali megkopogtatta a cipőt, beledugta a lábát, mászkált benne egy kicsit, majd megpróbált felszállni. Igen ám, de túl nehéz volt a cipő, mindig visszahúzta a földre, nagyokat huppant, néha fejreállt. Mindenféle bogarak, csigák, kukacok gyűltek köré, és a hasukat fogták a nevetéstől.
A végén már ő is csak nevetni tudott, meg sem próbált már felrepülni. Amikor aztán jól kimulatta magát, hirtelen levette a cipőket, és így szólt: 
– Sajnos túl nehéz ez a cipő. Nem vihetem magammal, mert mindig lepottyanok. Talán majd egyszer veszek magamnak egy kisebbet. Most azonban irány a lég! – kiáltotta, és felemelkedett a magasba, ahonnan újra láthatta a sok-sok piros pipacsot meg fehér margarétát. Boldogan lebegett a virágos mezők felett, közben elhatározta, hogy a következő napon még azt a széles folyót is át fogja repülni, amin olyan nagy hajókat látott, vagy az erdőt, de az is lehet, hogy a várost.

Kép forrása: http://www.iheartcraftythings.comhttp://www.iheartcraftythings.com

Pille, pille, pillangó

Pille, pille, pillangó,
Szállj le a kezembe,
szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!

Pille,pille,pillangó!
Olyan,mint az álom.
Mitől lettél ilyen szép?
Én majd kitalálom.

Libbenő szép virág,
felhő közelében,
hernyóból lett tündérlány
Odafönn az égen.

Pille,pille,pillangó!
Szállj le a kezembe,
Szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!
Mese a tarkaszárnyú pillangóról

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó.

A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt növekedett, s kezdte megismerni a világot,lassan elfeledkezett a sérült szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép  sárga  és  vörös rózsákra, liliomokra,  színpompás nyári orgonákra. Egy napon egy vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó, amúgy is sérült szárnyát..., amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol hosszú ideig gyógyítgatta sebeit. Az ablakokat sem nyitotta ki,  a virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt,  csak  messziről figyelte   a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt, nem  mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy  a kertben az emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még   csak egy kis résnyire, úgy  hallgatta a zenét.  Amint így szemlélődött, egy kék rózsát pillantott meg a sok tarka virág között. A rózsa egészen más volt, mit a többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit többet nyitott ki belőle, s rózsa is egyre többször nézett a pillangóház felé...

Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses reggelen a kis tarka pillangó kirepült újra...egyenesen a kék rózsához. Heteken át minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta...s ringatta a szirmain . Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis időt együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a kék rózsát szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem, hogy minden nap egy kicsit több lett a szárnyain a kék szín. Lassan elvesztette eredeti tarkaságát, miközben a rózsára figyelt.  A kék rózsa azonban már más pillangók után vágyott,  megunta a kis lepkét,  már nem várta,  nem hívta, s nem ringatta...

Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt töltöttek együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő, távolságtartó sóhajtását.  Amikor a szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy a rózsának már nincsen szüksége rá.

A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már nem akart a virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben.  Figyelte kékké vált szárnyait, nézte, ahogy a kék összes árnyalata megpihen rajta.   Nem volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki valaha volt...

Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az ablakon és látta, hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy hófehér harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában. Fejét lehajtotta, mint aki sír...

A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Az égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy, erőteljes cseppekben zúdult a földre... A kis pillangó nem jutott el a különleges, hófehér harangvirághoz.  Az eső  nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat.   A kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék szín…

A harangvirág pedig a nap felé emelte  fejét…

- Kérlek süss fel… szárítsd meg a kis  pillangó szárnyát, hadd éljen még…, most, amikor  visszakapta az esőtől az igazi színét. Újra a régi lehet...

A Nap pedig rámosolygott a szerény , de jó lelkű harangvirágra…s  gyógyító meleg  sugarait a pillangóra irányította…
Kép forrása: DIY 101
Szállj ide,
szállj oda,
ez a virágszálloda. Égre nyíló ablaka,
rétre néző ajtaja,

lepkeszárny-függönye,
a csillárja száz bibe.

Szállj ide,
szállj ide!

Mennyi nektár és virágpor!
Ilyet nem lelsz sehol máshol!

Szállj ide,
szállj oda:
most nyílt meg a szálloda.
A lepkék és a mezei virágok
Az aranyszínű lepke, a tó fölött repkedett a szikrázó napsütésben.
Amikor elfáradt, megpihent egy bárányfelhőn, és onnan nézegette magát a tó tükrében:

- Én vagyok a legeslegszebb, kerek e világon - hajtogatta folyton.
Társai, a tarka lepkék, kedvesen hívogatták maguk közé:
- Gyere aranylepke, játsszál velünk a színes virágok között.

