Kép forrása: Naturguru

Egyed napján kezdték meg a búza, másutt a rozs vetését. A néphit szerint, ha e napon vetik el a búzát bő termésre számíthatnak. Időjárásjósló nap is e nap, ha esik, akkor esős lesz az ősz, ha nem esik, akkor száraz őszre számítottak. Ha karácsonykor le szerették volna vágni a disznót, akkor e napon fogták hízóra

Búzamagot válogattam,

Találd el, miért!

Odajött a szarka,

Találd el, miért!

Odaszállt a veréb,

Találd el, miért!

Aztán jött a kakas,

Találd el, miért!

Felkaptam egy pálcát,

Találd el, miért!

Szétzavartam őket,

Találd el, miért!

Kép forrása: Michael Wurm Jr. | Inspired by Charm

Mese a búzáról

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember meg annak három lánya. Azt mondja a szegény ember, van nékem ez a szép, hímzett keszkenőm. A királyné ejtette el, amikor én még fiatal legény voltam és az udvarban ácsoltam a koronázási trónszéket. Lehajoltam érte és a világszép királyné felé nyújtottam, de ő nem vette el tőlem. Inkább azt mondta nekem, hogy tartsam meg és adjam oda annak a lánynak, aki a legtöbbet éri nekem. Oda is adtam anyátoknak, ő pedig cserébe három rózsaszálat adott nekem. Ezek a rózsaszálak vagytok ti, lányaim. Most pedig az fogja megkapni ezt a keszkenőt, aki a legtöbbre jut ezzel a marék búzával.
Azzal a szegény ember mindhárom leánya kezébe beleszórt egy-egy marék búzát. A legidősebb lány elment a malomba, megőröltette a búzát és kenyeret sütött belőle. Odavitte édesapjának és mosolyogva figyelte, ahogy megszegi a búzakenyeret.
A középső lány jó zsíros földbe vettette a búzát, öntözgette, gyomlálgatta és következő nyárra tízszer annyit aratott le belőle, mint amennyit elvetett. Ő ekkor sütött belőle finom kalácsot, eladta a vásárban és apjának adta a három pengőt.
A legkisebb lány szétosztotta a búzát. Egy részét ő is elvetette, gondozgatta. Másik részét ledarálta, dióval, mézzel ízesítette, édes csemegét készített belőle. Megint másik részét kicsíráztatta, a csíráját vajas kenyérre, salátára szórta, egy keveset a csírából pedig a friss kenyérbe is belesütött. Apjának csíramálét tálalt, hogy kedvében járjon. Aztán, ahogy csírázott tovább a mag, a ropogósan zöld búzafüvet kipréselte és gyógyitalt készített belőle. A magok másik részét tovább dolgozta, kezelte, így lett belőle szejtán, a búzahús. Amikor pedig következő évben learatta az új búzát, a szalmát sem dobta ám el. Fekhelyet készített belőle az állatoknak, néhány szálból pedig szépséges díszeket font-szőtt.
Látta ezt a szegény ember és nevetett az egyik szeme, hogy ilyen dolgos és szorgos lányai vannak. De sírt bizony a másik szeme, mert egyik lányának sem jutott eszébe, hogy a természet ajándékait ne csak neki, hanem Istennek is megköszönje. Így aztán a világszép hímzett keszkenőt oltárterítőnek ajánlotta fel, hogy minden vasárnap rákerüljön a búzaostya, az élet kenyere.
Kép forrása: Nagykovácsi Cinegé

Mag, mag, búzamag,

benne aluszik a nap.

Szár, szár, búzaszár,

tehén alá szalmaszál.

Szem, szem, búzaszem

holnap lesz új kenyerem.

