Ötletelő: "Erre csörög a dió"

Kicsi dió (magyar népmese)

Élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret, olyan nagy szükség volt a háznál. A szegény ember azért elindult, hogy valami kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amint megy egy erdős helyen, eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle: - Hova mész, te szegény ember? - Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez nem fogok, mind meghalnak étlen - feleli a szegény ember. Arra azt mondja az ördög: - Azért egy tapodtat se menj tovább, majd én adok neked egy olyan portékát, amit ha okosan használsz, gazdag leszel, s nem lesz soha szükség a házadnál. Nesze ez a kicsi dió, ennek az a tulajdonsága, hogy akármit parancsolsz neki, mindjárt meglesz egyszeribe. - De hát én azért neked mit adjak? - azt kérdi a szegény ember. - Én nem kérek sokat - feleli az ördög -, csak azt add nekem, amit te nem tudsz a házadnál. A szegény ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő nem tud. De semmi eszébe nem jutott, s minthogy erősen meg volt szorulva, odaígérte. Akkor az ördög átadta a diót a szegény embernek, s elváltak egymástól. Hazaérkezik a szegény ember a dióval, s kérdi a felesége: - Hát hoztál-e valami ennivalót? Mert szinte halunk éhen, úgy oda vagyunk! - Én, hallod-e, semmi ételfélét nem hoztam - azt mondja a szegény ember -, hanem hoztam egy ritka diót. Ezt pedig adta nekem egy ember, s az azt mondotta, hogy ennek a diónak akármit parancsoljak, minden éppen úgy lesz. - S ezt miért adta neked, mert tudom, hogy ingyen csak nem adta - kérdi a felesége. Azt mondja rá a szegény ember: - Nekem egyebet nem mondott, csak annyit, hogy amit én a házamnál nem tudok, azt adjam neki a dióért. Én gondolkodtam, de semmit se tudtam olyat, oda is ígértem. Arra fellobban a felesége, s azt mondja: - No, te pogány, mit tettél, látod-e, én most várok gyermeket, s te azt nem tudtad eddig, s eladtad előre a gyermekünket. - Már, feleség arról én nem tehetek, ennek most már úgy kell lenni - azt mondja az ember, s parancsol a diónak: - No, te kicsi dió, az én házam népének velem együtt étel, ital, ruházat s minden bőven legyen! S arra meglett minden, amit az ember mondott, s a háznép olyan jóllakott a legfinomabb ételekkel, ahogy többször sohasem. A gazda mármost még nagyobbra akart terjeszkedni, s parancsolta a diónak, hogy neki a kicsi háza helyett legyen egy szép kőháza, körülötte szép kertek, a mezőn, közel a faluhoz, az ő számára szép kaszálók s szántóföldek, azonkívül mindenféle marhák, majorságok. Meg is lett minden, éppen az ő kívánsága szerint. Gazdag ember lett a szegény emberből, s közben a feleségének is megszületett a gyermeke. Mikor a legderekasabban folytatnák a gazdaságot, egyszer egy estefelé hozzá megy két öreg ember, s szállást kérnek tőle éjszakára. Õ adott is szállást örömmel s jó vacsorát. Este, ahogy vacsorálnak, azt mondja a két öreg a beszéd között a gazdának: - Tudjuk mi, hogy az ördög eljön az éjjel, hogy ha lehet, elvigye a te legkisebb gyermekedet, akit te nem tudva, szorultságból odaígértél neki. Mi azért jöttünk, hogy az ártatlant megmentsük, hogy ne essék az ördög kezébe. Fogadd meg a mi szónkat: mikor lefekszünk, tegyél az asztalra az ablak mellé egy egész kenyeret, hadd legyen az ott az éjjel. A gazda az asztalra teszi a kenyeret, s azzal lefeküsznek, s elalusznak mind, ahányan voltak. Mikor legmélyebben aludnának, egyszer tova éjfél felé kinn az ablak alatt megszólal az ördög, s azt mondja: - Hallod-e, házigazda, tudod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk? Add ki most, én azért jöttem. E szavakat a háziak közül senki sem hallotta, mivel mind aludtak, de a kenyér megszólalt az asztalon, s azt mondta: - Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűrj te is, mert én is eleget tűrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult az idő, akkor nőni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával agyba-főbe s két oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De el kellett tűrnöm, tűrj te is. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól megsütöttek, még meg is égettek, onnét kitettek, ide behoztak, egy nagy vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem, szenvedtem s várakoztam, tűrj s szenvedj, s várakozzál te is. Az ördög erősen bízott, hogy mihelyt a beszédnek vége lesz, övé lesz a gyermek, de abban bizony megcsalatkozott, mert éppen a beszéd végével megszólalt a kakas, s azontúl nem lehet neki hatalma az emberek között. Azért hát elfutott a maga országába. Így maradott meg a gazdának a kicsiny gyermeke. Jókor reggel a gazda jó reggelit adott a két öreg embernek, s megköszönte a feleségével együtt, hogy a fiacskájukat megmentették az ördög kezétől. A két öreg avval továbbutazott, s a szegény ember meg a felesége ma is gazdagon él, hacsak a kicsi diót el nem vesztették azóta.

