Rigmusok, versek, játékok az állatok behajtásához

Kép forrása: Kép forrása: babosanita.mindenkilapja.h u

Hidegre fordul az idő

Nem nő a fú a legelőn

Előjönnek a farkasok

veszélyben vannak a jószágok

Ma kell haza hajtanunk!

-Bee, bari fekete,
Van-e puha gyapjad?
-Van uram, van uram!
Három zsákkal adjak?
-Egyet a gazdámnak,
egyet asszonyának,
egyet meg a kisfiúnak,
ki itt járt vasárnap.

Kinn a bárány (fogócska)

A játék leírása A gyermekek kézfogással körbeállnak, és körben járnak. Körön kívül jár a bárány, belül a farkas. „Kinn a bárány, benn a farkas, Hízik a bárány, szárad a farkas. Szabad a vásár mindennek. (A kör megáll, a karokat kapuszerûen feltartják. A farkas és a bárány szabadon futhat.) Gazdagnak és szegénynek. (A karokat leengedik.) Hízik a bárány. (Felemelik a karokat, a kör a báránynak segít, a farkast akadályozza.) Szárad a farkas.” (Leengedik a kapukat.

A megfogott bárányból lesz a farkas, bárányt pedig a körben állók közül választanak.)

Benn a bárány (fogócska)

A játék leírása A gyerekek kört alkotnak kaputartással. Bent egy bárány, kint egy farkas.

A körben állók mondják: „Benn a bárány, kinn a farkas, Fuss el innen, lompos farkas, Fuss!”

Mit kapálsz, báránykám? (fogócska)

A játék leírása A gyerekek kört alkotnak, belül áll egy bárány, kívül pedig a farkas, s kérdezi:

– Mit kapálsz, báránykám? –

Sárgarépát!

– Nem adnál belõle?

– Nem! Ha nem jöttél kapálni, ne is gyere zabálni!

– Megfoghatlak?

– Meg, ha tudsz!

A körben állók hol felemelik, hol leengedik a kezüket, aszerint hogy segíteni vagy gátolni akarják a szereplõket.

A farkas és a juhász (bolgár népmese)

Megöregedett a farkas, kihullottak a fogai. Nem tudott már zsákmány után járni. Elcserélte a bundáját egy kutyáéval, és elhatározta, hogy maga is felcsap kutyának.


Így átváltozva, találkozott egy juhásszal. Az megállította: 

- Ki vagy, és hová mész? 

- Én bizony valamikor farkas voltam – felelte a fogatlan ordas. – Ami igaz, sok bajuk volt velem a juhászoknak. De nem énbennem volt a hiba, hanem a bundámban. Most mindent megbántam, hidd el. Levetet­tem a régi bundámat, és a kutya irhájába bújtam. Eddig ellenséged voltam. Most szeretném, ha felfogadnál szolgádnak. Hadd őrizzem a nyája­dat. Bízhatsz bennem! Esküszöm a legkedvesebb báránykádra! Én elfelej­tettem már a múltamat, felejtsd hát el te is, és végy magadhoz. 

A juhász eleinte nagyon csodálkozott a farkas esküdözésén, de végül mégis hitt neki. Elvitte a kutyái közé. Még egy szép kutyaólat is épített neki.

A farkas testvéri egyetértésben élt a kutyákkal. Éberen vigyázott a nyájra. Szinte még az igazi kutyáknál is jobban szolgálta a gazdáját. 

Egyszer a juhász összeszedte az anyajuhokat. Elvitte őket egy jobb helyre. A többit meg a bárányokkal együtt a farkasra bízta, hogy vigyázz rájuk. A farkas lefeküdt a juhakolba, a báránykák pedig vidáman harangoztak körülötte. A vén ordasnak egyszer csak eszébe jutottak a régi szép idők. Gonosz gondolata támadt. „Soha nem tudja meg az öreg ju­hász!” – Azzal felkapott két fiatal bárányt, és be az erdőbe! 

Amikor a juhász visszajött, látta, hogy két báránya hiányzik, őrzőjük­nek is csak a hűlt helyét találta. 

Egyszerre megértett mindent. Csak egy vigasztalta: 

- Még jó, hogy ilyen kis veszteséggel megúsztam! Hiszen a farkas akár az egész nyájamat is elpusztíthatta volna. De most már tudom legalább, hogy a farkas kutyabőrben is csak farkas marad.

Benedek elek: A kiskanász és a farkas

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egy kanászgyerek. Ez a kanászgyerek az erdő szélén lakott s egy este, mikor éppen lefeküdt, az ajtóra jött egy farkas s beszólt neki:- Kis kanász ereszd be a fejemet! - Nem eresztem én, - mondotta a kis kanász - mert megeszel. - Ne félj, kis kanász, csak egy kicsit melegedni akarok.A kis kanász kinyitotta az ajtót annyira, hogy a farkas bedughatta a fejét. Akkor meg arra kérte a kis kanászt: - Kis kanász, ereszd be a derekamat is.- Nem merem, mert megeszel. - Ne félj, kis kanász, csak melegedni akarok.A kis kanász jobban kinyitotta az ajtót, beeresztette a farkasnak a derekát is. - Jaj, de jó meleg van! - mondotta a farkas. - Ereszd be, kis kanász a farkamat is, hadd melegedjék az is. Gondolta a kis kanász: ha már bent van a feje s a dereka, hadd legyen benn a farka is, s beeresztette a farkast egészen. A farkas mindjárt letelepedett a kemence mellé s mondta: - Kis kanász, adj kenyeret s szalonnát!Adott neki kenyerest s szalonnát. Hanem mikor a farkas elszundított vacsora után, meggondolta a kis kanász: ha felébred, még őt is megeszi, - hirtelen egy fazék vizet forralt, kiment a házból, az ablakon keresztül leforrázta a farkast, hogy a fejéről egyszeribe lesuvadt a szőr, s azzal nagy hirtelen felmászott a fára. Hej! Uram, Teremtőm, nagyot ordított a farkas, kiszaladt a házból, felordította az erdőt s egy szempillantás alatt összecsődült három híján száz farkas. Úgy orgonált, s úgy csattogtatta a fogát a három híján száz farkas, hogy zengett, zúgott belé az erdő.Aztán odament a fa alá a három híján száz farkas, s egymás fejetetejére állott, hogy a kis kanászt levegyék a fáról. De a három híján száz farkas nem érte fel a kanászt. Erre elkezdettek ordítani, s még jött három farkas, s azok felállottak a három híján száz farkas feje tetejére. - No kis kanász! Most mit csinálsz? Vége az életednek!-Ő bizony egyet gondolt s elkezdett kiabálni torkaszakadtából: - Forró vizet a kopasznak! Forró vizet a kopasznak!Hej, megijedt a kopasz farkas, kiugrott az egy híján száz farkas alól, s az egy híján száz farkas úgy lesuppant, hogy egyszeribe megdöglött valamennyi.A kopasz farkas elszaladt világgá, az egy híján száz farkas bőrét meg lenyúzta a kis kanász, s eladta a vásáron jó pénzért. Ha a kis kanász az egy híján száz farkas bőrét el nem adta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Várady Mária: Mese a gyémánt szemű kisegérről és a csacsogó furulyáról