Kép forrása: http://prinsessanoppi-lapetiteprincesse.blogspot.com

Mennyit bír ki egy búzaszem? (magyar népmese9

Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény legény. Ez a szegény legény sokáig szolgált egy ősz öregembernél. Azt mondja neki egyszer az ősz öregember:
- Ide hallgass, fiam! Meg voltam veled elégedve. Ideje, hogy már a magad gazdája légy, és családot alapíts. Gyere, kiadom a béredet!
Adott az öregember a legénynek egy kürtöt, s meghagyta, hogy a fedelét addig ki ne nyissa, amíg meg nem házasodik.
A legény el sem tudta képzelni, mi van benne, de azért szépen megköszönte, és elindult hazafelé. Amint ment, rettentően fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a kürtben. Addig s addig feszegette a fedelét, amíg ki nem nyitotta. De meg is bánta rögtön, mert egy nagy csorda marha jött ki belőle. Az egyik erre szaladt be a tilosba, a másik arra. Azt se tudta a legény, merre fusson. Akármennyit futott, mégse tudta összeterelni azt a temérdek marhát.
- Jaj, hogy vitt volna el inkább az ördög ahelyett, hogy kinyitottam! - mondta mérgesen.
- Már itt is vagyok! - kiáltott az ördög, s a legény mellett termett.
- Nana, csak ne siess úgy, mert én is itt vagyok! - mondta a legény, s megfogta a fülét az ördögnek.
- Csak ne ugrálj, mert rögtön sóbálvánnyá változtatlak. Úgy állhatsz mereven ítéletnapig, mint egy faszent! - fenyegette az ördög.
A fiú megszeppent egy kicsit, s kérlelni kezdte az ördögöt, hogy ha már eljött, segítsen összeterelni a marhákat.
- Ingyen egy lépést sem teszek - felelte az ördög.
- Mit kérsz a segítségért?
- Amikor megházasodsz, nekem adod a feleségedet.
,,Egye fene - gondolta a legény -, addig sok víz lefolyik a Maroson, s csak kitalálok valamit."
- Áll az alku! - mondta az ördögnek.
Kezet adtak egymásnak, s azzal az ördög vette a kürtöt, becsukta a fedelét, s a marhák szempillantás alatt visszahúzódtak bele mind egy szálig.
- Na, ezt én is kitalálhattam volna - mérgelődött a legény. De nem volt mit tenni, az egyezség már megtörtént.
Csakhamar még jobban megbánta, hogy szóba állott az ördöggel, mert beleszeretett egy szép, ügyes leányba. A lakodalom napján nem volt jókedve, mert egyre az járt az eszében, hogy az ördögnek kell adnia a feleségét, akit mindjobban megszeretett.
Amikor a vendégek elmentek, összegyűjtötte a sok kalácsdarabot, kalácsmorzsát, s a küszöbre hintette.
- Itt hagylak titeket magam helyett őrségben. Senki be ne engedjetek - mondta az ember, és lefeküdt.
Éjfélkor jött az ördög, s kopogtatott.
- Nyiss gyorsan ajtót!
A vőlegény helyett a kalácsdarabok válaszoltak:
- Ide csak az megy be, aki kibírja mindazt, amin mi átmentünk!
- Mi legyen az? - kérdezte az ördög.
- Hosszú sora van annak - feleték a kalácsdarabok -, de elmondjuk neked. A földbe vetettek bennünket, aztán vasfogú boronával megfésültek. Elrothadtunk s kikeltünk. Égett a nap, bántott a fagy, vert az eső, megfújt a szél. Kaszával levágtak, két kő között apróra őröltek, majd két húsdarab jól megdögönyözött minket. Aztán tüzes kemencébe vetettek, megsütöttek, majd éles késsel apróra szeleteltek.
- Jaj! - kiáltott föl az ördög, s még a háta is borzongott.
- Ennyi volt! Végig akarod csinálni? - kérdezték a kalácsok.
Az ördög azonban ezt már nem is hallotta, mert rég hűlt helye volt. Úgy elinalt, mintha ott se lett volna. Talán még most is fut.
A szolgalegény pedig jól aludt, és most is nyugodtan él, hogyha véletlenül meg nem halt.