A három dió (magyar népmese)

Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Olyan erősen szegény volt, hogy a három árva gyermekén kívül egyebe sem volt. Még azokat sem tudta mivel eltartani. Egy nap azt mondta nekik:

- Na, fiaim, vegyétek az utat elejetekbe, s menjetek, ki merre lát, mert én nem tudlak titeket tartani. Nincs mivel, mert én szegény ember vagyok.

El is ment a három testvér, s mikor egy keresztúthoz értek, azt mondták, hogy három esztendő múlva itt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. El is váltak, elmentek, ki merre.

Mikor betelt a három esztendő, eszébe jutott a legkisebb fiúnak, hogy haza kell indulnia. Egy öregembernél szolgált. De olyan becsületesen szolgált, hogy örökké jobban megcsinált mindent, mint ahogy mondták. Egy nap az öreg elé állott.


- Na, öregapám, betelt a három esztendő, s immár el kell mennem, hogy találkozzam a testvéreimmel. Amit megérdemlek, azt ad nekem fizetségbe.

Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra.

- Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom.

A fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam, ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el." Mondja is a fiú:

- Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja, s ha élünk, még megtérek ide.

- Járj békével, s az Isten adjon szerencsés utat, de én tudom, hogy ide hozzám soha meg nem kell térned.

Ment a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt három dióért szolgált.

- Nem baj, én ezt is szeretem. Nekem ez is jó, mert tiszta szívből adták.

A testvérek elzavarták a kisebbet, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül.

A kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért, s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz.

Elő is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is tudta megolvasni! ,,Ej - gondolta magában -, van mivel édesapámhoz hazamenjek." Elfelejtette a szomorúságát, étlenségét, csak mehessen haza.

Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána.

Közel a házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne vigyem épen haza." Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van.

Mikor a másik két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott, hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér, mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak három diója volt.

- Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívől adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok!

Elindult a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha.

Kisebb öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga máig is él, ha meg nem halt. Még most is feji azt a nagy esztena juhot.

Kép forrása: Parents Magazine

Várfalvy Emőke: Dió ébresztő

Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,

Ébredj már fel te, hétalvó, a szél neki így kiabál,

Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,

Bújj elő hát te lustaság, ne légy ilyen kényes!

Nyújtózkodik hát a gömböc s lepattan a gombja,

Hajlik az ág, hullik már a fának sárga lombja,

Kinyílik a zöld kabát s a dió hopp, lepottyan,

Kemény barna héjja lent nagyot kacagva koppan.


Kép forrása: http://www.lankavemeste.cz/

Mentovics Éva: Dió mondóka

Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,

Ébredj már fel te, hétalvó, a szél neki így kiabál,

Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,

Bújj elő hát te lustaság, ne légy ilyen kényes!

Kép forrása: http://kiflieslevendula.blogspot.hu/

Várfalvy Emőke: Diófa és a varjú

A Varjú ült az ágon lesett a Diófára,

De jó lenne egy nagy dió vacsorára!