Volt egyszer egy kis pásztorfiú. Reggelenként kihajtotta a nagy sza­kállú kecskéket a domboldalra, ő maga meg végigfeküdt a füvön, tarkója alá gyűrte tarisznyáját, elővette csacsogó furulyáját, és fújta, fújta esteiig. Tündérfurulya volt ez: nyírvesszőből metszette, csillagos bicskájával kifaragta szépen; ha megszólalt, egyetlen kecske sem kalandozott el, egyet­len gida sem tévedt el. Más szája hiába fújta: kívüle meg nem szólalt senkinek. Egy nap, amikor a furulyás kisfiú éppen enni készült, egyszerre csak hangot hallott: - Jó kisfiú, éhes vagyok, adj egy darabkát a kenyeredből, adj egy fa­latot a szalonnádból! Körülnézett a kisfiú, de nem látott embert se közel, se távol; hanem egy kicsi egér kuporgott a lábánál, az nézett rá esdekelve. - Amim van, megosztom veled, egyél velem, kisegér – felelte a furu­lyás kisfiú. Megették együtt a fiú kenyerét, szalonnáját. - Jótett helyébe jót várj! – mondta a kisegér. – Ha egyszer baj ér, megsegítlek. Elmosolyodott a furulyás kisfiú: - Hogy is segíthetne nékem egy ilyen kicsi kisegér? Felelte a kisegér: - Amit mondtam, hidd el, szavaimon ne nevess: nem közönséges kisegér vagyok én. Erre már jobban megnézte a furulyás kisfiú a kis állatot: a bundája fénylett, mint az arany, szeme tündökölt, mint a gyémánt, hosszú selyem­szempillája volt, mint egy királykisasszonynak. Másnap délben ismét megszólalt a gyé­mántszemű kisegér: - Jó kisfiú, éhes vagyok; adj egy kis darab­kát a kenyeredből, adj egy falatkát a szalon­nádból! Felelt a furulyás kisfiú: - Amim van, megosztom veled; egyél ve­lem, gyémántszemű kisegér. És szólott a gyémántszemű kisegér: - Jótett helyébe jót várj; ha egyszer baj ér, megsegítlek. Harmadnap már alig várta a furulyás kisfiú, mikor jön a gyémánt-szemű kisegér. Lassan dél lett, majd délután, s ő még egyre várta. Nem evett a kenyérből, nem evett a szalonnából, egyre csak az utat leste, mikor jön a gyémántszemű kisegér. De mivel hiába várta, bánatában, unalmá­ban elnyomta az álom. És amíg aludt, mi történt? Közel a domboldalhoz, a föld alatt volt a csúcsos fejű manók birodal­ma; aranyból, gyémántból épített palotájában ott lakott a manókirály és vele egyetlen leánya, a fekete hajú manó királykisasszony. Meghallotta egy nap a csacsogó furulya hangját a fekete hajú király­kisasszony, és így szólt az apjához: - Felséges apámuram, azt a furulyát hozd el nékem, bárkié is; mert míg azt nékem el nem hozod, nem eszem, nem alszom, és éjjel-nappal sírni fogok. Megrettent a csúcsos fejű manókirály, megparancsolta két alattvaló­jának, siessenek a földre: hintsenek álomport a furulyás kisfiú szemébe; szépen szóló furulyáját a fekete hajú királyleánynak hozzák gyorsan vigaszul. Úgy tett a két manó, ahogy a király megparancsolta: felmen­tek a földre, álomport hintettek a furulyás kisfiú szemére, kihúzták a feje alól csacsogó furulyáját; a szépen szóló furulyával a fekete hajú királyleányhoz repültek, mint a szél. Megdicsérte a két manót a csúcsos fejű manókirály. Nem sírt többé, táncra perdült a fekete hajú királyleány; ajkához emelte a szépen szóló furulyát. Hanem a furulya néma maradt. Elvette a kezéből a csúcsos fejű manókirály, ő is az ajkához emelte: nem szólott a furulya. Elvette az udvarmester, ajkához emelte: nem szólott a furulya. Elvették sorra a miniszterek, udvari méltóságok: mindhiába, nem szólalt meg, néma maradt a szépen szóló furulya. Mondotta a fekete hajú királyleány: - Felséges apámuram, tégy valamit, hogy szóljon a furulya, akárki fújja is, mert míg hangját meg nem hallom, nem eszem, nem iszom, é; jel-nappal sírni fogok. És sírni kezdett azon nyomban, bővizű patakká lett a könnye, elárasztotta az egész manóbirodalmat. Amíg ez történt, a furulyás kisfiú aludt: aludt álomtalan álmot, de nem aludtak a nagy szakállú kecskék, összebújtak körülötte, nyaldosták az arcát, mekegve tépdesték a ruháját. De hiába, csak nem ébredt fel mélyen aludt a furulyás kisfiú. Mikor végre fölébredt, a két manó már messze járt a csacsogó furulyával. Felült, megdörzsölte a szemét, és megkérdezte: - Nagy szakállú csúnya kecskék, miért zavarjátok az álmom? Felelték a kecskék: - Mek, mek. Nyúlt a kisfiú a csacsogó furulya után; hol a csacsogó furulya? Nyúlt a feje alá: nem volt ott a csacsogó furulya. Nyúlt a tarisznyájába: nem vol; ott a csacsogó furulya. Feltúrta maga körül a bokrot, a földet, a mezőt: hanem a csacsogó furulya nem volt sehol. Sírt a furulyás kisfiú, sírt keservesen. Szépen szóló furulyáját sehol sem találta. Amint így sírt, egyszerre csak ott termett a gyémántszemű kisegér. Megkérdezi a furulyás kisfiú: - Gyémántszemű kicsi egér, szépen szóló furulyámat ki vitte el, hol találom? Gyémántszemű kisegér letépett egy gyermekláncfüvet, fehér bóbitáját szertefújta a szél, szárából gyűrűt csinált, szeme elé tette, átnézett rajta. A gyermekláncfű – tündérvirág: mikor gyűrűjén átnézett, belátott a ma­nókirály kastélyába, és meglátta a néma furulyát. Azt mondta hát a furulyás kisfiúnak. - Húzd ezt a gyűrűt az ujjadra, és menj, amerre vezet! Ez a gyűrű tündérgyűrű, elvezet a manókirály kastélyába. Szépen szóló furulyádat csúcsos fejű manókirály hét lakattal őrzi; annak, aki megszólaltatja, kin­cset, aranyat ígér. Ne félj senkitől, bárki megállít, mondd: csodatevő furu­lyás vagy, meg tudod szólaltatni a néma furulyát. Vigyázz: ha kincset ígér a király, mondd: furulyádat kéred; ha országát ígéri, mondd: van neked országod, az éggel határos. Ha leányát ígéri, mondd: van neked már meny­asszonyod, gyémántszemű, aranyhajú. Menj hát! A furulyás kisfiú ujjára húzta a tündérgyűrűt, és elindult. Egyet lé­pett, süllyedni kezdett alatta a föld. Kettőt lépett, smaragdból kirakott szé­les országúton állott. Hármat lépett: előtte volt a csúcsos fejű manókirály palotája. Arany volt a palota, gyémánt az ajtaja, smaragd az ablaka; aljától a tetejéig feketével volt bevonva. Egyik ablakából patak csordogált – a fekete hajú királykisasszony könnyeiből. Kopogtatott a gyémántkapun a furulyás kisfiú. Kinyílott azonnal, két manó lépett ki rajta kétfelől. Szólott a furulyás kisfiú: - Csodatevő muzsikus vagyok, eljöttem, hogy megszólaltassam a né­ma furulyát. - Jöjj hát – mondta a két manó. Kétoldalt közrefogták, s vitték a ma­nókirály tróntermébe. Amerre mentek, csengettyűk szólottak: itt a csoda­tevő furulyás. A manókirály trónterme csupa arany volt, kárpitja csupa fekete; tal­pig feketében ült a trónján a manókirály, talpig feketében sírt, sírt a fekete hajú királykisasszony. Meghajtotta magát a furulyás kisfiú, és azt mondta: - Csodatevő muzsikus vagyok, eljöttem, hogy dalt varázsoljak a néma furulyából. Felelt a manókirály: - Vedd hát a furulyát! De jól vigyázz, ha szavad hazug, fejed lesz az ára! Ajkához emelte a kisfiú a csacsogó furulyát. Hát ím: megszólalt csodahangon, és csodadalt csattogott. Felujjongott a fekete hajú király­kisasszony, lehullott a falról a fekete kárpit. Fekete köntösét bíborpa­lásttal cserélte fel a csúcsos fejű manókirály, és így szólott a furulyás kisfiúhoz: - Csodatevő vagy valóban: kincsem, aranyam téged vár. Szólt a furulyás kisfiú: - Kincs és arany nem kell nékem, szépen szóló furulyám sok drága­kőnél többet ér. Mondotta a manókirály: - Legyen a tied fél országom, s vele szép leányom keze. Meghajtotta magát a furulyás kisfiú, és azt mondta: - Nem kell a te birodalmad, csúcsos fejű manókirály – van énnékem királyságom: ameddig az ég a földet éri. - Vidd hát szépséges leányom – mondotta a manókirály. – Égig érő országodban ültesd királynői trónra. Felelt a furulyás kisfiú: - Nem kell nekem a te leányod, csúcsos fejű manókirály. Van énné­kem menyasszonyom: haja fénylőbb az aranynál, szeme tündöklőbb a gyémántnál, szépen szóló furulyámmal őhozzá sietek én. Haragra gerjedt erre a csúcsos fejű manókirály, intett a két manónak: bilincset tegyenek kezére-lábára a furulyás kisfiúnak. Mikor rátették a lá­bára a bilincset, a kisfiú ajkához emelte a csacsogó furulyát, és ahogy játszani kezdett: lehanyatlott a két manó karja. Ahogy játszott tovább, egy­szerre ott termett száz kicsi egér, lerágták a fiú lábáról a bilincset, hátukra kapták, vitték, vitték, vitték álomnál sebesebben. A kisfiú behunyta a sze­mét, hogy el ne szédüljön. Mikor újra kinyitotta, kint állott a dombol­dalon, a száz kicsi egér pedig nem volt sehol. A száz kicsi egér helyet: azonban ott állott egy kisleány, szőke haja fénylőbb az aranynál, fekete szeme tündöklőbb a gyémántnál, hosszú selyemszempillája akár egy ki­rálykisasszonyé. Ajkához emelte a szépen szóló furulyát, s gyönyörű, csi­lingelő hangokat csalt ki belőle, nem volt néma a csacsogó furulya. Kér­dezte a furulyás kisfiú: - Ki vagy te, mondd, gyémántszemű kisleány? Felelt a kislány: - Én vagyok a gyémántszemű kisegér. Száz esztendőre egérré vará­zsolt a manókirály; a száz esztendő ma letelt. Kérdezte a furulyás kisfiú: - Asszonyom leszel-e? Felelt a leányka: - Az leszek. Meg is tartották az esküvőt. Egy év múlva gyémántszemű kislányuk született. Két év múlva egy okos tekintetű kisfiúk. Anyjuk elringatta, apjuk pedig mesét mondott nekik a gyémántsze­mű kisegérről meg a szépen szóló furulyáról.

Egy két hete, vagyis három,

hogy a számadómat várom.

Amott jön egy szamárháton,

az lesz a számadóm, látom!

Jónap' Isten, jó bojtárom,

csak azt kérdem,

van-e károm?

Nincsen károm, de nem is lesz,

míg a nyáj a kezeden lesz!

Bojtár volt a nagyapám, bojtár vagyok én is,
Csak a botját hagyta rám, gazdag vagyok mégis!
Kisbáránykám mellém fekszik, szundikálunk sokszor estig, jó'jszakát kívánok!

A juhásznak jól van dolga.
Egyik dombról a másikra
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.

Ha megunta furulyáját,
Előveszi a dudáját.
Belefújja búját a birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle.
Kifordítom, befordítom,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!
Leterítem a bundámat,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!
Ha megázik is a bunda,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!
Ha rongyos is az a bunda,
mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
juhászbunda a bunda,
mégis bunda a bunda!

Ha valaki vígan él,
a juhász éppen úgy él.
Az erdőben,,a mezőben
sétál, pipál, furulyál,
billeg-ballag, meg-megáll...

Kányádi Sándor. Tavaszi tarisznya /részlet/

Kamrában szegre
akasztva,
üresen lóg a
tarisznya.
Egyszer csak jön a
menyecske.
Leveszi, s tömi
degeszre.
Tömi, pakolja
púposra,
lesz benne cipó,
szalonna,
fő hagyma, só és...
nicsak, ni:
kolbász is még egy
arasznyi.
Készen is már a
tarisznya,
utazhat nyakba
akasztva.
Mehet, amerre
az ösvény....

László Gyula: A juhász, a kanász

Ha megnövök semmi más,
Nem leszek én csak juhász
Nincsen annál nagyobb úr
Folyón innen hegyen túl
Folyón innen hegyen túl

Semmi gondja sétálgat,
Terelgeti a nyájat
Furulyázgat, nótázik
Fellegekkel komázik
Fellegekkel komázik

Falu végén kicsi ház,
Abban lakik a kanász
A kanász s a bojtárja,
görbe botja kutyája
görbe botja kutyája

Kismalaca számtalan,
Nem is tudja mennyi van
Terelgeti, s mint király,
Büszkén lépked, dirigál
Büszkén lépked, dirigál



Rigmusok, versek a Mihály napi vásárra

1. Vásárba csalogatók:

Orgoványi Anikó: Mihály-napi vásár

Szent Mihálynak napja van,  menjünk a vásárba,

kíváncsian fürkésszük, mit tegyünk kosárba.

