Jelről jelre: Katica

Katica a gazdagság, gondtalan élet jelképe

Szalai Borbála: Katicabogárka
Katica -,
katica -,
katicabogárka,
jaj de szép,
jaj de szép
rajtad a kabátka!
Olyan színű,
mint a pipacs.
Hét gomb is van
rajta -
tán a szabó
piros pipacs
szirmaiból varrta.

Kincsek, kacatok verses, mesés oldala fényképe.

Katicás kiszámoló

Katicának hét pöttye.
Hátán csücsül örökre.
Megvan vajon mindegyik?
Kire hét jut, kiesik.
(Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét)

Kép forrása: craftsforkidsblog.com

Nagy Bandó András: Pöttyös katica


Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.

Kép forrása: Found on repiny.com

Sarkadi Sándor: Katicabogár

Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja
Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.


Kép forrása: http://www.craftymorning.com/

Eliza-Beth: A hatpettyes katicabogár

Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták. A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
– Adok én szívesen a pöttyeimből – mondta a gomba. – Marad nekem még akkor is sok, nyugodtan vedd el, amelyik tetszik!
– Hogy néznék ki fehér pettyel? – szomorkodott Katica. – Az enyémek mind feketék, látod? – fordította oda a szárnyait.
– Akkor vigyél kettőt, mind a két szárnyadra egyet! – ajánlotta a galóca.
– Köszönöm, de inkább keresek tovább, hátha megtalálom a sajátomat – felelte a katicabogár, és elszállt. A réten talált egy elhagyott labdát. Igaz, pöttyös volt, de biztos, hogy egyik petty sem az övé, mert túlságosan nagyok és fehérek. Pici feketét nem látott rajta, pedig jó alaposan körbemászta. Közben meg is ijedt, mert egy csupaszáj virág egyik szája megszólalt.
– Mit keresel, Katica?
– Az elveszett hetedik pettyemet – válaszolta a kis bogár. – Nem láttad véletlenül?
– Sajnos nem láttam. Szívesen adnék az enyémekből, de nekem sincs egy sem – mondta a tátika, és mutatta bársonyos sárga szirmait.
– Nem baj, te így vagy szép! – vigasztalta Katica a virágot, és továbbvándorolt. Addig-addig repkedett a réten, míg összetalálkozott a cinegével.
– De szép napszínű mellényed van, cinege! – dicsérte meg a kismadarat. – Mondd csak, nem láttad véletlenül az elveszett pettyemet?
– Sajnos nem – felelte a cinke. – De kérdezd meg a rét tündérét, hátha ő tud róla. Ott napozik éppen a harangvirág kelyhében.
Katica odaszállt, és halkan megkondította a halványlila harangvirág egyik csengettyűjét. Szilli, a rét tündére kikukucskált kelyhéből.
– Mi szél hozott erre, hétpettyes katicabogárka? – csilingelt vidám hangja.
– Sajnos már csak hatpettyes vagyok – szomorkodott Katica. – Elveszett a hetedik, a legszebb pettyem. Tudnál segíteni rajtam?
– No, nézzük csak! – töprengett el Szilli. – Mikor láttad utoljára?
– Tegnap még megvolt, az biztos – felelte Katica. – Sőt, ma reggel is láttam a patak tükrében. Aztán hancúroztunk egy jót a barátaimmal, és utána már nem volt meg.
– Nocsak! Hancúroztatok? És nem lehet, hogy esetleg a barátaid többet tudnak, mint én? – kacsintott a kis bogárra huncutul a tündér.
– Gondolod? Lehet, hogy csak megtréfáltak, és náluk van pettyeim legszebbike?
– Mindjárt meglátjuk – csilingelte a tündér, és varázspálcáját megsuhintva bűbájszavakat suttogott. A pálca nyomán képek jelentek meg a levegőben, halványan, de azért jól láthatóan. Katica a barátaival… Katica a barátai nélkül… végül a barátok Katica nélkül, ahogy vígan nevetgélve gurítják egy levél alá az elcsent hetedik pettyet. – Látod? Ott van a pettyecskéd.
– Jaj, én meg világgá szaladtam bánatomban – kacagott megkönnyebbülten Katica. – Biztos kinevetnek majd a többiek, de nem baj, most én voltam soron a tréfában. Köszönöm a segítségedet, Szilli!
Katica vidáman hazaszállt. Barátai aggódva várták, és azon nyomban visszaadták az elcsent pettyet. Végül együtt nevettek a jól sikerült tréfán, és Katica fogadkozásán: „Úgyis visszakapjátok!”

Kincsek, kacatok verses, mesés oldala fényképe.Kép forrása:  tippytoecrafts.blogspot.com

A katica elveszett pöttyei
Egy meleg nyári reggel Kiskatica vidáman repkedett a harmatos fű felett. Nagykatica a szomszéd család egyetlen lánya a tükör előtt gyönyörködött pöttyeiben. Neki voltak a legszebb pöttyei a kerek nagy mezőben, vagy legalábbis ő mindig ezt mondogatta.
Hivalkodó, kényes természete miatt nem volt egyetlen barátja sem. Illetve egy mégis volt, ugyanis Kiskatica időnként meglátogatta. Sajnálta Nagykaticát, hogy mindig egyedül van. Mindkettőjüket Katicának hívták, de Nagykatica még a nevében is nagyobb akart lenni barátnőjénél. Kiskaticát egyáltalán nem zavarta ez a megkülönböztetés. Ő jószívű, kedves, és segítőkész volt. Most is arra repült barátnője felé, és bekiáltott az ablakon.
- Nagykatica gyere, repüljünk együtt a harmatos fű felett!
- Dehogy megyek, még vizesek lesznek a pöttyeim.

- Nem lesznek vizesek, hiszen csodásan süt a nap.

- Ugyan hova gondolsz? A nap is árt a csodás pöttyeimnek, de ha akarod bejöhetsz, és kifényesítheted őket. 
Egy szempillantás, és Kiskatica már ott volt barátnője mellett. Kezet mosott, elővette a selyem törlőkendőt, és nekilátott a pöttyek törölgetésének. Nem először teszi ezt meg barátnőjének.
- Jaj, csak óvatosan! Ugye milyen gyönyörűek? - kényeskedett Nagykatica
- Nagyon szépek, mind a hat úgy csillog, mint a fényes csillag.
- Mit mondtál?!
- Bocsáss meg Nagykatica, valami rosszat mondtam? - Hány pöttyet mondtál?
- Azt mondtam mind a hat...
- Talán hét, mert én hétpöttyes katicabogár vagyok.
- Tudom én azt, de sajnálom, most csak hat pöttyed van.
- Haaat? Az nem lehet! - már ugrott is fel, szétnyitotta a szárnyait, és elkezdett számolni
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat. Hol van a hetedik csodás pöttyem? Biztosan elloptad! - rivallt rá a riadt Katicára, aki alig hallhatóan rebegte.
- Én nem nagykatica, nem loptam el, hova gondolsz?
- Igen te voltál, mert irigy vagy, hogy neked nem ilyen szépek a pöttyeid. Mutasd!
Kiskatica könnyes szemmel megfordult, és barátnője elkezdte számolni a pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét. Neked hét van. Akkor biztosan a tücskök lopták el az én csodás pöttyemet - elővett egy távcsövet, a tücsökék háza fele fordult, és belenézett. - Nézd Kiskatica! Ott van a csodás pöttyem!
Kiskatica megtörölte a szemét, kissé hüppögött, de belenézett a távcsőbe.
- Ott! Ott látod? Kázmér dobálja a levegőbe az én csodás pöttyemet!
Kiskatica valóban látta Kázmért, ahogy egy gömbölyű, pöttyes valamit dobál a levegőbe.
- De azon ott több pötty van, nem csak egy - mondta bátortalanul.
- Persze mert, más katicáktól is ellopta, de a legszebb az enyém. Odamegyünk, és elvesszük tőle - jelentette ki határozottan Nagykatica, és már indultak is a tücsök háza felé.
Mire odaértek Kázmér, már a hegedűjét hangolta.
- Elloptad a csodás pöttyemet! - kiáltotta Nagykatica köszönés helyett.
Kázmér ijedtében még a vonóját is elejtette.: - Mit loptam én el?
- Láttuk, dobáltad a levegőbe. Igaz Kiskatica?

Kiskatica csak bólogatott. Ekkor Kázmér letette a hegedűt, és felkapta azt a valamit, amit dobált a levegőbe.
- Ez egy pöttyes labda, ezzel labdázni lehet. Különben is ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak - nevetett az ámuldozó katicákon.
- Nem igaziak? Akkor hova tűnt a pöttyem?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három-négy-öt. Itt van mind az öt.
- Mennyiii?
- Mondom öt, öt szép kerek pötty.
- De hétnek kellene lennie - mondta halkan Kiskatica, mert a barátnője meg sem tudott szólalni.
- Ne bőgj már - vakarta meg a fejét Tücsök Kázmér, majd felkiáltott. - Lepke Piroska! Csakis ő lehetett - és már nézte is távcsövön a lepke udvart. - Ott van! Mondtam én. Elmehetnék Serlok Holmsnak.
A lányok is belenéztek a távcsőbe, és valóban látták Lepke Piroskát, kezében ott volt egy csokor vadvirág, és a katica ellopott pöttyei. Már indultak is a lepke udvar felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom, ott vannak a kezedben! - kiáltotta Nagykatica.
- Mit adjak én vissza? A te pöttyeidet? Ez egy pöttyes váza, amibe a virágokat teszem, amiket most szedtem. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit. 
- Egy-kettő-három-négy. Itt van mind a négy. Nagykatica kis híján elájult.
- Négy? Nekem hét pöttyem volt! A méhek, biztosan azok voltak - és már nézett is a távcsövébe. - Ott! Ott vannak a pöttyeim. Nézzétek!
A többiek is látták Mézikét ahogy sütkérezik a napozó ágyon és Nagykatica pöttyeit emelgeti. Már indultak is a méh lak felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, és Kiskatica.
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! - látom, ott van az asztalon.
- Ezek a te pöttyeid? Ez egy pöttyes bögre. Mézes teát iszogattam belőle - nevetett Mézike. - Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom. - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő-három. Három csodás pötty.
- Három? De hét volt! A hangyák, biztosan azok lopták el - és már nézett is a távcsövén Hangyáék felé. - Igen, ott vannak! Alfréd tologatja őket!