Várja türelmesen a száraz faágon,

A sok érett dió végre földre szálljon.

Korog már a gyomra, szomorúan károg,

Közelebb repül az öreg Diófához,

Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok,

Ha nem adsz most ennem, biztos éhen halok.

Rendben, adok neked, de előtte kérlek,

Dalolj csak valamit, kedvencem az ének,

A madárdalnál nincs szebb ezen a világon,

Énekelj hát nekem, dióért kívánom!

A Varjú nekifogott hát a dalolásnak,

Hogy kedvére tegyen az öreg Diófának,

De bárhogy próbálta csak károgott egyre,

S nagyon igyekezett, hangokat keresve,

Nem sikerült megtalálni a dallamot sehogy,

S az öreg Fa biz’ neki diót nem adott.

Ejnye, hát ezt mi volt, tán gúnyolódsz rajtam?

Eredj innen, e zajt még egyszer meg ne halljam!

Még hogy diót adjak, ilyen borzadálynak,

Hogy nevezheted magad, ilyen hanggal madárnak?

Eloldalgott a Varjú s találkozott a Széllel,

A legnagyobb, s legügyesebb természet-zenésszel.

Ne szomorkodj Varjú, szedek diót neked,

Nem bűnhődhet senki, amiről nem tehet,

A Szél rázta a fát s csak potyogtak a szemek,

S a Varjú boldog volt, hogy végre mégis ehet.

Kép forrása: www.shutterstock.com

Találós kérdések:

Négy testvér egy ingben. Mi az?

Négyen laknak egy házban, úri méltóságban

Ablak nélkül való. csinálatlan házban.

Kép forrása: /thecomicswiener.wordpress.com

Hej, vára, vára, Nada vára, vára,
Diófa tetejébe, annak a levelébe,
Hej vár, vedd be! Hej vár vedd be!

Hej, vára, vára, Nada vára, vára,
Diófa tetejébe, annak a levelébe,
Hej vár vesd ki! Hej vár, vesd ki!

Kép forrása: i.pinimg.com

Játék:

Dió, dió, só, só.
Dió, dió, mák, mák.
Dió, só, dió, mák.
Dió, só, mák.

A diónál ökölbe szorított kézzel koppantunk az asztalra, a sónál nyitott kézzel a tenyerünkkel, a máknál a kézfejünkkel ütjük meg az asztalt. Figyelemfelkeltés, figyelemfejlesztés szempontjából is nagyon jó ez a mondóka.

Dióleső

A csőbe dobott diót a másik végén le kell csapni a gumikalapáccsal a kijelölt területen vagy a cső kimenő végéhez helyezett deszka darabon.

Kép forrása: LurkóVilág

Dió torna

A dió segítségével nagyon jól megtornáztathatjuk a talp, lábfej izmait. A gyakorlatokat természetesen mezítláb kell végezni.

  • A gyerekek görgessék a diókat a talpukkal körbe-körbe. Nagyon jó érzés, ahogyan csiklandozza a talp bőrét. Nehezebb feladat, ha leülve ezt egyszerre mindkét lábbal megpróbálják.
  • Szórjátok szét a padlón a diókat és a gyerekek próbálják őket a lábujjaikkal megfogni és összegyűjteni egy tálcára.
  • Jelöljetek ki egy célt – mondjuk két kisszékkel, vagy fakockákkal -, ebbe a kapuba kell lábbal begurítgatni a diókat. Ha többen játszanak, lehet mindenkinek egy külön kapuja. Az győz, aki többet tud bejuttatni a célba.
  • Ha ugyanezt udvaron játsszátok, megpróbálhatjátok söprűvel beterelni a diókat a célba.
  • Próbáljátok meg a diót egy fakanálon egyensúlyozva vinni. Lehet közben akadályokat is kerülgetni, például: megtöltött PET palackok között szlalomozni, két földre leterített ugrókötél között végigmenni, könyveket átlépegetni.

