Cseresznye az üdeség és vidámság jelképe

A gyümölcsnek közel ezer fajtája van, a termés színe a fehéres sárgától a mély bordóig terjed, nagysága és alakja a kicsi kerektől a nagy szív alakúig ugyancsak sokféle, héja vékony és vastag is lehet. Tudatos emberi szelekciónak, nemesítéseknek köszönhető ez a változatosság: a közös ős a közel-keleti származású, savanykás erdei, vad- vagy madárcseresznye.

A Földközi-tenger medencéjében már az ókorban termesztették az „istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben), mivel katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten is honos gyümölcs virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.

Csupa egészség

cseresznye 78−82 százaléka víz, a római katonák ezért oltották vele eredményesen szomjukat. A természetgyógyászat a vesetisztító, vértisztító gyümölcsök közé sorolja, ezáltal bőrújító is, jó a pattanások ellen. Csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért az ízületi megbetegedések, például a köszvény megelőzésében is bizonyított hatása. A reumát is enyhíti, és segít a cukorbetegségben szenvedőknek. Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek ajánlott a fogyasztása. Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.

Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, viszont sok szénhidrát és növényi rost van benne. A vitaminok közül az A, a B1, a B2, a B6 és a C jelentős, így erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív - és rendszeri problémák kialakulását. Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz a cseresznyével: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot, és kiemelkedően sok vasat. Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott, káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős.

A bogyós gyümölcsökben általában található antocián erősíti és rugalmassá teszi az érfalat, gátolva az érelmeszesedés kialakulását. A cseresznyének gyulladást gátló, fájdalomcsillapító hatása is van, és a nátha kezelését is kiegészíti. S természetesen minél érettebb a cseresznye, annál édesebb, tehát gyümölcscukor-tartalma annál magasabb.

Zelk Zoltán: Megérett a cseresznye
Megérett a cseresznye
piroslik az ágon.
Ezer piros csengettyű
csilingel a fákon. 

Megérett a cseresznye
szedik a kosárba.
Holnap reggel szekérrel
viszik a vásárba.

Jaj,de piros,jaj de szép,
az íze de édes!
Sül is már a tepsiben
a cseresznyerétes!
Kép forrása: krokotak
Várfalvy Emőke: Cseresznye az ereszben

Egy kis piros Cseresznye,

Bepottyant az ereszbe,

Meglátta ezt a Rigó,

Érett cseresznyét falni jó!

Fütyülte és megette,

Így lett ebéd Cseresznye.

Kép forrása: premeditatedleftovers.com

Nyiri Attila: A cseresznye
Fehér ruhát öltöttem, senkinek sem kellettem.
Majd a zöldbe öltöztem, de azzal sem tetszettem.
Piros ruhát felvettem, azon nyomban elkeltem.
Kép forrása: www.nestforbaby.com
Zelk Zoltán: Megérett a cseresznye

Megérett a cseresznye
piroslik az ágon.
Ezer piros csengettyű
csilingel a fákon.

Megérett a cseresznye
szedik a kosárba.
Holnap reggel szekérrel
viszik a vásárba.

Jaj,de piros,jaj de szép,
az íze de édes!
Sül is már a tepsiben
a cseresznyerétes!
Kép forrása: www.easypeasyandfun.com