Valóban mindenki látta, ahogy Hangya Alfréd, egy keréken tologatja Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a hangya ház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Kiskatica. 
- Azonnal add vissza a csodás pöttyeimet! Látom hogy tologatod őket.
- Ezek a te pöttyeid? Vegyél szemüveget, hiszen ez egy pöttyes talicska. Homokot hordok a homokvárhoz. Ezek a nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy-kettő. Itt van mind a kettő.
- Kettő? Az nem lehet. Hét pöttynek kell lennie. Hol lehetnek? Csiga Oszkár! Biztosan ő lopta el. Igen! Ott vannak a pöttyeim! - kiáltott fel Nagykatica, amikor belenézett a távcsőbe.
Valóban mindenki látta, hogy Oszkár nagy lapáttal emelgeti Nagykatica pöttyeit. Már indultak is a csigaház felé. Nagykatica, Tücsök Kázmér, Lepke Piroska, Mézike, Hangya Alfréd, és Kiskatica.

- Azonnal add vissza a pöttyeimet! Láttuk, ahogy lapáttal emelgetted őket.
- Ezek a te pöttyeid? Hahaha. Ez egy pingpong ütő, és egy pöttyes pingpong labda. Ezek nem igazi pöttyek, ezek festve vannak.
- Nem igaziak? Akkor hova tűntek az én pöttyeim?
- Biztosan rosszul számoltátok, majd én megszámolom - és már számolta is Nagykatica pöttyeit.
- Egy. Hát itt van egy pötty.
- Egy? - kiáltott fel Nagykatica, és élettelenül hullott a földre.
- Mi történt vele? Most mit csináljunk? - tanakodtak.
- Meg kell találni Nagykatica hat csodás pöttyét. Itt már csak a mezőtündér segíthet. Ki tart velem? - kérdezte Kiskatica.
- A mezőtündérhez akarsz menni? Az veszélyes lehet - mondták a többiek.
- Meg kell tennem, ő a barátnőm - és felemelte Nagykaticát a földről, egy nagy levélre fektette, nekiveselkedett, majd húzni kezdte a nagy csipkebokor felé, ami mögött a mezőtündér lakott.
A többiek egy darabig némán nézték, az erőlködő katicát, de egyszer Csiga Oszkár felkiáltott.
- Várjál Kiskatica, én is segítek!
- Én is! Én is! - kiáltották a többiek is.
Így aztán mindenki összefogott, és együtt indultak útnak az ájult Nagy Katicával. Kiskatica, Csiga Oszkár, Hangya Alfréd, Mézike, Lepke Piroska, és Tücsök Kázmér.
Igaz féltek, de rendületlenül vitték barátjukat a tündér felé, aki talán tudja hova lettek a csodás pöttyek. Nagy nehézségek közepette átverekedték magukat a szúrós csipkebokron, és valóban ott találták a tündérpalotát.
- Mezők tündére kérlek segíts a barátunkon Nagykaticán - kiáltották a palota kapujában. Ekkor megjelent a tündér. Zöld selyem ruha és tarka virágos kötény volt rajta, fején színes virágkoszorú. Kezében egy csipkebokorág.
- Miért zavarjátok a délelőtti pihenőmet?
- Kedves Tündér, kérlek bocsáss meg nekünk. A segítségedet szeretnénk kérni. A barátunkat nagy baj érte, elvesztek a pöttyei, és most élettelenül fekszik itt ezen a zöld levélen. Kérünk segíts rajta! - így kérlelték a tündért, aki a csipkebokor ággal megsuhintotta Nagykaticát és az egy szemvillanás alatt feléledt.

Meglepetten nézett körbe, majd könnyes szemekkel fordult a barátaihoz.
- Ti vállaltátok értem a veszélyt a tüskés bokron át, hogy nekem segítsetek? Bocsássatok meg nekem, nagyon szégyenlem magam, hogy megvádoltalak titeket. Mezők Tündére, kérlek engem büntess meg, én vagyok az oka, hogy megzavartuk nyugalmadat.
A tündér elmosolyodott, majd így szólt. katica_elveszett_pottyei_mezotunder 
- Nálam vannak a pöttyeid Katica, én vettem el mindig egyet, amikor megbántottál valakit. Visszakapod őket, mert megbántad tettedet, de jól jegyezd meg a kényeskedés, a hivalkodás, a mások megbántása rossz útra vezet - ekkor a Tündér belenyúlt köténye zsebébe, és színes virágszirmokat szórt Nagykatica felé.
Ebben a pillanatban a pöttyek visszakerültek a helyükre.
- Nagykatica megvannak a csodás pöttyeid! - kiáltották örömmel és már számolták is.
- Egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét! Éljen a mezők igazságos Tündére!
A Tündér elmosolyodott, felemelte a csipkebokor ágat és a kis csapat, hipp-hopp átrepülte a tüskés bokrot. Egy szemvillanás alatt a mező közepén találták magukat.
- Köszönöm Tündér! Nektek is köszönöm hogy a barátotok lehetek! - rebegte Nagykatica. - Tudjátok mit? Labdázzunk együtt! - és már repült is a pöttyes labda.
- Figyelj jól! Hozzád is elrepül. Kapd el hamar!
Mese forrása: https://bolt.anyameselj.hu/

