Ötletelő: "Erre csörög a dió"

Kicsi dió (magyar népmese)

Élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret, olyan nagy szükség volt a háznál. A szegény ember azért elindult, hogy valami kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amint megy egy erdős helyen, eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle: - Hova mész, te szegény ember? - Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez nem fogok, mind meghalnak étlen - feleli a szegény ember. Arra azt mondja az ördög: - Azért egy tapodtat se menj tovább, majd én adok neked egy olyan portékát, amit ha okosan használsz, gazdag leszel, s nem lesz soha szükség a házadnál. Nesze ez a kicsi dió, ennek az a tulajdonsága, hogy akármit parancsolsz neki, mindjárt meglesz egyszeribe. - De hát én azért neked mit adjak? - azt kérdi a szegény ember. - Én nem kérek sokat - feleli az ördög -, csak azt add nekem, amit te nem tudsz a házadnál. A szegény ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő nem tud. De semmi eszébe nem jutott, s minthogy erősen meg volt szorulva, odaígérte. Akkor az ördög átadta a diót a szegény embernek, s elváltak egymástól. Hazaérkezik a szegény ember a dióval, s kérdi a felesége: - Hát hoztál-e valami ennivalót? Mert szinte halunk éhen, úgy oda vagyunk! - Én, hallod-e, semmi ételfélét nem hoztam - azt mondja a szegény ember -, hanem hoztam egy ritka diót. Ezt pedig adta nekem egy ember, s az azt mondotta, hogy ennek a diónak akármit parancsoljak, minden éppen úgy lesz. - S ezt miért adta neked, mert tudom, hogy ingyen csak nem adta - kérdi a felesége. Azt mondja rá a szegény ember: - Nekem egyebet nem mondott, csak annyit, hogy amit én a házamnál nem tudok, azt adjam neki a dióért. Én gondolkodtam, de semmit se tudtam olyat, oda is ígértem. Arra fellobban a felesége, s azt mondja: - No, te pogány, mit tettél, látod-e, én most várok gyermeket, s te azt nem tudtad eddig, s eladtad előre a gyermekünket. - Már, feleség arról én nem tehetek, ennek most már úgy kell lenni - azt mondja az ember, s parancsol a diónak: - No, te kicsi dió, az én házam népének velem együtt étel, ital, ruházat s minden bőven legyen! S arra meglett minden, amit az ember mondott, s a háznép olyan jóllakott a legfinomabb ételekkel, ahogy többször sohasem. A gazda mármost még nagyobbra akart terjeszkedni, s parancsolta a diónak, hogy neki a kicsi háza helyett legyen egy szép kőháza, körülötte szép kertek, a mezőn, közel a faluhoz, az ő számára szép kaszálók s szántóföldek, azonkívül mindenféle marhák, majorságok. Meg is lett minden, éppen az ő kívánsága szerint. Gazdag ember lett a szegény emberből, s közben a feleségének is megszületett a gyermeke. Mikor a legderekasabban folytatnák a gazdaságot, egyszer egy estefelé hozzá megy két öreg ember, s szállást kérnek tőle éjszakára. Õ adott is szállást örömmel s jó vacsorát. Este, ahogy vacsorálnak, azt mondja a két öreg a beszéd között a gazdának: - Tudjuk mi, hogy az ördög eljön az éjjel, hogy ha lehet, elvigye a te legkisebb gyermekedet, akit te nem tudva, szorultságból odaígértél neki. Mi azért jöttünk, hogy az ártatlant megmentsük, hogy ne essék az ördög kezébe. Fogadd meg a mi szónkat: mikor lefekszünk, tegyél az asztalra az ablak mellé egy egész kenyeret, hadd legyen az ott az éjjel. A gazda az asztalra teszi a kenyeret, s azzal lefeküsznek, s elalusznak mind, ahányan voltak. Mikor legmélyebben aludnának, egyszer tova éjfél felé kinn az ablak alatt megszólal az ördög, s azt mondja: - Hallod-e, házigazda, tudod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk? Add ki most, én azért jöttem. E szavakat a háziak közül senki sem hallotta, mivel mind aludtak, de a kenyér megszólalt az asztalon, s azt mondta: - Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűrj te is, mert én is eleget tűrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult az idő, akkor nőni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával agyba-főbe s két oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De el kellett tűrnöm, tűrj te is. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól megsütöttek, még meg is égettek, onnét kitettek, ide behoztak, egy nagy vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem, szenvedtem s várakoztam, tűrj s szenvedj, s várakozzál te is. Az ördög erősen bízott, hogy mihelyt a beszédnek vége lesz, övé lesz a gyermek, de abban bizony megcsalatkozott, mert éppen a beszéd végével megszólalt a kakas, s azontúl nem lehet neki hatalma az emberek között. Azért hát elfutott a maga országába. Így maradott meg a gazdának a kicsiny gyermeke. Jókor reggel a gazda jó reggelit adott a két öreg embernek, s megköszönte a feleségével együtt, hogy a fiacskájukat megmentették az ördög kezétől. A két öreg avval továbbutazott, s a szegény ember meg a felesége ma is gazdagon él, hacsak a kicsi diót el nem vesztették azóta.