Kányádi Sándor: Cseresznye

Történt egyszer, éppen a tavaszi-nyári napforduló reggelén, hogy a felek, mármint a harmatos szemmel elköszönő tavasz s a széles mosollyal megérkező nyár, összeszólalkoztak. S ha még idejében közbe nem lép egy kisfiú meg egy kislány, talán össze is verekednek.
Pedig az elején igazán szívélyesek, mondhatnám testvérien kedvesek voltak egymáshoz. Az öreg tavasz kézen fogta az újdonsült nyarat, végigvezette erdőn-mezőn, hegyeken, völgyeken, dombokon, lankákon s a véget nem érő kalászringató síkságokon. Egyszóval annak rendje és módja szerint számba adott az előd az utódnak mindent, amit csak számba adhat a tavasz a nyárnak. Még tanácsokkal is ellátta a bölcs tavasz az ifjút, hogy hová kellene egy kicsit több eső vagy éppenséggel több napfény. Ahová már nem tellett az ő megfogyatkozott erejéből.
Hallgatta a nyár a tavaszt nagy figyelemmel, bólintott is olykor-olykor nyomatékul, miközben a szeme sarkából már az önálló gazda tekintetével vetett egy-egy pillantást az érőfélben lévő árpa- s a már-már sárgába hajló búzatáblákra.
— Aztán a gyümölcsösöket külön figyelmedbe ajánlom — mondta a tavasz, amint az ő utolsó harmatában ösvényt verve, a kertek felé közeledtek.
— Hogyne, hogyne, hát persze! — bólogatott a nyár szórakozottan, s közben az útjukba hajló kalászokat simogatta, húzogatta, hadd tömöttődjenek.
Oldalt kapta erre a fejét a tavasz. Látta, hogy a nyár már csak tiszteletből hallgatja az ő mondókáját, tanácsait. Sértődötten elhallgatott.
A nyár viszont észre sem vette a tavasz sértődöttségét, s továbbra is szorgalmasan bólogatott, mintha még beszélne az öreg. Bólogatott, és simogatta a kalászokat.
Ettől végképpen megbántódott a tavasz. Érezte, hogy a szíve is egyből megöregedett.
— Fiatalság, hálátlanság — mormogta már csak inkább magának.
A nyár persze erre is bólintott.
Sóhajtott egy nagyot a tavasz.
— Úgy bizony! — füttyentette el magát a kölyök nyár, mert éppen egy szarka repült el nagy csörögve a fejük fölött.
— Hát akkor szusszanjunk egyet, mielőtt elmennék — mondta a tavasz, amint beértek az első gyümölcsöskertbe, s azzal le is zöttyent az árpára érő körtefa alá. A nyár is vidáman mellékuporodott, de a szeme fönn, az ágak hegyén járt.
— Rázintsd már meg azt az alsó ágat — enyhült meg bölcsen a tavasz –, hadd lássuk, megérett-e már. — Látom, a nyálad is kicsordult, annyira kívánod.
Nem kellett kétszer mondani a nyárnak, fönn termett az ágak közt, rázta a fát, hogy csak úgy potyogott a körte.
— Elég, elég. Nem kell mindent egyszerre fölfalni! — fenyegette meg a földre huppanó fürge nyarat, aki hamar telekapkodta a kalapját körtével, s illedelmesen odakínálta az öregnek.
Az öreg tavasz ettől enyhült valamelyest. Kiválasztott egy érettebb formát, és elkezdte majszolni. A nyár pedig térde közé kapta a kalapot, és rágcsálni kezdett jó étvággyal.
— Hű, de finom, hű, de jó! — ujjongott a nyár.
— Hát igen, már ehető — mondta a tavasz, de megint csak elszomorodott attól, hogy a nyár milyen mohón zabálja az aranysárga körtét. Tulajdonképpen az ő körtéjét, s még csak le sem rágja tisztességesen a csutkáról, máris újba harap. ,,Mindenemet el fogja pusztítani ezzel a féktelen étvágyával, mindenemet, amiért annyit dolgoztam, kínlódtam — gondolta nagy búsan, és elnézett a szemközti cseresznyefa megfosztott ágai között. — No de ezt nem hagyom ennek a nagybélűnek" — villant fel a tekintete, amint meglátta az utolsó két szem cseresznyét a fán.
— Nini, cseresznye — dobta el a körtét kalapostól a nyár, s már rugaszkodott is a fára. De az öreg még idejében elkapta nyár úrfi nadrágját.
— Nem oda, Buda, a cseresznye még engem illet!
— Abbizony már az enyém! — nyelvelt vissza nyár úrfi.
— Majd mindjárt megmutatom, hogy mi a tied, szemtelenje! A fenekeden mutatom meg! — markolta meg most két kézzel a ficánkoló nyár nadrágját.
— Eresszen el, eresszen el, enyém a cseresznye! Én vagyok már itt a gazda, enyém a cseresznye, enyém, ha itt hagyta!
— Még nem mentem el. A cseresznyét nem hagyom.
— Mért ne hagyná? Evett már kend éppen elég cseresznyét. Mind kend ette meg.
— Ezt is megeszem, mert szemtelen vagy.
— Nem vagyok szemtelen.
— Az vagy, ha mondom.
És amíg így vitatkoztak, s már-már majdnem hajba kaptak, jött egy kisfiú meg egy kislány. A vakáció első napja lévén, boldogan fürödtek a harmatban. Az ő szemük is mind az ágak hegyén járt.
A kislány is meglátta a páros cseresznyét. Erre a fiú már fönn is volt a fán. Leszakította, és mint egy szép fülbevalót, a kislány fülére akasztotta. És azzal vidáman továbbugrándoztak.
Erre az öreg tavasz is elengedte nyár úrfi nadrágja trottyát. Az úrfi meg röstelkedve megkövette az öreg tavaszt. Jót nevettek azon, hogy mindketten hoppon maradtak.
— Hát akkor az esztendő ilyenkori viszontlátásra, fiam — mondta a tavasz, és megsimogatta a nyarat. Fölült a lombok között rejtőző kakukk hangjára, s elszállt.
— Viszontlátásra, viszontlátásra, köszönöm a tanácsait! — kiáltott utána a nyár meghatódva.
Szétnézett a kertben, arcát a tavasz utolsó, már fölszáradni készülő harmatában jól megmosta. Aztán fütyörészve nekivágott a határnak.
Igyekeznie kellett, nemsokára nyakában az aratás.
Kép forrása: www.mommymoment.ca
Cseresznyés sajttorta
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tortaformát vajazzunk ki.