(Forrás: /jatsszunk-egyutt.hu)

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

Recept: DIÓS SAJTKRÉM EGYSZERŰEN

Hozzávalók:
10 dkg natúr krémsajt
1 dl habtejszín
1 csokor snidling (metélőhagyma)
1 kis gerezd fokhagyma (elmaradhat)
3 dkg darált dió
só és frissen őrölt bors  - ízlés szerint

Elkészítés: A snidlinget ollóval vagy éles késsel felaprítjuk, a fokhagymát összenyomjuk. A hideg habtejszínt elektromos habverővel kemény habbá verjük, hozzáadjuk a sajtkrémet, beleforgatjuk a snidlinget és a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk.

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

"Égi búzaszál" - mesék, versek Egyed napjára

Kép forrása: Naturguru

Egyed napján kezdték meg a búza, másutt a rozs vetését. A néphit szerint, ha e napon vetik el a búzát bő termésre számíthatnak. Időjárásjósló nap is e nap, ha esik, akkor esős lesz az ősz, ha nem esik, akkor száraz őszre számítottak. Ha karácsonykor le szerették volna vágni a disznót, akkor e napon fogták hízóra

Búzamagot válogattam,

Találd el, miért!

Odajött a szarka,

Találd el, miért!

Odaszállt a veréb,

Találd el, miért!

Aztán jött a kakas,

Találd el, miért!

Felkaptam egy pálcát,

Találd el, miért!

Szétzavartam őket,

Találd el, miért!

Kép forrása: Michael Wurm Jr. | Inspired by Charm

Mese a búzáról

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember meg annak három lánya. Azt mondja a szegény ember, van nékem ez a szép, hímzett keszkenőm. A királyné ejtette el, amikor én még fiatal legény voltam és az udvarban ácsoltam a koronázási trónszéket. Lehajoltam érte és a világszép királyné felé nyújtottam, de ő nem vette el tőlem. Inkább azt mondta nekem, hogy tartsam meg és adjam oda annak a lánynak, aki a legtöbbet éri nekem. Oda is adtam anyátoknak, ő pedig cserébe három rózsaszálat adott nekem. Ezek a rózsaszálak vagytok ti, lányaim. Most pedig az fogja megkapni ezt a keszkenőt, aki a legtöbbre jut ezzel a marék búzával.
Azzal a szegény ember mindhárom leánya kezébe beleszórt egy-egy marék búzát. A legidősebb lány elment a malomba, megőröltette a búzát és kenyeret sütött belőle. Odavitte édesapjának és mosolyogva figyelte, ahogy megszegi a búzakenyeret.
A középső lány jó zsíros földbe vettette a búzát, öntözgette, gyomlálgatta és következő nyárra tízszer annyit aratott le belőle, mint amennyit elvetett. Ő ekkor sütött belőle finom kalácsot, eladta a vásárban és apjának adta a három pengőt.
A legkisebb lány szétosztotta a búzát. Egy részét ő is elvetette, gondozgatta. Másik részét ledarálta, dióval, mézzel ízesítette, édes csemegét készített belőle. Megint másik részét kicsíráztatta, a csíráját vajas kenyérre, salátára szórta, egy keveset a csírából pedig a friss kenyérbe is belesütött. Apjának csíramálét tálalt, hogy kedvében járjon. Aztán, ahogy csírázott tovább a mag, a ropogósan zöld búzafüvet kipréselte és gyógyitalt készített belőle. A magok másik részét tovább dolgozta, kezelte, így lett belőle szejtán, a búzahús. Amikor pedig következő évben learatta az új búzát, a szalmát sem dobta ám el. Fekhelyet készített belőle az állatoknak, néhány szálból pedig szépséges díszeket font-szőtt.
Látta ezt a szegény ember és nevetett az egyik szeme, hogy ilyen dolgos és szorgos lányai vannak. De sírt bizony a másik szeme, mert egyik lányának sem jutott eszébe, hogy a természet ajándékait ne csak neki, hanem Istennek is megköszönje. Így aztán a világszép hímzett keszkenőt oltárterítőnek ajánlotta fel, hogy minden vasárnap rákerüljön a búzaostya, az élet kenyere.
Kép forrása: Nagykovácsi Cinegé

Mag, mag, búzamag,

benne aluszik a nap.