A három dió (magyar népmese)

Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Olyan erősen szegény volt, hogy a három árva gyermekén kívül egyebe sem volt. Még azokat sem tudta mivel eltartani. Egy nap azt mondta nekik:

- Na, fiaim, vegyétek az utat elejetekbe, s menjetek, ki merre lát, mert én nem tudlak titeket tartani. Nincs mivel, mert én szegény ember vagyok.

El is ment a három testvér, s mikor egy keresztúthoz értek, azt mondták, hogy három esztendő múlva itt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. El is váltak, elmentek, ki merre.

Mikor betelt a három esztendő, eszébe jutott a legkisebb fiúnak, hogy haza kell indulnia. Egy öregembernél szolgált. De olyan becsületesen szolgált, hogy örökké jobban megcsinált mindent, mint ahogy mondták. Egy nap az öreg elé állott.


- Na, öregapám, betelt a három esztendő, s immár el kell mennem, hogy találkozzam a testvéreimmel. Amit megérdemlek, azt ad nekem fizetségbe.

Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra.

- Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom.

A fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam, ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el." Mondja is a fiú:

- Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja, s ha élünk, még megtérek ide.

- Járj békével, s az Isten adjon szerencsés utat, de én tudom, hogy ide hozzám soha meg nem kell térned.

Ment a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt három dióért szolgált.

- Nem baj, én ezt is szeretem. Nekem ez is jó, mert tiszta szívből adták.

A testvérek elzavarták a kisebbet, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül.

A kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért, s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz.

Elő is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is tudta megolvasni! ,,Ej - gondolta magában -, van mivel édesapámhoz hazamenjek." Elfelejtette a szomorúságát, étlenségét, csak mehessen haza.

Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána.

Közel a házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne vigyem épen haza." Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van.

Mikor a másik két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott, hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér, mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak három diója volt.

- Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívől adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok!

Elindult a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha.

Kisebb öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga máig is él, ha meg nem halt. Még most is feji azt a nagy esztena juhot.

Kép forrása: Parents Magazine

Várfalvy Emőke: Dió ébresztő

Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,

Ébredj már fel te, hétalvó, a szél neki így kiabál,

Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,

Bújj elő hát te lustaság, ne légy ilyen kényes!

Nyújtózkodik hát a gömböc s lepattan a gombja,

Hajlik az ág, hullik már a fának sárga lombja,

Kinyílik a zöld kabát s a dió hopp, lepottyan,

Kemény barna héjja lent nagyot kacagva koppan.


Kép forrása: http://www.lankavemeste.cz/

Mentovics Éva: Dió mondóka

Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,

Ébredj már fel te, hétalvó, a szél neki így kiabál,

Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,

Bújj elő hát te lustaság, ne légy ilyen kényes!

Kép forrása: http://kiflieslevendula.blogspot.hu/

Várfalvy Emőke: Diófa és a varjú

A Varjú ült az ágon lesett a Diófára,

De jó lenne egy nagy dió vacsorára!

Várja türelmesen a száraz faágon,

A sok érett dió végre földre szálljon.

Korog már a gyomra, szomorúan károg,

Közelebb repül az öreg Diófához,

Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok,

Ha nem adsz most ennem, biztos éhen halok.

Rendben, adok neked, de előtte kérlek,

Dalolj csak valamit, kedvencem az ének,

A madárdalnál nincs szebb ezen a világon,

Énekelj hát nekem, dióért kívánom!

A Varjú nekifogott hát a dalolásnak,

Hogy kedvére tegyen az öreg Diófának,

De bárhogy próbálta csak károgott egyre,

S nagyon igyekezett, hangokat keresve,

Nem sikerült megtalálni a dallamot sehogy,

S az öreg Fa biz’ neki diót nem adott.

Ejnye, hát ezt mi volt, tán gúnyolódsz rajtam?

Eredj innen, e zajt még egyszer meg ne halljam!

Még hogy diót adjak, ilyen borzadálynak,

Hogy nevezheted magad, ilyen hanggal madárnak?

Eloldalgott a Varjú s találkozott a Széllel,

A legnagyobb, s legügyesebb természet-zenésszel.

Ne szomorkodj Varjú, szedek diót neked,

Nem bűnhődhet senki, amiről nem tehet,

A Szél rázta a fát s csak potyogtak a szemek,

S a Varjú boldog volt, hogy végre mégis ehet.

Kép forrása: www.shutterstock.com

Találós kérdések:

Négy testvér egy ingben. Mi az?

Négyen laknak egy házban, úri méltóságban

Ablak nélkül való. csinálatlan házban.