Ám az aranylepke, kényeskedve válaszolt:

- Én soha nem szállok rá ilyen hitvány mezei virágokra - mondogatta fölényesen.
A mezei virágok nagyon megsértődtek ezen.
- Te egy önző, gonosz lepke vagy! - kiáltották az aranyszínű lepkének.
- Ti meg irigyek vagytok, mert én sokkal szebb vagyok nálatok! - feleselt a lepke,
és felrepült a magasba
- Ilyen csillogó, aranyszíne nincs a világon senkinek - illegette magát kényeskedve.


Az esőfelhő megelégelte a lepke kényeskedését, és elébe repült:
- Azt tanácsolom neked, te kényes lepke, - mordult haragosan a hangja - hogy menj oda a mezei virágokhoz és kérjél tőlük menedéket,
mert pórul jársz! Az aranyszínű lepke nagyot kacagott ezen, ám ekkor hirtelen beborult az ég, és eleredt az eső.
- Azonnal hagyd abba, mert vizesek lesznek a csodás szárnyaim! - kiáltozott a lepke, ám az eső egyre erősebben zuhogott.
A mezei virágok megsajnálták az aranylepkét.
- Gyere, repülj ide közénk, itt biztonságban leszel te is - hívogatták, de a kényes lepke szárnyai, már teljesen átáztak.
Nem tudott tovább repülni, és lepottyant egy szamárkóró közelébe. A szamárkóró kedvesen átölelte az ágaival,
és menedéket adott a bajban levő lepkének. Az eső, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elállt. Újra kisütött a napocska.
A mezei virágok boldogan nyiladoztak, a tarka lepkék vidáman repkedtek fölöttük. Az aranylepke is meglebegtette szárnyait,
és szó nélkül otthagyta a szamárkórót. Egyenesen a tó fölé repült és kényeskedve belenézett a tó tükrébe:
- Jaj, jaj, jaj! - jajveszékelt, amikor meglátta magát.
- Hova lett a csodás, aranysárga színem? - nézegette magát kétségbeesetten. A tarka lepkék mind odarepültek és ámulva látták,
hogy az aranyszínű lepke szárnyai, haloványak lettek. Az eső lemosta róluk az aranysárga csillogást.
- Te így is nagyon szép vagy - vigasztalták kedvesen.
- Köszönöm szépen. Ti olyan jók vagytok hozzám, hogy azt meg sem érdemlem - mondta meghatódva a kényes lepke.
- Meg tudtok nekem bocsátani? - kérdezte.
- Te közénk tartozol, hiszen a társunk vagy - mondták a tarka lepkék - gyere, velünk játszani! - kiáltották,
majd kézen fogták társukat és elrepültek vele, a virágos mezőre. A tarka-barka virágok fölött vidáman kergetőztek.
A kényes lepke, csak ámult, bámult: - Sosem gondoltam volna, hogy ti ilyen szépek vagytok - mondta a mezei virágoknak,
majd odarepült a szamárkóróhoz: - Te vagy az én legeslegjobb barátom - súgta oda neki és szárnyaival megsimogatta a szamárkórót,
majd vidáman a társai után repült. A szamárkóró boldogan kiáltotta utána: - Te így is a legeslegszebb lepke vagy, az egész világon!

A lepkék kacagva helyeseltek, és egymásba kapaszkodva, vidám táncot jártak a fénylő napsütésben.
A napocska elégedetten mosolygott ott fent a magasban, és bársonyos melegével megsimogatta a tarka-barka mezőt, és a felette repkedő,
színes lepkéket.

Kép forrása: enlastejasverdes.blogspot.nl

 

Drégely László: Csillagjáró három lepke

Szederje-bederje -
Gesztenyefa ágon
Három sárga lepke.
Egyik elszáll reggel,
Másik elszáll délbe'
A harmadik este
A csillagos égre,-
Csillagokról seper
Harmatot a rétre.
Hinda Vichi: Harmatszitáló Pillangó

Réges-régen, messze-messze, a messzi tengeren túl, az égig érő hegyekben volt egy kerek völgy. Egy völgy, ahová abban az időben, amikor még nem repültek repülőgépek, soha nem járt ember.

Ebben a kerek völgyben nem lakott más, csak a fák, a virágok, a pillangók, no és a völgy bölcs irányítói, a gombamanók. A fák, a virágok, a pillangók, de még a réten táncoló napsugarak is hozzájuk fordultak tanácsért, ha valamit tenni akartak. Tőlük kérdezték a fák tavasszal, eljött-e már az ideje, hogy virágba boruljanak, tőlük kérdezték a virágok, kinyissák-e már szirmaikat, és tőlük kérdezték a pillangók is, eljött-e már az ideje, szárnyra kapjanak, és a virágok közt táncoljanak.

