Kép forrása: http://www.growingajeweledrose.com

Bartos Erika: KRÉTARAJZ (Százlábú című verseskönyvből)

Kaptam ma egy doboz krétát,
Fehéret és színeset,
Kerti útra rajzolok majd
Tarkabarka képeket.

Rajzolok egy kicsi házat,
Lesz egy szép, nagy ablaka,
Sárga lesz a kerítése,
Mellette egy almafa.

Kiscica is lesz a képen,
Kergeti az egeret,
Rajzolok egy pici fészket,
Fészekbe egy verebet.

Rajzolok egy pöttyös labdát,
Kutyaházat kutyussal,
Óriási fenyőfát is,
Rajta sok-sok tobozzal.

Fel az égre fehér felhőt,
Papírsárkányt rajzolok,
Méhecskéket, pillangót és
Citromsárga, nagy Napot.

Rajzolok egy tavacskát is,
Benne színes halakat,
Partjára meg piros színnel
Lerajzolom magamat!

Aszfaltkréta készítése házilag

Hozzávalók:

  • Modellgipsz
  • Víz (szobahőmérsékletű)
  • Tempera
  • Műanyag dobozok a keveréshez
  • Ragasztószalag
  • Műanyag fólia
  • Papírgurigák

Elkészítés:

A papírgurigák lám-lám krétagyártáskor is jól jönnek, összegyűjthettek többféle méretet is, így különböző vastagságú és hosszúságú krétákat gyárthattok.

Először ezeket a papírgurigákat kell öntősablonná változtatni. Ehhez a belsejüket folpack fóliával vagy valamilyen nejlonnal béleljétek ki, majd az aljukat erősebb ragasztószalaggal zárjátok le (jó alaposan, nehogy kifolyjon majd a gipsz).

mhc_tut1.jpg

A gipsz bekeveréséhez több műanyag dobozra is szükség lesz (vagy minden keverés után egy gyors mosogatás), aszerint, hogy hányféle színt szeretnétek. A pontos keverési arány általában megtalálható a csomagoláson, ez legyen a kiindulási alap. Érdemes gurigánként keverni, így praktikusabb, és biztosan nem köt meg idő előtt a gipsz. Egy gurigához a forrásoldal szerint nagyjából 1/2-3/4 csészényi gipszre lesz szükség. Ehhez jöhet a víz (a keverési útmutató alapján leosztva), majd az alapos keverés után 2-3 kanálnyi tempera (attól függően, hogy mennyire élénk színt szeretnétek). Keverjétek össze ismét, hogy a festék egyenletesen eloszoljon a gipszben, és már önthetitek is a gurigába.

mhc_tut2.jpg

Állítva szárítsátok, a leírást szerint három napon keresztül. Ezután eltávolítható a papírcső és a fólia is, és jöhet az alkotás!

Forrás: http://szinesotletek.postr.hu

Forrás: http://www.smithgalleryjournal.com/

Kép forrása: hopscotch

Egy játékos ötlet:

Képek forrása: www.handmadecharlotte.com

Ugrálóiskolák

Nemes Nagy Ágnes: Ugróiskola

Járok az utcán,
kip-kop, kip-kop,
még meg is állok
itt-ott, itt-ott.

Jó megállni, nézz oda,
ott egy ugróiskola,
felrajzolva járdaszélre,
zöld krétával nagyra, szépre,
mindenütt van, nézz oda,
itt-ott,
kip-kop,
egy-egy ugróiskola.

Egy,
egy,
egy,
páros,
egy,
páros,
fordulj vissza,
páros,
egy,
nem hibáztam, nagyszerűen
megy, megy, megy,
mi van hátra? Páros,
nem leszel te sáros,
itt a vége:
egy,
egy,
egy.

Népi játékok:

Csiga ugráló

 

Nagy csigavonalat rajzolunk a földre, minél nagyobb a rajz, annál tovább tart a játék. Bevonalkázzuk kis területekre az egészet, hogy kockákat kapjunk, melyekbe sorba kell ugrálni.

Az első játékos fél lábon indul kívülről befelé, vigyázva arra, nehogy a vonalra lépjen. Ha a középpontba ért, leteheti a lábát pihenni. Visszafordulva ismét végigugrál a vonalak között, míg ki nem ér. Ezután háttal fordulva a csigának követ dob rá. Amelyik kockára esett a kő, az lesz a háza. Ide már csak ő léphet be. Végül az győz, akinek a legtöbb háza van. Aki hibázik, félreáll, és a következő játékosnak adja át az ugrálás jogát.

A csiga ugróiskola egyszerűbb változatát dobókő nélkül játsszák. A csigavonal formájú ábrán fél lábon be kell ugrálni a kör közepéig, ott le lehet tenni a másik lábat is, megfordulni, majd ismét fél lábon kiugrálni. A kockákra osztott téglalapban a számok sorrendje szerint ugrálnak, először páros, majd fél lábbal. Aki vonalra ugrik, átadja helyét a következő játékosnak.

nehezebb változatot dobókővel játsszák: ez általában lapos kavics vagy cserépdarab. A játékos a kavicsot bedobja az ábra első kockájába, majd fél lábon végigugrálja az egész ábrát. Visszafelé szintén fél lábon állva lehajol a kőért és fölveszi. Amikor kiért, van egy iskolája. Ezután a következő kockába dob. Ha már mindegyikbe dobott, és mindegyik iskolát kijárta, háttal dob, és amelyik kockába a kő esik, az az ő vára: ott ő mindkét lábát leteheti, a többi játékosnak azonban át kell ugrania. A játszó akkor \"bukik meg\", ha vonalra lép vagy dob, belelép másnak a várába, vagy leteszi a másik lábát is, esetleg a kavics nem a megfelelő kockába esik. Ilyenkor át kell adnia a helyét a következő játékosnak. Ha legközelebb sorra kerül, ugyanabba a kockába dob, mint amikor elrontotta. Addig játsszák, míg az összes kockát el nem foglalják, s az győz, akinek több vára van.