Piros almát, mosolygóst, körtét, szép kövéret,

szilvát, kéket, gurulóst, szőlőt is fehéret.

Kalapot a fejünkre, a hátunkra gúnyát,

s hogy a télen se fázzunk, jófajta bőrcsizmát.

Tükrös mézeskalácsot, perecet is kettőt,

piros kakas nyalókát, gyerekeknek tetszőt.

Vegyünk tyúkot, kakast is, kacsákat, libákat,

mangalica malacot, báránykát is hármat.

Cirmos macskát, egeret, foltos füle tacskót,

aranyhalat, hörcsögöt, pihe-puha mackót.

Vásároljunk furulyát, fújjuk meg vidáman,

s járjunk csárdást ropogóst együtt mindahányan!

Elöl járja a kakas peckes tyúklépésben,

utána a többiek táncoljanak szépen.

Így egy egész hadsereg tyúkok, libák, macskák,

ünnepeljük meg együtt Szent Mihálynak napját.

A vásárra kéne menni, Vásárfiát kéne venni. Tükrös szívet, ráncos csizmát, A hajunkba kék pántlikát.

Gyere velem a vásárba, fussunk oda hamarjába', vehetsz majd ott minden szépet, ha nincs pénzed, majd csak nézed.."

Vásár (Cinegés rímek)

A vásárban az a jó

Mindenféle eladó:

Alma, körte, zöld dió,

Kemény héjú mogyoró.

Vehetsz mézet, édes krémet,

Zsákbamacskát, nyalókát,

Mindent, ami finomság.

Mindez még ma eladó.

Holnaptól már ne keresd,

Mert elmegyünk messzire,

A világnak végire.

Hangfelismerő játék:

- Árva Panna húgom, mért állsz ott az úton, most kezdődik a nagy vásár

Székelykeresztúron. 
- Én is odamennék, piros csizmát vennék, de a pénzem elvesztettem, így hát hova mennék?"
- Szegény, szegény Panna, segítsünk hát rajta, ha a nevünk kitalálja, forint a jutalma."

Egy gyerek "Panna" hátát megböki : Kukk, ki vagyok?

Ha kitalálja, kap egy krajcárt és viszik magukkal a vásárra.

Végh György: Kakasom, kakasom

Kakasom, kakasom,

udvari kakasom,

nincs kosaram, se kasom,

nem tudlak eladni a piacon,

Minek vagy akkor kakasom:

Udvari kakasom?

2. A vásárban:

Tessék, tessék jó portéka, egynek sincsen maradéka, ma még vehet, holnap mehet.

Erre, erre ifiasszony, más boltosra ne hallgasson. Ma még vehet, holnap mehet.

Perecet vegyenek, frissek, még melegek, ropogósak sósak, szépen mosolygósak.

Olcsó az alma, itt van halomba. aki veszi meg is, eszi, olcsó az alma.

Énekes játék:

Hej, a sályi piacon, piacon,

Almát árul egy asszony, egy asszony.

Jaj, de áldott egy asszony, egy asszony,

Hatot ad egy garason, garason.

A játék menete Az almaárus elõtt, szemben vele guggol egy gyermek, õ az alma. A többi gyerek az alma mögött áll félkörben. A gyerekek közösen eléneklik a dalt. A végén az árus rámutat az egyik félkörben álló gyerekre, aki az alma mögé lép mint vevõ.

Vevõ: – Hogy az alma?

Almaárus: – Egy garas.

Vevõ: – Ki veszi meg?

Az alma ekkor megmondja a mögötte álló vevõ nevét. Új szereplõket választunk.

Párbeszédes játék:

- Jó napot! Eladó a túrócska?
- Nem eladó, nem eladó, csak a vásárra való!
- Mégis hogy adja?
- A kassai toronyér’
Benne levő kincsekér’
Száz arany gyűrűér’,
Egy-két-három csapásér’

Mondóka:

Én se kicsi, te se nagy,
Éppen hozzám való vagy!
Túrót ettem, puliszkát,
Attól nőttem ekkorát!

Énekes játék: Túrót ettem, elejtettem

Hogy a kakas?

A játék leírása A gyerekek kört alkotnak, egy gyermek a körön kívül, a hátuk mögött körbe sétál. Õ a vevõ. Akit kiválaszt, annak megérinti a vállát. Õ kifordul hozzá, majd kezet fognak. Ekkor kezdõdik az alábbi párbeszéd:

– Hogy a kakas?

– Három garas.

– Hát a tyúk?

– Az is úgy.

– Hát a jérce?

– Szaladj érte

– Hogy a kakas?

– Három garas

. – Hát a tyúk?

– Az is úgy.

– Adja alább!

– Nem adom, inkább körülszaladom.

A „szaladj érte”, illetve a „körülszaladom” mondatok után kezdõdik a versenyfutás. Ellenkezõ irányba indulnak, és az a cél, hogy elsõnek vissza- érjenek az üres helyre. Aki lemarad, az lesz a következõ vevõ.

Itt a kalap kerek kalap. Fogd a fülét, mert elszalad.

Kicsit zsíros, kicsit csajla. de a füled eltakarja.

Asszonyok, asszonyok!
Gatyamadzag,
pendelymadzag,
vékony madzag,
vastag madzag,
keskeny madzag,
fehér madzag,
sárga madzag!
Nem dicsérem,
jól megmérem,
tessék kérem!

Itt a köcsög, mi van benne? Aranyalma, aranykörte.

Add tovább, add tovább, te meg fizesd az árát!

Mézes bábot vegyenek, tükrös szívet szépet!

Énekes játék: Hogy a csibe hogy, három forint húsz.
Három forint húsz a csibe ára.
Leteszem az asztalára.

Csere, bere fogadom, többet vissza nem adom,
Aki lovát eladja, többet vissza nem kapja.

Kis tükör, nagy tükör, fel az ár, le az ár, nálam mindenki jól jár!

Ide hozzám, asszonyok,

Hallgassák meg, mit mondok!

Van itt minden, ami kék, Babos kendõ hupikék.

Csak annak lesz, aki vesz,

Aki nem vesz, csúnya lesz.

Vásárfiát vegyenek, ne mindig csak egyenek!

Medvecukor, marcipán,
mézes málé, Marcikám! 
Ha kimondod „m” nélkül, 
elviheted emlékül.

Tessék, tessék, jó portéka,

Egynek sincsen maradéka,

Csak egy tallér csak, csak, csak,

Csak egy tallér, Csak, csak, csak!

T. Nagy Sándor: Mókavásár

Eladó, eladó
Kiáltja az eladó.
Van itt minden
Ami kell
Ez sípol, az kelepel.
Amaz pedig kalapál
Áll a vásár, áll a bál.
Cirókából, marókából
Friss szállítmány érkezett!
Egyedemből, begyedemből
Tessék, kérem, két szelet.
Megéri, nem drága
Három bukfenc az ára.

Bábszínház vagy színházi játék: Az aranyszőrű bárány

Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, meg még eggyel több. Hol volt mit egyenek, hol nem.

Mondta nekik, menjetek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál. No, mégsem úgy volt egészen. A legkisebb ügyibevaló legényke volt, ő bizony – azt mondta az édesapjának – elmegy világgá s addig meg sem áll, amíg valami jó helyet nem talál.

Elment a legkisebb legényke, ment, mendegélt hegyeken, völgyeken által, s estére kelve egy faluba ért. Ott megtudta, hogy van a faluban egy erős gazdag ember, akinek annyi juha van, mint égen a csillag, s most éppen pásztort keres. Ment a nagy juhos gazdához s elémondta, hogy mi jóba járt.

– Éppen jókor jöttél, mert elcsaptam a juhászomat. Felfogadlak, s ha egy esztendeig hűségesen őrzöd a juhaimat, bizony meg nem bánod.

Megalkudtak, hogy, ha esztendő ilyen a nyájból sem hibádzik, ad egy aranyszőrű bárányt. A juhos gazda adott neki egy szépen szóló furulyát, s a legény kihajtá a nyájat a rétre. A gazdánál három nap volt egy esztendő, de még eddig nem akadt legény, aki az esztendőt kiszolgálta volna, mert éjjel-nappal talpon kellett lennie, s ha csak behunyta a szemét, annyi juh hibádzott a nyájból, hogy egy szegény embernek elég lett volna egész életére.

Ez a legény bezzeg nem aludt el. Amikor egy kicsit elálmosodott, elévette szépen szóló furulyáját, s amennyi juh, mind táncra kerekedett. Amikor letelt az esztendő, hazahajtotta a nyájat. Ott állott a gazda az udvar közepén s számolta a juhait, de csak úgy csillogott a szeme, amikor látta, hogy egy sem hibádzik a nyájból.

– Ilyen szolgám még nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt.

Örült a legény, elbúcsúzott a gazdától, s ment az aranyszőrű báránnyal hazafelé. Estére egy faluba értek. Ott a legény szállást kért egy gazdaembernél. Bement a házba, de magával vitte az aranyszőrű bárányt is. De nézték-e, csudálták-e a bárányt! Különösen a házi leány csudálta, egész éjen be nem tudta hunyni a szemét, mind az aranyszőrű bárányról gondolkozott. Fölkelt s a bárányhoz orozkodott. Ahogy a kezét rátette, a bárány szőrére ragadt egyszeribe. Eközben hajnalodott, s a legény fölébredt. Látja, hogy a leány a bárány hátához van ragadva, gondolkozott, hogy már most mit csináljon. Ő bizony továbbmegy a báránnyal, s hadd jöjjön vele a leány is. Úgy is tett, s ahogy az utcára kiértek, elővette furulyáját s fújta, fújogatta. Hej, láss csudát! Táncolt a bárány, bárány hátán leány, hogy csakúgy porzott belé az utca.

Meglátja ezt egy asszony, aki éppen akkor vetett be kenyeret a sütőkemencébe, kiszalad a sütőlapáttal, üti a leányt s szidja éktelenül:

– Nesze, te világ bolondja! Nem szégyelled magad leány létedre?!

Nem sokáig verte, mert egyszerre csak a lapát a leány hátához ragadt, lapát nyeléhez az asszony, s a legény csak fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját. Táncolt nagy begyesen elöl a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a lapát, lapát nyelén az asszony.