Kép forrása: /thecomicswiener.wordpress.com

Hej, vára, vára, Nada vára, vára,
Diófa tetejébe, annak a levelébe,
Hej vár, vedd be! Hej vár vedd be!

Hej, vára, vára, Nada vára, vára,
Diófa tetejébe, annak a levelébe,
Hej vár vesd ki! Hej vár, vesd ki!

Kép forrása: i.pinimg.com

Játék:

Dió, dió, só, só.
Dió, dió, mák, mák.
Dió, só, dió, mák.
Dió, só, mák.

A diónál ökölbe szorított kézzel koppantunk az asztalra, a sónál nyitott kézzel a tenyerünkkel, a máknál a kézfejünkkel ütjük meg az asztalt. Figyelemfelkeltés, figyelemfejlesztés szempontjából is nagyon jó ez a mondóka.

Dióleső

A csőbe dobott diót a másik végén le kell csapni a gumikalapáccsal a kijelölt területen vagy a cső kimenő végéhez helyezett deszka darabon.

Kép forrása: LurkóVilág

Dió torna

A dió segítségével nagyon jól megtornáztathatjuk a talp, lábfej izmait. A gyakorlatokat természetesen mezítláb kell végezni.

  • A gyerekek görgessék a diókat a talpukkal körbe-körbe. Nagyon jó érzés, ahogyan csiklandozza a talp bőrét. Nehezebb feladat, ha leülve ezt egyszerre mindkét lábbal megpróbálják.
  • Szórjátok szét a padlón a diókat és a gyerekek próbálják őket a lábujjaikkal megfogni és összegyűjteni egy tálcára.
  • Jelöljetek ki egy célt – mondjuk két kisszékkel, vagy fakockákkal -, ebbe a kapuba kell lábbal begurítgatni a diókat. Ha többen játszanak, lehet mindenkinek egy külön kapuja. Az győz, aki többet tud bejuttatni a célba.
  • Ha ugyanezt udvaron játsszátok, megpróbálhatjátok söprűvel beterelni a diókat a célba.
  • Próbáljátok meg a diót egy fakanálon egyensúlyozva vinni. Lehet közben akadályokat is kerülgetni, például: megtöltött PET palackok között szlalomozni, két földre leterített ugrókötél között végigmenni, könyveket átlépegetni.

(Forrás: /jatsszunk-egyutt.hu)

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

Recept: DIÓS SAJTKRÉM EGYSZERŰEN

Hozzávalók:
10 dkg natúr krémsajt
1 dl habtejszín
1 csokor snidling (metélőhagyma)
1 kis gerezd fokhagyma (elmaradhat)
3 dkg darált dió
só és frissen őrölt bors  - ízlés szerint

Elkészítés: A snidlinget ollóval vagy éles késsel felaprítjuk, a fokhagymát összenyomjuk. A hideg habtejszínt elektromos habverővel kemény habbá verjük, hozzáadjuk a sajtkrémet, beleforgatjuk a snidlinget és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk.

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

Kiszáradt a diófa (dióverés kezdő napja: szeptember 8.)

Kiszáradt a diófa,

Nem játszhatunk alatta.

Majd megújul tavaszra,

Majd játszhatunk alatta!

 

A három dió (magyar népmese)

Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Olyan erősen szegény volt, hogy a három árva gyermekén kívül egyebe sem volt. Még azokat sem tudta mivel eltartani. Egy nap azt mondta nekik: 
- Na, fiaim, vegyétek az utat elejetekbe, s menjetek, ki merre lát, mert én nem tudlak titeket tartani. Nincs mivel, mert én szegény ember vagyok. 
El is ment a három testvér, s mikor egy keresztúthoz értek, azt mondták, hogy három esztendő múlva itt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. El is váltak, elmentek, ki merre. 
Mikor betelt a három esztendő, eszébe jutott a legkisebb fiúnak, hogy haza kell indulnia. Egy öregembernél szolgált. De olyan becsületesen szolgált, hogy örökké jobban megcsinált mindent, mint ahogy mondták. Egy nap az öreg elé állott. 
- Na, öregapám, betelt a három esztendő, s immár el kell mennem, hogy találkozzam a testvéreimmel. Amit megérdemlek, azt ad nekem fizetségbe. 
Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra. 
- Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom. 
A fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam, ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el." Mondja is a fiú: 
- Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja, s ha élünk, még megtérek ide. 
- Járj békével, s az Isten adjon szerencsés utat, de én tudom, hogy ide hozzám soha meg nem kell térned. 
Ment a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt három dióért szolgált. 
- Nem baj, én ezt is szeretem. Nekem ez is jó, mert tiszta szívből adták. 
A testvérek elzavarták a kisebbet, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül. 
A kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért, s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz. 
Elő is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is tudta megolvasni! ,,Ej - gondolta magában -, van mivel édesapámhoz hazamenjek." Elfelejtette a szomorúságát, étlenségét, csak mehessen haza. 
Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána. 
Közel a házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne vigyem épen haza." Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van. 
Mikor a másik két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott, hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér, mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak három diója volt. 
- Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívől adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok! 
Elindult a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha. 
Kisebb öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga máig is él, ha meg nem halt. Még most is feji azt a nagy esztena juhot.