Mert Kerekvölgyet szorgalmas népség lakta. Mindenkinek megvolt a maga feladata, és mindenki örömmel végezte azt. A fák gyümölcsöt érleltek, a virágok virítottak és illatoztak, a pillangók pedig, a völgy kis kertészei, a virágokat gondozták.

Egyik kis pillangó a virágok szirmait színezte ki, a másik az élősködő bogarakat zavarta el leveleikről.

A mi kis pillangónk, akiről ez a mese szól, hajnalonta harmatot szitált a virágokra kis vödréből, melyet a forrásnál merített meg, ahol a víz a legtisztább volt.

Harmatszitáló Pillangót minden reggel a játékos Napsugarak ébresztették, akik beszöktek a szobája ablakán, és megcirógatták szárnyait.

- Jó reggelt, Harmatszitáló pillangó! –mondták. – Itt az ideje, hogy felébredj, a virágok szomjasak!

Harmatszitáló Pillangó pedig felkelt, fogta kis vödrét és szitáját, és elszállt a forrásra. Ott először friss vízzel megmosakodott, azután megtöltötte kis vödrét, és szitácskáján keresztül a völgy minden virágára harmatot hintett.

- Jó reggelt Harmatszitáló Pillangó! – mondták a virágok, és kérték, fésülje meg szirmaikat ujjacskáival.

- Gyere Harmatszitáló pillangó! – kiáltotta a Szellő. – Lovagolj a hátamon!

És a kis pillangó vígan lovagolt a Széllel egész délelőtt.

- Gyere Harmatszitáló Pillangó! – kiáltották a Napsugarak. – Fogócskázz velünk!

És a pillangó egész délután a Napsugarakkal fogócskázott.

Történt azonban egy szép napon, hogy Harmatszitáló Pillangó rosszkedvűen ébredt. Hiába bíztatták munkára a Napsugarak, csak morgott. Hiába köszöntötték, a virágok, oda sem figyelt rájuk. Nem akart játszani még legkedvesebb pajtásával, a Szellővel sem.

- Mi történt kis Pillangó, talán beteg vagy? – kérdezték aggódva a Gombamanók

- Unom már ezt a mindennapi buta munkát! - felelte a Pillangó. – Unom a virágokat itatgatni, csinosítgatni! Elvágyom innen, messzire! Egy nap szárnyra kelek, elszállok az Égig érő hegyek felett, és megnézem, mi történik az Emberek országában.

- Jaj, Harmatszitáló Pillangó! – szörnyedtek el a Gombamanók. – Nem bírnák a te gyenge szárnyacskáid azt a hatalmas utat. És hideg is van ám a hegyekben, megfagynál, lezuhannál. Maradj inkább itt a Völgyben, ahol minden meleg és vidám!

De a Pillangó nem hallgatott rájuk. Másnap reggel korán, még a Napsugarak ébredése előtt felkelt, elrepült Kerekvölgy szélére, ahol a Nagy Sziklák kezdődnek. Szállni kezdett fölfelé, amerre a hegyek tetejét sejtette. De jaj! Az út nehéz volt. Minél feljebb jutott szárnyacskái annál jobban elfáradtak, a hideg egyre jobban dermesztette, míg végül egyszercsak nem tudott többé repülni. Zuhanni kezdett lefelé, vissza a völgybe. Zuhant, zuhant, míg végül egy kemény szikla útját állta. Nagyot esett. Bizony minden tagja belefájdult. Szegény kicsi pillangó mozdulni sem tudott.

Lent a Völgyben kis barátai egyre csak keresték. A gombamanók egyre kérdezgették:

- Napsugarak! Nem láttátok Harmatszitáló Pillangót?

- Nem láttuk - felelték a Napsugarak. – Mire mi felébredtünk, Harmatszitáló Pillangó már nem volt az ágyacskájában.

- Szellő! Nem láttad Harmatszitáló Pillangót?

- Nem láttam – felelte a Szellő. – Mire én felébredtem, Harmatszitáló Pillangó már nem volt az ágyacskájában.

Végül megkérdezték a Völgy felett szálló nagy és komor esőfelhőt:

- Felhő, te sem láttad Harmatszitáló Pillangót?

- Láttam bizony! – felelte a Felhő. – Az Égig érő hegyek teteje felé szállt, intettem is hogy orduljon vissza, de nem hallgatott rám.

A Gombamanók rögtön Harmatszitáló Pillangó keresésére indultak a hegyekbe. A sziklán fekve találtak rá. Hazavitték, lefektették ágyacskájába és bekötötték a sebeit. Ott feküdt szegény kis pillangó, és egyre csak sírdogált.