Szár, szár, búzaszár,

tehén alá szalmaszál.

Szem, szem, búzaszem

holnap lesz új kenyerem.

Kép forrása: http://prinsessanoppi-lapetiteprincesse.blogspot.com

Mennyit bír ki egy búzaszem? (magyar népmese9

Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény legény. Ez a szegény legény sokáig szolgált egy ősz öregembernél. Azt mondja neki egyszer az ősz öregember:
- Ide hallgass, fiam! Meg voltam veled elégedve. Ideje, hogy már a magad gazdája légy, és családot alapíts. Gyere, kiadom a béredet!
Adott az öregember a legénynek egy kürtöt, s meghagyta, hogy a fedelét addig ki ne nyissa, amíg meg nem házasodik.
A legény el sem tudta képzelni, mi van benne, de azért szépen megköszönte, és elindult hazafelé. Amint ment, rettentően fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a kürtben. Addig s addig feszegette a fedelét, amíg ki nem nyitotta. De meg is bánta rögtön, mert egy nagy csorda marha jött ki belőle. Az egyik erre szaladt be a tilosba, a másik arra. Azt se tudta a legény, merre fusson. Akármennyit futott, mégse tudta összeterelni azt a temérdek marhát.
- Jaj, hogy vitt volna el inkább az ördög ahelyett, hogy kinyitottam! - mondta mérgesen.
- Már itt is vagyok! - kiáltott az ördög, s a legény mellett termett.
- Nana, csak ne siess úgy, mert én is itt vagyok! - mondta a legény, s megfogta a fülét az ördögnek.
- Csak ne ugrálj, mert rögtön sóbálvánnyá változtatlak. Úgy állhatsz mereven ítéletnapig, mint egy faszent! - fenyegette az ördög.
A fiú megszeppent egy kicsit, s kérlelni kezdte az ördögöt, hogy ha már eljött, segítsen összeterelni a marhákat.
- Ingyen egy lépést sem teszek - felelte az ördög.
- Mit kérsz a segítségért?
- Amikor megházasodsz, nekem adod a feleségedet.
,,Egye fene - gondolta a legény -, addig sok víz lefolyik a Maroson, s csak kitalálok valamit."
- Áll az alku! - mondta az ördögnek.
Kezet adtak egymásnak, s azzal az ördög vette a kürtöt, becsukta a fedelét, s a marhák szempillantás alatt visszahúzódtak bele mind egy szálig.
- Na, ezt én is kitalálhattam volna - mérgelődött a legény. De nem volt mit tenni, az egyezség már megtörtént.
Csakhamar még jobban megbánta, hogy szóba állott az ördöggel, mert beleszeretett egy szép, ügyes leányba. A lakodalom napján nem volt jókedve, mert egyre az járt az eszében, hogy az ördögnek kell adnia a feleségét, akit mindjobban megszeretett.
Amikor a vendégek elmentek, összegyűjtötte a sok kalácsdarabot, kalácsmorzsát, s a küszöbre hintette.
- Itt hagylak titeket magam helyett őrségben. Senki be ne engedjetek - mondta az ember, és lefeküdt.
Éjfélkor jött az ördög, s kopogtatott.
- Nyiss gyorsan ajtót!
A vőlegény helyett a kalácsdarabok válaszoltak:
- Ide csak az megy be, aki kibírja mindazt, amin mi átmentünk!
- Mi legyen az? - kérdezte az ördög.
- Hosszú sora van annak - feleték a kalácsdarabok -, de elmondjuk neked. A földbe vetettek bennünket, aztán vasfogú boronával megfésültek. Elrothadtunk s kikeltünk. Égett a nap, bántott a fagy, vert az eső, megfújt a szél. Kaszával levágtak, két kő között apróra őröltek, majd két húsdarab jól megdögönyözött minket. Aztán tüzes kemencébe vetettek, megsütöttek, majd éles késsel apróra szeleteltek.
- Jaj! - kiáltott föl az ördög, s még a háta is borzongott.
- Ennyi volt! Végig akarod csinálni? - kérdezték a kalácsok.
Az ördög azonban ezt már nem is hallotta, mert rég hűlt helye volt. Úgy elinalt, mintha ott se lett volna. Talán még most is fut.
A szolgalegény pedig jól aludt, és most is nyugodtan él, hogyha véletlenül meg nem halt.