Kép forrása: Kép forrása: Found on etsy.com

A bocskor a köpönyeg és a dió

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Mikor meghalt minden vagyonát egyetlen fiára hagyta. Nem volt az egyéb, mint egy bocskor, egy dió és egy köpönyeg. Felvette a fiú a bocskort, magára terítette a köpönyeget és zsebre vágta a diót. Gondolta, elmegy világot látni, szerencsét próbálni. Aztán ha megéhezik, majd előveszi a diót és megeszegeti. Ám ahogy ment, mendegélt észrevette, hogy az emberek észre sem veszik.

-          Vajon miért néznek át rajtam? Talán szakadt a köpönyegem? Szegényes a gúnyám?

Gondolta próbát tesz. Épp jött két asszony a mezőről. Beszélgettek. A legény meg átment köztük. De azok rá sem hederítettek. Nem látták. Ekkor jött rá a legény, hogy milyen értékes ajándékot hagyott rá az édesapja.

-          Vajon mit tud a bocskor? Hátha annak is van valami tudománya! Próbára teszem.

A gondolatot tett követte. Így szólt hangosan:

-          Bocskor! Vigyél fel annak a diófának a tetejére!

S lássatok csudát! Abban a szempillantásban felszaladt a diófa tetejére.

-          Jaj! Mi lesz velem? Gyorsan utasítom a bocskort. Hé, te bocskor, vigyél vissza azonnal a diófa alá!

Még szinte ki sem mondta, máris ott állt a diófa alatt.

-          Nocsak! Ez is értékes ajándék! – nézett örömmel a bocskorára.

No de a diócskát nem merte még kibontani. Ezzel a két ajándékkal is sokra viszi. Vígan lépkedett tovább. Ment egyenest a királyi palotába. Bezörgetett a palota ajtaján és jelentkezett szolgálatra. A király felfogadta szívesen, mert nagy szüksége volt épp katonára. De nem ám azért, mert veszélyben forgott a vár, hanem azért mert minden katonája a királykisasszonyt kereste szüntelen. A király lányának az volt a szokása, hogy elbújt és napokig elő sem került. Hiába keresték, hiába kutatták. Bánatos volt a király, mert nagyon szerette egyetlen leányát és féltette őt. Most is éppen az egész udvar a királykisasszonyt kereste, így hát jól jött a segítség. A legény a hátára terítette a köpönyeget. Lábára húzta a bocskorát és így parancsolt:

-          Hipp-hopp, legyek azonnal a királylánynál!

Abban a pillanatban a legmagasabb vártorony legeldugottabb kis szobácskájában termett. Ott volt a királylány. De az olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. S mit hallott? Sírdogált a királykisasszony. Épp a galamboknak panaszolta szíve fájdalmát:

-          Óh, drága galambok! Milyen jó nektek, hogy szabadon jártok-keltek a világban! Lám én itt a palotában csak rab vagyok. Soha el sem hagyhatom a várat. Apám nem enged szabadon. Rab madár vagyok díszes kalitkában.

Nagyon megsajnálta a legény a királylányt. Nem fedte fel magát, hanem halkan odasúgta a csodabocskornak:

-          Hipp-hopp, legyek azonnal a királynál!

A következő pillanatban ott állt a trónteremben. Szépen levette magáról a csodaköpönyeget és láthatóvá lett. Odalépett a királyhoz és így szólt:

-          Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom! Rendelkezzél életemmel, rendelkezzél hű szívemmel! Megmondom én, hogy hol van a királykisasszony.

-          Hol? Hol? Ezer arany üti a markod, ha megmondod!

-          Elárulom, de nem az ezer aranyért, hanem a királykisasszony kezéért.

-          Nagy árat kérsz érte! Miért kell neked a királylány?

-          Azért, felséges királyom, mert nagyon megszerettem.

-          Neked adom a kezét, ha ő is úgy akarja. De tudd meg, hogy nagy veszélyben van a királykisasszony. Megjósolták nekem, hogyha kilép ebből a palotából, elragadja egy sárkány és soha többé nem láthatom.

A legény megígérte, hogy megóvja a királylányt minden bajtól. Csak adja neki a király a kezét. Utasította a csodabocskort, hogy legyen azonnal a királykisasszonynál a toronyban. Most azonban szépen bekopogtatott az ajtón.

-          Ki az? – kérdezte a bús királylány.

-          Én vagyok az, aki megment téged a keserű rabságból.

Ezt hallva a királylány azonnal kinyitotta az ajtót. Nagyon megtetszett neki ez a bátor legény. Szíves örömest a felesége lett. Csaptak hét országra szóló lakodalmat. A lakodalom után felvette a legény a csodabocskort. Magához ölelte a kedves feleségét és parancsolt a bocskornak:

-          Hipp-hopp, azonnal legyünk a világ legszebb helyein!