- Gyere, Harmatszitáló Pillangó! – hívta a Szellő. – Lovagolj a hátamon!

- Jaj nem tudok, kedves Szellő! Nagyon fáj a hátam.

- Gyere Harmatszitáló Pillangó! – hívták a Napsugarak. – Fogócskázzunk!

- Jaj nem tudok, kedves Napsugarak! Nagyon fájnak a szárnyaim.

- Kócosak vagyunk, Harmatszitáló Pillangó! - kiabáltak be ablakán a virágok. - Gyere, fésülj meg bennünket! - De a pillangó nem tudott kimenni hozzájuk.

- Látod, látod Harmatszitáló Pillangó! – mondták a Gombamanók. – Így jár, aki engedetlen és nem hisz az okosabbnak!

Harmatszitáló Pillangó hamar meggyógyult, és pár nap múlva már újra együtt játszhatott barátaival. De a leckét sosem felejtette el. Ezután mindig hallgatott a Gombamanók szavára. Amikor felnőtt, és megerősödtek a szárnyacskái, útrakelhetett, és meglátogatta a hegyeken túli, messzi vidékeket is.
Kép forrása: 
Fine Craft Guild

Gryllus Vilmos: Reggeli harmat

Reggeli harmat

kelti a lepkét.

Virág a rétentárja a kelyhét.

Látja a lepke,

billen a szárnya,

virágkehelyben

reggeli várja.

Kép forrása: Kép forrása: www.wookmark.com

Pillangó etető, itató készítése:

  • egy mély tányérba vagy tálba (az még jobb, ha virágos) töltesz egy kis vizet, majd raksz bele gyümölcsöket (pl. dinnye, narancs, stb).
  • befőttesüveg etető: a tetőt egy szöggel (és kalapáccsal) kilyukasztod, ebbe beletuszkolsz egy hosszú darab szivacsot. Az üveget megtöltöd 9 rész víz és 1 rész cukor keverékével (felforralod, hogy teljesen elolvadjon a cukor, majd ha kihűlt betöltöd az üvegbe), rácsavarod a tetőt és fejjel lefelé felakasztod egy fára.
  • Tálkába is rakhatsz 9 rész víz és 1 rész cukor keverékét, majd bele egy feltűnő színű szivacsot.

A kép forrása: inspirationgreen.com

Forrás: http://bernikert.blog.hu

Ha szeretnénk, hogy az óvoda kertje lepkebarát kertté változzon:

A lepkeház megrendelhető: http://www.webshop.bernikert.hu/Pillango-haz-d131.htm

Lepkecsalogató virágok:

Nyári orgona (Buddleia davidii)

Gyönyörű növény (a fenti képen), és nagyon szeretik a pillangók. Gyorsan növő félcserje, melynek hatalmas fürtvirágzatai júliustól októberig nyílnak. Ha napos helyre ültetjük és tavasszal mindig visszametsszük dús bokorrá fejlődik. Minden évben csak az új hajtásokon hoz virágot. Napos helyet, és jó vízelvezetésű talajt kedvel.

Bugás lángvirág (Phlox paniculata)

phlox.jpg

A kép forrása: bhg.com

Finom illat és a nektár miatt kedvelik nagyon a lepkék. 60-90 cm magasra növő évelő. Július-augusztusban hozza illatos, dús virágait a felálló szárak végein. Napos, félárnyékos, kissé párás helyet kedvel. Talaja jó vízelvezetésű legyen. Dugványozással és tőosztással szaporítható.

Ánizsillatú izsópfű (Agastache foeniculum)

anise.jpg

A kép forrása: floralencounters.com

Észak-Amerikából származó gyógynövény. Erőteljes növekedésű évelő, mely nyár közepétől őszig hozza gyönyörű levendulakék vagy fehér ajakos virágokból álló virágzatait, melyek vonzzák a lepkéket és a méheket. Szára szögletes, levele lándzsás és ánizs illatú. Leveleit és virágait ízesítésre és gyógyteák készítésére is használják. Napos vagy félárnyékos helyet és jó vízelvezetésű talajt kedvel. Ha visszavágjuk elvirágzott szárait, további virágzásra ösztönözzük. Lisztharmatra érzékeny lehet száraz nyarakon.

Őszirózsa (Aster)

aster.jpg

A kép forrása: henrydomke.com

Ősszel ez lesz a pillangók kedvence. Nagyon sok fajtája van: az egészen alacsonytól kezdve akár az 1 méteres magasságig. Bokros növekedésű, felálló szárú évelő, tagolatlan levelekkel és a jellegzetes fészekvirágzattal. Napos helyet és jó vízelvezetésű talajt kedvel. Az öntözést gazdagabb virágzással hálálja meg. Szaporítása tőosztással vagy magvetéssel történhet.

Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea)

echinacea.jpg

A kép forrása: pallensmith.com

80-90 cm magas, évelő dísz- és gyógynövény. Gyönyörű, nagyméretű, illatos virágai júliustól szeptemberig csalogatják a pillangókat. Levelei vékonyak és lándzsásak. Tápdús, laza szerkezetű talajt kedvel, ellenálló a betegségekkel és kártevőkkel szemben. Tőosztással és magról is szaporítható.

Ligeti zsálya (Salvia nemorosa)

salvia.jpg

A kép forrása: botanikaland.hu

40-50 cm magas, kompakt kis bokrokat alkotó évelő, hosszú (20-25 cm) füzérvirágzatai vonzzák a pillangókat. Májustól júniusig virágzik, majd augusztustól szeptemberig tart a másodvirágzása. Napos helyet kedvel. Igénytelen növény, a szárazságot és a félárnyékos helyet is jól tűri. Ősszel, virágzás után vágjuk vissza.

Sétányrózsa (Lantana camara)

lantana.jpg

A kép forrása: botanikaland.hu

Gyönyörű, vidám növény. Konténeres vagy balkonnövényként ültessük, ugyanis a mi klímánkon a telet nem bírja. Levelei: keresztben átellenesen állnak és sötétzöldek. Többszínű ernyővirágzata egészen őszig nyílik, finom citromos illata pedig csalogatja a pillangókat. Mérsékelten mérgező növény! Napos helyet (nem tűző nap) kedvel, de vízigénye is nagy. Magról vagy dugványozással szaporítható.

Pompás titónia (Tithonia rotundifolia)

tithonia.jpg

A kép forrása: bhg.com

Magas termetű (80-200 cm), egynyári virág. Gyönyörű, élénkszínű virágai egész nyáron nyílnak, szép kontrasztot adnak sötétzöld levélzetével. Napos helyet és jó vízelvezetésű talajt kedvel. Tápdús talaj nem szerencsés, mert a növény szárai nem lesznek elég erősek. Csigák károsíthatják.

Ernyős verbéna (Verbena bonariensis)

verbena.jpg

A kép forrása: flowerona.com

1m magasra is megnövő egynyári növény, szárai négyszögletesek, levelei sötétzöldek, vékonyak, virágai lila bogernyőben nyílnak. Nyár közepétől szeptember végéig virágzik. Virágait nagyon kedvelik a pillangók. Napos, félárnyékos helyet, jó vízelvezetésű talajt kedvel. Magvetéssel szaporítható.

Kokárdavirág (Gaillardia pulchella)

gaillardia.jpg A kép forrása: botanikaland.hu

Feltűnő színű egynyári virág. Fészekvirágzatának nyelves virágai legtöbbször kétszínűek, ez adja különleges báját. Júniustól októberig virágzik. Napos helyet, átlagos kerti talajt kedvel.

Gumós selyemkóró (Asclepias tuberosa)

asclepia.jpg

A kép forrása: nwf.org

Sárga virágai nemcsak gyönyörűek, hanem nektárban gazdagok is, így a lepkék és a méhek nem tudnak neki ellenállni. Igénytelen növény, mely jól tűri a szárazságot és a kavicsos talajt is. Világoszöld levelei lándzsa alakúak, sárga virágai bogernyőben nyílnak júniustól augusztusig. Hegyes termései ősszel jelennek meg. Magassága: 30-90 cm. Napos helyet és jó vízelvezetésű talajt kedvel.

Forrás: http://bernikert.blog.hu
Ha kedvet kapnátok a lepke "neveléshez" az óvodában:
http://www.operencia.com/135-pillangok/pillangok/402-pillangoneveles
Lepkefogó társasjáték.
Megfigyelőképességet és gyorsaságot fejlesztő játék, melyben a játékosoknak a leghamarabb kell lecsapniuk a két színes oldalú dobókockával dobott kombinációval megegyező színű pillangóra. Aki a legügyesebb volt, egy korongot kap, a lepke visszakerül az asztalra, így az újra játékba kerül. Az lesz a nyertes, aki leghamarabb gyűjt össze az ügyességéért járó korongból 5 db-ot.
Játék megrendelhető pl: https://www.jatekliget.hu/

Jelről jelre 1 - katica

Katica szálló:

Kép forrása: kapanyel.blog.hu

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica -,
katica -,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs.
Hét gomb is van
rajta -
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Kép forrása: Uploaded by user

Nagy Bandó András: Pöttyös katica
Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.

