Kép forrása:FamilyFun

ELEK ISTVÁN: Háziállatok (részlet)

Röf-röf - ez a disznó hangja.
Állatok közt nagy a rangja.
Gömbölyűre hízva már,
Valóságos éléstár.

Be-e - béget a kis bari,
Messziről is meghallani.
Milyen szelíd, milyen édes!
Miért béget? Talán éhes.

Mu-ú - bőgi a tehén,
S panaszosan néz szegény.
Tőgye nehéz, tej van benne,
Ha megfejnék, de jó lenne.

Terepasztal készítése

Kép forrása:digibordonderbouw.nl

Kép forrása: facebook.com

Kép forrása: frugalfun4boys.com

Kép forrása: Kép forrása: borsoo.blogspot.com

A tök és a csikó (nógrád környéki népmese)

Mátyás király egyik faluban, ahol meghált, korán reggel, ahogy felkel, megy az utcán végig, és arra lesz figyelmes, hogy egy ember nagyon vígan fütyül. Odaköszön neki:
– Jó reggelt adjon isten, barátom! Magának valami nagyon jól mehet a sora, hogy ilyen korán reggel jólesik a fütyülés.
– Hát hogy a sorom jól menne, azzal nem dicsekedhetem.
– Hát akkor mire van a jókedve?
– Hát arra, hogy most fütyülök egyet, az lesz a früstök. Délben fütyülök egy másikat, az lesz az ebéd, este fütyülök egy harmadikat, az lesz a vacsora.
– Hát enni mikor eszik? – kérdi Mátyás király.
– Hát majd ha lesz – azt mondja. Kérdezi Mátyás király:
– Mondja, mit szokott ebben a kertben termelni?
– Hát krumplit, kukoricát, tököt, zöldségeket.
– Ide figyeljen, barátom! Mátyás király nagyon szereti a tököt. Őszkor a legszebb tököt, ami a kertjében terem, vigye el neki a budai várba.
Hát az ember egész nyáron ápolgatja a tököt. Ősz felére az egyik tök egész hatalmasan megnő. Akkor leveszi, és elindul vele Budára, Mátyás királyhoz. Persze mikor a vár kapujába ér, az őrség megkérdezte, hogy mit akar.
Azt mondja a szegény ember:
– Ezt a tököt hoztam Mátyás királynak.
Az őrök nagyot kacagtak, s el akarták kergetni, de Mátyás király valahogy észrevette, és megparancsolta, hogy engedjék be.
Mikor beér, Mátyás király jól megtraktáltatja, ad neki ezer forintot a tökért, meg még külön útra való zsebpénzt is kapott, hogy az ezer forintot hiány nélkül hazavigye.
Mátyás király a tököt a fogadóteremben helyeztette el.
Mikor megy a szegény ember hazafele, útközben egy kis szíverősítőt is bebegyelt az útszéli kocsmákban. Ahogy beér a faluba, előveszi az ezer forintot, és lobogtatja, hogy mit kapott ő Mátyás királytól a tökért.
A szegény ember szomszédjában egy zsíros nyakú paraszt lakott. Amikor meglátja az ezer forintot, amit a szomszédja a tökért kapott, majdnem megütötte a guta.
De akkor a zsíros nyakú paraszt gondol egyet. Neki van egy hároméves, gyönyörű szép csikója. Olyan, hogy igazán ritkítja párját. Mennyit fog ő ezért kapni Mátyás királytól, ha egy tökért ezer forintot adott!
Egyik reggel fogja a csikót, és elvezeti Budára Mátyás királyhoz.
Mikor a kapuba ér, kérdezik, mit akar.
– Mátyás király őfelségének hoztam ezt a csikót. Mátyás királynak jelentést tesznek róla.
Akkor Mátyás király intézkedik, hogy eresszék ki a csikót a ménesbe, az embert pedig vezessék elébe.
Mátyás megkérdezte a parasztot, hogy hova való.
Amikor a paraszt megmondja, hogy honnan való, Mátyás király mindjárt rájött, hogy a tökös embernek a szomszédja. Azt már ottjártában megállapította, hogy nagyon gazdag paraszt. Intézkedik, hogy jó ebédet adjanak neki. Mikor az ebédnek vége volt, így szól Mátyás király:
– Ide figyeljen, barátom! Látja ott a sarokban azt a tököt?
– Látom, felséges királyom.
– Hát az egy ezerforintos tök. Fogja, ezt adom én viszontajándékba a csikóért.
Felveszi a paraszt a tököt, de alighogy a kapun kijött vele, földhöz puhintotta, és nagy zsörtölődéssel, káromkodással hazaballagott. Amikor hazaért, az első útja a szegény emberhez vezetett nagy adta-teremtettével.
– Az ördögök szánkáztassák meg magát a neve napján a tökével együtt! Azt kaptam a csikóért!
Mikor a faluban az esetnek híre futott, volt, aki a zsíros nyakú parasztot talán sajnálta, de a község nagy része ugyancsak örült rajta, hogy így kibánt vele Mátyás király.