Ahogy a templom elé érnének, jön ki a templomból a pap s utána a sok nép. Kacagtak a népek, de a pap erősen megbotránkozott, odaszalad s üti az asszonyt a pálcájával. De csak egyszer ütött rá, a pálca az asszony hátához ragadt, a pálca végéhez a pap, s az is táncolt a többi után. A vénasszonyok összeverték a tenyerüket s elkezdettek kiabálni, jajgatni: – Jaj, jaj, még elviszik az aranyszájú papunkat, ne hagyjuk!

Nosza, utána az egész falu népe, megfogják a papot, hogy visszahúzzák, de ahogy rátették a kezüket, sorba mind odaragadtak. A legény pedig fújta tovább furulyáját s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát végén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, pap után az egész falu.

Így értek egy városba. Ott a legény betért egy kocsmába. A korcsmáros elmondja, hogy a király erősen szomorú, mert van egy szépséges leánya, aki még soha nem nevetett. Kihirdette az országban, hogy annak adja a leányát, aki meg tudja nevettetni, de még eddig hiába próbálkoztak. – No – gondolá a legény –, szerencsét próbálok!

Ment a király udvarába s mondja, hogy ő megpróbálná, hátha meg tudná nevettetni a királykisasszonyt.

– Jól van, fiam, próbáld meg, de ha meg nem nevetteted, karóba húzatom a fejedet.

Azzal a legény lement az udvarra, a király pedig kiállott a lányával a tornácra s úgy várták, mit tud a szegény legény.

Hiszen mindjárt megmutatta, hogy mit tud! Csak elévevé szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát nyelén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, a pap után az egész falu. Kacagott a király, de hát még a lánya, a könnye is kicsordult! Most még a király kezdett könyörögni, hogy ne táncoljanak már többet, mert ő is meghal, a lánya is meghal a sok kacagásba. A legény eltette a furulyáját s vége volt a táncnak.

– Hallod-e, te juhászlegény – mondá a király –, a leányomat megnevettetted, hát neked adom s vele fele királyságomat.

A papot ott tartották, az mindjárt össze is adta a fiatalokat. Ott maradt a falu is az udvarban, s úr lett még a cigányból is. A juhászlegényből lett király egyszeribe hatlovas hintókat küldött az apjáért s testvéreiért. Ezekből is mind nagy urak lettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

3. Vásár befejezése

Szervusz, kedves barátom, gyere vélem táncba!
– Nem mehetek barátom, mert a lovam sánta.
– Gyógyuljon meg paripád, de most gyalog jöjj el!
//: Száz tündér kisleány várja: táncra kérd fel! ://

Nagy vásár volt tücsökfalván
Ott aludtam éjjel szalmán.
Reggel a vásárba mentem
Három kismalacot vettem
Addig számolgattam őket,
Míg a háromból öt lett.
Hét malaccal hazamentem.
Mind a tízet felnevelem.


 

Cinege mesék. Ez történt a 3. héten

Cinege mesék hétről, hétre

2017. Szeptember 3. hete: Jeljátékok

A hét jelei: macska úr, esőfelhő, cseresznye

 

A heti "kedvenc": Nyíri Attila: Cseresznye

Fehér ruhát öltöttem,

senkinek sem kellettem.

Majd a zöldbe öltöztem,

de azzal sem tetszettem.

Piros ruhát felvettem,

azon nyomban elkeltem.

Hétfőn cseresznyéket nyomdáztunk dugóval, mejd azokat "párosítottuk":

Ezalatt megsült a cseresznyés pite is, melyet pillanatok alatt befaltunk:

A keddi nap "macska úré, amikor a tornateremi futó és fogó játékok után elkészültek a fejdíszek és az egész szoba macskákkal telt meg. Mindenhonnan nyávogó, civakodó, összebújó, mosakodó fehér, fekete, cirmos cicák bújtak elő:

A macskáink kedvenc játéka a tejföl nyalogatás volt, mely amellet, hogy nevetős tevékenységnek bizonyult erősítette a nyelvizmokat is.

Amikor már minden cica, mindenhonnan lenyalta a tejfölt kezdődhetett a mérges cica - dorombolós cica játék, melyben négykézláb állva kellet, hol domborítani, hol homorítani a hátat.

És mesét is hallgattunk: A macska és az egér barátsága (részlet)

Egy macska megismerkedett egyszer egy egérrel, s addig-addig mondogatta neki, hogy így meg úgy szereti, míg az egér rá nem állt, hogy egy házba költöznek, és közös háztartást vezetnek.

- Hanem télire készletet kell ám gyűjtenünk, különben felkopik az állunk - mondta a macska. - Neked, egérke, különben is vigyáznod kell, hová dugod az orrodat, még utóbb beleesel valami csapdába!

A jó tanácsot tett követte: vettek egy kis bödön zsírt; csak azt nem tudták, hová dugják. Hosszas töprengés után azt mondta a macska:

- Nem tudom, hol lehetne jobb helyen, mint a templomban, onnét ugyan senki el nem meri lopni; letesszük az oltár alá, s addig hozzá sem nyúlunk, míg a szükség rá nem kényszerít.

Biztonságba helyezték hát a bödönt; de kis idő múlva nagy étvágya támadt a macskának a zsírra, s így szólt az egérhez:

- Hallod-e, egérke, nénémasszony meghívott keresztkomának, gyönyörű cicája született, szép fehér zsemlefoltos, azt kell keresztvíz alá tartanom. Adj nekem kimenőt mára, viseld gondját egyedül a háznak.

- Csak menj isten nevében - felelte az egér -, s ha valami jót eszel, gondolj rám. Magam is innék egy gyűszűnyi áldomást a keresztelői aszúból!

Persze egy árva szó sem volt igaz az egészből; a macskának nem volt se nénjeasszonya, se keresztapának nem hívták meg. Ment egyenest a templomba, odaosont a bödönhöz, nyalni kezdte a zsírt, mind lenyalta a fölét. Mikor jóllakott, sétált egyet a háztetőkön, nézelődött, szemlélődött, aztán leheveredett, elnyúlt a napon, s nyalta elégedetten a bajuszát, valahányszor eszébe jutott a zsírosbödön. Nem is ment haza előbb, csak estefelé.

- No, megjöttél? - fogadta az egér. - Biztosan jól mulattál.

- Megjárja - felelte a macska.

- Hát a kicsinek mi lett a neve? - tudakolta tovább az egér.

- Lefölét - vetette oda kurtán a macska...

Szerdán, mintha az "égiek" is velünk lennének, kint esett és mi felhők sokaságát készítettünk.

1. Vattakorongból, ételfesték csöppentéssel

2. Borotvahabbal:

4. Poharakkal, borotvahabbal és ételfestékkel "kísérleteztünk":

és ha már poharak: A nagyobbakkal is játszottunk "poharast" 3 nehézségi "fokozattal", melyhez nem kell más, mint 5-6 darab pohár két színben:

1. feladat. az azonos színű poharak  a játéktér jobb és bal oldalán. Két kézzel egyszerre kell egymásba szedni a poharakat.

2. feladat: a poharak maradnak két oldalt, de a jobb kézben lévő pohárral a bal oldaliakat kell felszedni és fordítva úgy, hogy a két kéz egyszerre mozog

3. feladat: A poharak összekeverve. Az egyik kézben az egyik színű. a másikban a másik és úgy kell felszedni a poharakat, hogy a színek felváltva legyenek.

"Esőcseppekből számlépcsőt" építettünk:

És még nincs vége, mert délután jógáztunk az Ilcsivel.

A csütörtöki napot egy dzsúdó bemutatóval kezdtük a tornateremben, ahol Zéti mutatta be a tudományát és egy színházi előadással folytattuk, melynek "rendezője" Krisz volt. Kiválogatta a szereplőket, kiválogatta a kellékeket, kitalálta a mesét és instruálta az egész előadást.  A történet az erdővándorokról szólt, akik összetalálkoznak a boszorkánnyal, aki mindenféle varázslattal kövé akarja változtatni őket, de aztán legyőzik őt és így tovább vándorolhatnak az erdő mélyébe. (Mivel a boszorkány gonosz szerepére nem vállalkozott senki én is aktív szereplőjévé váltam a mesének. Hihetetlenül jó kis kaland volt.)

A rögtönzött színház után ládákból, párban készültek a "környezetkímélő járgányok" Dobozkartonra rá kellet kötni a ládákat, tetszés szerint díszíteni és már kész is:

Nem is közlekedtünk mással sem a csportszobában

Sem a tornateremben:

Sem az udvaron:

Pénteki napra 8Autóentes Világnap) "úthálózattá" változott a csoportszoba:

Ismét párokban kellet gondolkodni

A feladathoz kapcsolódó kérdések:

  • Hányan vagytok a családban?
  • Ha mindenki kerékpárra pattan, akkor hány kerékpárra van szükségetek?
  • Ha a gombok a kerékpár kerekei, akkor hány gombot kell felragasztani ahhoz, hogy mindenkinek legyen kerékpárja?

Adél és a megoldás: "Ha öten vagyunk, akkor az öt ujjam a családom. Az öt bicikli. Ha egy biciklinek 2 kereke van, akkor, ha a két kezemet egymás mögé teszem meg tudom számolni, hogy hány kerék kell. 2, 4, 6..."

Kerékpár készült gombokból és drótból is:

Kép forrása: hative.com

Aztán kerékpárra pattantunk:

Utána kerékpárokat rajzoltunk, hogy hol? Természetesen az úttesten:

És, ha azt hiszitek, hogy ezzel vége, akkor:

Polcra kerültek a Mihály napi vásárra készült lándzsásútifű és kakukkfű szirupok:

Elkészültek a "lyukas almák" a célba dobó játékhoz:

Betont is kevertünk, melyből madáritató készül:

Befejezésül egy kép, mely első ránézésre csupán annyi, hogy 5 lány ül a lengő híd tetején:

Valóban így kezdődött, de aztán mivel folytatódott? Felhangzott az ének "bújj, bújj zöld ág" és Emese leugrott a sorból. A lábak alatt próbált átmenni a hídon, amikor az "leszakadt" és a lábak a fökdre értek. Emese a két oldalán álló lányból kiválasztotta a következőt, aki bújik és vagy 20 percen keresztül (így, saját szabályaik alapján) játszották ezt a játékot. Sőt! egy idő után aztán variálni kezdték: nagyon lassan, lassan, gyorsan, nagyon gyorsan énekelték a dalt és a macskának követnie kellet a mozdulatai ritmusával a dalét. Még nehezítésként a vége felé egyenletes tapssal, majd ritmus tapssal is követték a dalt. Csoda jó érzés volt látni, ahogy a szabályokat meg sem beszélve egymásra hangolódtak és, ahogy élvezték azt a tevékenységet, melyet maguknak alakítottak, formáltak.