Kép forrása: wunderbare-enkel.de

Katicás kiszámoló

Katicának hét pöttye.
Hátán csücsül örökre.
Megvan vajon mindegyik?
Kire hét jut, kiesik.
(Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét)


Sarkadi Sándor: Katica

Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja
Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.
Kép forrása: wunderbare-enkel.de

Eliza-Beth: A hatpettyes katicabogár

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
– Adok én szívesen a pöttyeimből – mondta a gomba. – Marad nekem még akkor is sok, nyugodtan vedd el, amelyik tetszik!
– Hogy néznék ki fehér pettyel? – szomorkodott Katica. – Az enyémek mind feketék, látod? – fordította oda a szárnyait.
– Akkor vigyél kettőt, mind a két szárnyadra egyet! – ajánlotta a galóca.
– Köszönöm, de inkább keresek tovább, hátha megtalálom a sajátomat – felelte a katicabogár, és elszállt. A réten talált egy elhagyott labdát. Igaz, pöttyös volt, de biztos, hogy egyik petty sem az övé, mert túlságosan nagyok és fehérek. Pici feketét nem látott rajta, pedig jó alaposan körbemászta. Közben meg is ijedt, mert egy csupaszáj virág egyik szája megszólalt.
– Mit keresel, Katica?
– Az elveszett hetedik pettyemet – válaszolta a kis bogár. – Nem láttad véletlenül?
– Sajnos nem láttam. Szívesen adnék az enyémekből, de nekem sincs egy sem – mondta a tátika, és mutatta bársonyos sárga szirmait.
– Nem baj, te így vagy szép! – vigasztalta Katica a virágot, és továbbvándorolt. Addig-addig repkedett a réten, míg összetalálkozott a cinegével.
– De szép napszínű mellényed van, cinege! – dicsérte meg a kismadarat. – Mondd csak, nem láttad véletlenül az elveszett pettyemet?
– Sajnos nem – felelte a cinke. – De kérdezd meg a rét tündérét, hátha ő tud róla. Ott napozik éppen a harangvirág kelyhében.
Katica odaszállt, és halkan megkondította a halványlila harangvirág egyik csengettyűjét. Szilli, a rét tündére kikukucskált kelyhéből.
– Mi szél hozott erre, hétpettyes katicabogárka? – csilingelt vidám hangja.
– Sajnos már csak hatpettyes vagyok – szomorkodott Katica. – Elveszett a hetedik, a legszebb pettyem. Tudnál segíteni rajtam?
– No, nézzük csak! – töprengett el Szilli. – Mikor láttad utoljára?
– Tegnap még megvolt, az biztos – felelte Katica. – Sőt, ma reggel is láttam a patak tükrében. Aztán hancúroztunk egy jót a barátaimmal, és utána már nem volt meg.
– Nocsak! Hancúroztatok? És nem lehet, hogy esetleg a barátaid többet tudnak, mint én? – kacsintott a kis bogárra huncutul a tündér.
– Gondolod? Lehet, hogy csak megtréfáltak, és náluk van pettyeim legszebbike?
– Mindjárt meglátjuk – csilingelte a tündér, és varázspálcáját megsuhintva bűbájszavakat suttogott. A pálca nyomán képek jelentek meg a levegőben, halványan, de azért jól láthatóan. Katica a barátaival… Katica a barátai nélkül… végül a barátok Katica nélkül, ahogy vígan nevetgélve gurítják egy levél alá az elcsent hetedik pettyet. – Látod? Ott van a pettyecskéd.
– Jaj, én meg világgá szaladtam bánatomban – kacagott megkönnyebbülten Katica. – Biztos kinevetnek majd a többiek, de nem baj, most én voltam soron a tréfában. Köszönöm a segítségedet, Szilli!
Katica vidáman hazaszállt. Barátai aggódva várták, és azon nyomban visszaadták az elcsent pettyet. Végül együtt nevettek a jól sikerült tréfán, és Katica fogadkozásán: „Úgyis visszakapjátok!”