Kép forrása: www.allfreekidscrafts.com

Fésűs Éva: Pöttömke

Pöttömke akkora, mint egy lábujjhegyen álló katicabogár. Nem tudom, láttatok-e már lábujjhegyen álló katicabogarat? Én láttam.
Méghozzá a meseréti Pöttyös utcában, amit éppen azért neveznek így, mert ott van a katicabogarak mosodája.
Kifeszített pókfonálon szárad a napfényben a rengeteg parányi katica szoknya és olyan vidám látványt nyújt, amint ide-oda leng a szélben, hogy még a mogorva szarvasbogár is elmosolyodik, ha arra jár.
Csak Pöttömke haragszik a mosodára, mert attól nem ér rá az anyukája. Ő vezeti a mosodát, és bizony bőven akad dolga ennek a fürge, ezüstös hajú tündér-asszonykának, hiszen nemcsak a katica-szoknyák mosása, hanem a foltos pilleruhák, levetett zöld szöcske-ingek tisztítása is az ő gondja. Ezért aztán, ha Pöttömke megrántja a köténye sarkát, hogy „Anyu, mesélj!” – mindig csak ezt a választ kapja:
- Nem érek rá, kicsi fiam, majd később!
- Mikor lesz később? – faggatja Pöttömke.
- Télen. Amikor bezárjuk a mosodát. 
- Mikor lesz télen?
- Mihelyt lehull a hó.
- És mikor hullik le a hó?
- amint olyan hidegre fordul az idő, hogy az esőcseppek megfagynak odafönt a levegőben, és fehér hópihe-ruhában érnek földet.
- Bárcsak már olyan hideg lenne! – sóhajtja Pöttömke, mert nagyon vágyik a mesére. De a nap még forrón süti a meserétet és Pöttömke nem bír várni. Kiszalad a Pöttyös utcára, és körülnéz, hogy kit beszélhetne rá a meseszóra.
- Gyíkocska, állj meg, mesélj nekem4
- Jaj, dehogyis állok! Nagyon sietek. sürgős üzenetet viszek.
- Szabóméhecske néni! Mesélj nekem!
- Jaj, kincsem, dehogy mesélek, akkora munkában vagyok! Éppen pipacsszirmot szabok.
- Tücsök bácsi, ugye, te mesélsz nekem?
- Szós se lehet róla, gyermekem. Gyakorolnom kell az esti hangversenyre.
Senki nem ér rá, mindenkinek dolga van, csak Pöttömke unatkozik, és leül egy harangvirág tövébe sírni. amint javában záporoznak a könnyei, egyszer csak megszólítja valaki:
- Hát te kivagy, és minek szaporítod itt a harmatot?
Valamivel nagyobb kislány áll ellőtte, icipici piros táskával a vállán. Haja, mint a pitypang pelyhe, arca, mint a vadrózsa szirma. Pöttömke először duzzogva akarja elfordítani a fejét, de aztán meggondolja magát és bemutatkozik.
- Pöttömke vagyok, a tündér-anyukám egyetlen manófiacskája.
A kislány bólint: 
- Engem pedig Fontoskának hívnak, mert általában nagyon komoly vagyok, és ha megnövök, tündér szeretnék lenni, olyan, aki csupa jót és szépet tesz. Pöttömke nem tudja, mi az, hogy általában de felcsillan a szeme:
- Akkor most mindjárt gyakorolhatnád a tündérséget általában, és mesélhetnél nekem, meg játszhatnál velem általában, mert nagyon unatkozom, általában!
- Hát ezért sírtál? – csodálkozik Fontoska, majd megkérdezi: - Te miért nem jársz óvodába?
- Az micsoda?
- Az egy szép, kertes ház, ahol egész nap játszunk, énekelünk, mesét hallgatunk.
- Igazán?
- De ez még nem minden, mert rajzolni, sőt festeni is szoktunk, és bábszínházat játszunk.
- Milyen pompás lehet! Éppen nekem való! Vigyél magaddal, Fontoska.
- Azt nem lehet, de kérd meg anyukádat, hogy írasson be. Ha jó kisfiú vagy, biztosan szívesen fogad az óvó néni, és meglátod, soha többé nem fogsz unatkozni. 
Pöttömke jó kisfiú volt, és így esett, hogy három nap múlva, pici piros táskával a vállán, ugyanúgy igyekezett a Százszorszép óvoda felé, mint kedves, új pajtása, Fontoska. Örömtől és büszkeségtől dagadó szívvel lépte át a küszöböt, azután kíváncsian körülnézett.
- Jó reggelt, Pöttömke! – fogadta kedvesen az óvó néni. Már vártunk. de valamit elfelejtettél az ajtóban.
Pöttömke meglepetten hátranézett. Pillantása a kapu fölött lógó csengettyűvirágokra esett. Áhá, megvan! Belecsimpaszkodott a virágok szárába, és elkezdte őket rázni, hogy csak úgy csengett-bongott az egész Százszorszép óvoda. A gyereke nagyot nevettek, az óvó néni pedig felkapta és magához ölelte:
- Csöngetni nem kell, hiszen nyitva az ajtó. Hanem a köszönést felejtetted el. No, sebaj, holnap már tudni fogod, ugye? Most pedig gyere, megmutatom a helyedet a kiscsoportban. Leültetette manófiúcskát egy parányi, piros székre. Pöttömkének annyira tetszett a szék, hogy amikor az óvó néni félrefordult, hintázni kezdett rajta, előre-hátra, s addig billegett, míg egyszer csak…puff!...A szék felborult, Pöttömke legurult. Szerencsére nem nagyon ütötte meg magát, és inkább ijedtében szipogott, mint fájdalmában. 
- Hintázni is fogunk, Pöttömke – emelte fel az óvó néni – de majd odakint az udvaron. a szék nem arra való. Most kérlek, figyelj, mert mesét mondok, azután játszunk és meghallgatjuk a nagycsoportosok énekét. Kiderült, hogy már Fontoska is nagycsoportos, és egyedül is szépen éneke..Pöttömke elámulva hallgatta. Amikor délután hazafelé ballagott, már ő is halkan dúdolgatta magában a dalt. Otthon kíváncsian várta az anyukája.
- Nos, hogy érezted magad az óvodában?
Pöttömke kihúzta magát:
- Köszönöm, egész jól. Azt hiszem, holnap is elmegyek!

Kép forrása: http://letspourtea.com/

Linzer katicabogár

Hozzávalók:

Tésztához
Töltelék: lekvár
Díszítés: 5 dkg tortabevonó

Elkészítés:

A linzertésztához a szárazanyagokat a margarinnal szétmorzsoljuk, majd a tojást hozzáadjuk és készre gyúrjuk. A tésztából lecsípünk egy kis darabot és a kakaóport hozzágyúrjuk. Kis golyókat formálunk belőle, ezek lesznek a fejecskék. 
A maradék sárga tésztába belegyúrjuk a festéket. Kinyújtjuk és 5 cm-es kerek kiszúróval kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk, felére rányomkodjuk a tészta szélére a kis golyókat és így sütjük meg. 190 fokon légkeveréses sütőben kb. 5-8 perc alatt. 
Ha kihűltek lekvárral összetöltjük. Az alja a sima, erre jön a lekvár a teteje a golyóval sütött. 
A csokit felolvasztjuk, és tetszés szerint díszítjük pöttyökkel!

Forrás: http://www.sutnijo.hu/

Kép forrása: www.viccbox.hu

Katica szálló:

Kép forrása: kapanyel.blog.hu

Jelről jelre: csiga

Kép forrása: oeil2cha.blogspot.com.au

Csiga, az óvatosság, ész és megfontoltság jelképe

Csigabiga gyere ki,

Szebb a világ ideki,

Bújj ki kapud aljába,

Ló búsuljon magában,

Ha a lábad táncra áll,

Kilenc tücsök muzsikál,

Járod akár száz napig,

Míg bocskorod elkopik.

Kép forrása: Found on artesanio.com

Országhegyi Károly: Csupa csiga
Csigaházban
csigabiga.
Csiga hátán
csiga ház.
Csupa csuda
dús csalitban
csiga lassan,
csendben csúszik
csiga meg a
csigaház.

Kép forrása: Found on lesribambelles.canalblog.com

Tőgyi János: A csiga

Kicsi csiga család 
Csúszik a zöld fűben, 
Hátán hordja házát 
Egész esztendőben. 

Maga mögött húzza 
Hosszasan a nyomát, 
Szemeit kinyújtva 
Kémleli világát. 

Eső után reggel 
Útra kél a csiga, 
Megérkezik egyszer 
Vajon valahova? 

Nézz körül ha esett, 
Nézz a lábad elé, 
Ne legyen baleset, 
Lépj a csiga mellé!

Kép forrása: hu.pinterest.com

Mutogatós mondóka:

Amikor kinn süt a nap, (a két kéz öt ujja nyitva)
Kis csiga a házában marad. (az ököl zárva a hüvelykujj eldugva)
De amikor eső hullik, (két kéz a fej fölött, az ujjak mozgatása)
Csigabiga előbújik, (a fej két oldalán a két mutatóujj)
Neki az a jó idő,
Mikor esik az eső. (az ujjak mozgatása, az eső utánzása)
Kép forrása: Found on isastuce.over-blog.com

A csigacsalád meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csigacsalád. Heten voltak: csigamama, csigapapa és öt csigacsemete. Mindegyiküknek volt saját háza és uzsonnás táskája.

Csigamama minden reggel letépett egy friss salátalevelet, azt hétfelé osztotta, és a táskákba csomagolta. Csigapapa kiadta a jelszót:

– Megvan már az eleség, indulhatunk feleség! – és elindultak libasorban sétálni.

Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott öt csigacsemetéje, hátul vigyázott rájuk csigapapa.

Minden nap megmászták a Virágos-dombot. Fölfelé lassan kapaszkodtak, lefelé gyorsan csúsztak.

A domb aljában kicsomagolták az eleséget, és eszegetni kezdtek.

Arra ment egy éhes tücsök. Nagyot kordult a gyomra:

– Mennyi finom saláta, megenném egy falásra!

A legkisebb csiga megsajnálta az éhes tücsköt. Adott neki egy falat salátát.

Tovább eszegettek.

Arra repült egy csavargó madárka. Vágyakozva pillantott a salátára:

– Mindjárt vígabb lennék, ha egy kicsit ennék!

A legkisebb csiga megsajnálta a csavargó madárkát. Adott neki is egy falatot.

Megint tovább eszegettek.

Arra futott egy vézna nyúl. Úgy lihegett, mint egy fújtató:

– Reggel óta szaladok, adjatok egy falatot!

A legkisebb csiga a vézna nyulat is megsajnálta. Nekiadta az utolsó falatját.

Mikor befejezték az eszegetést, összecsomagoltak, és hazaindultak:

A Virágos-domb tetején szembejött velük a forgószél. Úgy zúgott-búgott, mint egy búgócsiga. A csigacsemeték mindjárt elfelejtették a fáradtságot, és csúfolódni kezdtek:

– Búgócsiga! Búgócsiga!

– Elhallgassatok! – röstelkedtek a csigaszülők. – Ne csúfolódjatok! Kérjetek szépen bocsánatot!

Ám a nagy zúgás-búgásban a csigacsemeték nem hallották meg a csöndes szülői szót.

– Búgócsiga! Búgócsiga! Brrrr! Brrrr!

Megelégelte a csúfolódást a forgószél:

– Majd adok én nektek búgócsigát! Egyszer voltam nálatok, elviszem a házatok! – azzal fogta, és felragadta mind a hét csigaházat. Megforgatta, megpörgette, mint a porszemeket.

– Egyszer voltam nálatok, forgatom a házatok! – Úgy játszott velük, mintha labdázna.

Mikor kijátszotta magát, visszapottyantotta a házakat a csigák hátára, és hahotázva elnyargalt:

– Ugye jó tréfa volt?!

– Mi az a tréfa?... – szepegte a legkisebb csiga.

Fáradtan érkezett haza a csigacsalád. Hang nélkül rakták le az üres uzsonnás táskákat.

– Holnap bocsánatot kell kérnetek a forgószéltől! – jelentette ki csigapapa.

– És minden rendbe jön! – tette hozzá csigamama.

– Igen mama, igen papa! Jóéjszakát mama, jóéjszakát papa! – válaszoltak kórusban a csemeték, és bevonultak a házaikba.