Jövő heti előzetes:

- Folytatódnak a Jel játékok és mivel 8 fiókánk van az idén és 6 jellel már játszottunk, maradt 2: fenyő és katica

- Készülődünk a pénteki Mihály napi vásárra

Szép hetet Mindenkinek!

Mihály napi ötletelő 1, - Állatok behajtása

Kép forrása:FamilyFun

ELEK ISTVÁN: Háziállatok (részlet)

Röf-röf - ez a disznó hangja.
Állatok közt nagy a rangja.
Gömbölyűre hízva már,
Valóságos éléstár.

Be-e - béget a kis bari,
Messziről is meghallani.
Milyen szelíd, milyen édes!
Miért béget? Talán éhes.

Mu-ú - bőgi a tehén,
S panaszosan néz szegény.
Tőgye nehéz, tej van benne,
Ha megfejnék, de jó lenne.

Terepasztal készítése

Kép forrása:digibordonderbouw.nl

Kép forrása: facebook.com

Kép forrása: frugalfun4boys.com

Kép forrása: Kép forrása: borsoo.blogspot.com

A tök és a csikó (nógrád környéki népmese)

Mátyás király egyik faluban, ahol meghált, korán reggel, ahogy felkel, megy az utcán végig, és arra lesz figyelmes, hogy egy ember nagyon vígan fütyül. Odaköszön neki:
– Jó reggelt adjon isten, barátom! Magának valami nagyon jól mehet a sora, hogy ilyen korán reggel jólesik a fütyülés.
– Hát hogy a sorom jól menne, azzal nem dicsekedhetem.
– Hát akkor mire van a jókedve?
– Hát arra, hogy most fütyülök egyet, az lesz a früstök. Délben fütyülök egy másikat, az lesz az ebéd, este fütyülök egy harmadikat, az lesz a vacsora.
– Hát enni mikor eszik? – kérdi Mátyás király.
– Hát majd ha lesz – azt mondja. Kérdezi Mátyás király:
– Mondja, mit szokott ebben a kertben termelni?
– Hát krumplit, kukoricát, tököt, zöldségeket.
– Ide figyeljen, barátom! Mátyás király nagyon szereti a tököt. Őszkor a legszebb tököt, ami a kertjében terem, vigye el neki a budai várba.
Hát az ember egész nyáron ápolgatja a tököt. Ősz felére az egyik tök egész hatalmasan megnő. Akkor leveszi, és elindul vele Budára, Mátyás királyhoz. Persze mikor a vár kapujába ér, az őrség megkérdezte, hogy mit akar.
Azt mondja a szegény ember:
– Ezt a tököt hoztam Mátyás királynak.
Az őrök nagyot kacagtak, s el akarták kergetni, de Mátyás király valahogy észrevette, és megparancsolta, hogy engedjék be.
Mikor beér, Mátyás király jól megtraktáltatja, ad neki ezer forintot a tökért, meg még külön útra való zsebpénzt is kapott, hogy az ezer forintot hiány nélkül hazavigye.
Mátyás király a tököt a fogadóteremben helyeztette el.
Mikor megy a szegény ember hazafele, útközben egy kis szíverősítőt is bebegyelt az útszéli kocsmákban. Ahogy beér a faluba, előveszi az ezer forintot, és lobogtatja, hogy mit kapott ő Mátyás királytól a tökért.
A szegény ember szomszédjában egy zsíros nyakú paraszt lakott. Amikor meglátja az ezer forintot, amit a szomszédja a tökért kapott, majdnem megütötte a guta.
De akkor a zsíros nyakú paraszt gondol egyet. Neki van egy hároméves, gyönyörű szép csikója. Olyan, hogy igazán ritkítja párját. Mennyit fog ő ezért kapni Mátyás királytól, ha egy tökért ezer forintot adott!
Egyik reggel fogja a csikót, és elvezeti Budára Mátyás királyhoz.
Mikor a kapuba ér, kérdezik, mit akar.
– Mátyás király őfelségének hoztam ezt a csikót. Mátyás királynak jelentést tesznek róla.
Akkor Mátyás király intézkedik, hogy eresszék ki a csikót a ménesbe, az embert pedig vezessék elébe.
Mátyás megkérdezte a parasztot, hogy hova való.
Amikor a paraszt megmondja, hogy honnan való, Mátyás király mindjárt rájött, hogy a tökös embernek a szomszédja. Azt már ottjártában megállapította, hogy nagyon gazdag paraszt. Intézkedik, hogy jó ebédet adjanak neki. Mikor az ebédnek vége volt, így szól Mátyás király:
– Ide figyeljen, barátom! Látja ott a sarokban azt a tököt?
– Látom, felséges királyom.
– Hát az egy ezerforintos tök. Fogja, ezt adom én viszontajándékba a csikóért.
Felveszi a paraszt a tököt, de alighogy a kapun kijött vele, földhöz puhintotta, és nagy zsörtölődéssel, káromkodással hazaballagott. Amikor hazaért, az első útja a szegény emberhez vezetett nagy adta-teremtettével.
– Az ördögök szánkáztassák meg magát a neve napján a tökével együtt! Azt kaptam a csikóért!
Mikor a faluban az esetnek híre futott, volt, aki a zsíros nyakú parasztot talán sajnálta, de a község nagy része ugyancsak örült rajta, hogy így kibánt vele Mátyás király.

Nagy Bandó András: Pej paripám

Járatom délben a

lépeget vélem a

itt kocog énvelem pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végén a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Baktat az úton a

lépdel a téren a

járogat vélem a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Vágtat a réten a

vágtat a völgyben a

vágtat a hegynek a pej paripám. Hej, paripám!

Fölrepül vélem a

ott röpül vélem a

szárnyal az égben a pej paripám. Hej, paripám!

Ott van a végen a

ott van a réten a

ott van az égben az én palotám.

Kép forrása: ARIADNA RUIZ PASCUAL

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Birka

Kép forrása: Found on kamloopsmtpaulgirlguides.com

Az aranyszőrű bárány

Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hol volt, mit egyenek, hol nem, s a szegény embert vetette fel a bú s a gond, hogy mit tudjon csinálni ezzel a sok gyerekkel. Eleget mondta nekik, menjetek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál, mind az apjára tátotta a száját. No, mégsem úgy volt egészen. A legkisebb ügyibevaló legényke volt, nem nézhette, hogy a testvérei egész nap ácsorognak, ő bizony - azt mondta az édesapjának - elmegy világgá s addig meg sem áll, amíg valami jó helyet nem talál. A szegény ember bezzeg nem bánta, hadd menjen: eggyel kevesebb kenyérpusztító lesz a háznál.

Elment a legkisebb legényke, ment, mendegélt hegyeken, völgyeken által, s estére kelve egy faluba ért. Ott megtudta, hogy van a faluban egy erős gazdag ember, akinek annyi juha van, mint égen a csillag, s most éppen pásztort keres a nyáj mellé. Ment egyenesen a nagy juhos gazdához s elémondta, hogy mi jóba járt.- Éppen jókor jöttél, - mondá a gazda, - mert elcsaptam a juhászomat. Hát, hallod-e, én felfogadlak, s ha egy esztendeig hűségesen őrzöd a juhaimat, bizony meg nem bánod.

Megalkudtak, hogy, ha esztendő ilyen a nyájból sem hibádzik, ad egy aranyszőrű bárányt: abból megélhet úrimód, míg a világ s még két nap.- Itt a kezem, nem disznóláb! - mondá a legény s kezet csaptak magyarosan.A juhos gazda adott neki egy szépen szóló furulyát, jól feltarisznyáltatta s a legény kihajtá a nyájat a rétre.

Közmént legyen mondva, a juhos gazdánál három nap volt egy esztendő, de még eddig nem akadt legény, aki az esztendőt kiszolgálta volna, mert éjjel-nappal talpon kellett lennie, s ha csak behunyta a szemét, annyi juh hibádzott a nyájból, hogy egy szegény embernek elég lett volna egész életére.

 

 

No, ez a legényke bezzeg nem aludt el. Amikor egy kicsit elálmosodott, elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta s hát, Uram, teremtőm, amennyi juh, mind táncra kerekedett. Az aranyszőrű bárány el nem maradt tőle, ez mindig előtte táncolt, de olyan szépen, olyan módosan, hogy csupa csuda.

Amikor letelt az esztendő, szépen hazahajtotta a nyájat, a kapu előtt elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s a juhok táncolva mentek bé az udvarba.

Ott állott a gazda az udvar közepén s számolta a juhait, de csak úgy csillogott a szeme, amikor látta, hogy egy sem hibádzik a nyájból.- No, te legény, - mondá, - megöregedtem, kenyeremnek javát megettem, de még ilyen szolgám nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt, legyen rajta szerencséd.

Hej, örült a legény, örömében nem találta helyét. Elbúcsúzott a gazdától illendőképpen s ment az aranyszőrű báránnyal hazafelé. Mentek, mendegéltek, szépen lassan eregéltek s estére egy faluba értek. Ott a legény szállást kért egy jó gazdaembernél, aki azt mondta: Istené a szállás, kerüljön beljebb öcsém uram.

Bement a házba, de magával vitte az aranyszőrű bárányt is. De nézték-e, csudálták-e a bárányt! Különösen a házi leány nézte, csudálta sokáig, egész éjen be nem tudta hunyni a szemét, mind az aranyszőrű bárányról gondolkozott. Addig s addig gondolkozott, hogy fölkelt az ágyból s szépen a bárányhoz orozkodott. Gondolta, hogy amíg a legény alszik, kiviszi a bárányt, s valahol eldugja.

No, hiszen ezt jól elgondolá, mert ahogy a kezét rátette, a bárány szőrére ragadt egyszeribe. Oda bizony mind a két keze. Eközben hajnalodott, s a legény fölébredt. Látja, hogy a leány a bárány hátához van ragadva, gondolkozott, hogy már most mit csináljon. Ő bizony tovább megy a báránnyal, s hadd jöjjön vele a leány is.Hát úgy is tett, s ahogy az utcára kiértek, elővette szépen szóló furulyáját s fújta, fújogatta. Hej, láss csudát! Táncolt a bárány, bárány hátán leány, hogy csakúgy porzott belé az utca.