Így járták be a világot. Nagyon boldog volt a királylány, hogy olyan legényt kapott, aki minden kívánságát teljesíti. Örült a szabadságnak. Örült a sok csodálatos látnivalónak. Mégis egy napon épp aludt a férje, amikor csendesen ellopta a bocskort és a köpönyeget. Felvette a bocskort. Magára terítette a köpönyeget és hipp-hopp, eltűnt. Az ifjú férj mikor felébredt kereste mindenhol a feleségét, de nem találta.

Nagyon elszomorodott. Hol keresse? Merre találja? Nincs semmije! Nincs senkije ezen a világon! Keservesen sírni kezdett. Épp így kesergett, mikor zsebkendőért nyúlt a zsebébe, hogy könnyeit letörölje és mit talált ott? A diót, amit apjától örökölt.

-          Ha a bocskor és a köpönyeg varázserejű volt, talán ez a dió is az – gondolta. Azzal feltörte a diót. S mi történt? Halljatok csudát! A dióból előugrott egy pici kis manócska.

-          Mit parancsolsz édes gazdám? Teljesítem a kívánságod.

-          Jaj, de jó, hogy itt vagy kicsi manócskám! Eltűnt a feleségem. Elvitte a csodabocskort és a láthatatlanná tevő köpönyeget. Ha meg nem találom, elfogy az életem gyertyája a nagy bánatban. Nélküle semmit sem ér az életem!

-          Ne keseregj, kedves fiú! Segítek. De tudd meg, hogy csak egyetlen kívánságod teljesíthetem, azután diófává válok és többé engem nem látsz.

-          Semmi másra nem vágyom, mint az én kedves feleségemre!

-          Rendben van. Fogd meg a kezem és csukd be a szemed, mert olyan gyorsan repülünk, mint a gondolat.

A legény szót fogadott. Amikor kinyitotta a szemét azt látta, hogy az ő kedves felesége épp a delfinekkel játszik a tengerben.

-          Jaj, de jó, hogy látlak, kedves feleségem!

-          Jaj, de jó, hogy látlak, kedves férjem!

-          Miért mentél el, édes feleségem?

-          Azért, mert szerettem volna egyedül is világot látni.

-          Hát nem szeretsz engem annyira, hogy velem láss világot?

-          Már hogyne szeretnélek! De a palotában sohasem lehettem egyedül. Vágyódtam a szabadságra. Vissza is akartam menni hozzád, csak egy kicsit kívántam a világot egyedül is látni. Meg tudsz nekem bocsátani?

Megölelték, megcsókolták egymást. Magukra terítették a láthatatlanná tevő köpönyeget és kiadták a parancsot a bocskornak:

-          Hipp-hopp, legyünk újra a királyi palotában!

A király nagyon megörült, hogy újra láthatja a kedves leányát és a férjét. Nekik is adta egész birodalmát. A legény jó király lett. A leány jó királynő. Szerette is őket az egész ország. Máig is élnek boldogan, szeretetben, ha meg nem haltak.

Várfalvy Emőke: Dió ébresztő

Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,

Ébredj már fel te, hétalvó, a szél neki így kiabál,

Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,

Bújj elő hát te lustaság, ne légy ilyen kényes!



Nyújtózkodik hát a gömböc s lepattan a gombja,

Hajlik az ág, hullik már a fának sárga lombja,

Kinyílik a zöld kabát s a dió hopp, lepottyan,

Kemény barna héjja lent nagyot kacagva koppan.
Kép forrása: wunschkind-herzkind-nervkind.blogspot.hu

 

Kányádi Sándor: Jön az ősz


Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.

 

Kép forrása: wunschkind-herzkind-nervkind.blogspot.de

Várfalvy Emőke: A diófa és a varjú

 


A Varjú ült az ágon lesett a Diófára,

De jó lenne egy nagy dió vacsorára!

Várja türelmesen a száraz faágon,

A sok érett dió végre földre szálljon.

Korog már a gyomra, szomorúan károg,

Közelebb repül az öreg Diófához,

Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok,

Ha nem adsz most ennem, biztos éhen halok.

Rendben, adok neked, de előtte kérlek,

Dalolj csak valamit, kedvencem az ének,

A madárdalnál nincs szebb ezen a világon,

Énekelj hát nekem, dióért kívánom!

A Varjú nekifogott hát a dalolásnak,

Hogy kedvére tegyen az öreg Diófának,

De bárhogy próbálta csak károgott egyre,

S nagyon igyekezett, hangokat keresve,

Nem sikerült megtalálni a dallamot sehogy,

S az öreg Fa biz’ neki diót nem adott.

Ejnye, hát ezt mi volt, tán gúnyolódsz rajtam?

Eredj innen, e zajt még egyszer meg ne halljam!