– Aludj te is, kicsim! – simogatták meg a csigaszülők a legkisebbet, aki még mindig ébren téblábolt. Azután házukba vonultak a szülők is. Az ajtót belülről jól bezárták.

Bezárkózott csigamama, elaludt csigapapa, bebújtak a testvérek... Csak a legkisebb csiga motoszkált a háza körül:

– Itt volt... Itt van!... Nem, ez nem az... Ez az!... Nem, ez sem az... Hol van hát?!... Hol az ajtóm?! Nincs meg az ajtóm!! Segítség! Elveszett az ajtóm!

Próbálta elölről, próbálta hátulról, próbálta jobbról, próbálta balról, de hiába.

– Nem tudok bemenni a házamba! Segítség!!

Abban a pillanatban megzörrent mellette a fű: ott állt az éhes tücsök. Megreccsent fölötte az ág: ott ült a csavargó madárka. Megdobbant előtte a föld: ott magasodott a vézna nyúl.

– Mit segítsünk, legkisebb csiga?

– Keressétek meg az ajtómat!

– Az ajtódat? De hiszen ott van!... – kezdte a nyúl.

– A házadnak a... – folytatta a madárka.

– Tetején! – fejezte be a tücsök.

– Ó, jaj! – jajgatott a legkisebb csiga. – A forgószél! Fordítva adta vissza a házamat!

– Ne búsulj, legkisebb csiga, segítünk mi a bajodon! – s a tücsök, a madárka meg a nyúl addig hórukkoltak, míg a házat visszafordították a talpára.

– Tessék, legkisebb csiga: az ajtó!

– Fáradj be rajta!

– Nyugodalmas jóéjszakát!

– Köszönöm barátaim! – ásította kimerülten a legkisebb csiga. – Jóéjszakát világ! – és úgy aludt reggelig, mint a bunda.

Reggel napsütésre ébredtek. A forgószél újra vidáman táncolt a réten.

– Nem vagy búgócsiga! Nem vagy búgócsiga! – kiabálták neki kórusban a csigacsemeték. A forgószél örömében úgy elnyargalt, hogy aznap elő sem került többet.

Csigamama friss salátalevelet tépett, hétfelé osztotta, az uzsonnatáskákba csomagolta, aztán tépett még egy levelet, háromfelé tépte, s adott a tücsöknek, a madárkának meg a nyúlnak is. Csigapapa rázendített:

– Megvan már az eleség, indulhatunk, feleség! – és elindultak a Virágos-domb felé.

Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott az öt csigacsemete, hátul vigyázott csigapapa. Mellettük mászott a mindig éhes tücsök, fölöttük repült a csavargó madárka, előttük nyargalt a vézna nyúl. Aki nem hiszi, keresse meg őket a réten!

Kép forrása: ecofriend.org

Fésűs Éva: A szívtelen csiga

Amikor a csigabiga megkapta a házát, még nem viselte a hátán. Boldogan járta körül szarvacskáit ki-be nyújtogatva, úgy gyönyörködött benne.
- Ugye szép, ugye szép? – kérdezte a kék szarkalábaktól.
A szarkalábak bólogattak, és elismerően énekelték:

Kicsi fehér hófehér
Csigabiga belefér.
Folyosója csavaros,
Kívül-belül takaros.
Fehérre meszelt falán átrengett a napfény. Igazán barátságos kis otthon volt. A csigabiga elgondolta, hogy a gyík kövek alatt lakik, a tücsök lyukban tanyázik, és még a gazdag hörcsögnek is csak földi üreg a lakása. Lám, egyikük sem olyan előkelő, mint ő, akinek igazi, hófehér házikója van.
Amint így örvendezett magában, egyszer csak lélekszakadva eléje röppent egy rémült kis katicabogár.
- Jaj, csigabiga szörnyű bajban vagyok! Kergetnek a rablólegyek! Kérlek, bújtass el a házikódban, mert már három pettyemet elrabolták!
A csigabiga gyorsan behúzta barátságos szarvacskáit, és azt mondta:
- Mit képzelsz, Pöttyös! Csupa virágpor a lábad, még behordanád hozzám! Bújj el máshová!
Azzal villámgyorsan behúzódott a házikójába, és jól elterpeszkedett benne, hogy a kicsi katica be se férjen. Szegényke ijedtében a negyedik pettyét is elveszítette, és az utolsó percben menekült be a rablólegyek elől egy virágkehelybe, amely jóságosan bezárult mögötte. A csigabiga bosszankodva dohogott, és amint elmúlt a veszedelem, hátára vette a féltett házikót, és odébb vitte egy mellékutcába, ahol nem járnak már katicák.
Alig helyezte el egy sárga boglárka szomszédságában, megdördült az ég, és nagy, fényes cseppekben esni kezdett az eső. A csigabiga megint élvezhette kényelmes kis házát, csak a szarva hegyét dugta ki, hogy lássa, irigylik e mások az ő szerencséjét. A bogarak a kő alá futottak, rög alá mentek az eső elől. Egyszer csak megkopogtatta valaki a csigaház falát, és sírós hangon így könyörgött:
- Csigabiga! Kérlek, eressz be! Eltévedt hangyácska vagyok. Hangyatojást őriztem a napon, amikor rámszakadt az zápor, és ijedtemben elvétettem az utat.
- Nincs hely! – szólt mérgesen a csiga, és egészen behúzódott.
- Legalább a hangyatojást hagy tegyem be hozzád, nehogy megázzék! – kérlelte a pici hangya, de a csigabiga hallani sem akart róla.
Nem is tudom, mi történt volna a riadt hangyácskával, ha egy lehajló levél meg nem szánja, és föléje nem borul apró, zöld ernyőnek.
A zápor után vidáman csillogott, frissen lélegzett a rét, csak a csigabiga volt morcos és mérges.
- Még tovább viszem a házamat – gondolta – hogy a hangyák se háborgassanak!
S meg is tette. Fogta, nagy nehezen felemelte a házát, és berakta egy békarokka tövébe.
- Na, itt jó lesz! – mondta nagy büszkén, és körülnézett.
Hát képzeljétek el, mit látott! Egy csuromvizes tücsök állt előtte.
- Kiöntött a lyukamból az eső, és hajléktalan lettem! Ó, ó, cipcirip! Kérlek szépen, adj nekem szállást egyetlenegy estére, amíg a lakásom újra kiszárad! Szép nótával fizetek érte.
- Még csak az hiányzik! – fortyant fel a csigabiga. Az én házam nem szálloda! Hordd el magad hegedűstől, vonóstól, mindenestől te ostoba!
Mit tehetett szegény tücsök, elindult másfelé szerencsét próbálni.
Útközben találkozott a katicával, és a hangyával is, és mindjárt kimuzsikálta mindhármuk bánatát:
Kicsi fehér csigaház,
Kerüld el, ha arra jársz!
Hiába is keresed,
Nincs ott vendégszeretet,
Nincs ott vendégszeretet.
Meghallotta ezt a réti tündér, aki a virágok szirmát, katicabogarak pettyét, pókfonalak hosszát számon tartja, és nagyon megharagudott a csigára. A csigabiga éppen újra hátára emelte a házát, hogy olyan helyre szállítsa, ahol tücskök sincsenek, amikor a tündérke aranyos zöld ruhájában eléje libbent. Kinyújtotta pici zöld varázspálcáját, és felkiáltott:
- Szívtelen csiga! Viseld hát a hátadon a házadat! Éjjel-nappal, télen-nyáron, amíg csak élsz. Senki be ne tegye hozzád a lábát!
A csigának a vére is meghűlt ijedtében. De abban a szempillantásban már rá is nőtt a háza a hátára. Azóta cipeli magával, ha tetszik, ha nem. Kövön, földön, fűszálon, hetedhét határon, és akár-merre visz az útja, le nem teheti soha-soha többé.
Itt a vége, fuss el véle.

Kép forrása: www.quernuscrafts.co.uk

László Dorottya: Miért lassú a csiga?