 

Meglátja ezt egy asszony, aki éppen akkor vetett be kenyeret a sütőkemencébe, kiszalad a sütőlapáttal, üti a leányt s szidja éktelenül:Nesze, nesze, te világ bolondja! Nem szégyelled magad leány létedre?! Nesze, nesze!Hiszen nem sokáig szidta, verte, mert egyszerre csak a lapát a leány házához ragadt, lapát nyeléhez az asszony s a legény csak fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját.

Táncolt nagy begyesen elől a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a lapát, lapát nyelén az asszony, úgy mentek végig az utcán.

Ahogy a templom elé érnének, éppen jön ki a templomból a pap s utána a sok nép. Kacagtak a népek, de a pap erősen megbotránkozott, hogy az ünnepnapot így meggyalázzák, odaszalad s üti az asszonyt a pálcájával. De csak egyszer ütött rá, a pálca az asszony hátához ragadt, a pálca végéhez a pap s az is táncolt a többi után.

A vénasszonyok összeverték a tenyerüket s elkezdettek kiabálni, jajgatni: - Jaj, jaj, még elviszik az aranyszájú papunkat, ne hagyjuk emberek, asszonyok!

Nosza, utána az egész falu népe, megfogják a papot, hogy visszahúzzák, de ahogy rátették a kezüket, sorba mind odaragadtak. A legény pedig fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát végén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, pap után az egész falu.

Így értek egy városba. Ez éppen a király városa volt. Ott a legény betért egy kocsmába, tarisznyába tette a furulyáját, hadd pihenjen egy kicsit a bárány, báránnyal az egész falu.Kérdi a korcsmárost: miféle város légyen ez. Mondja a korcsmáros: ez a király városa. Szóból szó kerekedik s a korcsmáros elmondja, hogy a király erősen szomorú, mert van egy szépséges leánya, aki még soha nem nevetett. Kihirdette az országban, hogy annak adja a leányát, aki meg tudja nevettetni, de még eddig hiába próbálkoztak, a királykisasszony olyan szomorú, mint a háromnapos esős idő. - No, - gondolá a legény, - szerencsét próbálok, hátha én meg tudom nevettetni.

Ment a király udvarába, mellette a bárány, bárány után az egész falu, de az utcán nem táncoltatta őket. Béjelenti magát a királynál s elémondja, hogy ő megpróbálná, hátha meg tudná nevettetni a királykisasszonyt.- Jól van, fiam, - mondá a király, - próbáld meg, de ha meg nem nevetteted, karóba húzatom a fejedet.- Egy életem, egy halálom, akárhogy lesz, megpróbálom - mondá a legény -, csak a királykisasszony álljon ki a tornácba.Azzal lement az udvarra, a király pedig kiállott a lányával a tornácra s úgy várták, hadd lám, mit tud a szegény legény.

Hiszen mindjárt megmutatta, hogy mit tud. Csak elévevé szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta s - uccu neki bolond eszed, ami volt is, mind elveszett! - táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát nyelén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, a pap után az egész falu.

- No, ilyen táncot még nem látott a világ, kacagott a király, de hát még a lánya, a könnye is kicsordult, s csengett a palota a kacagástól. A bárány erre még nagyobbakat ugrott s egyszerre csak levált a hátáról a leány, leány hátáról a lapát, lapát nyeléről a sütőasszony, asszony hátáról a pálca, pálcáról a pap, papról az egész falu s úgy táncoltak egyesbe.

Most még a király kezdett könyörögni, hogy ne táncoljanak már többet, mert ő is meghal, a lánya is meghal a sok kacagásba. No, ha úgy, hát a legény eltette a furulyáját s egyszeribe vége volt a táncnak.- Hallod-e, te juhászlegény, - mondá a király - a leányomat megnevettetted, hát neked is adom s vele fele királyságomat.

A papot ott tartották, az mindjárt össze is adta a fiatalokat. Ott maradt a falu is az udvarban, s úr lett még a cigányból is.

A juhászlegényből lett király egyszeribe hatlovas hintókat küldött az apjáért s testvéreiért. Ezekből is mind nagy urak lettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: sweetgrace.typepad.com

Kép forrása: Jellybean Park

Kép forrása: La Scuola Cre-Attiva

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Malac

 

Kép forrása: peuterklasjedepuzzel.skynetblogs.be

A ZÖLD DISZNÓ (Magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott.
Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:
- Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen!
Az meg rimánkodással akarta megbékíteni:
- Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire.
Hát még rá is vert érte.
- Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol!
És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!
A szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Ő is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem.
Egyszer is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is rálett a király. Intett a kocsisának:
- Jóska! Fogd be a négy szürkét!
Benn az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad.
Egyszer csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár.
De a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd:
- Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk!
A disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi:
- Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod hozzám!
A király majd szörnyethalt.
- Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul!
Aztán, bölcsebben, alkudozni kezdett:
- Húzz ki a fele királyságomért!
Csakhogy a zöld disznó nem alkudott.
- Jól van - mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában.
A zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak.
Nevettek is nagyokat a hintóban:
- Ez sem ér utol bennünket!
De rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és indult nagy nyikorogva:
- Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk!
És így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett.
- Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet!
- Lányom, menned kell - mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle!
A zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át vele.
- Nyif, nyaf, nyuf, feleséget viszek.
Megálltak az ólnál a talicskával.
- Röf röf röf, kedves feleségem, szállj ki a hintóból, itthon vagyunk a palotában!
Bementek, és leültek a szalmára.
- Röf röf röf, kedves feleségem, vess ágyat nekünk!
A királykisasszony sírt-rítt, de a zöld disznó egyre hajtogatta:
- Röf röf röf, vess ágyat, kedves feleségem!
Nem bírta már hallgatni, felugrott, összerendezte a szalmát, a zöld disznó lefeküdt, ő meg betakarta a csipkekendőjével. Gondolta, ha elalszik, elszökik mellőle. De az egyre mondta még a magáét:
- Röf röf röf, csókolj meg, kedves feleségem!
Addig-addig, hogy odahajolt hozzá, képen csókolta, de az iszonyattól el is ájult szegény.
Arra ébredt, hogy csupa ragyogás minden körülötte, aranyos ágyban fekszik, és mellette szépséges királyfi mosolyog.
- Ugye, azt hitted, hogy a disznóólban, a zöld disznó mellett fekszel?
Elmesélte, hogyan lett zöld disznóvá, hogyan fogadta meg, hogy gonoszságot nem művel soha többé. Csengetett, hogy fogják be a hintóba a négy fehér lovat, viszi apjaurához a királykisasszonyt, ne gyászolják tovább. Úgy vágtattak, hogy a patkó alatt szikrázott a föld!
- Nem fogadnak vendéget, gyászol az egész ország - szólott ki Jóska, a kocsis.
De a királykisasszony bekiáltott:
- Nézz csak ki, Jóska, nem én vagyok-e, akit gyászoltok? Vezess az apámhoz!
Lett nagy öröm! Jaj, pedig a király nagyon rossz bőrben volt, szegény! De hogy meglátta az ő kedves lányát, azt se tudta, mit tegyen örömében.
- Hát a zöld disznó hova lett?
- Ott kinn áll, azt várja, hogy behívjad.
- Várhatja!
- Csakhogy nem disznó már, hanem királyfi. Hívass papot, hogy adjon össze minket!
Örült a király, de a két ország is, hogy szerencsésen fordultak a dolgok. Három napig evett-ivott mindenki. Jóska kocsis úgy jóllakott a lagzin articsókával, azóta se tud ételre rágondolni. Eddig volt, fuss el véle!

Kép forrása: etsy.com

Van nekem egy kis malacom,
Debreceni fajta,
éppen olyan tarkabarka,
mint az édesanyja.
Mondja, mondja: röf, röf, röf,
Futok hozzád töf, töf, töf.

Kép forrása: Found on a397.idata.over-blog.com

Kép forrása: Found on parents.co

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Tehén

Kép forrása: Collections Etc.

Bátori Irén: A kíváncsi tehénke


A kert hátsó végében, füves, virágos réten legelt a tehénke. Néha fecske cikázott fölötte, néha rigó fütyült a kerti fán. Békesség, nyugalom volt körülötte. Még a macska is szundikált a padlásfeljárónál, még a kutya is oldalára dűlve süttette magát a jó meleg napon.
Egyszer csak füstszag csapta meg a tehénke orrát. Körülnézett, aztán elindult a füst irányába. Meg is érkezett a konyha küszöbe elé. Ilyenkor szokta főzni az ebédet a gazdaasszony. 
Mi lenne, ha bemenne a konyhába s megnézné, mi van odabent? – gondolta a tehénke. – Vajon miből főzi az ebédet a gazdaasszony? Szénából, szalmából, fűből vagy korpából? – Még álldogált egy kicsit, aztán belépett a nyitott konyhaajtón. 
Az ajtó mellett egy láda állt. A ládán meg szakajtó, tele liszttel. Odább jókora szita, a szitában két tojás, belőlük gyúr majd tésztát a gazdaasszony ebédre. 
A tehénke nézte, nézte a szép fehér lisztet. Még sose látott ilyet. 
„Ezt megkóstolom” – gondolta s azon nyomban hozzálátott. 
De még meg sem ízlelhette igazában, máris tele lett liszttel orra, szeme, nem győzött prüszkölni tőle. Prüszkölt, prüszkölt, a szakajtó lisztet majd mind széjjel fújta. Még a füle is lisztes lett. Olyan volt, mintha bemeszelték volna. 
- Talán az oldalát kell megenni – gondolta – nem a tetejét. 
Azzal a szakajtó oldalába akart harapni. De alig ért hozzá, a szakajtó felborult és legurult a ládáról. Ami liszt még benne volt, az is mind szétszóródott a konyhakövön. 
- Talán emez jobb lesz – találgatta a tehénke s nagy fejét beledugta a szitába. 
Hát! Reccs! Odalett nyomban a két tojás, az összetört tojáshéj meg jól megbökdöste a kíváncsiskodó orrát. 
- Huh! Miféle karmos étel! – ijedezett a tehénke, s odább ugrott. No hiszen! A láda mellett a vizes padka állt, két teli kanna vízzel. Annak se kellett egyéb, mint egy tehénrúgás. Úgy felborult, mint annak a rendje. A két kanna nagy csörömpöléssel a földre esett. A víz meg csak folyt, folyt, folyt … A tehénke nyaldosni kezdte a földről a vizet. 
- Ez legalább jó hűs – gondolta – se nem porzik, se nem karmol … 
De ekkor már a nagy csörömpölésre kiszaladt a szobából a gazdaasszony: 
- Jaj, jaj, mit csinálsz, te cudar? Oda a lisztem! Vége a tojásnak! Úszik a konyhám! – Azzal fogta a seprűt és csihipuhi, jól megtapogatta vele a tehénke lábát, oldalát. 
Szerencse, hogy a seprű cirokból volt, mert ha vesszőből lett volna, a tehénke még ma is sántikálna. S még a kakas is azt kukorékolná, de még a liba is azt gágogná: „Ni, ott megy a kíváncsi tehén, akinek nem volt elég a legelő!” 
De így is megemlegette ezt a napot. Mert ettől kezdve nem járt a kertben szabadon. Kipányvázták a kert végébe, s amilyen hosszú volt a pányva, csak addig tartott a kíváncsi tehénke világa.