Még hogy diót adjak, ilyen borzadálynak,

Hogy nevezheted magad, ilyen hanggal madárnak?

Eloldalgott a Varjú s találkozott a Széllel,

A legnagyobb, s legügyesebb természet-zenésszel.

Ne szomorkodj Varjú, szedek diót neked,

Nem bűnhődhet senki, amiről nem tehet,

A Szél rázta a fát s csak potyogtak a szemek,

S a Varjú boldog volt, hogy végre mégis ehet.

Pákolitz István: Dió

Kihasad a dió
zöld zakója;
nem csoda, viseli
tavasz óta.

Őszanyó megvarrná
ökörnyállal,
de az a pár öltés
mit használna?

Lábadozik a szél
közel-távol:
kirázza a diót
zakójából.

Kép forrása: Kép forrása: Found on flickr.com

Kép forrása: Found on etsy.com

Juhász Magda: Csörög már a dió

Jaj de jó, jaj de jó,
csörög már a dió,
kis manó van benne,
és vidám a kedve.

Ki van benn, kis manó?
- Úgy bizony, halihó!
Ő gurítja széjjel
a diókat éjjel.

Törd csak fel a diót,
nézd meg a kis manót,
óvatosan szentem,
mert elszalad menten.

Ha mégis elszalad,
ne sírj, mert ott marad
a dióbél szentem,
de azt kapd be menten!

Kép forrása: http://turultanc.hu/

Erre csörög a dió,
Erre meg a mogyoró.
Erre csörög, erre,
Erre gyere, erre.
Falat törtek, az csörög,
Hordót vittek, az dörög.
Itt a dió, mogyoró,
Te vagy a hunyó!


Ismeritek Orosz Péter Diókönyvét? Ha nem, akkor itt megtalálhatjátok: http://dioskonyv.hu

Minden benne van, amit a dióról tudni érdemes. Ezeket a játékokat is itt találtam:

"Diótorony:

Ehhez a játékhoz szabad térre és sok dióra van szükség. A pályát úgy kell kijelölni, hogy a földre rajzolunk egy hatalmas T betűt. A T keresztvonala elég, ha egy lépés hosszú, szára azonban legyen legalább tízlépésnyi. A rövidebbik vonal az alapvonal, onnan céloznak a játékosok, a hosszabbikra pedig öt-hat diótornyot telepítünk egymástól legalább egy lépés távolságra. Egy diótorony négy dióból áll. A tornyot úgy kell felépíteni, hogy a hosszabbik vonalra háromszög alakban szorosan egymás mellé teszünk három diót, s a negyediket úgy rakjuk fölébük, hogy az az egymással érintkező diók mindegyikére támaszkodjék. Minden játékos kap öt diót, és felváltva dobnak célba a tornyocskákra. Miután mindenki dobott egyszer, újra kezdik a kört. Aki eltalált egy tornyot, s a torony diói szétgurultak, az fölveszi a négy, tornyot alkotó diót, valamint azt, amelyikkel eltalálta a többit. Ha nem talált, a saját diója is a földön marad. Az nyer, akinek az utolsó kör végén a legtöbb dió van a kezében.

Dió a lejtőn

A játékhoz nagyjából másfél méter hosszú deszkára és sok-sok dióra van szükség. A kb. kétarasznyi széles deszka két szélére jó, ha két vékony lécet erősítünk, mert így a leguruló diók nem tudnak a deszka oldalánál leesni, hanem úgy gurulnak, mintha egy vályú vagy sín irányítaná őket. Minden játékos kap öt diót, s ezeket megjelöli valamilyen módon, pl. filctollal. A deszka egyik végét fel kell támasztani valamire, de úgy, hogy a deszkáról leguruló dióknak elég szabad terük legyen, és ne ütközzenek bele semmibe.

A játékosok felváltva gurítanak. Úgy kell gurítani, hogy a diót leteszik a lejtő legmagasabb pontján, és elengedik. Nem szabad erősen meglökni a diót gurításkor! Célozni csak azzal lehet, hogy a deszka felső részén középre, jobbra vagy balra helyezzük a diót.

Miután az első játékos egy diót legurított, a következő jön sorra. Ő is egy diót gurít. Ha egy leguruló dió eltalál egy olyan diót, amely már a földön van, a szerencsés gurító mindkét diót fölveszi, akkor is, ha saját diójával ütközött. Ha a dió több diónak ment neki, a játékos mindegyiket felveheti. Minél több dió hever a pályán, annál gyakrabbak lesznek az ütközések.

Miután mindenki elgurította mind az öt dióját, a játékosok fölveszik azokat a diókat, amelyek a földön maradtak. A játék végén összeszámolják, hány dió van a kezükben a megmaradt és zsákmányolt diókkal együtt. Természetesen az nyer, aki a legtöbb zsákmány szerezte, s akitől a legkevesebbet sikerült elvenni.