Réges-régen a csigák gyorsabbak voltak a gepárdoknál, talán még a versenyautóknál is. Gyorsaságukról ismerte őket mindenki az erdőben. S hogy miért lettek ilyen lassúak? Elmesélem.
Történt egyszer, hogy a csigának levele érkezett. Kivette a postaládából, és villámgyorsan elolvasta.
„Kedves Csiga!
Hallottam, tegnap megnyerted a futóversenyt. Szeretnélek hát meghívni magamhoz, hogy ezt megünnepeljük egy finom ebéddel.
Üdv: Rigó koma”
De a csiga sem volt ám buta! Jól tudta, hogy a rigó fel akarja falni, ezért esze ágában sem volt elmenni erre az ebédre. Viszont egy szívélyes meghívást nem illendő visszautasítani….
Így hát igazán nem tudta, mit is tehetne.
– Talán lemondhatnám – morfondírozott magában – de nekem sem esne jól, ha valakit meghívok ebédre, és az nem jön el.
Aztán remek ötlete támadt. Meg is írta gyorsan levélben, hogy sajnos, már más ebédre hivatalos, ezért nagyon sajnálja ugyan, de a rigó ebédjére nem tud elmenni.
Nagyon büszke volt az ötletére, és azt hitte, hogy ezzel a dolog el van intézve. Legnagyobb meglepetésére azonban a rigó visszaüzent:
„Kedves Csiga!
Ez igazán nem lehet akadály! Kivel fogsz ebédelni? Meghívhatnád őt is hozzám, és együtt ehetnénk. Feltétlenül üzend meg, hogy ki az, és mit válaszolt a meghívásra!
Üdv: Rigó koma”
Látta a csiga, hogy a rigó rájött a turpisságra, ezért azt üzente vissza, hogy váratlan esemény közbejötte miatt, sajnos, le kellett fújni az ebédet. De most akkor mit tegyen?
– Ha elmegyek a rigóhoz, akkor megesz engem. De ha udvariatlan leszek, és azt mondom, hogy nem megyek, ….hát, akkor is megesz! – sóhajtotta bánatosan, miközben egy levelet rágcsált.
Pár napjába beletelt, mire új ötlettel állt elő. Megüzente, hogy fáj a lába, és ezért nem tud felmenni annak a magas hegynek a tetejére, ahol a rigó lakik.
Ez volt az, amit nem kellett volna! A rigó nyomban visszaüzent egy levélben, hogy semmi baj, majd akkor ő eljön a csigához beteglátogatóba. Szegény csiga, most már hiába bizonygatta, hogy semmi komoly baja nincs a lábának, csak egy kicsit megrándult, a madár ragaszkodott hozzá, hogy meglátogatja.
– Jaj, jaj, most mit tegyek? – sápadt el a csiga.
– A rigó biztosan azért jön, hogy megegyen.
Jött is másnap a rigó, a legszebb fekete öltönyét vette fel a látogatás tiszteletére.
– Szia, Csiga koma! Jobban van már a lábad? – kérdezte a madár.
– Hát, ezt igazán nem mondhatom, Rigó koma – válaszolta a csiga.
– Na, mutasd csak! De hát neked nincs is lábad! – állapította meg döbbenten a rigó.
– Állj csak fel, kérlek, járj egy kicsikét! Hadd nézzem meg, milyen állapotban vagy!
Hát most mit tegyen? Soha életében nem járt még lassan! Most mégis felállt a székről, és ahelyett, hogy elcikázott volna, lassan döcögve csusszant az ajtó felé. Amint a rigó meglátta ezt a kínszenvedést, felkapta a karmaival, és visszatette az ágyba. Gondosan bekötözte a fájós haslábat, főzött teát, majd jobbulást kívánt, és hazament.
Hogy a rigónak miért esett meg a szíve a betegséget színlelő csigán, és miért próbálta meggyógyítani ahelyett, hogy, mint minden normális rigó, megette volna, azt még ma sem tudjuk.
De az biztos, hogy a csigának lelkiismeret-furdalása volt, amiért ily módon becsapta a szegény rigót. Félelmében, hogy kiderül a csalárdsága, még hosszú ideig lassan járt, s úgy megszokta, hogy teljesen eltunyult. Ma már, ha akarna, sem tudna ide- oda cikázni.
Ha a csiga a rigót be nem csapta volna, az én mesém is tovább tartott volna! Vagy még eddig sem!

Forrás: http://mesekonyvem.com

Kép forrása:

Kókuszos csiga recept

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • csipet só
  • 2 dkg élesztő
  • 4 tojás
  • 5 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl tej
  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 30 dkg kristálycukor
  • 2 evőkanál víz
  • (lehet dióval és cukrozott kakaóval is készíteni)

Elkészítés:

A lisztet, a sót, 2 csomag vaníliás cukrot és a margarint elmorzsolom. Hozzáadom az elkevert tojássárgáját és a tejben felfuttatott élesztőt, és könnyű tésztát gyúrok belőle. Ha kemény, kis tejet adok hozzá. Fél órát pihentetem.

Közben a 4 tojásfehérjét 2 kanál vízzel és a cukorral gőz felet kemény habbá verem, ha kész a hab, a kókuszt és a vaníliás cukrot hozzáadom, összekeverem.

A tésztát ketté vágom és téglalap alakúra nyújtom, megkenem a kókuszos habbal, két szélét behajtom, és 4-5-öt tekerek rajta, majd levágom a tésztát. A hengert feldarabolom, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsire teszem. (A maradék tésztával ugyanígy dolgozom.)

200 fokos előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm.

Kókuszos tekercs

Hozzávalók: 30 dkg háztartási keksz, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaópor, 2-3 dl feketekávé, ½-1 dl rum, 15-20 dkg vaj, 15-20 dkg porcukor, 15-20 dkg kókuszreszelék.

Elkészítése:

Vegyünk fél kiló háztartási kekszet, daráljuk meg! De vehetünk daráltan is. Keverjük össze 2 evőkanál kakaóporral, 20 dekagramm porcukorral, 2-3 deci feketekávéval, 1/2-1 deci rummal. Az egészet gyúrjuk jól össze.
Mindeközben 15-20 deka puha vajat keverjünk össze ugyanannyi porcukorral fehéredésig majd és ugyanannyi kókuszreszelékkel dolgozzuk jól össze. (szép hófehér legyen) Ezek után nyújtsuk el a kakaós tésztát (kb 50cm x 30 cm nagyságúra) egy darált keksszel jól meghintett zsírpapíron vagy sütőpapíron, kenjük meg a tésztát a cukros-kókuszos-vajas masszával, majd tekerjük fel. Szórjuk meg bőven kókuszreszelékkel. Tegyük hűtőben legalább egy órára. Felszeletelve tálaljuk!

Kép forrása: www.idecorsz.com

Kép forrása: Found on etsy.com

Jelről jelre: Kisegér

Forrás: saihirek.sathyasaibaba.hu

A versek:

Kását főz a kisegér...

Kását főz a kisegér, 
minden tálat telemér, 
ennek is ad egy kis kanállal,(hüvelykujj) 
annak ad egy nagy kanállal,(mutatóujj) 
amannak egy pohárkával, (középső ujj) 
ennek itt egy csuporkával,(gyűrűsujj) 
a legkisebbnek nem jutott,(kisujj) 
ezért aztán el is futott. (ujjainkkal a karján felsétálunk a nyakáig, és megcsiklandozzuk)

Kép forrása: 45mix.net/

Dombon áll egy házikó,
(kezünkkel háztetőt mutatunk)
házikóban ládikó,
(négyzetet mutatunk)
ládikóban kerek tálca,
(tenyerünk körül kört rajzounk)
kerek tálcán öt pogácsa.
(rámutatunk az ujjainkra)
Arra járt az egérke,
mind megette ebédre!
Hammmm!

Kép forrása: dzieciakiwdomu.

 

Csukás István: Egérmese

Dohogott az egér:
sosincsen friss kenyér!
Ahogy mondom, ezér
dohogott az egér.
A boltba bandukolt,
csukva volt az a bolt.
Ahogy mondom, úgy volt,
csukva volt az a bolt.
Végül is mit csinált?
Hát morzsát rágicsált!
Egyebet nem csinált,
csak morzsát rágicsált.

Kép forrása: http://www.koolkidscrafts.com

Drégely lászló: Kamrában az egerek

Kamrában az egerek
Szaladgálnak eleget,
Addig cincog mindegyik,
Míg a macska nincsen itt.
Ha a macska hazaér
Elbújik a sok egér!

 

Gyerekdal: Gryllus Vilmos: Hegedül a kisegér

Hegedül a kisegér, penget rajta,

Csellón játszik a macska, vonó a farka.

Ez a csuda zenekar cincog, nyávog,

A lagziban a táncot csak erre járod.


A mesék:

A hős egér

(Eszkimó népmese nyomán írta Jékely Zoltán)

Egyszer nagyot gondolt a kisegér, s kíváncsian kikukkantott a lyukból. Szép nap volt, se meleg, se hideg, éppen arra való, hogy sétálgasson, aki sétálni szeret. A mi kisegerünk pedig nagyon szeretett sétálni. 
Szólt is mindjárt a nagyanyjának: 
— Nagyanyókám, sétálni mennék! 
Egér-nagyanyó beleegyezett: 
— Nem bánom, elmehetsz, de ebédre itthon légy! 
A kisegér elindult. Amint ment, mendegélt, egy tó partjára érkezett. 
A kisegér körüljárta a tavat, aztán azt gondolta: 
— Nagy tó, nem kicsike, de azért én átúszom rajta. 
Azzal nekirugaszkodott, és átúszott a túlsó partra. Igen büszke volt rá, hogy ilyen ügyes. Hanem mikor hátranézett, csudálkozva látta, hogy a tó nem is tó. Hát akkor micsoda? Nagyanyó lábanyoma, belefolyt az esővíz ... 
Kíváncsian tovább bandukolt. Nézelődött, cincogott — egyszer csak egy nagy, magas hegybe ütközött. 
A kisegér most se várt sokáig, hanem azt gondolta: 
— Nagy hegy, nem kicsike, de azért én mégis átugrom! Aztán hopp! — nekifutott, átugrotta a hegyet. 
De alighogy hátranézett, megint csak elcsudálkozott: a hegy nem is hegy, hanem csak egy száraz fűcsomó... 
Most már csak azért is tovább baktatott. 
Jó messze járt már, mikor hirtelen két medvét pillantott meg. Verték, püfölték egymást. 
A kisegér egy darabig nézte őket, aztán azt gondolta: 
— Vad állatok, nem szelídek, de azért én mégis átcsusszanok közöttük! 
Azzal bátran nekilódult és átcsusszant a két verekedő állat közt. 
Most csudái kozott el csak igazán! Mikor hátranézett, látta, hogy nem is medvék verekednek, csak két kicsi hörcsög ... 
Nem is sétált tovább, hanem sietve hazament, s amit látott-tapasztalt, elmesélte a nagyanyjának. Az pedig jót nevetett rajta. 
— Butuska kisegér vagy, hallod-e! Látszik, hogy még nem kunkori a farkad! 
Azóta a kisegérből nagy egér lett, a farka is kunkori lett, ő maga is bizonyosan sokkal okosabb lett.
Kép forrása: https://www.kitchencounterchronicle.com