A katica elveszett pöttyei

Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett. Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben. Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta.
Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem. Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van. Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél. Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
- Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
- Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim. - Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.
- Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket. katica_elveszett_pottyei 
Egy szempillantás, és Kiskatica már ott volt barátnője mellett. Kezet mosott, elővette a selyem törlőkendőt, és nekilátott a pöttyek törölgetésének. Nem először teszi ezt meg barátnőjének.
- Jaj, csak óvatosan! Ugye milyen gyönyörűek? - kényeskedett Nagykatica
- Nagyon szépek, mind a hat úgy csillog, mint a fényes csillag.
- Mit mondtál?!
- Bocsáss meg Nagykatica, valami rosszat mondtam? - Hány pöttyet mondtál?
- Azt mondtam mind a hat...
- Talán hét, mert én hétpöttyes katicabogár vagyok.
- Tudom én azt, de sajnálom, most csak hat pöttyed van.
- Haaat? Az nem lehet! - már ugrott is fel, szétnyitotta a szárnyait, és elkezdett számolni
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat. Hol van a hetedik csodás pöttyem? Biztosan elloptad! - rivallt rá a riadt Katicára, aki alig hallhatóan rebegte.
- Én nem nagykatica_6, nem loptam el, hova gondolsz?
- Igen te voltál, mert irigy vagy, hogy neked nem ilyen szépek a pöttyeid. Mutasd!
Kiskatica könnyes szemmel megfordult, és barátnője elkezdte számolni a pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét. Neked hét van. Akkor biztosan a tücskök lopták el az én csodás pöttyemet - elővett egy távcsövet, a tücsökék háza fele fordult, és belenézett. - Nézd Kiskatica! Ott van a csodás pöttyem!
Kiskatica megtörölte a szemét, kissé hüppögött, de belenézett a távcsőbe.
- Ott! Ott látod? Kázmér dobálja a levegőbe az én csodás pöttyemet!
Kiskatica valóban látta Kázmért, ahogy egy gömbölyű, pöttyes valamit dobál a levegőbe.
- De azon ott több pötty van, nem csak egy - mondta bátortalanul.
- Persze mert, más katicáktól is ellopta, de a legszebb az enyém. Odamegyünk, és elvesszük tőle - jelentette ki határozottan Nagykatica, és már indultak is a tücsök háza felé.
Mire odaértek Kázmér, már a hegedűjét hangolta.
- Elloptad a csodás pöttyemet! - kiáltotta Nagykatica köszönés helyett.
Kázmér ijedtében még a vonóját is elejtette.: - Mit loptam én el?
- Láttuk, dobáltad a levegőbe. Igaz Kiskatica? katica_elveszett_pottyei_kazmerKiskatica csak bólogatott. Ekkor Kázmér letette a hegedűt, és felkapta azt a valamit, amit dobált a levegőbe.
- Ez egy pöttyes labda, ezzel labdázni lehet. Különben is ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak - nevetett az ámuldozó katicákon.
- Nem igaziak? Akkor hova tűnt a pöttyem?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt. Itt van mind az öt.
- Mennyiii?
- Mondom öt, öt szép kerek pötty.
- De hétnek kellene lennie - mondta halkan Kiskatica, mert a barátnője meg sem tudott szólalni.
- Ne bőgj már - vakarta meg a fejét Tücsök Kázmér, majd felkiáltott. - Lepke Piroska! Csakis ő lehetett - és már nézte is távcsövön a lepke udvart. - Ott van! Mondtam én. Elmehetnék Serlok Holmsnak.
A lányok is belenéztek a távcsőbe, és valóban látták Lepke Piroskát, kezében ott volt egy csokor vadvirág, és a katica ellopott pöttyei. Már indultak is a lepke udvar felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér és Kiskatica.
katica_elveszett_pottyei_lepke_piroska2- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom, ott vannak a kezedben! - kiáltotta Nagykatica.
- Mit adjak én vissza? A te pöttyeidet? Ez egy pöttyes váza, amibe a virágokat teszem, amiket most szedtem. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit. 
- Egy-kettő-három-négy. Itt van mind a négy. Nagykatica kis híján elájult.
- Négy? Nekem hét pöttyem volt! A méhek, biztosan azok voltak - és már nézett is a távcsövébe. - Ott! Ott vannak a pöttyeim. Nézzétek!
A többiek is látták Mézikét ahogy sütkérezik a napozó ágyon és Nagykatica pöttyeit emelgeti. Már indultak is a méh lak felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! - látom, ott van az asztalon.
katica_elveszett_pottyei_mezike2
- Ezek a te pöttyeid? Ez egy pöttyes bögre. Mézes teát iszogattam belőle - nevetett Mézike. - Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom. - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három. Három csodás pötty.
- Három? De hét volt! A hangyák, biztosan azok lopták el - és már nézett is a távcsövén Hangyáék felé. - Igen, ott vannak! Alfréd tologatja őket!