A kekszet morzsoljuk össze, vagy tegyük egy zacskóba, és egy sodrófával törjük kisebb-nagyobb darabokra. Keverjük össze az olvasztott vajjal, majd rakjuk bele a tortaformába. Egyenletesen osszuk el, és egy kanál segítségével nyomkodjuk le. Süssük 10 percig. A sütőt ne kapcsoljuk ki, inkább emeljük fel 200 fokra.

A cseresznyét és a cukrot melegítsük fel egy serpenyőbe, majd adjunk hozzá fél narancs levét, valamint a fahéjat. A vaníliarúdból kaparjuk ki a magokat. A rúd egyik felét tegyük a rumba, melegítsük fel (kb. 5 perc). Ha kész, akkor tegyük félre.

A porcukrot keverjük össze a kukoricaliszttel és a krémsajttal. Adjuk hozzá a felvert tojásokat, a tejszínt, a vaníliás rumot, és a narancslevet.

A cseresznyés keverék felével és az apróra vágott csokoládéval keverjük össze, majd tegyük a kihűlt kekszes alaphoz. Süssük 40-45 percig, amíg szép aranybarna lesz a teteje.

Tálalás előtt készítsük el a csokoládéöntetet, amihez első lépésként melegítsük fel a tejszínt. Ha már elkezd forrni, akkor adjuk hozzá a jó minőségű, apróra vágott csokoládét, és egy habverővel keverjük simára.

A tortát díszítsük a megmaradt cseresznyével, és öntsük le a meleg tejszínes csokival.

Cukrozott cseresznye

Hozzávalók:

5 kg cseresznye, 1 kg cukor, víz, 5 literes üveg.
Elkészítés: A megmosott szép ropogós cseresznyét a következőképpen magvalom: szemöldökcsipesszel benyúlok a szár helyén, csavarok egyet, és kihúzom a magot. a szem szinte egyben marad. Ötliteres uborkásüveget tele rakok vele. 1 kg cukrot annyi vízzel hogy jól átnedvesedjen, addig főzök, míg a cukor el nem olvad. Ráöntöm a gyümölcsre, megforgatom az üveget, hogy mindenütt érje. A cukrosedényt nem mosom el, csak letakarom a gyümölccsel együtt. Másnap a levet beleöntöm, az edénybe, felforralom, és visszaöntöm. Ezt 12 napig minden nap megcsinálom, adigra a lé szinte alig van, akkor lecsurgatom és tüll alatt kiteszem a napra aszalódni. 1-2 nap alkatt kész, jól záródó edényben tárolom, de le is lehet fagyasztani, az még biztosabb.
Tanácsok: Más gyümölcsöt, megggyet, alig érett sárgabarackot, nektarint, őszibarackot szilvát is lehet, és főleg sárgadinnyét, nem túl éretten.

Forrás: http://www.hoxa.hu/

Kép forrása: varazspor.blogspot.com
Kép forrása: imgfave.com
Kép forrása: Les Coups de coeur de Stef

+ ötlet: Cseresznyevirág

Mester Györgyi: A pillangófa

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe.

Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta, és továbbállt.

A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt-múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz s az erdei gyomok szárai is, azután lassan megerősödött. Törzse előbb hajlékony botocskához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.      Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó barna ágacskáival senki sem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel sem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó, langy tavaszi esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő, hatalmas felkiáltójelként fölébe magasodó gyertyánok és bükkök lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a szálas faóriások koronáját.

Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán, gyorsan röpült az idő.  Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csupán azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, azután meg mind lehullottak. Nagy ritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről évre.

Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban, a szokásos, hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.

A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint azelőtt volt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.

A nagy, tüzes golyóbis napról napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon – gondolta –, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor próbaképpen egy kicsit megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. A fehér pillangóhadat jobban szemügyre véve észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő pillangófa!

Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárga csíkos, pihén pihés kis rovar telepedett a fehér pillére.

– Nem mész onnan – rivallt rá –, hagyd békén az én pillangóimat!

– Micsodáidat?! – ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. – Te buta kis vadcseresznyefa! Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!

A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: nagyra nőj, kicsi fácska, te vagy itt a legszebb!

Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paraván élő dísze lett a kis fa.

Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgáspirosan zöldesbarna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél múltával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdőszerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Kép forrása: chloeruoyi.blogspot.com
Kép forrása: www.meetthedubiens.com
Kép forrása: dollarstorecrafts.com
Kép forrása: craftsbyamanda.com

Befejezésül:

Magpárna fül(has) fájásra:

Kép forrása: www.meska.hu