Nagy Bandó András: Pej paripám

Járatom délben a

lépeget vélem a

itt kocog énvelem pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végén a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Baktat az úton a

lépdel a téren a

járogat vélem a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Vágtat a réten a

vágtat a völgyben a

vágtat a hegynek a pej paripám. Hej, paripám!

Fölrepül vélem a

ott röpül vélem a

szárnyal az égben a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Kép forrása: ARIADNA RUIZ PASCUAL

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Birka

Kép forrása: Found on kamloopsmtpaulgirlguides.com

Az aranyszőrű bárány

Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hol volt, mit egyenek, hol nem, s a szegény embert vetette fel a bú s a gond, hogy mit tudjon csinálni ezzel a sok gyerekkel. Eleget mondta nekik, menjetek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál, mind az apjára tátotta a száját. No, mégsem úgy volt egészen. A legkisebb ügyibevaló legényke volt, nem nézhette, hogy a testvérei egész nap ácsorognak, ő bizony - azt mondta az édesapjának - elmegy világgá s addig meg sem áll, amíg valami jó helyet nem talál. A szegény ember bezzeg nem bánta, hadd menjen: eggyel kevesebb kenyérpusztító lesz a háznál.

Elment a legkisebb legényke, ment, mendegélt hegyeken, völgyeken által, s estére kelve egy faluba ért. Ott megtudta, hogy van a faluban egy erős gazdag ember, akinek annyi juha van, mint égen a csillag, s most éppen pásztort keres a nyáj mellé. Ment egyenesen a nagy juhos gazdához s elémondta, hogy mi jóba járt.- Éppen jókor jöttél, - mondá a gazda, - mert elcsaptam a juhászomat. Hát, hallod-e, én felfogadlak, s ha egy esztendeig hűségesen őrzöd a juhaimat, bizony meg nem bánod.

Megalkudtak, hogy, ha esztendő ilyen a nyájból sem hibádzik, ad egy aranyszőrű bárányt: abból megélhet úrimód, míg a világ s még két nap.- Itt a kezem, nem disznóláb! - mondá a legény s kezet csaptak magyarosan.A juhos gazda adott neki egy szépen szóló furulyát, jól feltarisznyáltatta s a legény kihajtá a nyájat a rétre.

Közmént legyen mondva, a juhos gazdánál három nap volt egy esztendő, de még eddig nem akadt legény, aki az esztendőt kiszolgálta volna, mert éjjel-nappal talpon kellett lennie, s ha csak behunyta a szemét, annyi juh hibádzott a nyájból, hogy egy szegény embernek elég lett volna egész életére.

 

 

No, ez a legényke bezzeg nem aludt el. Amikor egy kicsit elálmosodott, elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta s hát, Uram, teremtőm, amennyi juh, mind táncra kerekedett. Az aranyszőrű bárány el nem maradt tőle, ez mindig előtte táncolt, de olyan szépen, olyan módosan, hogy csupa csuda.

Amikor letelt az esztendő, szépen hazahajtotta a nyájat, a kapu előtt elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s a juhok táncolva mentek bé az udvarba.

Ott állott a gazda az udvar közepén s számolta a juhait, de csak úgy csillogott a szeme, amikor látta, hogy egy sem hibádzik a nyájból.- No, te legény, - mondá, - megöregedtem, kenyeremnek javát megettem, de még ilyen szolgám nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt, legyen rajta szerencséd.

Hej, örült a legény, örömében nem találta helyét. Elbúcsúzott a gazdától illendőképpen s ment az aranyszőrű báránnyal hazafelé. Mentek, mendegéltek, szépen lassan eregéltek s estére egy faluba értek. Ott a legény szállást kért egy jó gazdaembernél, aki azt mondta: Istené a szállás, kerüljön beljebb öcsém uram.