Kép forrása: http://www.parenting.com

Ess eső, ess eső!
Búza bokrosodjék,
zab szaporodjék,
olyan lesz az én hajam,
mint a csikó farka;
még annál is hosszabb,
mint a Duna hossza.

Kép forrása: http://www.designsponge.com

Zelk Zoltán: Egy búzaszem története

Meleg, kora nyári délután volt, a búzatábla hajladozva susogott a gyenge szellőben. A búzatábla mélyén lakó fürj- és fogolycsaládok már csomagoltak; tudták, holnap lesz az aratás napja, s ők mehetnek új hazát keresni. Gondterhesen készülődtek: hol találnak ilyen jó otthont, amely így megvédi kicsinyeiket a vércsék és a puskagolyók ellen? Alig aludtak ezen az éjszakán, s kora hajnalban már búcsúzni kezdtek egymástól és jó szomszédaiktól, a pipacsoktól és búzavirágoktól.

Ezek voltak a legszomorúbbak, a piros pipacsok és a kék búzavirágok. Harmatkönnyeket sírtak, amikor az öreg fürjek búcsúszavait hallották, s egy búzavirág így szólott:

– Ó, hogy irigyelünk benneteket! Bárcsak nekünk is szárnyunk lenne, és veletek mehetnénk!

Egy öreg fürj vigasztalni kezdte:

– Sose búsulj, bölcsen van ez így. A madarak repülni tudnak, ti meg itt nőttök és illatoztok a búzatábla közepén.

Alighogy felröppentek az útra kész madarak, már jöttek is az aratók, s nekifogtak a munkának. Estére már csak szúrós tarló maradt a búzaföld helyén, s a hajdani búzakalászok kévébe rakva várták sorsukat: a cséplőgépet, a malmot, a liszteszsákot és a kenyérsütő kemencét.

Egyetlenegy búzaszemecske kivételével, amelyik aratás közben elgurult. Örült is a szabadságnak, mert hallotta hajnalban a fürjek és virágok beszélgetését, és semmi kedve sem volt ahhoz, hogy lisztté és kenyérré változzék. Ha már ez a búzaszemek sorsa – gondolta –, akkor ő nem lesz búzaszem, inkább fürjjé változik.

„Csakhogy a fürjek repülni tudnak – gondolta újból –, nekem pedig nincsen szárnyam… Akkor tücsök leszek… – határozta el –, az is itt él a földön, az se tud repülni.”
245

Csakhogy este ciripelni kezdtek a tücskök, ezek a kedves réti cigányok, s a búzaszem szomorúan állapította meg, hogy tücsök sem lehet belőle, mert nem tud ciripelni…

„Akkor mezei egér leszek!” – határozta el, mert látta, hogy a mezei egerek megélnek a tarlón is. Csakhogy a mezei egerek futkosni tudnak, és házat ásni a föld alatt – látta a búzaszem, és szomorúan mondogatta, hogy neki nincs ilyen tudománya.

„Hát mit csinálhatnék? – töprengett egyre szomorúbban. – Legjobb lenne, ha odagurulnék testvéreimhez, s engem is elvinnének a cséplőgéphez és a malomba.”

Így búsongott három nap és három éjjel. Harmadnap aztán hatalmas zápor kerekedett, s a búzaszemecskét beverte a földbe. Milyen nagy volt a csodálkozása, mikor a föld mélyén megszólalt egy göröngy, és azt mondta neki:

– Most már jó helyen vagy. Jövő tavaszra majd kibújsz a földből, nyárra szép búzakalász lesz belőled, és újból learatnak.

A búzaszemecske már nem búsult. A nagy fáradtságtól elaludt, és fürjekről és pipacsokról álmodik jövő tavaszig.