A kisegér

(Indián mese. Ford. Határ Győző) 

Egér asszonyságnak és Egér uramnak volt egy egér kislányuk. Ez az egér kislány nőtt, növekedett, és mindenfelé tudták már, hogy ő a világ legszebb kisegere. Oly szép volt, hogy Egér asszonyságnak mi jutott eszé­be, mi nem: gondolta, férjet kerít neki. Egér uram is segített, de csak úgy, hogy bólogatott, meg a farkincáját csóválta, mert afféle férjuram módjára a fejtörést és a döntést átengedte Egér asszonyságnak. Gondolt is ő az égvilágon mindenkire, aki a drágalátos kis egér leánykájának méltó férje lehetne; de mindegyiknek megvolt a maga hibája. Az egyiknek túlontúl hosszú volt a farka, a másiknak bozontos-nagy volt a bajusza, a harmadik­nak hiányzott a foga. Egyik sem volt arra érdemes, hogy ekkora magas kitüntetés érje. Hosszú tűnődés után Egér asszonyság és Egér uram gon­dolatai a Nap körül állapodtak meg. Alig várták, hogy jöjjön a hajnal; és mihelyt gurigás szekéren begördült, így szólították meg: 

- Téged várunk, hatalmas Nap. Tudd meg, hogy van egy tündöklő szépségű leánygyermekünk: a legeslegszebb kisegér, amilyen valaha szü­letett. Csak te lehetnél méltó férje, mert te vagy a leghatalmasabb; igen szeretnénk, ha feleségül vennéd. 

Hanem a Nap így válaszolt: 

- Nem én vagyok a leghatalmasabb; a leghatalmasabb a Felleg, amely még engem is elhomályosít. 

Ahogy ezt Egér asszonyság és Egér uram meghallották, nosza, útnak eredtek, hogy megkeressék a felleget. Meg is találták. Hát épp sírdogált. 

„Nem csoda, hiszen olyan egyedül van” – gondolták, és neki is el­mondták ugyanazt, amit a Napnak. 

- Nem én vagyok a leghatalmasabb – felelte a Felleg. – A leghatalma­sabb a Szél, amely engem is megkerget. 

Egér asszonyság és Egér uram csak álmélkodott, és indultak izibe, hogy megkeressék a Szelet. Ott találták az országúton, és ha nem is tudták utolérni, egy szempillantásra, ahogy lecsillapodott, a fülébe kiabálták: 

- Hatalmas Szél! Tudod-e… – De a Szél a szavukba vágott: 

- Tudok mindent. Csakhogy nem én vagyok a leghatalmasabb. Mert a leghatalmasabb az ott: a Fal, amely engem is feltartóztat. 

Egér asszonyság és Egér uram körülbámulnak: hát ott a Fal, nem messze. Odaszaladnak, szólnak hozzá, zöld mohás, roskatag, feketedett fal volt az már. Egér asszonyság és Egér uram szólítják, szólongatják torkuk szakadtából többször is; de csak nem hallja a Fal, olyan öreg volt már. olyan süket. Nemhiába mondják, hogy süket falnak hasztalan beszél az ember. Valahára nagy nehezen csak meghallotta, és így szólt: 

- Nem én vagyok a leghatalmasabb; a leghatalmasabb az egér, amely még rajtam keresztül is lyukat rág. 

Egér asszonyság és Egér uram egymásra néztek: felkunkorították farkincájukat, kissé hátra sunyították fülecskéiket, és ráncba szaladó, fontos­kodó képpel – uzsgyi!… Úgy eltűntek az országút árkán, hogy mielőtt látta volna valaki, már nem voltak sehol. 

Egér asszonyság és Egér uram csakhamar hozzáadták a lányukat egy ifjú egérhez, és a lakodalom napján Egér asszonyság is, Egér uram is szen­tül meg voltak győződve, hogy az ő vejüknél nincs hatalmasabb a világon. 

Meg is maradtak ebben a hitükben, s azontúl csupa boldogság volt az életük.
Kép forrása: http://renaissance-revival.com
Mozgásos játék:
1. Olyan háromszöget rajzoljunk a földre, melynek oldalai kb. 1 méter hosszúak. A szögekbe három gyermek leguggol átfogott térdekkel, ők a csuprok. A többi gyermek láncba áll, ők az egerek, akik különböző irányokból kerülgetik a csuprokat.

Csuporka, el ne dőlj!

Ha eldőlsz, összetörsz!

EGEREK: Ess, ess, ess, egeres!

El ne ess! Ki el ess

Hát az lesz egeres! A

ki eldől, „törött csupor” lesz

2. Kijelölnek egy „macskát“, a többiek az „egerek“. Mindenki rajzol magának egy kört, ez a „háza“. Legnagyobb háza a macskának van, pár méterre az egerektől. Benne egymás mellé rakott kő- vagy fadarabkák helyettesítik a kamrában levő „szalonnát“.



A játék elején mindenki a házában van. A macska leguggol, fejét a térdére hajtja, és alvást szinlel. Erre az egerek lábujjhegyen odalopakodnak a macska mellé, persze cincogva:
– Cin-cin cin…
Amikor meglátják a szalonnát, mindegyikük igyekszik egy darabot ellopni belőle. Erre a macska hirteten felugrik, s akit a szétfutó egerek közül sikerül elkapnia, mielőtt az a házába visszaérne, a játék ismétlésekor az lesz az új macska.

Árok cica: Két formában ismeretes: 1. szerepjátszó változat: az árokban levő „cica” igyekszik megfogni az árkon keresztül ugrókat, akik az árok mindkét oldalán szétszórva helyezkednek el. Akit megérint közülük, azzal szerepet cserél. – 2. fogyó-gyarapodó változat: akit megfogott a cica, mellette marad és együtt igyekeznek elfogni a többi játékost. Az a győztes, akit utoljára fognak meg. Ha nincs árok, azt földre karcolt két párhuzamos vonallal jelzik.

Barkácsolás:

Kép forrása: Found on facebook.com

Kép forrása: Uploaded by user

Kép forrása: Found on gettincraftystampin.com

Kép forrása: Found on welke.nl

Kép forrása: hu.pinterest.com

Kép forrása: Kép forrása: Margita Kmeťková

Befejezésül:

Jó játékot és aztán jó étvágyat!

Kép forrása: Found on alittlemarket.com

Egér fánk

Hozzávalók

  • 50 dkg finomliszt,
  • 1 db egész tojás,
  • 10 dkg olvasztott vaj,
  • 1 cs porélesztő,
  • 20 dkg cukor,
  • csipet só,
  • 1 dl langyos tej,
  • szükség eseten víz,
  • 3-5dl olaj a sütéshez.

Elkészítés

Az egészet összekeverem és egy lágy tésztát kell kapnom. Olyan nokedli tészta lágyságú legyen. Langyos helyen tartom végig.
Az olajat csak bekeverés után forrósítom fel.
Egy evőkanállal szaggatom bele az olajba edénytől függően 3-4 db-ot.
Lefedem fedővel és az egyik oldalát így sütöm, leveszem a fedőt megforgatom és a másik oldalát fedő nélkül sutöm tovább.
Szűrőbe szedem és vaníliás porcukorral szórom. Lekvárral vagy cukorral tálalom.

Forrás: ketkes.com

Jelről jelre: lepke

Lepke a fejlődés, az átalakulás jelképe

Gryllus Vilmos: Reggeli harmat

Reggeli harmat
kelti a lepkét.
Virág a réten
tárja a kelyhét.

Látja a lepke,
billen a szárnya,
virágkehelyben
reggeli várja.

Kép forrása: bluepurpleandscarlett.com

Tóthárpád Ferenc: Átváltozó

Nem érdekli, mi lesz holnap,
csak eszik és araszolgat.
Szekálják is sokan érte,
ám senkivel nem cserélne.

Petéből kelt, óvta erdő,
lombzabáló csúf tekergő
lett belőle – mondják róla.
Régi álma vált valóra,

bábbá vénült istenadta,
langyos szellő babusgatta…
Aztán… nocsak! Új varázslat:
napsugártól pille szárnyak

öltöztetik új ruhába.
Még a páva is csodálja!
S lám egy lepke a magasba'
hernyóságát kikacagja.

Drégely László: Csillagjáró három lepke

Szederje-bederje -

Gesztenyefa ágon
Három sárga lepke.
Egyik elszáll reggel,
Másik elszáll délbe'
A harmadik este
A csillagos égre,-
Csillagokról seper
Harmatot a rétre.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Simai Mihály: Tavaszi dúdoló
Szállj ide,
szállj oda,
ez a virágszálloda. Égre nyíló ablaka,
rétre néző ajtaja,

lepkeszárny-függönye,
a csillárja száz bibe.

Szállj ide,
szállj ide!

Mennyi nektár és virágpor!
Ilyet nem lelsz sehol máshol!