Kép forrása: http://www.parenting.com

Ess eső, ess eső!
Búza bokrosodjék,
zab szaporodjék,
olyan lesz az én hajam,
mint a csikó farka;
még annál is hosszabb,
mint a Duna hossza.

Kép forrása: http://www.designsponge.com

Zelk Zoltán: Egy búzaszem története

Meleg, kora nyári délután volt, a búzatábla hajladozva susogott a gyenge szellőben. A búzatábla mélyén lakó fürj- és fogolycsaládok már csomagoltak; tudták, holnap lesz az aratás napja, s ők mehetnek új hazát keresni. Gondterhesen készülődtek: hol találnak ilyen jó otthont, amely így megvédi kicsinyeiket a vércsék és a puskagolyók ellen? Alig aludtak ezen az éjszakán, s kora hajnalban már búcsúzni kezdtek egymástól és jó szomszédaiktól, a pipacsoktól és búzavirágoktól.

Ezek voltak a legszomorúbbak, a piros pipacsok és a kék búzavirágok. Harmatkönnyeket sírtak, amikor az öreg fürjek búcsúszavait hallották, s egy búzavirág így szólott:

– Ó, hogy irigyelünk benneteket! Bárcsak nekünk is szárnyunk lenne, és veletek mehetnénk!

Egy öreg fürj vigasztalni kezdte:

– Sose búsulj, bölcsen van ez így. A madarak repülni tudnak, ti meg itt nőttök és illatoztok a búzatábla közepén.

Alighogy felröppentek az útra kész madarak, már jöttek is az aratók, s nekifogtak a munkának. Estére már csak szúrós tarló maradt a búzaföld helyén, s a hajdani búzakalászok kévébe rakva várták sorsukat: a cséplőgépet, a malmot, a liszteszsákot és a kenyérsütő kemencét.

Egyetlenegy búzaszemecske kivételével, amelyik aratás közben elgurult. Örült is a szabadságnak, mert hallotta hajnalban a fürjek és virágok beszélgetését, és semmi kedve sem volt ahhoz, hogy lisztté és kenyérré változzék. Ha már ez a búzaszemek sorsa – gondolta –, akkor ő nem lesz búzaszem, inkább fürjjé változik.

„Csakhogy a fürjek repülni tudnak – gondolta újból –, nekem pedig nincsen szárnyam… Akkor tücsök leszek… – határozta el –, az is itt él a földön, az se tud repülni.”
245

Csakhogy este ciripelni kezdtek a tücskök, ezek a kedves réti cigányok, s a búzaszem szomorúan állapította meg, hogy tücsök sem lehet belőle, mert nem tud ciripelni…

„Akkor mezei egér leszek!” – határozta el, mert látta, hogy a mezei egerek megélnek a tarlón is. Csakhogy a mezei egerek futkosni tudnak, és házat ásni a föld alatt – látta a búzaszem, és szomorúan mondogatta, hogy neki nincs ilyen tudománya.

„Hát mit csinálhatnék? – töprengett egyre szomorúbban. – Legjobb lenne, ha odagurulnék testvéreimhez, s engem is elvinnének a cséplőgéphez és a malomba.”

Így búsongott három nap és három éjjel. Harmadnap aztán hatalmas zápor kerekedett, s a búzaszemecskét beverte a földbe. Milyen nagy volt a csodálkozása, mikor a föld mélyén megszólalt egy göröngy, és azt mondta neki:

– Most már jó helyen vagy. Jövő tavaszra majd kibújsz a földből, nyárra szép búzakalász lesz belőled, és újból learatnak.

A búzaszemecske már nem búsult. A nagy fáradtságtól elaludt, és fürjekről és pipacsokról álmodik jövő tavaszig.


Szántsunk földet,

vessünk búzát,

arassuk le,

csépeljük le,

õröljük meg,

dagasszuk meg,

süssünk cipót,

lepényt, lángostű

hámm!