Cél a gödör

A játékosok egy sima, homokos területen ásnak egy öklömnyi nyagyságú gödröt, és 5-6 lépésre tőle húznak egy vonalat. Mindegyik játékos kap öt-öt diót. A játékosok a vonal mögül dobnak célba a gödörre egymás után. Nemcsak dobni, gurítani is lehet a diókat. Célszerű akkora gödört kiásni, amibe valóban belefér öt dió. Az más kérdés, hogy minél több dió lapul már a gödörben, annál nehezebb egy újat begurítani. Miután az első játékos megszámolja, hány diója maradt a gödörben, öszeszedi dióit, és átadja a terepet a második játékosnak.

Ha már sorban mindegyikük befejezte a dobást, összeszámolják, kinek ért a legtöbb diója a célba. Csak azok a diók számítanak, amelyek benne maradtak a gödörben, amelyek kipattantak onnan, azok nem. Ha több játékos ért el azonos eredmény, döntőt játszanak köztük. A döntőket addig ismétlik, amíg egyértelműen ki nem derült, hogy ki a győztes.

Cél az edény vagy a faodu

A játék szabályai megegyeznek az előzőével, csak nem gödörbe, hanem egy edénybe kell beletalálni a diókkal. Legjobb az olyan edény (pl. régi cserépkancsó), amelynek a szája kicsit összeszűkül, így a célba ért diók nem pattannak ki belőle olyan könnyen, mint a gödörből. Ebben a játékban dobhatunk közelebbről is.

Ha faoduval játsszuk, a játék érdekesebb, de a játékhoz egy odvas fára is szükség van. Legalább olyanra, amelynek a gyökerei a talajon üreget fognak közre. Minden játékos 3-5 diót kap, és felváltva dobnak egy vonal mögül. A cél a faodu vagy a természetes mélyedés eltalálása. Aki nem találja el, nem kap pontot. Aki beletalál, két pontot kap. Az a legértékesebb, ha úgy esik a dió az oduba, üregbe, hogy annak széléről pattan be. Ezért három pont jár.

Cél a kör

A játék szabályai nagyjából megegyeznek az előző két célbadobóssal, azzal a különbséggel, hogy nem gödörbe vagy edénybe, hanem egy földre rajzolt körbe kell beletalálni.

A játékosok rajzolnak a földre egy kb. fél méter átmérőjű kört, s e körtől 5-6 lépésre húznak egy vonalat.

Minden játékosnak van öt-öt diója. A vonal mögött kell megállni, s onnan kell célba venni a földre rajzolt karikát. A játékosok ezúttal felváltva dobálnak, vagyis egyszerre mindegyikük csak egy diót dob el. Így aztán lehet, hogy valakinek a körbe talál a diója, de egy másik játékos kiüti onnan. A diókat gurítani is lehet, s a gurítás során még több diót lehet kiütni a körből. A viták elkerülése végett jó, ha diókat előre megjelölik, mert akkor pontosan lehet tudni, melyik kié.

Az nyer, akinek a legtöbb diója marad a játék végén a körben.

Diók a kosárban

Egy kisebb szakajtót vagy kosárkát rakjunk tele diókkal. A játék annál érdekesebb, minél több dióval játsszák. A játékosok üljék körbe a kosárkát, és kezdjenek el a diókat kivenni a kosárból. Egy játékos addig húzhat folyamatosan, amíg a többi golyó meg nem mozdul. Csak annak a golyónak szabad megmozdulni, amelyet éppen ki akarnak venni a kosárból. Vigyázzunk, ne lökjük meg a kosarat vagy az asztalt, amin a kosár áll. Mert akkor elromlik a játék.

A játék addig tart, amíg golyó van a kosárban, s az nyer, akinek a játék végére a legtöbb diót sikerült összegyűjtenie.

Rontom-bontom

Tizenhárom diót kell szorosan egymás mellé tenni, és egy vonal mögül egy tizennegyedik, festékpöttyel megjelölt dióval kell rádobni. Vagy gurítani. A játék célja az összerakott diók szétlökése. A játékos annyi pontot kap, ahány diót tud egy dobással kilökni, úgy, hogy a többi dióval ne érintkezzen. Minden dobás előtt a tizenhárom diót szorosan egymás mellé kell rendezni.

Pétanque dióval

A francia Riviérán, de máshol is ma is szívesen játszott golyódobálós játék őse. Egy vonal mögül először eldobnak egy diót. Minden játékos más színre festett dióval játszik. Az nyer, aki a dióját a jelöletlen dióhoz legközelebb tudja dobni. Közben más diója távolabb lökhető.

Kifelé a körből

A homokban a dió köré építünk egy kört. Kavicsból, de ha más nincs, akkor homokból. A cél a dió kipöckölése, egy mozdulattal.