Szállj ide,
szállj oda:
most nyílt meg a szálloda.
Kép forrása: http://www.iheartcraftythings.comhttp://www.iheartcraftythings.com
Pille, pille, pillangó

Pille, pille, pillangó,
Szállj le a kezembe,
szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!

Pille,pille,pillangó!
Olyan,mint az álom.
Mitől lettél ilyen szép?
Én majd kitalálom.

Libbenő szép virág,
felhő közelében,
hernyóból lett tündérlány
Odafönn az égen.

Pille,pille,pillangó!
Szállj le a kezembe,
Szivárványnak színeit
fesd a tenyerembe!
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
Kép forrása: bfranklincrafts.blogspot.com

Bolla Gábor: A lepke cípője

Pille egy fűszálon ébredt fel, amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.

Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypangernyőcskék között szállt csapongva, és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt. Így hát lassan leereszkedett egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hirtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt. 
– Hát te ki vagy, és mit csinálsz itt!? – kiáltott le a pillangó. 
– H…h… hogy én? K…k…ki vagyok? – dadogta meglepődésében a bogár. – Én vagyok a futrinka, és éppen a cipőmet kötöm, ha tudni akarod. 
– A micsodádat? 
– A cipőmet. 
– Az meg mire jó? 
– Hát, nem kopik el a lábam a sok futástól. Tudod, egész nap szaladgálok, azért is hívnak futrinkának. 
Pille csodálkozva hallgatta, közben nem vette le a szemét a cipőről, ami meggymagból volt faragva.

Bizony, kellene nekem az a cipő – gondolta –, jól mutatna a lábamon.

– Add nekem a lábbelidet, te futrinka! – kérlelte. Szükségem volna rá!
– Nem, nem! Nem lehet! – mondta a bogár. – Azt nem adhatom, hacsak… 
– Hacsak? 
– Tiéd lehet, ha cserébe adsz a szárnyad aranyporából! 
– Rendben, áll az alku! – válaszolta Pille, és mindjárt meg is töltött egy virágkelyhecskét aranyporral. 
Cseréltek, a bogár fogta a port, és nagy örömmel elsietett vele. Pille Pali megkopogtatta a cipőt, beledugta a lábát, mászkált benne egy kicsit, majd megpróbált felszállni. Igen ám, de túl nehéz volt a cipő, mindig visszahúzta a földre, nagyokat huppant, néha fejreállt. Mindenféle bogarak, csigák, kukacok gyűltek köré, és a hasukat fogták a nevetéstől.
A végén már ő is csak nevetni tudott, meg sem próbált már felrepülni. Amikor aztán jól kimulatta magát, hirtelen levette a cipőket, és így szólt: 
– Sajnos túl nehéz ez a cipő. Nem vihetem magammal, mert mindig lepottyanok. Talán majd egyszer veszek magamnak egy kisebbet. Most azonban irány a lég! – kiáltotta, és felemelkedett a magasba, ahonnan újra láthatta a sok-sok piros pipacsot meg fehér margarétát. Boldogan lebegett a virágos mezők felett, közben elhatározta, hogy a következő napon még azt a széles folyót is át fogja repülni, amin olyan nagy hajókat látott, vagy az erdőt, de az is lehet, hogy a várost.

Lepkekönyv


Képek forrása: http://margaretemiller.wordpress.com/

 

Kárpát Erzsébet. a szúnyog és a pillangó

Tarka szárnyú lepke szállt a rózsára. A virágok összedugták fejecskéjüket:
— Ó, de szép pillangó! — mondta a kardvirág, aki épp a rózsa mellett állt.
— És nézzétek, milyen kecses! —fűzte hozzá a tulipán.
— A szárnyait nézzétek! A szárnyait! — lelkendezett a liliom.
— És a csápjai! Milyen finomak! — csodálkozott a tátika.
A rózsa szeretettel hintáztatta szép vendégét.
A pillangó meghallotta a virágok beszédét, és dölyfösen kihúzta magát. Illegett-billegett, hogy a kert valamennyi virága felfigyeljen rá. Szárnyait kiterjesztette, majd ismét összecsukta, és közben csápjával játszadozott.
Ekkor melléje telepedett a szúnyog.
— Hogy mersz idejönni az én rózsámra, te szúnyog? Keress magadnak más helyet, van elég virág a kertben! — ripakodott rá a pillangó, majd gúnyosan hozzátette:
— Hogy is jutott eszedbe pont a legszebb virágra szállni, és épp a legszebb pillangó mellé? Nézd meg, milyen szép vagyok én! Milyen sok színben pompázik a szárnyam! És te? Ó, te kis szúnyog, milyen pici, milyen vézna is vagy te! És milyen csúnya, színtelen a ruhád! Nincs rajtad semmi pompa. Nézz csak meg engem! Nézd a szárnyaimat. Ugye, irigyelsz?
És kiterjesztette szárnyait, hogy a kis szúnyog jobban csodálhassa.
A szúnyog éppen válaszolni akart, amikor hirtelen háló csapódott rájuk. Kisfiú sétált a kertben, meglátta a kiterjesztett szárnyú tarka lepkét, és gyűjteménye számára akarta megszerezni.
— Nagyszerű! — örvendezett. — Ilyen szép pillangót még nem sikerült fognom.
És indult a ház felé.
A szúnyog könnyedén kibújt a lepkeháló egyik résén, de a pillangó bizony fogoly maradt. Kétségbeesetten sírdogált. A szúnyog megsajnálta, és elhatározta, hogy megmenti. Rászállt hát a kisfiú kezére, és megcsípte. A kisfiú odakapott, de közben kiejtette kezéből a lepkehálót. Az leesett a földre, és a pillangó kiszabadult.
— Jaj a lábam, jaj a hátam! — nyögdécselte. Szárnyait is alig tudta megmozgatni, hogy felszálljon, és egy távolabbi bokor tetején keressen menedéket. Ott aztán végigtapogatta magát. Szerencsére minden tagja épségben maradt, csak hát sajgott egy kicsit. Hanem a szárnya! Elborzadva látta, hogy az bizony megkopott. Lepergett róla a csillogó hímpor.
Keserves sírásra fakadt. Amikor alaposan kisírta magát, körülnézett, és a rózsán meglátta a szúnyogot. Odaszállt melléje, és így szólt:
— Kedves kis szúnyog, köszönöm, hogy megmentettél. De nézd, milyen csúnya lett a szárnyam. Nagyon el vagyok keseredve. Az én életem most már nem ér semmit. Jobb lenne meghalnom, mint ilyen csúnyán élnem.
A szúnyog nem szólt semmit, és a pillangó most vette csak észre, hogy egyik lábát fájlalja, tapogatja.
— Kis szúnyog, csak nem most sérültél meg?
— De igen! — felelte a szúnyog. — Mikor a kisfiú rácsapott a lepkehálóval, eltörött az egyik lábam.
A pillangó lesütötte szemét, és megszégyenülve mondta:
— Kis szúnyog, engedd meg, hogy bekössem fájós lábadat. Kérek a rózsától egy pici virágszirmot, azzal bepólyálom, a póktól meg egy kis ezüstszálat, azzal átkötözöm.
Úgy is tett. Bepólyálta, bekötözte a szúnyog fájós lábát. Azután sokáig ültek egymás mellett szótlanul. Végre megszólalt a szúnyog.
— Hát, ez a lábam, azt hiszem, béna marad, amíg élek. De látod, én azért szeretek élni. Remélem, hogy még így, bénán is, sok bogártársamnak, pillangónak, szúnyognak lehetek segítségére.
A pillangó csendesen Így szólt:
— Kedves kis szúnyog, kérlek, fogadj barátoddá. Maradjunk együtt ezután, és taníts meg engem is arra, hogyan kell másokkal jót tenni.
A szúnyog szívesen beleegyezett, és attól fogva mindig együtt röpködött a csúnya pillangó és a béna lábú szúnyog. Minden rászorulón segítettek, és messze földön minden bogár, pillangó szívébe zárta a két jószívű, mindig segíteni kész barátot.
Forrás: http://mesemorzsa.blogspot.hu
A pillangófa /Mester Gyöngyi/

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.
A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, aztán lassan megerősödött. Törzse előbb ceruzához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.
Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó, hajlékony, barna ágacskáival senki nem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel nem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó tavaszi langy esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága, s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő szálas faóriások lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a nagy fák koronáját.
Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csak azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, aztán meg mind lehulltak. Nagyritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről, évre.
Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban a szokásos hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.
A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint volt azelőtt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.
A nagy, tüzes golyóbis napról-napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor kicsit próbaképpen megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. Jobban szemügyre véve a fehér pillangóhadat észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő egy pillangófa! Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárgacsíkos, pihésen pihés kis rovar telepedett a fehér pillére. Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat! Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. Te buta kis vadcseresznyefa. Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!
A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: Nagyra nőj kicsi fácska, te vagy itt a legszebb! Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paravánélő dísze lett a kis fa. Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgás pirosan zöldes barna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél multával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdő szerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

Lélekpillangó keksz receptje (Forrás: http://lelekpillango.blog.hu/)

  • 50 dkg liszt,
  • 1/2 cs sütőpor,
  • 20 dkg porcukor,
  • 1 cs vaníliás cukor,
  • 2 egész tojás,
  • 20 dkg vaj,
  • 1 evőkanál kakaó a barna tésztához. 