Bement a házba, de magával vitte az aranyszőrű bárányt is. De nézték-e, csudálták-e a bárányt! Különösen a házi leány nézte, csudálta sokáig, egész éjen be nem tudta hunyni a szemét, mind az aranyszőrű bárányról gondolkozott. Addig s addig gondolkozott, hogy fölkelt az ágyból s szépen a bárányhoz orozkodott. Gondolta, hogy amíg a legény alszik, kiviszi a bárányt, s valahol eldugja.

No, hiszen ezt jól elgondolá, mert ahogy a kezét rátette, a bárány szőrére ragadt egyszeribe. Oda bizony mind a két keze. Eközben hajnalodott, s a legény fölébredt. Látja, hogy a leány a bárány hátához van ragadva, gondolkozott, hogy már most mit csináljon. Ő bizony tovább megy a báránnyal, s hadd jöjjön vele a leány is.Hát úgy is tett, s ahogy az utcára kiértek, elővette szépen szóló furulyáját s fújta, fújogatta. Hej, láss csudát! Táncolt a bárány, bárány hátán leány, hogy csakúgy porzott belé az utca.

 

Meglátja ezt egy asszony, aki éppen akkor vetett be kenyeret a sütőkemencébe, kiszalad a sütőlapáttal, üti a leányt s szidja éktelenül:Nesze, nesze, te világ bolondja! Nem szégyelled magad leány létedre?! Nesze, nesze!Hiszen nem sokáig szidta, verte, mert egyszerre csak a lapát a leány házához ragadt, lapát nyeléhez az asszony s a legény csak fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját.

Táncolt nagy begyesen elől a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a lapát, lapát nyelén az asszony, úgy mentek végig az utcán.

Ahogy a templom elé érnének, éppen jön ki a templomból a pap s utána a sok nép. Kacagtak a népek, de a pap erősen megbotránkozott, hogy az ünnepnapot így meggyalázzák, odaszalad s üti az asszonyt a pálcájával. De csak egyszer ütött rá, a pálca az asszony hátához ragadt, a pálca végéhez a pap s az is táncolt a többi után.

A vénasszonyok összeverték a tenyerüket s elkezdettek kiabálni, jajgatni: - Jaj, jaj, még elviszik az aranyszájú papunkat, ne hagyjuk emberek, asszonyok!

Nosza, utána az egész falu népe, megfogják a papot, hogy visszahúzzák, de ahogy rátették a kezüket, sorba mind odaragadtak. A legény pedig fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát végén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, pap után az egész falu.

Így értek egy városba. Ez éppen a király városa volt. Ott a legény betért egy kocsmába, tarisznyába tette a furulyáját, hadd pihenjen egy kicsit a bárány, báránnyal az egész falu.Kérdi a korcsmárost: miféle város légyen ez. Mondja a korcsmáros: ez a király városa. Szóból szó kerekedik s a korcsmáros elmondja, hogy a király erősen szomorú, mert van egy szépséges leánya, aki még soha nem nevetett. Kihirdette az országban, hogy annak adja a leányát, aki meg tudja nevettetni, de még eddig hiába próbálkoztak, a királykisasszony olyan szomorú, mint a háromnapos esős idő. - No, - gondolá a legény, - szerencsét próbálok, hátha én meg tudom nevettetni.

Ment a király udvarába, mellette a bárány, bárány után az egész falu, de az utcán nem táncoltatta őket. Béjelenti magát a királynál s elémondja, hogy ő megpróbálná, hátha meg tudná nevettetni a királykisasszonyt.- Jól van, fiam, - mondá a király, - próbáld meg, de ha meg nem nevetteted, karóba húzatom a fejedet.- Egy életem, egy halálom, akárhogy lesz, megpróbálom - mondá a legény -, csak a királykisasszony álljon ki a tornácba.Azzal lement az udvarra, a király pedig kiállott a lányával a tornácra s úgy várták, hadd lám, mit tud a szegény legény.

Hiszen mindjárt megmutatta, hogy mit tud. Csak elévevé szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta s - uccu neki bolond eszed, ami volt is, mind elveszett! - táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát nyelén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, a pap után az egész falu.

- No, ilyen táncot még nem látott a világ, kacagott a király, de hát még a lánya, a könnye is kicsordult, s csengett a palota a kacagástól. A bárány erre még nagyobbakat ugrott s egyszerre csak levált a hátáról a leány, leány hátáról a lapát, lapát nyeléről a sütőasszony, asszony hátáról a pálca, pálcáról a pap, papról az egész falu s úgy táncoltak egyesbe.