Királyfi-királylány

Egy nagyobb kört kell rajzolni, amiből játék közben nem szabad kilépni. Egy játékos feldob egy diót, és egy másik játékos nevét mondja. A megszólított királyfi vagy királylány elkapja a diót, és elkap egy másik játékost. De legfeljebb csak hármat léphet. Ha nem kapott el senkit, ő marad a királyfi vagy királylány, és neki kell feldobni a diót. Az nyer, aki a legkevesebbszer dobja fel a diót.

Dióleső

Hosszabb csövön gurítják végig a diót, és a vállalkozó szellemű játékos kalapáccsal a kezében a cső végén várja. Csak egyszer üthet, amikor a dió a cső végén megjelenik."    (Orosz Péter)

És, hogy neglegyen az egy tucat:

Dombon érik a dió

Játékszabály: Ebben a játékban mindenki körbe áll. Elkezdik énekelni a Dombon érik a dió nótát. Kezet fogva elkezdenek futni egy irányba. Ahogy elérik a szöveg "rajta vissza" részét, gyorsan irányt változtatnak, és vissza haladnak. A "csüccs" szóra pedig mindenki leguggol. Azok akik csak lábbal érintik a földet, nyertesek. 

A Dombon érik a dió dalszövege:

Dombon érik a dió a dió,
Rajta vissza tessék kérem megbecsülni,
És a földre lecsücsülni - csücss! 

Más változatban:  Úgy is lehet játszani hogy kiesik az aki a földet érinti, és addig megy a játék amíg csak ketten maradnak.

 

Diófesték, tinta készítése (ahogy mi csináljuk):
Ez bizony nem egy tudományos eljárás, de egyszerű és nagyon élvezetes "játék":
1. Dió szüret alkalmával mindent összegyűjtünk: burkot, levelet, szél által letört ágat
2. Megtöltjük a festékkészítő fazekunket mindezzel és még a megtört dió héját is belezuttynatjuk.
3. A fazekat megtöltjük vízzel, de csak annyira, hogy a forrásban lévő lé ne fusson ki.
4. Feltesszük a fazekat a tűzhelyre és takarékon órákig forraljuk. (10-12 óra és az elforrt vizet pótoljuk, ha kell)
5. A kihült levet gézen vagy neylon harisnyán átszűrjük és beletesszük a festeni, batikolni kívánt textilt, fonalat, gyapjút és újra forraljuk. Közben belekeverünk egy marék sót és nagyjából 1 dl ecetet. Pár óra után levesszük a tűzről és a festett anyagokat benne hagyva megvárjuk, amíg kihül az egész. A megfestett anyagokat ecetes vízben kiöblítjük és megszárítjuk.
Festettünk már faliújság borítására textilt, terítőket csipkeszegéllyel a vásárra, fehér pólókat "cinegés pólónak.... Érdemes kipróbálni
Megjegyzés: A mardék levet is felhasználhatjuk, merha tovább forraljuk, akkor tinta lesz belőle, mellyel a gyerekek papírra tudnak festeni vagy kisebb üvegekbe töltve pár csepp citromolajjal jó szúnyog, darázsriasztó.
Kép forrása: dioskonyv.bionuss.eu

 

A hét receptje: Csokis, karamellizált dió

20131221_123331

Hozzávalók:

- 140 g apróra vágott dió
- 100 g cukor
- 1 teáskanál vaj
- 200 g tejcsokoládé
- 200 g étcsokoládé (én 52%-os bevonót használok)
- 1 teáskanál mézeskalács-fűszer, vagy szegfűszeg és fahéj
- 30 g aszalt vörös áfonya

A diót felaprítjuk, majd egy fazékban karamellizáljuk a cukrot. Tulajdonképpen felolvasztjuk, és ha aranybarna színt vesz fel a folyadék, akkor félrehúzzuk a tűzről és gyorsan belekeverjük a diót, majd a vajat. Ezután az egészet sütőpapírra borítjuk, majd két villával széthúzgáljuk nagyjából a diót.

Készítsünk elő egy 24-24-es formát, vagy több kisebbet. Ha szilikon, nincs vele dolgunk, ha nem, akkor ki kell bélelnünk sütőpapírral egy tálcának az alját, vagy egy műanyag tárolódobozét.

A csokoládékat egy hőálló tálba tördeljük és a mikróban felolvasztjuk. Közben vegyük ki néhányszor és keverjük át, adjuk hozzá a fűszert, majd azt is alaposan keverjük át. Gyorsan öntsük az előkészített formába, oszlassuk el egyenletesen, és rendezzük el rajta a diót, majd az áfonyával töltsük ki a lyukakat. Minimálisan azért nyomjuk őket bele a csokoládéba. A diót egyébként érdemes még egyszer késsel elvagdosni, mielőtt a csokiba kerül, abban az esetben, ha nagyobb darabokban állt össze. Vágjuk fel csinosan, ha ajándékba lesz, vagy törjük rusztikus darabokra, ha kínálni szeretnénkSzáraz helyen tároljuk…

Forrás: http://rupanerkonyha.cafeblog.hu/

Feedek
Megosztás