Kép forrása: nagykovácsi Diófa csoport

Fejőnóta

Édes tehénkém, adj finom tejet,
Cifra kabátkát csinálok neked.
Róka a gallérja, ezüst lesz a csatja,
Csak a tejecskét, hamar, hamar adjad!
/angol népköltés/

Kép forrása: Cantinho Pedagógico da Sil

Kép forrása: Terapeuta da Fala Patrícia Teixeira

Kép forrása: Katoo Mingneau

Kép Forrása: Jessica

Kép forrása: teacherspayteachers.com

Kép forrása: Found on lacasainfantil.com

Kép forrása: Found on teacherspayteachers.com

 

"Egy kis huncut szélgyerek, falevelet kergetett"

Kovács Barbara: Levél a szélben

Egy kis huncut szélgyerek,
falevelet kergetett.
Össze-vissza kavarta,
feldobálta magasra.
Rászórta a fejemre, 
leráztam én nevetve. 
Feldobáltam fel az égbe, 
kapaszkodjon meg a szélbe.

"Aranyhajú Őszkisasszony, bíborszínnel festeget - őszi fák

G. Joó Katalin: Őszkisasszony

Aranyhajú Őszkisasszony,
bíborszínnel festeget,
hullnak, szállnak körülötte
a szebbnél szebb levelek.

Beszínezi, aranyozza,
cirógatja a fákat,
bíborselyem takaróval
borítja be a tájat.

Aranyhajú Őszkisasszony
perdül- fordul, integet,
szellők szárnyán tovalibben,
búcsúzóul rám nevet.

Forrás:http://www.sunhatsandwellieboots.com/

Kép forrása: Maria Ferrer

Kép forrása: Nancy Cedillo

Kép forrása: https://iheartcraftythings.com

Képek forrása: Michelle {CraftyMorning.com}

Kép forrása: Mireia Espinach Brea

Kép forrása: laclassedellamaestravalentina.blogspot.com

Kép forrása: ladydunbar.blogspot.com

 

 

 

 

Kép forrása: Cassie Osborne (3Dinosaurs.com)

Kép forrása: https://iheartcraftythings.com

Kép forrása: De tout et de rien: Activités pour le préscolaire

Kép forrása: FreeKidsCrafts

Kép forrása: http://nontoygifts.com

Kép forrása: http://twitchetts.com

Kép forrása: kreativszakkor. blog

Kép forrása: Rosa Fernandes

Kép forrása: de-tout-et-de-rien-caroline.blogspot.com

Kép forrása: kleas.typepad.com

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

 

 

"Mókuska, mókuska, föl mászott a fára"

Kép forrása: Craftionary . net

Bartos Erika: Mókus

Mókus, mókus, makogó,
mancsában a mogyoró.
Makkot, gombát eszeget,
nem szereti a telet.

Mókus, mókus fut a fán,
ugrabugrál szaporán,
diót visz az odúba,
abból lesz a vacsora.

Kép forrása: Dáša Šmatláková

Juhász Magda: MOGYORÓ MESE

Volt egyszer egy mogyoró,
elgurult a bálba,
mogyorófalevél volt,
a báli ruhája.
Táncra kérte a dió,
de kikosarazta,
addig válogatott, míg
egy mókus bekapta.

Kép forrása: https://thepinterestedparent.com

Szalai Borbála: Mogyorót szedtem

Zöld erdőbe
mentem,
mogyoróra
leltem.
Ettem is,
szedtem is,
megtömtem a
zsebem is.
Ami pedig ottmaradt –
mókusoknak hagytam azt!

Kép forrása: National Pest Management Association

Csanádi Imre: Mókus csalogató

Erre csörög a dió,

arra meg a mogyoró, -

mogyoróbokron,

diófán,

mókusfüttyös

domb alján.

Kép forrása: űhetlieveheersbeestje.blogspot.nl

Osváth Erzsébet: Mókus a taligán

Mókus ül a taligán,
finom mogyorót kínál:
róka kishúgának,
bajszos nyulacskának,
verébnek, cinkének,
totyakos medvének.
Egyik kendőjébe rakja.
Másik menten be is kapja.
Harmadik mancsában tartja.

Kép forrása: Iris Depieris

B. Radó Lili: megérett a mogyoró

Kis mókus az idejét
odújában tölti,
harkályapó bekopog,
kipi-kopi jöjj ki!

Ide figyelj kiskomám,
nagy hírt hozok néked,
siess, mert a mogyoró,
mind egy szemig érett.
Kép forrása: Buggy and Buddy

Egér Ágota: a mókus és a sün

Két erdei állatka házáról mesélek most. Hogy mi a közös a mókus és a sün házában? Nagyon is sok, de haladjunk csak szépen sorban.
Mókus úrfi egy terebélyes lombú, széles törzsű fában készített odút jó pár évvel ezelőtt. Puha szőrmével bélelte, ajtaját a fa kérgéből készítette. Ám egy éjjel vihar tombolt Rigóerdőben, s letörte az elkorhadt ajtót. A mókus úrfi a vihar utáni reggelen arra ébredt, nagyon fázik. Ekkor vette észre, hogy nincs meg a házának az ajtaja.
– A manó vigye el! Hogy történhetett ez? S pont így tél előtt! Honnan szerzek másik ajtót? – bosszankodott. Mégsem tehetett mást, mint hogy elinduljon megkeresni öreg ajtaját. Remélte, a szerencse mellé szegődik. Bezzeg szerencsésen indult a napja az öreg sünnek. Ugyanis mókus úrfi ajtaját a szél pont a sün vacka fölé fújta. Az öreg tüskés ebből semmit sem vett észre, mert mélyen aludt. Az ősz neki azt jelenti, ideje elvackolódni, lassan téli álomra hajtani a fejét. Amikor mégis fölébredt, kicsit sötétnek találta a reggelt.
– Biztos be van borulva. – gondolta. Nem ritka a felhős idő így ősszel. De jó meleget is érzett, s ez ellentmondásos volt, mert ha felhős az ég, szél is fúj. A szél pedig ilyenkor már hideg. Kinyújtotta hát vékonyka, elzsibbadt lábacskáit, kidugta fejét a vackából. Meglepve látta, hogy kuckója fölött tető van.
– Ejha! – rikkantott örömében. – Hát mégis csak gondoskodik rólam valaki, hogy ilyen meleg, védelmező tetővel födte be a kis házikómat!
Körbe járkálta, s igen jónak találta. Azt gondolta, mindenkivel tudatja, hogy ez a meleg tető, és vacok, az övé. De nem volt festéke, csak egy kis darab krétája. Sebaj! Az is megteszi. Rárajzolt hát egy kis mosolygós tüskés sünt.
Közben mókus úrfi az egész erdőt bejárta, csak az erdő szélén nem kereste az ajtaját, ahol a sün lakott. Nagyot dobbant a szíve, mikor végül megpillantotta ajtaját. Ám elbizonytalanodott, ahogy meglátta rajta a sünrajzot. Sün apó örömmel bújt elő a vackából.
– Szia, mókus! Nézd, micsoda tetőm van. Ma reggelre fújta ide a szél.
– Nagyon praktikus. – bólogatott mókus úrfi. S közben azon gondolkodott, honnan lesz most neki ajtaja? Az idő sürgeti, és ajtó nélkül az oduja is védtelen. Hazafelé bánatosan rugdosta a szél által letört gallyakat, mikor remek ötlete támadt: ha ezeket az ágakat, egymás mellé illeszti, könnyen lehet belőlük ajtót tákolni. Így is tett. Szép egyforma, egyenes ágakat válogatott ki, indákkal összekötötte, még ablaknak is hagyott ki helyet. Végül puha szőrrel bélelte ki belülről, és már kész is volt. Jobb lett, mint az eredeti volt!
De nyugovóra még nem térhet, sok dolga van. Bár a nagy őszi begyűjtést többnyire elvégezte, rendet kell csinálnia, és rendszereznie kell az elemózsiákat. Sok dolga van egy mókusnak, mielőtt lehullik az első hó. Alaposan kisöpört, elkezdett rendet rakni a polcán: rendezgette a lekvárokat, a kosarakban a mogyorót, diót, zsákokba az apró magvakat. De mit talált még? Egy kis doboz citromsárga festéket. Nem is emlékezett rá, minek vette? Viszont remek ötlete támadt: lehet, hogy valaki örülne neki…
Sün apó ház tetejét bárki könnyen felismerhette, ugyanis messziről látszódott a citromsárgával ráfestett sün, és a mosolygós napocska. Fújhat a szél, belepheti a kuckót a hó, sün apó biztonságban, és jó melegben alhat. És mókus úrfi mókus is boldogan tér nyugovóra meleg, bélelt odujában. Szép álmokat!

Kép forrása: media-cache-ec0.pinimg.com

Gárdonyi géza: Ugri meg Bugri

Túl a rónán van egy nagy erdő. Abban él két mókus. Az egyik neve: Ugri. A másik neve: Bugri.


Ezek a mókusok édestestvérek volnának. Csakhogy mi történt? Mikor az apjuk, az öreg mókus meghalt, a temetés után Ugri beült az odúba , és így szólt:

- Kedves öcsém, Bugri, eredj, és keress magadnak más hajlékot: én itt maradok.

- Adj legalább az útra egy-két bükkmakkot - mondotta Bugri szomorúan.

- Ej, édes öcsém - felelt Ugri -, nagy az erdő, sok a bükkfa, szedegess az úton!