Most még a király kezdett könyörögni, hogy ne táncoljanak már többet, mert ő is meghal, a lánya is meghal a sok kacagásba. No, ha úgy, hát a legény eltette a furulyáját s egyszeribe vége volt a táncnak.- Hallod-e, te juhászlegény, - mondá a király - a leányomat megnevettetted, hát neked is adom s vele fele királyságomat.

A papot ott tartották, az mindjárt össze is adta a fiatalokat. Ott maradt a falu is az udvarban, s úr lett még a cigányból is.

A juhászlegényből lett király egyszeribe hatlovas hintókat küldött az apjáért s testvéreiért. Ezekből is mind nagy urak lettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: sweetgrace.typepad.com

Kép forrása: Jellybean Park

Kép forrása: La Scuola Cre-Attiva

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Malac

 

Kép forrása: peuterklasjedepuzzel.skynetblogs.be

A ZÖLD DISZNÓ (Magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott.
Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:
- Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen!
Az meg rimánkodással akarta megbékíteni:
- Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire.
Hát még rá is vert érte.
- Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol!
És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!
A szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Ő is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem.
Egyszer is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is rálett a király. Intett a kocsisának:
- Jóska! Fogd be a négy szürkét!
Benn az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad.
Egyszer csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár.
De a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd:
- Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk!
A disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi:
- Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod hozzám!
A király majd szörnyethalt.
- Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul!
Aztán, bölcsebben, alkudozni kezdett:
- Húzz ki a fele királyságomért!
Csakhogy a zöld disznó nem alkudott.
- Jól van - mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában.
A zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak.
Nevettek is nagyokat a hintóban:
- Ez sem ér utol bennünket!
De rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és indult nagy nyikorogva:
- Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk!
És így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett.
- Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet!
- Lányom, menned kell - mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle!
A zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át vele.
- Nyif, nyaf, nyuf, feleséget viszek.
Megálltak az ólnál a talicskával.
- Röf röf röf, kedves feleségem, szállj ki a hintóból, itthon vagyunk a palotában!
Bementek, és leültek a szalmára.
- Röf röf röf, kedves feleségem, vess ágyat nekünk!
A királykisasszony sírt-rítt, de a zöld disznó egyre hajtogatta:
- Röf röf röf, vess ágyat, kedves feleségem!
Nem bírta már hallgatni, felugrott, összerendezte a szalmát, a zöld disznó lefeküdt, ő meg betakarta a csipkekendőjével. Gondolta, ha elalszik, elszökik mellőle. De az egyre mondta még a magáét:
- Röf röf röf, csókolj meg, kedves feleségem!
Addig-addig, hogy odahajolt hozzá, képen csókolta, de az iszonyattól el is ájult szegény.
Arra ébredt, hogy csupa ragyogás minden körülötte, aranyos ágyban fekszik, és mellette szépséges királyfi mosolyog.
- Ugye, azt hitted, hogy a disznóólban, a zöld disznó mellett fekszel?
Elmesélte, hogyan lett zöld disznóvá, hogyan fogadta meg, hogy gonoszságot nem művel soha többé. Csengetett, hogy fogják be a hintóba a négy fehér lovat, viszi apjaurához a királykisasszonyt, ne gyászolják tovább. Úgy vágtattak, hogy a patkó alatt szikrázott a föld!
- Nem fogadnak vendéget, gyászol az egész ország - szólott ki Jóska, a kocsis.
De a királykisasszony bekiáltott:
- Nézz csak ki, Jóska, nem én vagyok-e, akit gyászoltok? Vezess az apámhoz!
Lett nagy öröm! Jaj, pedig a király nagyon rossz bőrben volt, szegény! De hogy meglátta az ő kedves lányát, azt se tudta, mit tegyen örömében.
- Hát a zöld disznó hova lett?
- Ott kinn áll, azt várja, hogy behívjad.
- Várhatja!
- Csakhogy nem disznó már, hanem királyfi. Hívass papot, hogy adjon össze minket!
Örült a király, de a két ország is, hogy szerencsésen fordultak a dolgok. Három napig evett-ivott mindenki. Jóska kocsis úgy jóllakott a lagzin articsókával, azóta se tud ételre rágondolni. Eddig volt, fuss el véle!