Szántsunk földet,

vessünk búzát,

arassuk le,

csépeljük le,

õröljük meg,

dagasszuk meg,

süssünk cipót,

lepényt, lángostű

hámm!

A pap, a cigány és a parasztember 8magyar népmese)

Hát a falusi papnak ugye megért a búzája. Kiment a faluba, hogy keres valakit, mert mán bizony nagyon érett vót, mán pattogott szét, a szemek, hogy majd keres, aki learatja neki. Hát nem tanált mán parasztembert. mindenki aratott a határba. Hát összetanálkozott egy cigánnyal. Hát mondja:   -Elgyünnél nekem learatni, Zsiga, ezt a búzát-e?     - El bizony, plébános úr, ó, nagyon tudok aratni! Úgy levágom magának, mint annak a rendje!   - No, jól van, Zsiga, akkor gyere - azt mondja -, majd elmegyek veled, megmutatom, hogy hol van a búza!   - De plébános úr, de előbb én megreggeliznék, mer éhes vagyok nagyon!   - No, jól van - aszongya -, gyere, majd a szakácsné ad neked reggelit! No, hát a szakácsné adott neki pálinkát, adott neki szalonnát, kolbászt, nagyon megreggelizett a cigán. Csak úgy nyögött, úgy jóllakott. Aszongya:   - Tudja mit, plébános úr, ha mán nem köll nekem délre majd megállnyi, hogy pihenjek, ebédöljek, ha mán itt vagyok, megeszem én az ebédet is!   - No, jól van akkor - azt mondja-, ténleg, akkor mán arathatsz, míg a Nap le nem megy! -mert régen napkeltétül napnyugtáig vót egy nap, a napszám. Megegyeztek oszt egy zsák búzába. No de ám a cigány megette az ebédet is...   - Tudja mit, plébános úr, mit mondok magának: hát énnekem még öregapám se dolgozott ebéd után! Mindég lefeküdt. Hát én is lefekszek.   Hát így a papnak ugye nem lett learatva a búzája. Hanem kiment újbúl, keresett, aki learatná. Hát akkor egy parasztembert tanált, az oszten jó szorgalmas ember vót. No, megegyeztek. hogy: egy napra egy zsák búza. No, úgy is vót. Vágta a parasztember, dolgozott, rakta keresztekbe, nagyon sokat dolgozott. Alig várta, hogy a Nap lemenjen az égről, mehessen haza. Vette a kaszát a vállára - de már alig vót annyi ereje, hogy hazamenjen. Azt mondja a pap neki:   - Te ide figyeljél, te gazda, tudod, mit mondok neked: csak kaszáljad te tovább, csak arassál te, nagyon jól megy neked ez az aratás - azt mondja-, jól haladtál-e, mer még - aszongya - a Napnak az öccse még nem kel föl ! - a Holdat mondta ja a pap.   -Hát bizon már az is az égre gyütt.   - Te csak arassál ! - csak egyre mondta a pap.   No, jól van, mán mérgeskedett azé, mérges vót. de hát nem akarta mondani, a pappal nem akart ellenkezni a gazda. No, jól van. Vette oszt a kaszát már mikor hajnal felé, oszt bizony elballagott haza, alig bírt hazamenyi a fáradságtúl. Lefeküdt, aludt egyet. Utána vette oszten, amin feküdt, a trúzsákon, kirázta belőle a szalmát. No oszt fogott a pap egy zsák búzát, odatötte a trúzsákba. Azt mondja:   - No - aszongya -, megvót.   Csak tartotta oszt a zsákot a paraszt. Aszongya ja pap:   - No, készen van, amibe megegyeztünk - aszongya -. megvan a zsák búza.   - Nem úgy van az, plébános úr, tudja mit, ennek a zsáknak még öccse is van! Még az öccsinek is adjon - aszongya -, egy másik zsák búzát!   Hát így a parasztember túljárt a papnak az eszin, pedig az akart átjárni az ű eszin. Így jártak.

Gyúrd, dagaszd a kenyeret,

Tekenőbe kelesztgesd,

Nagy kendőbe tekergesd,

Szakajtóba szendergesd.


Feedek
Megosztás