Valóban mindenki látta, ahogy Hangya Alfréd, egy keréken tologatja Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a hangya ház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Kiskatica. 
katica_elveszett_hangya_alfred- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom hogy tologatod őket.
- Ezek a te pöttyeid? Vegyél szemüveget, hiszen ez egy pöttyes talicska. Homokot hordok a homokvárhoz. Ezek a nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő. Itt van mind a kettő.
- Kettő? Az nem lehet. Hét pöttynek kell lennie. Hol lehetnek? Csiga Oszkár! Biztosan ő lopta el. Igen! Ott vannak a pöttyeim! - kiáltott fel Nagykatica, amikor belenézett a távcsőbe.
Valóban mindenki látta, hogy Oszkár nagy lapáttal emelgeti Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a csigaház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Hangya Alfréd, és Kiskatica.

katica_elveszett_pottyei_csigaoszkar- Azonnal add vissza a pöttyeimet! Láttuk, ahogy lapáttal emelgetted őket.
- Ezek a te pöttyeid? Hahaha. Ez egy pingpong ütő, és egy pöttyes pingpong labda. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy. Hát itt van egy pötty.
- Egy? - kiáltott fel Nagykatica, és élettelenül hullott a földre.
- Mi történt vele? Most mit csináljunk? - tanakodtak.
- Meg kell találni Nagykatica hat csodás pöttyét. Itt már csak a mezőtündér segíthet. Ki tart velem? - kérdezte Kiskatica.
- A mezőtündérhez akarsz menni? Az veszélyes lehet - mondták a többiek.
- Meg kell tennem, ő a barátnőm - és felemelte Nagykaticát a földről, egy nagy levélre fektette, nekiveselkedett, majd húzni kezdte a nagy csipkebokor felé, ami mögött a mezőtündér lakott.
A többiek egy darabig némán nézték, az erőlködő katicát, de egyszer Csiga Oszkár felkiáltott.
- Várjál Kiskatica, én is segítek!
- Én is! Én is! - kiáltották a többiek is.
Így aztán mindenki összefogott, és együtt indultak útnak az ájult Nagy Katicával. Kiskatica, Csiga Oszkár, Hangya Alfréd, Mézike, Lepke Piroska, és Tücsök Kázmér.
Igaz féltek, de rendületlenül vitték barátjukat a tündér felé, aki talán tudja hova lettek a csodás pöttyek. Nagy nehézségek közepette átverekedték magukat a szúrós csipkebokron, és valóban ott találták a tündérpalotát.
- Mezők tündére kérlek segíts a barátunkon Nagykaticán - kiáltották a palota kapujában. Ekkor megjelent a tündér. Zöld selyem ruha és tarka virágos kötény volt rajta, fején színes virágkoszorú. Kezében egy csipkebokorág.
- Miért zavarjátok a délelőtti pihenőmet?
- Kedves Tündér, kérlek bocsáss meg nekünk. A segítségedet szeretnénk kérni. A barátunkat nagy baj érte, elvesztek a pöttyei, és most élettelenül fekszik itt ezen a zöld levélen. Kérünk segíts rajta! - így kérlelték a tündért, aki a csipkebokor ággal megsuhintotta Nagykaticát és az egy szemvillanás alatt feléledt.

Meglepetten nézett körbe, majd könnyes szemekkel fordult a barátaihoz.
- Ti vállaltátok értem a veszélyt a tüskés bokron át, hogy nekem segítsetek? Bocsássatok meg nekem, nagyon szégyenlem magam, hogy megvádoltalak titeket. Mezők Tündére, kérlek engem büntess meg, én vagyok az oka, hogy megzavartuk nyugalmadat.
A tündér elmosolyodott, majd így szólt. katica_elveszett_pottyei_mezotunder 
- Nálam vannak a pöttyeid Katica, én vettem el mindig egyet, amikor megbántottál valakit. Visszakapod őket, mert megbántad tettedet, de jól jegyezd meg a kényeskedés, a hivalkodás, a mások megbántása rossz útra vezet - ekkor a Tündér belenyúlt köténye zsebébe, és színes virágszirmokat szórt Nagykatica felé.
Ebben a pillanatban a pöttyek visszakerültek a helyükre.
- Nagykatica megvannak a csodás pöttyeid! - kiáltották örömmel és már számolták is.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét! Éljen a mezők igazságos Tündére!
A Tündér elmosolyodott, felemelte a csipkebokor ágat és a kis csapat, hipp-hopp átrepülte a tüskés bokrot. Egy szemvillanás alatt a mező közepén találták magukat.
- Köszönöm Tündér! Nektek is köszönöm hogy a barátotok lehetek! - rebegte Nagykatica. - Tudjátok mit? Labdázzunk együtt! - és már repült is a pöttyes labda.
- Figyelj jól! Hozzád is elrepül. Kapd el hamar!
Mese forrása: https://bolt.anyameselj.hu/

Kép forrása: Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Kép forrása: flickr.com

Képek forrása: Kép forrása: Found on flickr.com

Könyvek:

Befejezésül egy elkészithető játék az Otthonovi - blogger oldalról

 

Feedek
Megosztás