Kép forrása: etsy.com

Van nekem egy kis malacom,
Debreceni fajta,
éppen olyan tarkabarka,
mint az édesanyja.
Mondja, mondja: röf, röf, röf,
Futok hozzád töf, töf, töf.

Kép forrása: Found on a397.idata.over-blog.com

Kép forrása: Found on parents.co

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Tehén

Kép forrása: Collections Etc.

Bátori Irén: A kíváncsi tehénke


A kert hátsó végében, füves, virágos réten legelt a tehénke. Néha fecske cikázott fölötte, néha rigó fütyült a kerti fán. Békesség, nyugalom volt körülötte. Még a macska is szundikált a padlásfeljárónál, még a kutya is oldalára dűlve süttette magát a jó meleg napon.
Egyszer csak füstszag csapta meg a tehénke orrát. Körülnézett, aztán elindult a füst irányába. Meg is érkezett a konyha küszöbe elé. Ilyenkor szokta főzni az ebédet a gazdaasszony. 
Mi lenne, ha bemenne a konyhába s megnézné, mi van odabent? – gondolta a tehénke. – Vajon miből főzi az ebédet a gazdaasszony? Szénából, szalmából, fűből vagy korpából? – Még álldogált egy kicsit, aztán belépett a nyitott konyhaajtón. 
Az ajtó mellett egy láda állt. A ládán meg szakajtó, tele liszttel. Odább jókora szita, a szitában két tojás, belőlük gyúr majd tésztát a gazdaasszony ebédre. 
A tehénke nézte, nézte a szép fehér lisztet. Még sose látott ilyet. 
„Ezt megkóstolom” – gondolta s azon nyomban hozzálátott. 
De még meg sem ízlelhette igazában, máris tele lett liszttel orra, szeme, nem győzött prüszkölni tőle. Prüszkölt, prüszkölt, a szakajtó lisztet majd mind széjjel fújta. Még a füle is lisztes lett. Olyan volt, mintha bemeszelték volna. 
- Talán az oldalát kell megenni – gondolta – nem a tetejét. 
Azzal a szakajtó oldalába akart harapni. De alig ért hozzá, a szakajtó felborult és legurult a ládáról. Ami liszt még benne volt, az is mind szétszóródott a konyhakövön. 
- Talán emez jobb lesz – találgatta a tehénke s nagy fejét beledugta a szitába. 
Hát! Reccs! Odalett nyomban a két tojás, az összetört tojáshéj meg jól megbökdöste a kíváncsiskodó orrát. 
- Huh! Miféle karmos étel! – ijedezett a tehénke, s odább ugrott. No hiszen! A láda mellett a vizes padka állt, két teli kanna vízzel. Annak se kellett egyéb, mint egy tehénrúgás. Úgy felborult, mint annak a rendje. A két kanna nagy csörömpöléssel a földre esett. A víz meg csak folyt, folyt, folyt … A tehénke nyaldosni kezdte a földről a vizet. 
- Ez legalább jó hűs – gondolta – se nem porzik, se nem karmol … 
De ekkor már a nagy csörömpölésre kiszaladt a szobából a gazdaasszony: 
- Jaj, jaj, mit csinálsz, te cudar? Oda a lisztem! Vége a tojásnak! Úszik a konyhám! – Azzal fogta a seprűt és csihipuhi, jól megtapogatta vele a tehénke lábát, oldalát. 
Szerencse, hogy a seprű cirokból volt, mert ha vesszőből lett volna, a tehénke még ma is sántikálna. S még a kakas is azt kukorékolná, de még a liba is azt gágogná: „Ni, ott megy a kíváncsi tehén, akinek nem volt elég a legelő!” 
De így is megemlegette ezt a napot. Mert ettől kezdve nem járt a kertben szabadon. Kipányvázták a kert végébe, s amilyen hosszú volt a pányva, csak addig tartott a kíváncsi tehénke világa.

Kép forrása: nagykovácsi Diófa csoport

Fejőnóta

Édes tehénkém, adj finom tejet,
Cifra kabátkát csinálok neked.
Róka a gallérja, ezüst lesz a csatja,
Csak a tejecskét, hamar, hamar adjad!
/angol népköltés/

Kép forrása: Cantinho Pedagógico da Sil

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Kép forrása: Katoo Mingneau

Kép Forrása: Jessica

Kép forrása: teacherspayteachers.com

Kép forrása: Found on lacasainfantil.com

Kép forrása: Found on teacherspayteachers.com