    Összedolgozzuk a hozzávalókat, 2 részre osztjuk a tésztát. Az egyikbe beledolgozzuk a kakaót. Két egyforma lapot nyújtunk, egymásra fektetjük és felcsavarjuk.
    1-2 órát hűtőben pihentetjük a szeletelés előtt. Közepes lángon sütjük.

+1 ötlet: virágos mező

Képek forrása: http://gumbo-lily.blogspot.co.uk

Lepke koszorú

Jelről jelre: béka

Befogadás és visszaogadás első lépése: a jel-levél, melyet már kézbesített is a postás, minden fiókánknak:

Kedves ...!

Köszöntünk abból az alkalomból, hogy ősztől Te is a Cinege csoport fiókájává válsz, és ezúton küldöm a „jel-versedet”.

Hogy mi az a „jel-vers”?

Ez az első titok, melyet elárulunk Neked: minden Cinegésnek van egy varázserővel bíró, vigasztaló, bánatűző mondókája, mely átsegíti minden nehézségen. A Te „ jel-versed” a következő:

"Mondja, kérem, kedves unka,

békáéknál sok a munka?"

"Ne zavarjon, unk-unk-unk!

Nem látja, hogy dolgozunk?"

A béka a bőség jelképe

Amit a békáról tudni "érdemes":

A békák ötezernél is több faja a kétéltűek osztályának egyik rendjét alkotja. Közös jellemzőjük a farok hiánya kifejlett állapotban, - ezért farkatlan kétéltűeknek is nevezzük őket - a lapított test, a viszonylag gyenge elülső és az izmos, hosszú ugrólábbá fejlődött hátsó végtagok, és a dülledt szemek.

Általában víz közelében élnek, bár akadnak szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (például sivatagi vagy egész életüket vízben töltő) fajok is. Sok békafajnál kiemelt szerep jut a szaporodási időszakban a hangadásnak (brekegés, kuruttyolás), amelyet felfújható torokzacskóik segítségével valósítanak meg.

A többi kétéltűhez hasonlóan petékkel szaporodnak. Lárváikat ebihalaknak nevezzük, vízben nevelkednek, kopoltyújuk van és hiányoznak végtagjaik. Fejlődésük során kialakul tüdejük, majd kinő hátsó- és elülső lábuk, végül eltűnik farkuk.

A felnőtt példányok ragadozó, rovarevő életmódot folytatnak.

Hazánkban 15 békafaj honos: vörös és sárgahasú unka, barna ásóbéka, zöld varangy, zöld leveli béka, gyepi és mocsári béka, erdei béka, nagy és kis tavi béka, kecskebéka.

Magyarországon minden kétéltű védett állat!

Megtekinthető művészeti alkotás vagy akár béka kereső játék is lehet a Szabadság téren található bonzbéka, Mihajlo Kolodko mindössze 15 cm magas alkotása

Bemutatható, inspiráló művészeti alkotás:

Tóth Ernő. A béka álma (1949) - pl. meseszövéshez

Kép forrása: budapestaukcio.hu

Fésüs Éva: Békanóta

Békakirály papucsának elveszett a párja,
nézi erre, nézi arra, seholse találja.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,
keresték a náderdőben szitakötő lányok.

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Nem találják a papucsot sehol a világon,
ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!

Kereste a gyereke,
ebihalak serege,
egy se lelte, úgy elnyelte
fekete tó feneke!

Brekeke!...

Kép forrása: Paper Art and Cra

Bartos Erika: BÉKANÓTA

Béka, béka, csöppnyi béka,
Előugrik néha-néha.

Brekegve vagy kuruttyolva,
Vartyogva és karattyolva,

Rugólábon erre pattog,
Pocsolyába belecsattog.

Kecskebéka, ásóbéka,
Sárga hasú hegyi unka,

Leveli és tavi béka,
Mocsári és gyepi béka,

Barnavarangy, bajszos béka:
Ebihal az ivadéka!

Lehet zöld, vagy lehet barna,
Lehet színes, tarkabarka,

Vörös hasú, sötétpettyes:
Békabőre mindig nedves.

Sűrű nádas sok lakója
Beleugrik mind a tóba,

Lubickol a Balatonban,
Napozik a parti gyomban.

Messze hallik vartyogása,
Szól a vidám békalárma!

Békanóta béka módra,
Ha nem volna, csend honolna.

Egymagamban üldögélek,
Azt hallgatom, hogy zenélnek:

Békaszív és békalélek,
Zeng az esti békaének!

Kép forrása: Found on dribbsartesanatos.blogspot.com

Kovács András Ferenc: Békazene


Parti berekben brekken a béka:
rezzen a nádas barna taréja.
Békazenére ringnak az árnyak:
tó puha fodrán vadkacsaszárnyak.
Egy tavirózsán brekken a béka:
sárgul a félhold kajla karéja.
Békazenére, békazenére
csillagok ülnek az éj peremére. (részlet)

Kép forrása: get.google.com

Kép forrása: http://www.welke.nl

Ölbeli játékok:

Békás tóra gólya szállt

Békás tóra gólya szállt, 
Kerek tóba besétált. 
Hajlottak a fűszálak, 
Intettek a békának:

Béka vigyázz! 
Ki ne bújj! 
Gugolj le és lapulj! 

De a béka nem ügyelt, 
Intő szóra nem figyelt, 
Kiugrott a tópartra, 
Hamm, a gólya bekapta!

(játékos mondóka, ölbevéve a gyermeket a végén a nyakába "harapunk".)

Kép forrása: http://indulgy.com

Béka, béka, brekeke,
Jól vigyázz a bőrödre,
Mert a gólya erre jár,
Megeszen a csőrivel.

Kép forrása: /i.pinimg.com

A béka meg a holló

Békát fogott a holló, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni kezdett.

- Mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte a holló.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér - válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani merészelne engem.

A holló bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka megint jóízűen kuncog.

- Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte.

- Semmi, semmi, kedves Holló nővér, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. - csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne.

A holló most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt:

- Amint látom, kedves Holló nővér, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ! Pompásan megfenhetnéd rajta!

A holló megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét. Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben.

A holló csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett, jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol.

Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett:

- Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg!

- Ó, de sajnálom, kedves Holló nővér - válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz enni! - szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.

Kép forrása: gettingmessywithmsjessi.com

Kép forrása: www.peuteractiviteitenweb.com

A kolbász, a béka és az egér (népmese)

A kolbász, a béka és az egér (népmese)Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy béka. A béka összetalálkozott az egérrel és a kolbásszal. Hárman kezdtek beszélgetni, s elhatározták, hogy ők örökös barátok lesznek.

Az egeret betették sepregetőnek, a békát beszerzőnek és a kolbászt szakácsnak. Így mentek a dolgok egy hónapig. A béka beszerzett, mert ő jól tudott ugrani, hamar tudott menni, jönni, az egér kisepregette a szobát, s hozott be fát meg vizet, a kolbász meg szakácskodott.

Hát olyan jó ételeket csinált a kolbász, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, mer nagyon jó volt az étel. Mikor letelt a hónap, azt mondja a kolbász:

- Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács?

- Hát legyen a béka.

Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy:

- Nem vagy jó szakács.

Megszégyellte magát a béka.

- Nahát akkor ki főzzön?

Azt mondja a kolbász:

- Az egeret tesszük oda.

Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt:

- Csak te főzzél!

A kolbász váltig mondta:

- Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot.

Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál.

Hát amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött.

,,Hopp - gondolta a béka -, most mát én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát."

Akkor ajánlkozott:

- Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni!

Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött.

Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van a varasbéka.

Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták.

Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: www.craftymorning.com

Kép forrása: i.pinimg.com

Mozgásos játék:

Nagyobb kört rajzolunk a földre, ez a békás tó, melyben a "gólya" sétál. A többiek, a "békák" a körön kívül állva ingerkedve mondják:

Gólya, gólya brekeke,

kell -e békapecsenye?

Most óvatosan belépve a körbe folytatják a mondókát:

Itt van már, tessék hát,

fogj magadnak egy békát!

A gólya csak a körön belül foghat meg valakit, ezért hirtelen mozdulattal kell a békák után kapnia, hogy azokat váratlanul érje a támadás. Védekezésül ki kell lépni a körből.

(Forrás: http://ovoneni.blog.hu)

+2 játékötlet: amöba kőfestéssel

Kép forrása: Mesekavics

Kép forrása: /i.pinimg.com

Béka süti:

Hozzávalók: 20 dkg háztartási keksz, 10 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál nutella,  1,3-1,5 dl tej, pár csepp rum aroma; díszítéshez: 30 dkg olvasztató fondant vagy sörbet, zöld ételszínezék, 1 kocka étcsokoládé

Elkészítése: A kekszet ledaráljuk, összekeverjük a kakaóval és a porcukorral.Hozzáadjuk a rumaromát , a   nutellát és annyi tejet, hogy jól formálható masszát kapjunk. 10-12 részre osztjuk, gömbökké formázzuk, majd ezeket hengerré és ujjunkkal  középen kissé benyomjuk, hogy kialakuljon a fejrész. A fondantot vízgőz fölött megolvasztjuk, pár csepp ételfestékkel  zöldre színezzük és a békákat  belemártjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk és fogpiszkáló segítségével szemeket és szájat rajzolunk a békákra.

Kép és recept forrása: aledakonyhaja.blogspot.com

Kép forrása: i.pinimg.com

Feedek
Megosztás