Azzal kihozott az apja kamrájából egy bükkmakkot, és jó étvággyal megebédelte az ajtó előtt. Az öccsének egy falatot sem adott.

Bugri elindult nagy búsan a vadon erdőbe hajlékot keresni. Az első odút egy tölgyfán találta. Csakhogy amint fölfutott a fára, és bekukkantott az odúba, kiszólt onnan a sárga szemű fülesbagoly:

Ihi-uhu, hókuszpókusz,
mit akarsz itt, Bugri mókus?

- Csak jó napot kívánok, bagoly ténsasszony - felelte Bugri ijedten. Azzal továbbugrott.

Egy másik odúból meg a kígyó sziszegett rá:

Szikra csípje meg a lábad,
elmenj innen, mert megváglak!

Egy harmadik odúból meg a sündisznó utasította vissza:

Nini, hát kend itt mit kémlel?
Majd megbököm a tüskémmel!

Egy helyen meg félig sem mászott föl a fára, a vadgalamb nekiesett a párjával, és úgy összecsipkedte szegény mókust, hogy azt sem tudta, melyik lábára sántítson.

Nagyon búsult a kis mókus.

- Hiába járom az erdőt - szólott búsan. - Nincs itt üres lakás. Mi lesz belőlem? Eső megver, szél megfúj, aztán meg majd jönnek a téli fagyok: gyönge kis bundámban bizony megvesz az isten hidege.

Hát amint így töprenkedik a faágon, egyszer csak kidugja a fejét a kéreg alól egy szarvasbogár.

- Jó napot, mókus úr - ígyen szól tisztelettel hozzája -, miben fő a feje?

- Nagy az én bajom, szarvasbogár pajtás - feleli a mókus. - Vándorúton vagyok, hajlékot keresek. Csakhogy épp az a bajom, hogy az egész erdőben nincs üres odú.

- Bizony - felelt a szarvasbogár -, sok a lakó az erdőben, hanem azért ha dolgozni nem restell, mókus úr, ajánlok én szívesen egy alkalmatos odút.

- Előre is köszönöm - felelt a mókus -, mondhatom, nagyon jót cselekszik velem.

- Hát csak jöjjön utánam - mondotta a szarvasbogár.

Azzal repülésnek indult, és repült, repült jóságos dongással sok fán keresztül, míg végre elérkezett egy öreg tölgyfához.

A mókus, bár megizzadt, de azért csaknem egyidőben ért oda vele.

- No - szólott a szarvasbogár -, itt tessék dolgozni. Olyan pompás odú van itt, hogy egy medve is ellakhatnék benne.

Azzal be sem várta a mókus köszönetét, jó napot kívánt, és tovább repült a vadcseresznyefára.

A mókus örvendezve szaggatta le az öreg kérget, amely az odút borította, és csakugyan jó lakást talált ott magának. Persze hetekig tartott, míg rendbe tudta szedni. Mert ágyat, polcot, ajtót mind egymaga csinált. Hanem aztán nagy is volt a gyönyörűsége, mikor az első zsák mogyorót beszállította a kamrába.

- Nem félek most már - szólott -sem hótól, sem esőtől, sem a téli nagy hidegtől.

És egész nyáron hordta be szorgalmasan a télirevalót.

Hát Ugri mit csinált ezalatt?

Bizony nem csinált semmit. Még arra is rest volt, hogy eljárt volna a szomszéd völgyben lévő diófákra ebédelni: egész nyáron, egész őszön otthon eszegette, amit az apja hagyott neki a kamrában. Nagyokat heverészett, táncolt is hébe-korba. Esténként pedig kiült a hajlék elé, és vígan furulyázott.

Még csak arra sem gondolt, hogy a rozzant ajtót meg kellene igazítani. Lassanként megromlott az úgy, hogy utoljára már csak egy szeg tartotta az odú előtt.

Azonközben elmúlt a nyár. A zöld erdő lassanként átváltozott sárga erdővé. A falevelek lehulltak. A hideg szél lerohant a havasok tetejéről, és haragos zúgással rázta le a fáknak megmaradt lombjait. A rozoga ajtót is leszakította.

Akkor szállta meg csak a félelem Ugrit.

- Jaj, istenem - szólott -, itt a tél a nyakamon, és én még nem is gyűjtöttem!

Szaladgált, kapkodott jobbra-balra ennivaló után, de már akkor a makkot, mogyorót fölették a vaddisznók: a diót pedig betakarította a borz. Ami kis hulladék maradt volna még a földön a haraszt között, azt a hó egy éjjel vastagon betakarta.

A mókus ínségre jutott. Behúzódott a legbelső rejtekszobába, és ott bánkódott a nyomorúsága fölött. Csakhogy a téli szél ott sem hagyott neki nyugtot: besuhogott az ajtótlan odún, és megháborgatta kegyetlen hidegével Ugri urat.

Ekkor jutott eszébe az öccse. Vajon mi lett abból? Hátha annak jó meleg hajléka van, s tele a kamrája?

- Bizony rosszul bántam vele - szólt aztán könnyezve -, de annak mindig jó szíve volt, talán megkönyörül rajtam.

Éhesen és dideregve nekiindult a zúzmarás erdőnek. Sehol egy falevél, sehol egy bogár, sehol egy pillangó. Csak a vaddisznó turkál a hóban, s a varjak kárognak a száraz faágakon.

Bekopog az első odún, amelyet talál. Semmi felelet. Kopog erősebben. A fülesbagoly fölébred a sok kopogásra, és mérgesen kirobban. Megcsapkodja a szárnyával, megcsipkedi a csőrével:

Adta kóborló mókusa!
Kendnek ide semmi jussa!
Mit zavar itt, ilyen-olyan,
az én csöndes lakásomban?

Megy odább a nyomorult mókus. Keze-lába reszket a hidegben. A fülei különösen fáznak.

Bezörget a második odún. Zörget itt sokáig.

Ki az? Mi az? - szól a kígyó, az álmot kidörzsölve a szeméből. - Ki mer engem háborgatni?

- Kérem alássan - kiabál be Ugri -, nem lakik itt egy Bugri nevű mókus?

- Micsoda! - szól mérgesen a kígyó. - Hát tudakozó intézet az én házam?

Azzal kiugrik, és akkorát csíp a mókus lába szárán, hogy az visítva menekül.

Meg dideregve és éhezve tovább. Megint talál egy odút.

Ide már nem mer bekopogtatni. Megvárja az éjszakát. A csikorgó hidegben aztán bekukucskál a hasadékon, de sötét van: nem lát semmit. Kinyitja a zárat, hogy beljebb nézhessen, eközben megcsúszik a lába, és zsupsz! - beesik az odúba.

A sündisznó odúja volt az.

A sündisznó nehéz álomban, összekuporodva feküdt az odúja fenekén. Égnek állott minden tüskéje. Jaj, a mókus de megjárta: ezer tüske közé esett! Alig tudott vissza kimászni az odúból.

Végre hetekig való keserves kóborlás után ráakadt az öccse hajlékára. Kopogtatott alázatosan.

- Ki az? - kérdezte Bugri.

- Én vagyok, a te szerencsétlen bátyád.

Bugri kinyitja az ajtót, és nyakába borul a bátyjának.

- Isten hozott! No, szép tőled, hogy meglátogattál!

- Hát nem haragszol rám? - kérdezte Ugri sírva.

- Hogy haragudnék rád, mikor látom, micsoda siralmas állapotban vagy!? Beteg voltál, édes bátyám? No, gyere a meleg taplókanapémra, takard be a lábad mohapaplanommal, aztán egyél is valamit, mert látom, éhes vagy: aztán mondd el, mi történt veled.

Hogy miképpen beszélte el Ugri mókus az öccsének a nyomorúságát, azt már én nem tudom.

Hanem azt láttam, egy hét múlva hogyan sietett haza egyik zúzmarás fáról a másikra ugrálva. Pedig ugyancsak meg volt terhelve: egy ajtónak való fenyődeszkát cipelt, meg egy meleg pokrócot meg egy zsák mogyorót.
Kép forrása: littlepageturners.blogspot.com


Autók az Autómentes Világnapra

Léteznek a környezetkímélően működö autók. Nézzétek!

Kép forrása: car paperboard

Kép forrása: car paperboard

Kép forrása: petitepartystudio.com

 

Kép forrása: mykidcraft.com

Kép forrása: media-cache-ak0.pinimg.com

Kép forrása: Shane Matthews

Kép forrása: katbag.com

Kép forrása: Knutselidee

Kép forrása: https://i.pinimg.com

Kép forrása: The Pinterested Parent

 

Mobilitás heti dekoráció bicikli kerekekből

Ezen a héten van a mobilitás hete és autómentes nap, ezért eszembe jutott, hogy mit is kezdhetünk, ha hozzájutunk néhány  (vagy sok) bicikli kerékhez?

íme néhány ötlet:

1. A Nagykovácsi Diófa csoport pillangó rőptetője

2. Fonal tekerés:

Kép forrása: www.etsy.com

3. számlálós játék

Kép forrása: Steunpunt Kinderopvang

4. Gyerek alkotások kiállítása:

Kép forráa: Kjersti Noevik

5. Virágtartó:

Kép forrása: butterbin.com

6. Óriáskerék.

Képek forrása: playgroundfunforkids.com

7. Falitábla.

Kép forrása: Just Imagine

8. Mandala alapja:

Kép forrása: https://dukesandduchesses.com

vagy csak úgy, egyszerűen dekoráció:

Kép forrása: Roseville Nursery

 

 

Finommotorika, őszi levelek és a gombolás gyakorlása

Lyn's Family Day Care oldalon találtam ezt az ötletet és azon kívül, hogy izgalmas fejlsztő játék még mutatós dekorációvá is válhat.

1. lépés:

Szeletelj fel kisebb átmérőjű ágakat és, ha kiszáradtak fúrj bele 2 lyukat, majd egy textilre fesstek a gyerekekkel egy fát, melyre a nagyobbakkal varrjátok fel (vagy csomózzátok rá) az ágakra a fa gombokat!

2. lépés: Séta közben gyűjtsetek őszi leveleket, melyek közepét hasítsátok ki vagy vágjatok rá rést!

És már kezdődhet is a játék! A leveleket "gomboljátok rá a fára!

Több "gombos" fából akár egy egész erdőt varázsolhatsz a csoportszobába vagy a folyósóra.

Jó játékot!