A pap, a cigány és a parasztember 8magyar népmese)

Hát a falusi papnak ugye megért a búzája. Kiment a faluba, hogy keres valakit, mert mán bizony nagyon érett vót, mán pattogott szét, a szemek, hogy majd keres, aki learatja neki. Hát nem tanált mán parasztembert. mindenki aratott a határba. Hát összetanálkozott egy cigánnyal. Hát mondja:   -Elgyünnél nekem learatni, Zsiga, ezt a búzát-e?     - El bizony, plébános úr, ó, nagyon tudok aratni! Úgy levágom magának, mint annak a rendje!   - No, jól van, Zsiga, akkor gyere - azt mondja -, majd elmegyek veled, megmutatom, hogy hol van a búza!   - De plébános úr, de előbb én megreggeliznék, mer éhes vagyok nagyon!   - No, jól van - aszongya -, gyere, majd a szakácsné ad neked reggelit! No, hát a szakácsné adott neki pálinkát, adott neki szalonnát, kolbászt, nagyon megreggelizett a cigán. Csak úgy nyögött, úgy jóllakott. Aszongya:   - Tudja mit, plébános úr, ha mán nem köll nekem délre majd megállnyi, hogy pihenjek, ebédöljek, ha mán itt vagyok, megeszem én az ebédet is!   - No, jól van akkor - azt mondja-, ténleg, akkor mán arathatsz, míg a Nap le nem megy! -mert régen napkeltétül napnyugtáig vót egy nap, a napszám. Megegyeztek oszt egy zsák búzába. No de ám a cigány megette az ebédet is...   - Tudja mit, plébános úr, mit mondok magának: hát énnekem még öregapám se dolgozott ebéd után! Mindég lefeküdt. Hát én is lefekszek.   Hát így a papnak ugye nem lett learatva a búzája. Hanem kiment újbúl, keresett, aki learatná. Hát akkor egy parasztembert tanált, az oszten jó szorgalmas ember vót. No, megegyeztek. hogy: egy napra egy zsák búza. No, úgy is vót. Vágta a parasztember, dolgozott, rakta keresztekbe, nagyon sokat dolgozott. Alig várta, hogy a Nap lemenjen az égről, mehessen haza. Vette a kaszát a vállára - de már alig vót annyi ereje, hogy hazamenjen. Azt mondja a pap neki:   - Te ide figyeljél, te gazda, tudod, mit mondok neked: csak kaszáljad te tovább, csak arassál te, nagyon jól megy neked ez az aratás - azt mondja-, jól haladtál-e, mer még - aszongya - a Napnak az öccse még nem kel föl ! - a Holdat mondta ja a pap.   -Hát bizon már az is az égre gyütt.   - Te csak arassál ! - csak egyre mondta a pap.   No, jól van, mán mérgeskedett azé, mérges vót. de hát nem akarta mondani, a pappal nem akart ellenkezni a gazda. No, jól van. Vette oszt a kaszát már mikor hajnal felé, oszt bizony elballagott haza, alig bírt hazamenyi a fáradságtúl. Lefeküdt, aludt egyet. Utána vette oszten, amin feküdt, a trúzsákon, kirázta belőle a szalmát. No oszt fogott a pap egy zsák búzát, odatötte a trúzsákba. Azt mondja:   - No - aszongya -, megvót.   Csak tartotta oszt a zsákot a paraszt. Aszongya ja pap:   - No, készen van, amibe megegyeztünk - aszongya -. megvan a zsák búza.   - Nem úgy van az, plébános úr, tudja mit, ennek a zsáknak még öccse is van! Még az öccsinek is adjon - aszongya -, egy másik zsák búzát!   Hát így a parasztember túljárt a papnak az eszin, pedig az akart átjárni az ű eszin. Így jártak.

Gyúrd, dagaszd a kenyeret,

Tekenőbe kelesztgesd,

Nagy kendőbe tekergesd,

Szakajtóba szendergesd.