A játékot különféle módon lehet nehezíteni. Játsszák például úgy, hogy a követ nem kell fölvenni, hanem visszafelé kockáról kockára egy lábbal végig kell rugdalni. Ez igen nehéz, mert sem a kőnek, sem a lábnak nem szabad vonalra kerülnie. Van olyan változat is, hogy miután végigjárták az összes iskolát, dobás nélkül különféle módokon ismét végig kell ugrálni az ábrát, s csak utána lehet várat szerezni. A kezes például az, amikor kézfejükre vagy nyitott tenyerükre teszik a követ, a lábasnál lábfejükre, a fejesnél fejük tetejére.

(Forrás: vhttp://www.lurkovilag.hu)

Ugrabugra menyországba

„A talajra a fenti ábrát karcoljuk. Fontos a négyszögek beszámozása is. A helyeket: Föld, pokol, mennyország elég csak megnevezni. Az első ugráló a Földtől indul: páratlan számra egy, párosra két lábbal kell ugrani. A pokolba nem szabad beugrani. Aki akár ebbe, akár valamilyen vonalra lép, az kiáll a játékból, és csak akkor próbálkozik ismét, ha reá került a sor.

Változat: A Földtől az utat bekötött szemmel vagy hátrafelé fordulva kell megtenni.”

(Forrás: Baka Judit: Egy előre, két kettőre. Magyar népi játékok, Erdélyi Könyvtanács, 2010)

Ugróiskola másképp

A hagyományos ugróiskolát már biztosan mindenki ismeri – de egy kis ötleteléssel sokféle játékot kitalálhatunk, ami hasonló az ugróiskolához, mégis egy kicsit más. Kicsiknek egyszerűbb, nagyobbaknak bonyolultabb – a lényeg az örömteli játék és persze közben a “láthatatlan” képességfejlesztés.

A legegyszerűbb változat: rajzoljatok sok-sok négyzetet (vagy akár karikát) egymás után hosszú sorban. Ezeken aztán különböző módon lehet végighaladni. A rajzolásnál figyeljetek a gyerekek lábméretére, illetve, hogy át tudjanak ugrani, lépni egyik négyzetből a másikba! Magyarázat helyett mondd a gyerekeknek, hogy utánozzanak téged, aztán mutass egy-két variációt – végül hagyd őket próbálkozni! Valószínűleg sok ötletük lesz még, ami nekünk talán eszünkbe sem jut!

– Lehet egyszerűen csak végigsétálni úgy, hogy ne lépjetek a vonalakra,

– aztán kicsit gyorsabban végigszaladni,

– oldalazva végighaladni először csak lépegetve, majd kicsit gyorsabban, akár keresztlépésekkel,

– nagyobban megpróbálhatnak ugyanígy oldalazva végigszökdelni is – ekkor egyszerre kell a két lábat felemelni. Könnyebb változat, ha mindkét láb ugyanabban a négyzetben van, nehezebb, ha külön-külön négyzetben.

– lehet páros lábba előre végigszökdelni, vagy óvatosan hátra, esetleg úgy, hogy minden négyzetbe érve egy negyed fordulatot teszünk.

– megpróbálhattok egy lábon végigszökdelni, akár váltakozva is: két szökdelés jobb láb, két szökdelés bal láb,

– talpon-tenyéren végigmászni, (ekkor sem szabad érinteni a vonalakat).

Lehet váltogatni is a páros lábon és egy lábon való szökdelést. Segítségül rajzoljatok 1 és 2 pöttyöt a négyzetekbe. 1 pötty – 1 láb, 2 pötty – 2 láb.

Ha már jól megy az egyenes vonalban való haladás, akkor rajzolhattok egy kanyargós kígyót is, ugyanígy négyzetekre felosztva. Ismételjétek meg a fenti feladatokat – ezúttal ide-oda kanyarodva. Most még jobban kell figyelni!

Ha meguntátok az ugrabugrát, gurítsatok végig rajta egy labdát, vagy akár ki is színezhetitek a hosszú kígyót!

Ezekkel a játékos feladatokkal a gyerekek megtapasztalják testük határait, tudatosítják magukban testrészeik elhelyezkedését. Egy csomó információt gyűjtenek arról, milyen irányba, mekkora erővel kell elmozdulniuk, hogy a kívánt helyre érkezzenek. Mindezt jó, ha egyedül, önállóan, sokszor próbálkozva tehetik, mindenféle utasítgatás, értékelés nélkül. Hiszen ez csak játék! Azt pedig, hogy valójában sokkal többről van szó, elég, ha mi tudjuk.

(Forrás: http://jatsszunk-egyutt.hu)

Kép forrása: i.pinimg.com

Ugróiskola

Piros krétám kezemben,
Találtam a zsebemben.
Rajzolgatok, irkálok,
Négyzeteket firkálok.

Nem is egyet, nyolcat ám,
Így lesz ugróiskolám.
Fordulok és perdülök,
Gyorsan nekilendülök.

Kipp-kopp, kavics koppan,
Pitty-potty, hová pottyan?
Csissz-csussz, messze csusszan,
Hiss-huss, szoknyám hussan.

Mint a bolha szökkenek,
Ugrásaim könnyedek.
Kijárom én szaporán
Piros ugróiskolám.